Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-29 / 108. szám

1910 szeptember 28 OÉLMAGYARORSZAQ 3 hogy nyugalom és béke állott be a felekezetek közti viszonyokban, midőn ujabban megint egy olyan lépéssel lepte meg a világot a római szentszék, amely joggal idézte föl szóles e világ protestáns társadalmainak jogos fölháborodását. A Borromeus-enciklikát értem, amelynek a protestantizmusra és a protestantizmus nagy alkotóira vonatkozó kifejezései csakugyan elemi erővel juttatták a méltatlankodás, a fölháborodás érzelmeit kitörésre. Es én, Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés, itt» ezen alkalommal, mulasztást követnék el, ha erről röviden meg nem emlékezném. (Halljuk! Halljuk!) — Méltatlan az enciklikának ez az állásfoglalása, mert a történelmi igazsággal egyenes ellentétben áll. (Ugy van!) Nem az erkölcsi rombolás gonosz szellemei támadtak föl az erkölcsi rend ellen, hanem a középkori egyháznak erkölcstelen elfajulásai idézték föl erkölcsi fölháborodását a szigorú, komolyabb erkölcsi aiapon álló-embereknek. (Élénk - fölltiáltások: Ez az igaz!) — Főtiszteletü Közgyűlés! Az az objektív, ko" moly ember, aki nem huny szemet a történelmi igazságok előtt, vagy nem akarja azokat letagadni, tartozzék bármely egyház keretébe, különbség nélkül el kell hogy ismerje, hogy igenis a protestantizmus az erkölcsi tisztulás szelét jelentette e világon és hogy buzclitólag hatott magára a katolikus egyházra is, (Ugy van! Ugy van!) ugy, hogy fölvilágosodott, az igazság fáklyája által vezetett katolikus iró és gondolkozó sem mondhat mást, minthogy a protestantizmus az erkölcsi megújhodás, az erkölcsi tisztítás eszköze volt a katolikus egyházra nézve is. (Ugy van!) És, Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés, azok a férfiak, akik életveszélyeztetésükkel szemben állottak a maguk igazával a mindenre kész ellenség egész hatalmas fegyverzetével, azok a férfiak, akik emelt fővel mentek máglyára, akik nyugodt lélekkel tűrték el a maguk igazságáért a gáiyarabságnak évtizedekre szóló megpróbáltatásait: azok a férfiak nem a gonosz indulatok által hajtatva indultak az erkölcsi .rend ellen, azok a férfiak erre a szerepre csak azért voltak képesek, mert egy igaz, egy nagy, egy nemes ügynek elszánt, önzetlen, magasztos szolgái voltak. (Ugy van! Élénk tetszés.) És a kisebbítésnek, a gyalázásnak az a hangja, mélyen a könyes szemébe vágta a kalapot, mikor a lovak közé csapott. — Majd ha egyszer bejön a városba, keressen föl, — mondta a leány, aki e pillanatban megérezte, hogy mi bántja a legényt. Egy pillanatra elmosolyodott, amit a fiu nem vehetett észre, mert háttal ült feléje. De nyomban megsajnálta a pásztort és tűnődött rajta, hogy hogyan legyen hálás az irányában. Hiszen nemcsak megmentette, hanem visszaszerezte a jó kedvét. Az egész uton csacsogott, virgonckodott, nevetett, hogy elűzze a legény boruját. Mikor pedig megérkeztek az állomásra, hol az emberek már türelmetlenül várták a vonatot az épület egy borongó zugában, hol szomorú, szürke málhák voltak felhalmozva, gyorsan megölelte és megcsókolta a legényt. — Rossz leány vagyok én, — suttogta. — Nem ilyen derék legényhez való vagyok. Felejts el! Isten veled! A legény feje szinte élettelenül hanyatlott a vállára és perzselő, végtelenbe nyúló csókot nyomott az ajkára . .. Megbizsergett a leány vére, de már fel kellett szöknie a vonatra. amely prüszkölt és dübörögve fenyegetőzött a Síneken. Az ablakból még utoljára ránézett a pásztorra és igazi könnyel telt meg a szeme. A vonat piros sárkányszeme kigyuladt, rángás vonult végig vasbordáin és vitte, vitte magával a legszebb martalékot. A pásztor mereven állt ott. így állt tiz