Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-24 / 104. szám

1ÖÍ0 szeptember 24 DELMAGYARORSZAO 5 (ZTj Vitális-legenda.) A Vitális-legendák közé tartozik ez a történet is, amely magában véve is érdekes kaland és jellemző, hogy most már a Vitálistól való rettegést tehetségtelenebb csavargók is kihasználják. A Nagyszalonta íeló vivő uton, Less alatt történt ez az izgató kaland. Asztalos Lajos; liatal lessi tanyai birtokos Nagyvárad felé ment kocsiján, amelyen egyedül ült. Egyszerre csak kilépett a tengeriből egy lerongyolódott, köpcös ember. Vitálishoz hasonlított. — Állj ! — kiáltott a kocsi íeló. Asztalos Lajos megállította a lovakat. — Adjon az ur valami ennivalót! — követelödzött a rejtélyes útonálló. A fiatal gazda biztosra vette, hogy Vitálissal találkozott össze s cselhez folyamodott. — Nézze meg ott hátul, talán van valami a kocsiban. Az idegen fölhágott a kocsira. — Nem találok semmit. — No, akkor üljön föl, majd elviszem. Itt lakom közel, otthon kap ennivalót. Egymásra néztek. Az útonálló szemében látszott, hogy megértette a cselvetést. Hirtelen le akart ugrani a kocsiról. E pillanatban a fiatal Asztalos Lajos, aki különben rendkívül1 erejű ember, átölelte az utonállót s berántotta a kocsiba. A lovak megriadva ragadták tova az uton a kocsit, amelyen élet-hilálra tusakodott a két ember. Az útonálló kést rántott és meg is sebezte Asztalos Lajos mellét. A kést kicsavarta támadója kezéből a fiatalember s most ö sebezte meg ellenfelét. Percekig tartott a véres küzdelem. Végül is a rejtélyes ember levetette magát a robogó kocsiról. Ingének egy darabja Asztalos kezében maradt. Az útonálló azon véresen gyorsan eltűnt a tengeriben, Asztalos pedig továbbhajtott kocsijával. Rövid idő múlva két lövést hallott maga mögött. A kaland után Asztalos Lajos jelentést tett a csendőrségnek s átadta a kezében maradt ingdarabot is. Ezen a nyomon most legalább annak megállapítását remélik a csendőrök, hogy csakugyan ezen a vidéken van-e még Vitális Imre. (Egy budapesti detektív véleménye.) A fővárosi detektiv-osztály egyik régi tagja Írja a következő érdekes sorokat: Tisztelt Szerkesztő Ur! Természetesnek fogja tartani, hogy minket, a detektiv-osztály tagjait, különösképen érdekel és izgat az a páratlan idegfeszítő hajsza, amit a magyar királyi csendőrtestület folytat Vitális Imre után. Nem kicsinylendő munka ez. Tapasztalatból mondhatom, mert rósztvettem egy Vitálisnál is különb kaliberű gonosztevő, Kecskeméthy üldözésében s a mi emberfölötti fáradtságunk is sikertelen volt. Emlékezetes, hogy az álhírek abban az időben is ugy követték, egymást, mint mostanában: itt is, ott is látni vélték a sikkasztót, találkoztak vele, sőt máig is olvashatunk újságcikkeket, amelyek az Amerikában vagy Ausztráliában boldogan élő Kecskeméthyröl beszélnek, holott most már minden bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy a hírhedt sikkasztó szökése közben elpusztult, mert azóta, hogy tettét elkövette, semminő életjelt magáról nem adott. Nemcsak figyelmesen, de izgatottan olvassuk nap-nap után az önök lapját, mióta Vitális eltűnt az üldözők elől. Sokat foglalkozunk azzal a véleménnyel, hogy a rablógyilkos szenvedett lősebe következtében meghalhatott. Ez a föltevés vizsgálódásunk tárgyát képezte «megegyezik a detektívtestület nézete abban, hogy ezen — ugyszintén illetékesektől származó — vélemény valószínű alappal hir. Abból indulunk kí, hogy Vitális szinte mániákus vérengző volt. Ezt közlött jellemrajzából is tudjuk. Kegyetlen, vad, elszánt, ®rkölcsileg teljesen beszámíthatatlan volt mindig, azelőtt is, hogy fegyházbüntetést szenvedett. Már most elköveté Szirb