Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-25 / 105. szám

6 DELMAQYARORSZACS 19Í0 szeptember 25 hogy valaki megpillantja az alakját. Délben, uirJkor látta, hogy semmisem történt, egészen iokedvre hangolódott és az asszonyhoz is barátságosabb volt. Egy asztalnál ebédeltek, Vitális megivott egy fél liter bort és egészen lecsillapodott hangon beszélgetni kezdett. A jövőről tervezgetett. Megkérdezte a feleségét, men-nyi pénze van még. — Ott van a sublótban, ami van. Vitális erre fölkelt az asztaltól és a sublóthoz ment. Tudta, hogy az asszony a második fiókban szokta tartogatni a pénzét. Kihúzta a fiókot, kutatni kezdett a fehérnemüek között és néhány darab huszkoronást talált. Ezt a pénzt Vitális magához vette. A felesége ekkor megkérdezte, hogy meddig akar még otthon maradni. Vitális erre nyíltan elmondott mindent. — Most még néhány napig itthon maradhatok, — adta tudtára az asszonynak — addig itt ugy sem keres az ördög se. A csendőrök nem sejthetik, hogy hazajöttem. Erre gondolhatnak a legkevésbé. Akikkel beszéltem, azok elmondták, hogy egészen másfelé keresnek. Hát te mit tudsz róla? — Én semmit — válaszolt az asszony — nem járok én ki sehova, nem is hallhattam semmit. — Ugy. De igazat beszélj, mert ha én elpusztulok, te is velem együtt jutsz a másvilágra, — Igazat mondtam ... — szólt az asszony. — Én is azt hiszem, hogy Ugrán, vagy hol akarnak elfogni. De abból nem lesz semmi. Én élve ugy sem kerülnék soha a csendőrök keze közé. Megbalt-e az, akit agyonlőttem? — Ugy tudom, hogy igen. — Azért. Mert mielőtt még engem lőnének agyon, elküldök belőlük néhányat az úristenhezMost még itthon fogok időzni, ameddig tisztának látom a levegőt, azután nyakamba fogom venni a vilápsot. így, a nádasban már nem lehet tovább élni. Az idő hidegre fordult és a zsombék között nem alhatok már. Vitális felesége az egész napot remegősben töltötte. Nagyon megijedt akkor, amikor az ura elmondta, hogy pár napig még nála fog elrejtőzni. Különösen attól félt, hogy ha a csendőrök megtudják a dolgot és rajta ütnek, Vitálisnak első dolga lesz, hogy őt löjje agyon. Tartott töle, hogy Vitális veszély esetében benne sejtené az árulót és nyomban legyilkolná. (Az áruló koldusasszony.) A késő esti órákban egy öregasszony, valami koldusféle járt Vitálisék há?a körül. Véletlenül az ablak alatt állott meg és a szobából beszélgetést hallott, amelybe erős férfihang vegyült. Rögtön rosszat sejtett és mindjárt eszébe villant, hátha Vitális került haza és az asszonnyal valami baj történik. Vitálisék szobájában lámpa égett. Az öregasszony a lefüggönyzött ablak egy kis résén bepislantott és mindjárt észre is vette, hogy az asztalnál épen az ablakkal szemben Vitális ül mogorva arccal és a kezével fenyegetödzött. Az öregasszony elfojtott lélegzettel figyelt s amikor meggyőződött róla, hogy a szobában tényleg Vitális tartózkodik, akit különben személyesen is ismert, nyomban a csendőrség állomására sietett és elmondta, hogy Vitális hazajött; most is otthon van, a szobában ül, látta az arcát. A csendörtiszt erre azonnal parancsot adott ki, hogy az összes szolgálatbanlévő emberek szuronnyal fölfegyverkezve vonuljanak ki, kerítsék körül Vitális házát és élve vagy halva, de akárhogyan fogják el. (Jönnek a csendőrök.) A hajszára kiküldött csapat a parancs értelmében óvatosan, zaj nélkül eljutott Vitálisék házáig. Alighogy azonban a házat közrefogtál^ Vitális megtudott mindent. Nem mert kimenni, hanem egyik kezével lerántotta az ablak függönyét, a másikkal pedig a vállához kapta a puskáját és