Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-02 / 86. szám

1910. I, évfolyam, 86. szám. Péntek, szeptember 2 Perponti jztrkesztóség fa kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca 15. szám c=j Bodapestl szerkesztőség és kiadóhivatal IV.. c=> Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Kiadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A delegációról. Már csak a politikai dajkamesék emlékeznek arról az időről, amikor Irányi, Simonyi Ernő és Madarász apó komor ünnepiességgel tiltakoztak a delegáció intézménye ellen s megbotránkoztató* nak bélyegezték a puszta föltevést is, hogy egy igazhitű negyvennyolcas magyar valaha betehesse a lábát abba az átkos centrálparlaméntbe. Nagyot fordult azóta a világ kereke. Vagy tiz esztendővel ezelőtt az Ugronról elnevezett negyvennyolcas szecesszionisták eihatái ózták, hogy ők elvi aggályaik félretételével résztvesznek a delegációban, hogy a közös intézmények tekintetében is közvetlenül és annál erélyesebben teljesithessék ellenőrző tisztségüket. A tiltó válaszfalat, melyen Ugronék ilyen módon ütöttek rést, a koalíció azután végképen ledöntötte. A belpolitikai helyzet uj urai ugy érezték, hogy súlyos szépséghibát ejtenének önmagukon, ha épen ezen a ponton nem volnának következetesek a — következetlenségben. A főrendek kontingensének tulaj donitható, hogy a delegáció plénumában a többség nem volt negyvennyolcas, de ez nem múlott a függetlenségi párton, amelynek minden épkézláb delegátusa ugyancsak kivette a részét a delegácionális munkából és ünneplésből. Most pedig, hogy ismét fordult egyet a politikai színpad, egy szemfüles újságíró kíváncsi lett reá, vájjon az azóta két részre oszlott s külön-külön alaposan megtizedelt függetlenségi pártok hogyan gondolkoznak a legközelebbi delegációkban való részvételről s nem az-e a szándékuk, hogy az ellenzéki kisebbség keserű kenyerét megédesítsék az elvi aggályok előráncigálásából várható népszerűséggel. Itt tagadhatatlanul egy érdekes pikantéria kínálkozott: függetlenségi tüntetés a tiszta negyvennyolc tradíciói mellett. Nem így történt. A függetlenségi pártok részt kívánnak venni a delegációk tárgyalásaiban. Egyelőre Apponyi Albert gróf és Justh Gyula nyilatkozatai jutottak a nyilvánosságra. Az utóbbi valahogy kiélezhette a kérdés csiklandós voltát s egyelőre dodonai fátyolba burkolózik. Nem ő van hivatva arról dönteni, úgymond, hogy a függetlenségi párt elnöke részt vesz-e a delegációban, hanem a párt összessége. Apponyi Albert gróf jobbnak látta teljes nyíltsággal kijelenteni, hogy a Kossuthpárt igenis belemegy a delegációba. Érdekes, hogy a két vezető politikus nyilatkozata nemcsak ebben az első részben ellenkezik egymással, hanem abban is, hogy amig Justh kijelenti, hogy az ő pártja, ha belemegy a delegációba, ott a hadügyi kormány óriási követeléseivel szemben a legélesebb ellenzéki álláspontra fog helyezkedni, addig Apponyi gróf ebben a pontban gombolózik be, mondván, hogy ő nem tartja helyesnek, ha a politikusok taktikai kérdésben előre leszögezik az álláspontjukat. Justh nyilatkozata erősen emlékeztet arra a vígjátéki elszólásra, mikor a kacér párisi nőért párbajozni készülő világfi igy szól versenytársához : Arra az esetre, ha egyikünk halva marad