György elleni bűntettét s már harmadnap anyósát ölte meg. •íkkor rendeltetett el üldözése és amint előtör látott csendőrt, anélkül, hogy vele szemben támadó föllépés történt volna, vérengző természetéből kifolyólag használta fegyverét, léhát a legrövidebb időközben háromszor ontott vért. De azóta csak falusi pletyka, útszéli mende-monda és hazugság nehezítette a nyomozást. Meggyőződésünk, hogy egyetlenegy igaz nyomot nem kaptak a csendőrök, de nyilván kaptak volna a vérdíj kitűzése óta, ha Vitális életben lenne. De a jelekből való következtetés szerint nem él. A szentmártoni támadás alkalmával megmenekült csendőröket kellene még meghallgatni. Egy csendőr meghalt ott, egy meg sebet szenvedett, egy pedig tudtommal épen menekült. Ezek a menekültek a szerencsétlen eset után ugy adták elő, hogy a lövés az árokból történt s ők azonnal mintegy harmincszor tüzeltek, tehát golyózáport bocsátottak az árokba s minden irányba a lehető gyorsasággal. Ha ez igaz, ha a lövések tényleg minden irányban történtek, akkor teljesen megáll a föltevés, hogy a harminc löveg közül talán csak egy talált. A vaksötétben rögtön nem lehetett kutatni, csak reggel, amikor vérnyomokat tényleg találtak, de azok az üldöző sebesülttől eredendőnek tekinttettek, holott nem lehetetlen, hogy a megsebesült támadó útját jelezték. Tehát lehet, sőt, nagyon is kézenfekvő ezek után, hogy sebesülten valamely arrafelé sürü bozóttal benőtt árokba vagy mocsárba húzódott és halálát lelte ott. A mi következtetéseink, de legalább az én következtetésem szerint Vitálisnak a holttestét kell keresni. Mert ha élné, a kétezer koronáért akadt volna árulója. TÁVIRATOK A török kölcsön. London, szeptember 23. A Reuter-ügynökség megbízható forrásból akként értesül, hogy az a hir, mely szerint egy angol pénzcsoport szerződésekét irt volna alá, melyek a török kölcsönnel állanának összefüggésben, valótlan. Ellenkezőleg, az angol pénzemberek a török kormánynak állandóan azt tanácsolták, hogy a francia csoporttal jussanak megállapodásra. Marcsenko kinevezése. Pétervár, szeptember 23. Marcsenko ezredest, volt, bécsi orosz katonai attasét, a tizenkilencedik dragonyosezred parancsnokává nevezték ki. Vilmos császár bécsi beszéde. JPáris, szeptember 23. A német császár bécsi beszédének itt is nagy politikai fontosságot tulajdonítanak. A Journal des Bebats a következőket írja: — A beszéd meleg hangja nem lep meg bennünket. Ez a beszéd nemcsak a körülményekhez illett, hanem a német-osztrák ós magyar szövetségnek is megfelel s arról tanúskodik, hogy a hármas ántánt államférfiainak föltevései és reményei egészen üresek s hogy csak önmagukat ámítják, amikor azt hiszik, hogy Németországot és Ausztriát és Magyarországot elválaszthatják egymástól. A mai Európában ez a két nagyhatalom szorosan ogymáshoz van fűzve s beláthatatlan időre így marad is. Ferenc Ferdinánd trónörökös is őszinte hive a Németországgal való szövetségnek, sőt föltehető, hogy uralkodóváltozás esetében Aehrenthal gróf és Kiderlen-Vaechter, ezek a nagy virtuózok, ki lesznek téve annak a kísértésnek, hogy régi fortisszimo melódiájukat újra eljátszák. A keleti helyzet a legnagyobb óvatosságra és gondosságra inti az államférfiakat, akik a béke föntartását akarják. A Temps azt írja, hogy a császár bécsi beszéde igen érdekes darab a császár beszédeinek furcsa sorozatában. Vilmos császár bécsi látogatása tartós nyomokat fog hagyni és nem maradhat következmények nélkül. Kémfogdosás. Berlin, szeptember 23. A metzi járásban lévő Avryban kémkedés gyanúja miatt letartóztattak egy Jungblut nevű mezőgazdát. Azzal gyanúsítják, hogy erődök terveit eladta