Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-13 / 94. szám

1910 ¡Bi.ü^ouiber 13 DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Somoskeőy botránya. — Szabadlábra helyezik a szélhámost. — (Saját tudósítónktól.) Somoskeőy Gézát elérte az öregség tragikuma. A mult század nagyszerű hazugja, aki ékesszólásával és kábitó fantáziájával Budapesttől egész Braziliáig tévesztette meg az embereket és a hatóságokat, most, hatvanegy éves korában, megtörve, az ügyészség fogházába került. A régi Budapest utolsó kalandorára tette rá kezét a rendőrség, egy fantasztikus ós homályos kor főszereplőjére. Most a feleségét akarta kifosztani és a terve kevés hijján sikerült. Mindössze néhány óráig élvezhette csak utolsó stiklijének dicsőségét; a rendőrség kiderítette az igazságot, nyakát szegték a kalandornak. Somoskeőyt e botrány befejezése után, mint vagyontalan, foglalkozás nélküli és közveszélyes egyént, kitiltják a főváros területéről. („Kálváriám története.") Somoskeőyné Kovács Ilona tegnap este egy újságírót fogadott. A szerencsétlen asszonyt rettenetesen megtörte a bjtráuy. Szombaton délután a VI. kerületi kapitányságról a mentőkhöz, innen egy érthetetlen és könnyelmű orvosi bizonyítvány alapján a Schwartzer-szanatóriumba hurcolta a férje. Néhány órát töltött csak a szanatóriumban, ügyvédje és az intézet főorvosának közbenjárására, aki nyomban fölismerte, milyen embertelenség áldozata az asszony, — visszanyerte szabadságát. Kovács Ilona a következőket mondotta : — Somoskeőy Géza az idősebbik fiammal együtt már három hete főzi azt a tervet, hogy engem örültek házába internáljon és igy huszonkétévi munkámnak a gyümölcsét, az üzletemet és a vagyonomat megkaparitsa. Háromnegyed év óta van itthon ez az ember és eddig is több, mint húszezer koronámba került. Eddig is fosztogatott, de tűrtem és dolgoztam, most egy hónapja azonban már tűrhetetlen lett a helyzetem. Mikor már biztos volt a dolgában, elhozatta Londonból a szeretőjét, egy Baker Laura nevü chantan énekesnőt, a Royalban vett ki fényes lakást és e pillanattól fogva már leplezetlenül, brutálisan kezdett fosztogatni. Gyöngeelméjü idősebb fiamat ékesszólásával és hazudozásaival teljesen befonta, összehozta a londoni leánynyal ós hármasban szórták pezsgőre, lakomákra és toalettekre az én pénzemet. Néhány hete, hogy egy előkelő vevőm értesített, hogy menjek el a Royalba, ott ebédel a férjem, a fiam és közös szeretőjük. Rögtön odasiettem. Az Angol-kávéház előtt egyszerre szembe találkoztunk. Rászóltam a fiamra, amihez elvégre jogom van. A két férfi és a leány erre a szemembe kacagott, aztán kigúnyoltak és faképnél hagytak. Elájultam az utcán. Otthagytak, idegenek telefonáltak a mentőkért; igy kerültem a lakásomra. Nehéz napok jöttek. Ha nem engedtem a férjemet ós fiamat a pénztárhoz, akkor megtámadtak az üzleti személyzet előtt és ha a lakásomra menekültem, az öreg utánam jött, bokszerrel fenyegetett, letepert a földre és csak a cselédeim mentettek meg attól, hogy meg nem fojtott. A fiam, akit morál insanityvá tett az apja nevelése, zsebretett kézzel, kacagva nézte, mint kinoz, üt ós rug az öreg. Nap-nap után ismétlődött az inkvisició. Akkor kijelentettem, hogy válni akarok. Még rosszabb lett a helyzetem. Ami pénzem volt, elrabolták. Már az üzletem is veszélyben forgott. El akarták adni. Mondom, hetek óta hallom, hogy őrültnek akar nyilvánítani. Szombaton aztán bekövetkezett; előbb az üzlet előtt rohant meg a fiam és a férjem. Nyilvánosan inzultáltak ós az öreg elrabolta a ridikülömet, amelyben nyolcszázhatvan korona volt. A rendőrségről a mentőkhöz hurcolt. Itt kevés hijján tönkretettek. Sebők mentőorvos a férjem bemondása alapján bizonyítványt adott arról, hogy bolond vagyok. Könyörögtem a mentőknek: — Nem tudják az urak, hogy ez Somoskeőy? A legnagyobb szélhámos ! Ki akar fosztani, azért kell a bizonyítvány. — Erőszakkal kocsiba ültettek. Nem használt semmi. Somoskeőy nagyúri mozdulattal száz koronát vett ki. — A doktor uraknak a fáradtságukért. — Erre már elöntött a