kétszer egymásután a csendőrök közé lőtt. A kitűnő célzó golyói ez egyszer azonban eltévesztették a célt, a csendőrök közül nem sebesült meg senki. Ellenben a vezénylő tiszt kiadta a jelszót: — Sortűz az ablakra! Vitális, látva az elkerülhetetlen veszedelmet, remegő kézzel, halottsápadtan maga felé irányította a puskáját és elsütötte. Annyira izgatott volt, annyira remegett, hogy a golyó most is célt tévesztett. A következő pillanatban azonban már holtan bukott a földre, a csendőrök sortüze teritette le, két golyó hatolt a testébe, egyik a szivét fúrta keresztül, másik a tüdejét. Az asszony nem sérült meg, ö a lövések ideje alatt kimenekült a szobából, kinyitotta a kapuajtót és az utcára futott. A csendőrök azonban nem engedték tovább, hanem bevitték a laktanyára. Vitális vérző sebekkel, de már élet nélkül feküdt még egy ideig a szoba padlóján. A községi orvos konstatálta a halálát, az elöljáróság pedig intézkedett, hogy a holttestet takarítsák el. Vitális halálának legelőször és legjobban a csendőrök örültek. A faluban is rögtön szét" futott a hír, hogy Vitálist agyonlőtték, mire a lakosság kitódult az utcára és nagy csoportokban a csendőrség laktanyájához vonult, ahol ujjongva éltették a csendőröket. A hir nemsokára a szomszédos községekbe is eljutott s a lakosságnak nagy az öröme, hogy a hírhedt betyártól végre többé nem kell rettegnie. Vitális haláláról még az est folyamán táviratilag értesítették a belügyminisztériumot, amely elrendelte, hogy a Vitális fejére kitűzött kétezer koronát az első nyomra vezető öregasszonynak adják ki. Vitális harca a csendörökkel. Késő éjjel a Délmagyarország nagyváradi tudósitója Vitális agyonlövetésének körülményeiről a következőket jelenti: Berettyószentmárton község környékét a csendőrség két nap óta szoros gyűrűvel vette körül. Tizennyolc csendőr teljesített azóta szolgálatot, akiknek a vezetője Kádas Sándor nyíregyházai őrmester volt. Vitális háza egy idő óta lakatlan volt, a felesége átköltözött egyik beretytyószentmártoni rokonához és ott is lakott. Az elhagyott ház udvarán levő ólban két malac maradt, amelyeknek az etetéséről egy Szilágyi Sándor nevü ember gondoskodott. Ma reggel a malacoknak krumplit főzött, amelylyel estére meg akarta etetni őket. A megfőzött krumplit egy, az udvaron álló tálba öntötte, de mire délután félkettökor visszajött, a tál már egészen üres volt. Gyanúsnak tünt föl előtte a dolog, azt hitte, hogy valaki a házban járt. Odament a lakás ajtajához és ki akarta nyitni, de észrevette, hogy belülről kulcsra van bezárva. Kopogott, mire az ajtóban megjelent Vitális és egy rózsaszínű levelet tartott a kezében. Szilágyinak ennyit mondott: — Vigye el, Sándor bácsi, ezt a levelet a feleségemnek. Szilágyi rögtön ahoz a házhoz -futott, amelyben Vitális felesége tartózkodott. Átadta a levelet az asszonynak, aki, midőn megtudta, hogy Vitális küldi, lelkendezve futott a csendörök állomására. Ott Fekete László örsvezető nyomban kiadta a jelszót: — Fegyverrel A csendörök körülfogták Vitális házát, Fekete László pedig a szoba ajtajához ment, berúgta azt, mire Vitális az asztal mellől, ahol levelet irt, fölkelt és igy szólt: — Hagyjanak békén, nem bántok én már senkit, meguntam a hajszát. Ekkor hirtelen a puskájához kapott. Ugyanebben a pillanatban célzott a csendörőrmester is. Mindketten egyidőben lőttek. Vitális puskájából néhány sörét a csendörőrmester testébe hatolt, az ő golyója azonban nem találta Vitálist, aki épen abban a percben, amikor a csendőrök sortüzet adtak, az ágyra, dőlt és puskáját a