évig mindig mereven a vasszörnyeteg láttára, amelynek halálos ellensége volt és amelyet szolgálni kellett. Még tiz évig. Akkor eltemették. (Vége.) amely e szerencsétlen enciklikában megszólalt, nemcsak méltatlan az igazsághoz, de méltatlan az igazságot tisztelő lovagias ellenfélhez is(Igaz, ugy van! Helyeslés.) — El kellett ezeket mondanom, Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés, el kellett mondanom, noha talán némi jeleit itt is látjuk annak, hogy ez a sértés, amely elkövettetett, nem volt meggondolt és öntudatos, hogy talán alá" rendelt közegeknek tulbuzgalma volt az, amely ezeket a szerencsétlen és igazán a katolikus egyház fejéhez nem illő kijelentéseket adta a 1ómai pápa szájába (Ugy van!) és mutatkoznak ebben a tekintetben is az okozott sérelem enyhitésére vonatkozó kísérletek. Talán már ezek miatt is. megelégedhetünk, Főtiszteletü Közgyűlés, a magunk meggyőződésének, a magunk igazságának egyszerű kijelentésével. — De ha én most azzal a kéréssel fordulok a Főtiszteletü Közgyűléshez, hogy tényleg minden továbbmenő akciótól tekintsünk el ebben a kérdésben és hogy se magunk továbbmenő lépéseket ne füzzünk ehez a sajnálatos incidenshez, sem az államkormányhoz ilyen irányban semmid nemű fölszólítást ne intézzünk, ugy ennek döntő oka, hogy mi itt nem valamely gyakorlati cselekedettel,- nem valamelyik olyan rend" szabálylyal állunk szemben, amely a gyakorlati élet terén bármely tekintetben sértené jogainkat, vagy beleavatkoznék a . mi jogos cselekvési és hatáskörünkbe, hanem egy elméleti kijelentéssel, .amely elméleti kijelentéssel szémben bármennyire téves, bármennyire sajnálatraméltó és méltatlan legyen is, nézetem szerint nem a közhatóság rendszabályaira, hanem az igazság fegyvereire van szükség. (Igaz, ugy van!) — És, Főtiszteletü Közgyűlés, hozzáteszek még egyet. Ilyen kijelentések igenis bánthatnak bennünket, mert föllázithatják a bennünk élő igazságszeretetet és a nagy, őseink nemes emlékezetéhez való ragaszkodást, de nem veszélyeztethetnek, nem károsíthatnak' bennünket. Ha ellensége volnék a római katolikus egyháznak, örömmel látnám azt, hogy ilyen kijelentések történnek az egyház illetékes vezetősége részérő], mert aki ilyen kijelentéseket tesz, csak saját magát sebezheti meg (Ugy van!) és csak azt érheti el a római katolikus egyház, ha ezen a végzetes téren halad tovább, hogy éllordul tőle valláskülönbség nélkül a fölvilágosodott, a helyesen és nemesen gondolkodó emberiség áValános közhangu'ata. (Igaz, ugy van! Élénk helyeslés.) Hát mondom, ha ellenségük volnék, örömmel látnám ezt a jelenséget, de én nem vagyok ellensége a katolikus egyháznak ellenkezőleg, én a katolikus egyházban egy nemes szövetséget szeretnék látni, aki a maga híveinek köreiben a saját igazságai, vagy a saját elvei alapján, de analóg munkát végez azzal, amit nekünk kell végeznünk: a valláserkölcsi gondozásnak, a hiveik lelkibékéje, lelkinyugalma, erkölcsi tisztasága megóvásának nemes mu: káját. (Élénk tetszés és helyeslés.) Bárminő tévedések történhetnek, bárminő visszatetsző jelenségekkel találkozunk, én nem akarom szemelő! téveszteni, hogy ez lehet véges emberek gyarlósága, véges emberek tulbuzgalma, de az az intézmény, amelynek nevében ezek elkövettettek, az nemes és nagy hivatással bír, amely nemes és nagy hivatásban kellene, hogy ők is szövetségesekül tekintsenek bennünket. — Hát ebből a gondolkozásvilágból és ebből az érzelmi világból tekintem én ezt a jelenséget is és épen ezért nem örömmel, de mélységes sajnálkozással fogadom és azt a szivem mélyéből jött óhajtást fűzöm ennek konstatálásához, hogy vajha azok a disszonáns hangok, amelyek minden ilyen törekvésnél fölmerülnek, vajha