kétségbeesés. — Tőlem rabolta él ma reggel ezt a pénzt és most ezzel fizeti magukat. Nem szégyenlík elfogadni ? — Nem szégyelték. Bizonyítványt adtak rólam érte. Rólam, aki üzleti könyveimből mutatom ki, százakat ajándékoztam és gyűjtöttem a Mentőegyesületnek. Újra könyörögtem: — Vigyenek a barátnőmhöz, Weisz Bélánóhoz, Budára, Enyedi-utca 16. alatti cimre. — Megígérték. Somoskeőy is beült a kocsiba. A Schwartzer eiőtt állottunk meg. A mentőorvos erőszakkal tuszkolt be az ajtón. Másfélóráig tartottak a közveszélyes bolondok osztályán. Akkor fölvittek Konrád dr igazgatófőorvoshoz, akinek elsirtam szenvedéseimet. Ez a derék, okos orvos meghallgatott, megvizsgált és rögtön átlátta, mi történik velem. Az ö segítségével ós az ügyvédem, Vázsonyi Vilmos dr közbenjárására egy félóra múlva szabad voltam. A szanatóriumból, amelyet igazán csupa derék úriember vezet, Weiss Bélánéhoz hajtattam és az ő lakásán töltöttem az éjszakát. Most itthon vagyok. Detektív őrzi a lakásomat. Ha a fiatalabb fiamra nem gondolnék, ugy tul nem élném ezta hajszát . . . Kovács Ilonát a rendőrségen is kihallgatták, ahol hivatalos formában is panaszt tett a férje ellen, mert nyolcszázhatvan koronát erőszakkal elrabolt tőle. Előadta, hogy Somoskeőy negyvenezer koronájába van és huszonkét év alatt nem kapott tőle többet a két fiu neveltetésé^ mint részletekben talán hétezer koronát. A szerencsétlen asszony sorsa iránt városszerte nagy a részvét. Egy aktiv miniszter, sok mágnás, az előkelő társaság számos tagja érdeklődött iránta telefonon és levélben. (Hatszáz frank és ezüst kereszt.) Somoskeőy huszonkét év előtt ismerkedett meg mostani feleségével, Kovács Ilona asszonynyal. E viszony érdekes részleteit mondta el Weisz Béláné, a muzeum-köruti udvari cukrász felesége, aki a véletlen folytán ugyanolyan szomorú helyzetbe került, mint egykori elárusitónője. — Huszonkét éve már, — kezdte Weisz Béláné a beszélgetést — hogy nyári délután elegáns ur keresett cukrászboltomban. Nem mutatkozott be ; tolakodó és szemtelen volt. — Kérrem, — racscsolta, — én egy leányt szeretnék önnél elhelyezni. Igen szép, tisztességes leány. A barátnőm. Nem kér fizetést, sőt én fizetek önnek. Szabódtam. Nem tetszett az ur, még kevésbé a föltételek. Azt feleltem, hogy én nem szoktam elárusító hölgyekért fizetést elfogadni, mert akkor nem tudok nekik parancsolni. Olyan erőszakos volt, hogy nem birtam lerázni. A fizetést azonban visszautasítottam. Néhány nap múlva megjelent egy igen szép szőke leánynyal; ez volt Kovács Ilona. Ezután Somoskeőy napi vendég volt a cukrászdában. Kovács Ilona rögtön megtetszett nekem. Tapasztalatlan, naiv, de jószívű, ügyes leány volt. Egy napon dotektivek jöttek a cukrászdába és elmondták, hogy az én gőgös vendégem a hírhedt Somoskeőy Géza. Megmondtam, hogy kerülje az üzletemet. Eltűnt. Hónapokiar nem hallottunk róla. Egy fillért sem küldött Ilonának, aki akkor már idősebb fiát hordta a szive alatt. Egy félév múlva Párisba utaztam a világkiállításra. Hallottam, hogy kinn nagy ur Somoskeőy és Caunt Viktor Vészy néven ól. Nem mertem fölkeresni, megbíztam hát egy züllött magyart, aki a szálloda kapujánál borravalókra lesett, hogy kutassa ki szegény Ilona csábítóját. Tíz frankomba került, de másnapra megvolt a cime. Randevút kértem tőle a kiállítás területén. Meg is jelent pontosan, rendkívül elegáns volt, mindenki angol grófnak nézte. Elmondtam, hogy Kovács Ilonának fia született, nélkülözések közt él, segítsen rajta. Adott hatszáz frankot és egy különös ezüst keresztet. Ezt hoztam haza Kovács Ilonának. Egy év múlva újra Budapesten volt Somoskeőy. Addig beszélt Ilonának külföldi sikereiről, milliókról, amig a leány a gyermekkel együtt kiment vele Párisba. Két év múlva jött haza. A második gyermekével. Egy fillér nélkül. Én adtam neki akkor az első ezer koronát, hogy a József-köruton üzletet rendezzen be. Nem igaz, hogy Somoskeőy valaha is segítette. Ellenkezőleg. Kovács Ilona éjjel-nappal dolgozott, hogy a gyermekeinek nevelést adjon ós ne érezzenek szükséget. Tehát Somoskeőy