mellének irányította. Vitális és a csendőrök egyidőben lőttek, azt azonban megállapi. tani nem tudják, hogy voltaképen a saiát golyója vagy a csendőrség sortüze teritette l6 Vitálist. Ezután a helyszini vizsgálat következett Megállapították, hogy Vitális tegnap délután jött haza, levetkőzött, megborotválkozott, mé*» a körmeit is megtisztította, azután ingben" gatyában az ágyba feküdt. A helyszini szemlén megjelent Kármán Elemér nagyváradi királyi ügyész, továbbá Jeszenszky főszolgabíró Vitális két levelet irt, mindkettőt a feleségéhez. Az egyikben hosszan elbúcsúzik tőle a másikat pedig Vitális házában, az asztalon találták meg. Ezt épen akkor kezdte irni, amikor a csendőrök rajtaütöttek. A levéltöredék igy hangzik: Meguntam a hajszát, éljetek békében. Édes feleségem, te vagy az oka mindennek, jobban szeretted az anyádat, mint engem. Már az oltár előtt . . . Eddig tart a levél, Vitális utolsó kezeirása. A közönség a Szőke-ügyről. * Ugy-e, édes szerkesztő ur, az a bün, ha mi, kislányok, rosszat teszünk és kitudódik. De ha nem tudják meg, akkor nem bün. Ezért sajnálom Szókénét. Kis bakfis. Szókénét egyetlen asszonynak sem áll jogában elitélni. Még a tisztességes asszonyoknak sem. Mert nekünk — nőknek — az egész életünk a megbocsájtásra és főleg a megértésre van fölépítve. Ninon. * Tekintetes Szerkesztőség! Szíves felhívásukra, melyet becses lapjuk olvasóihoz intéztek azon célból, hogy a Szőkeügyre vonatkozólag az esküdtek Ítéletéről véleményüket nyilvánítsák, én is a legnagyobb készséggel vállalkozom. Véleményem a következő: A családi tűzhely számára eddigelé nem alkottak világi törvényeket. Itt maga a családfő uralkodik. büntet és jutalmaz; ez az ö elvitázhatatlan joga. Használhatja a virgácsot szófogadatlan gyermekeivel szemben és ha ezek már azon korban vannak, midőn a virgács rájuk nézve nem lehet fenyítő eszköz és nem akarnak az ö akaratának engedelmeskedni, akkor kizárván őket a családi körből, magukra hagyhatja őket. Hasonlóképen áll a dolog a reá bizott hitvestárssal is. Ha ez utóbbi vétkezik a jog és erkölcs ellen, akkor férje eltaszíthatja magától, elvá'hat töle. Az a barát pedig, akit családomba vezettem, akinek megengedtem, hogy részt vegyen családi boldogságomban, és aki ezen bizalommal a legbecstelenebb és leggyalázatosabb módon visszaél, szégyent hoz házamra és földúlja az én és családom boldogságát, egy féreg, amelyet, hogy további károkat ne okozhasson, ártalmatlanná kell tenni, el kell pusztitaui, és erre a célra a legalkalmasabb eszköz a Browning. Szükséges, hogy olykor-olykor egy elijesztő példa adassék, ilyfajta még létező egyéneknek. Igy gondolkoztak és ítéltek az esküdtek a Szőke-ügyben és fölmentették azt a férfit, aki megtorolta a becsületén esett súlyos sérelmet. És helyesen is cselekedtek. Budapest, 1910. szeptember 23. P. H. * A Szőke-ügyet eddig nem abból a szempontból Ítélték meg, hogy vájjon a verdikt igazságos volt-e, hanem, hogy ki a bűnös és ki az áldozat. Ezt az ügyet felekezeti oldalról bírálták: gentry—zsidó-heccet csináltak belőle, nagyobb dicsőségére a XX-ik századnak és hü jellemzésére az úgynevezett „intelligens polgárság" gondolkodásának. R—nn S—u. * Mióta szegény Pista ily borzasztó példát adott nekünk, fiataloknak — még arra is kell vigyáznom, hogy kapu egyáltalán ne legyen a palánkon átbukva — legföljebb csak a nyakam törhet, — de nyikorgó zár nem örvendeztetheti meg az Úrnője randevújára irigy Judaskisasszonyokat. Gyula* Tisztelt Szerkesztőség! Fiatal leány létemre hozzá merek szólni a Szőke-ügyben föltett k»'1