a visszatetszésnek, a fölháborodásnak, az erkölcsi reakciónak azok az egészséges jelenségei, amelyek minden ilyen esetben az egész világon mutatkoznak, meggyőznék végrevalahára a római katolikus egyház vezetőségét, hogy saját egyháza érdekében nem helyes uton jár, amikor ilyen kijelentésekre sodor| tatja magát, (Ugy van!), hanem csakugyan békejobbot, testvéri jobbot kellene, hogy nyújtson azoknak, akiknek a materiálizmus, a vallástalanság, az istentagadás nagy veszélyei elleni nagy küzdelemben szövetséges társakul kellene, hogy álljanak egymás mellett. — Mi, Főtiszteletü Közgyűlés, nem tántorodunk el ettől a helyes, ettől a valóban keresztényi, valóban krisztusi fölfogástól. (Ugy van !) Menjünk a magunk utján. Igyekezzünk teljesíteni a magunk magasztos hivatását. Ha ebben bárki akadályoz bennünket, ha ezt a jogos jogkörünket és érdekkörünket bárki meg akarná sérteni, azzal szemben igenis teljes erővel menjünk a jogosult önvédelmi harc terére, de különben menjünk testvéries érzülettel előre és ne feledjük el soha, hogy a modern világ bajai, szenvedései, sértései és veszélyei között vannak veszedelmesebb, gonoszabb ellenségek, akikkel szemben karöltve kellene küzdenünk. — Ezeket, Főtiszteletü Közgyűlés, az adott pillanatban szükségesnek tartottam elmondani. Most megköszönve nagyszámú megjelenésüket, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. A beszéd után. amely mélységes hatást gyakorolt a közgyűlés tagjaira, Antal Gábor püspök, egyházkerületi elnök a következőket mondotta: — Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Az elnöki, kijelentésre rendszabályaink ' értelmében határozatot hozni külön nem lehet. A dolog érdemileg intézkedés tárgyát fogja ké-. pezni úgyis a püspöki jelentés folyamán, azt azonban nemcsak meg lehet tenni, de kötelességünk is megtenni, hogy őnagyméltóságának köszönetünket fejezzük ki (Élénk éljenzés) ezekért a mindnyájunk szivéből, mindnyájunk meggyőződéséből folyó szavakért, egyszersmind indítványozom, hogy őnagyméltóságának ez a beszéde egyházkerületi jegyzőkönyvünkbe szószerint fölvétessék. (Általános élénk helyeslés és éljenzés.) A püspök szavai után a gyűlés egyhangúlag a Németh István egyházkerületi főjegyző által fölolvasott következő határozatot hozta: „A közgyűlés a felekezetközi viszonyokat magasabb" álláspontra helyezkedetten a csak valóban nagy lelkeknek adott tárgyilagos igazságszeretettel, alapos történeti tudással és bölcs mérséklettel fejtegető és református egyházunk teendőit a gyakorlati élet követelményeinek szigorú szemelőtt tartásával szabatosan kijelölő beszédet osztatlan figyelemmel kisárte, a legélénkebb helyesléssel fogadta s elrendelte, hogy jegyzőkönyvünkben egész terjedelmében közöltessék. Kifejezi egyúttal a közgyűlés hálás köszönetét azért a nemes érdeklődésértés kedves figyelemért, amelylyel főgondnokunk őnagyméltósága az egyház minden mozzanatát kiséri s azért a követésre méltó buzgóságért, amelyet ügyeink intézésében, mint mindig, ugy most ia> tanúsítani szives volt." A határozat egyhangú elfogadása után a közgyűlés a napirendre tért át. BELPOLITIKA! HÍREK. A letagadott üdvözlő-távirat. Zágrábból jelentik: Nagy lett a megdöbbenés a szerbhorvát koalíció táborában, mikor hire kelt, hogy Nikolics dr, a volt bánhelyettes, táviratban üdvözölte a bánt eszéki beszéde alkalmából. A volt vicebán ugy szeretné meg nem történtté tenni a dolgot, hogy ma az Obzor-ban cáfolatot közöl. Kijelenti, hogy ö nem küldött üdvözlőtáviratot a bánnak. Ez a cáfolat épen olyan nagy föltűnést kelt, mint maga az üdvöziő* távirat, nagyon egyszerűen azért, mert a famózus telegram — mint a beavatottak tudják — csakugyan elment Tomasicsnak.