sohasem volt az a gaval. lér, akinek mondja magát. A külföldi sikerek apró szélhámosságokká zsugorodnak össze. A híres Caunt Vészy csalt, hogy veszítsen. Végül kiderül, hogy nem a legnagyobb kalandor, de a legnagyobb hazug volt világéletében. (Miss Laura Baker.) A titokzatos menyasszony a vén Somoskeőy ntolsó regénye: Miss Laura Baker négy hót előtt érkezett Budapestre. A mult hétfőig a Royalszállodában lakott, innen költözött a Bristolba, ahol a harmadik emelet hatvanegyedik számú szobájában kapott lakást. Mélyen kiábrándító jelenség a szép angol bútorok közt, villamfényben, Somoskeőy barátnője. Alacsony, kövér nő, kék ruha van rajta és fekete haja, mint egy drótkerítés simul alacsony homlokára. —... Hát — mondotta — Somoskeőy az apám, igen, az apám és kikérem magamnak, hogy bárki is kételkedjék ebben. Majd rendet csinálok én itt 1 Még most elmegyek a kapitányságra és kiszabadítom a papát. A fiatal Somoskeőy a testvérem. Csak testvéri viszonyban vagyunk. Mit, hogy sok pénzt kaptam a papától ? Hát csak elfogadhat egy leány az apjától bármit? Kitől kérjek, ha tőle nem. Kitől ? Londonból jöttem ide, ahol papuskának nagy irodája volt, vagy van. Porcellán-fémet gyárt. Azon a madám Kovácson majd elverjük a port. Nem akarja kiadni a pénzünket. Százezreket gyűjtött, össze neki Mr. Somoskeőy és most, hogy elfogyott az útiköltségünk, rongyos száz forintot sajnál tőlünk. A papám doktor is . . . Ezzel hirtelen elvágta a beszélgetés fonalát. A lépcsőről még visszaszólt: — Kikérem magamnak, hogy rosszat gondol, jon rólam. Én urileány vagyok. Többet nem nyilatkozott Miss Laura Baker, aki igen csúnya kisasszony és tul van a harmincon. Ma reggel korán kelt, hét órára fölkérette a számláját, kifizette és egy kétlovas fogaton a pályaudvarra hajtatott. A kilenc óra tízperces vonattal Bécsbe utazott. Innen Berlinbe szándékszik menni, ahol megvárja az idősebb és ifjabb Somoskeőyt. ( Szabadlábon.) A kasszadézsmálással súlyosított házassági botrány ma vonult be a királyi ügyészség termeibe. Somoskeőy Géza a rendőrségi szálláson csak másfél napot töltött. Amikor elővezették, dühösen szitkozódott: — Tőlem már egyszer Széli Kálmán is bocsánatot kért. De ezért a hallatlan injuriáért kevés lesz a bocsánatkérés. Emlékirataimban majg megírom ezt is! — Védekezése során előadta, hogy a felesége ezer. hétszázhúsz koronához joga volt, mert üzlettársa az asszonynak. — Kötöttek valami szerződést? — Minek az ? Mint férjnek, jogom van az üzleti bevétellel rendelkezni. Somoskeőyt vasárnap hajnalban tartóztatta le a rendőrség és ma reggel kísérték át az ügyészség fogházába. Védője, Bródy Ernő dr, a letartóztatás ellen előterjesztéssel élt, amit Kováts Lajos dr vizsgálóbírónak osztottak ki. A vizsgálóbíró déli negyedegykor hozatta föl a fogházból Somoskeőyt, aki már az előszobában ordítani kezdett: — Mit loptam én el? Talán az önálló magyar bankot ? Borzasztó egy ország ez ! Buták, bornirtak a hatóságok. Ostoba a rendőrség, a bíróság. Szamár itt mindenki. Majd odafordult védőjéhez: — Ön az én ügyvédem. Ezennel utasítom önt, hogy ezt a haszontalan rendőrséget jelentse föl a belügyminisztériumban. Ez már mégis csak borzasztó ! Engem, aki öt évig él. tem a brazíliai császárnő környezetében, Parisban. Londonban lakásom van, le mernek tartóztatni ! Ezután bevezették Somoskeőyt a vizsgálóbíró szobájába. Itt rövid kihallgatás után a bíró kihirdette a végzést, amelyben elrendeli Somoskeőy ideiglenes szabadlábra helyezését. — Ezt vártam is. Mehetek? — kérdezte. — Egyelőre nem. Elitélem önt, amiért a rendőrséget megsértette, egy napi sötét fogságra,. Ön ugyanis, amikor a rendőrfogalmazó szemére lobbantotta régi viselt dolgait, azt mondotta neki, hogy hazudik. Ezt az egy napi sötét fogságot most kell önnek leülnie. Tehát továbbra is fogva marad. Somoskeőyt ezután levezették a fogházba, ahol egy sötét cellába helyezték el. Az ügyészség fölfolyamodást jelentett be a szabadlábra helyezés ellen, igy tehát Somoskeőy továbbra is fogva marad. Vázsonyi Vilmos dr, hogy teljesen tisztázza