Franciaországnak. Belgrád, szeptember 23. Tegnap letartóztattak két osztrák embert kémkedés gyanúja miatt. A várban katonai postagalambokat fogtak el s a katonai hatóságok igy jöttek rá a kémkedésre. Szocialista forradalmárok. Varsó, szeptember 23. Néhány szociálista forradalmár IIJV falubar tegnap behatolt a községházába, agyonlőtt egy csendőrt, egy másikat veszedelmesen megsebesített, azután kirabolta a község pénztárát és a községházát dinamittal fölrobbantotta. A rablók ezután elmenekültek s útközben agyonlőttek egy erdőőrt, aki részt vett üldözésükben. A kegyelmes esküdíszékek. — Vita a fölmentő verdiktekről. — (Saját tudó sít ónktól.) 'A szenzációs fölmentő Ítéletek, amelyek a magyar igazságszolgáltatásban most gyors egymásutánban eló'fordultak, különösen a jogászvilágban keltettek érthető izgalmat. Így legutóbb az az eset. hogy a minap a szatmári esküdtbíróság fölmentette Kovács Vilmát, egy tizenhat éves leányt, aki vérlázító kegyetlenséggel gyilkolta meg az édesanyját. Sokan hitetlenkedve keresnek erre magyarázatot. így terjedtek el különböző verziók, amiket érdekességük miatt közlünk, anélkül, hogy hitelességükért felelnénk. Szatmárról jelentik: Már az esküdtszék öszszeállitásánál látszott, hogy az esküdtek ebben a jogász, képzett jogászembereknek is súlyos esetben, nem fogják megérteni az eléjük kerülő jogi és erkölcsi föladatot. Aztán, hogy került össze az esküdtszék, érdemes erről valamit elmondani. Vidéken az esküdtek szolgálati lajstromában fölvett esküdtek intelli. gensebb része húzódik a bíráskodástól. Soknál üzleti, soknál kényelmi szempontok játszanak közre, sokan azonban lelkiismereti kérdést csinálnak belőle és nem mernek bíráskodni embertársaik fölött. Azzal védekeznek, hogy kellő képzettséggel nem rendelkeznek ós az egész napon át tartó tárgyalás egyes mozzanatait nem tudják kellő figyelemmel kisérniígy aztán nyugodt lelkiismerettel nem is mernek ítéletet mondani. Ezek miatt az okok miatt maguk az esküdtek kérve-kérik a védőket, sőt az ügyészt is megkörnyékezik, hogy utasítsa őket vissza a kisorsoláskor. Ezt a kérelmet rendszerint teljesitik is. Ugy, hogy ez az oka annak, hogy az esküdtszékek csak azokból állanak, akik a védőnél vagy ügyésznél nem tudják kijárni a megszabadítást. Bent maradnak a kevésbé intelligens elemek. így történt ez Szatmárnémetiben is. A néhány úriembert, tanárt, ügyvédet visszautasították, ugy, hogy a legegyszerűbb iparos- és polgáremberekből alakult meg az esküdtszék. Csupán egyetlen, igen öreg pénzügyi tanácsos maradt benn. A tárgyalást nagy közönség hallgatta, a karzatot egészen megtöltötte a női közönség. Jellemző, hogy az egész tárgyaláson a védelemnek egyetlen tanúja sem volt, csak ugy történhetett, hogy hivatalból kirendelt védője volt a leánynak, akit csak a főtárgyalásra rendeltek ki. Innen magyarázható aztán az is, hogy a publikum mindvégig ellenszenvvel, fölháborodással nézte a leányt. Valóban, ijesztően brutális volt a leány szereplése. Az elnök azt kérdezte : — Hát elvágtad az anyád nyakát, a gégéjét V — Igen, elvágtam, elvágtam a nyakát, a gégéjét ós amig csak élet volt benne, vagdaltam a testét — mondta szinte állati nyugalommal és rezzenés nélkül. Fokozta az ellenszenvet még az, hogy a leányt a tanuk erkölcstelennek mondották, aki szeretőket tart magának, sőt a faluban is szóbeszéd tárgya, hogy az apjával is tiltott szerelmi viszonya lett volna. Jöttek aztán az orvosszakértök. Két törvényszéki orvos, akik egy-egy hónapig tartó megfigyelés alapján testében és szellemileg érettnek és fejlettnek találták a vádlottcd. Mindenki biztosra vette az elitéltetését. A esküdtekhez három kérdést intézett a birósá..