a porondon, igérem önnek, hogy az ön emlékét sohasem fogom ócsárolni Valentine előtt. Justh még nem tudja bizonyosan, vájjon belemegy-e a delegációba, de máris fenyegetőzik a legélesebb oppozicióval, Apponyi ellenben hirdeti, hogy belemegy, de diplomáciai pózzal kitér az elől a kérdés elől, hogy miképen szándékozik ott érvényesülni. Subsummálva a két nyilatkozatot, bízvást megállapíthatjuk, hogy a két függetlenségi frakció belemegy a delegációba, persze mostani létszámának az arányában és ott, ellenzéki szerepéhez hiven, erős kritikát fog gyakorolni a közös kormány javaslatai fölött. Egyáltalán nem szándékunk kicsinyelni a függetlenségi pártok ezen, a fönti nyilatkozatokból kétség nélkül várható állásfoglalásának a jelentőségét. Inkább örvendetesnek találjuk, főképen a parlamenti élet fiziológiájának szempontjából, mert az arányos ellenzéki képviseletet minden alkotmányos munkára nézve elengedhetlen életföltételnek Meghalt az ürfi! Irta Faltat/ Lucyen. Szin: Egy hatszobás lakás „hatodik szobája" udvari, alacsony, tábori, összerakható párnaágyán fekszik a „tékozló fiu", aki most, hogy összejárta, a világot, hazajött, megnősült, feleségétől elvált, bár megkeresi a mindennapijukat, — állítólag „élősködik", végezetül elköveti azt a szemtelenséget, hogy meg is hal ott a tábori ágyon, csöndesen, mikor senki sem látja. Személyek: Az öccs: Neki mondják mindig, hogy ne legyen olyan, mint a bátyja, — szót fogad! Tényleg nem olyan! Három nővér: Fekete, szőke, barna. A fekete szokta a „tékozló fiút" minden héten kétszer, kedden és szombaton a lakásból kiutasítani, a „tékozló fin" ilyenkor szomorúan nevet és nem megy el. A szőke könyveket kér a „tékozló fiútól" és mikor az egy szál cérnát kér, ő szokott kiabálni, hogy „nem vagyok cseléd". A barna? — barna. Unokanővér: Állandóan kissé köhög és szellemesen tud mosolyogni. A papa: Vadászruhában, most jött meg a vadászatról — tulajdonképen dühöng, hogy a fiu elkövette azt a tapintatlanságot, hogy az ő lakásán halt meg. A tékozló fia felesége : Most hívták át a szomszédból. Elegáns, puccos hölgy. Lelketlen. Fekete ruhája még nincs, egy széles, fekete fátyol van a vállára téve, az egyik végét kacéran fölcsapja a nyaka köré. Szemei alá vannak festve — mutatja, hogy ő „már sirt is". — Szívtelen, sohasem szerette az urát. — A kis leánya odahaza sir. Tiszti orvos: A házban lakik, komor, hivatalos képű, szereti a vadat, de ő nem vadászik. Kellemetlen neki, hogy éjjel fölkeltették. Egy szép szobacica: Bár már későre jár az idő, még fönn volt. 0 veszi észre, hogy „az úrfi", a tékozló fiu meghalt. Egy szép, sápadt idegen leány: Nem a házból való, nem tudják honnan jött ide. Szobacica•' Úrfi kérem V . . . Fiatal ur kérem ! (az ott a tábori ágyon iszonyúan csöndes.) Öccs: Ne lármázzon kérem, csukja be az ajtót kérem, ereszsze le a rolettát kérem... csukja be az ajtót kérem ! . .. Szobacica (észreveszi, hogy az ott nem mozog és sikit): Jesszus az úrfi ! Nagyságos ur ! Istenem, istenem ! ... Ilyen fiatal... vége . . . stb. Öccs (fölül az ágyon) : Mit sikit, ne ordítson ! Csukja be a rolót, eressze le az ajtót kérem, csukja be a rolót kérem . . . Az ott a tábori ágyon (nagyon csöndes) : A lakók kiszaladnak a gangra, lépcsőházba, az ajtóhoz tolongnak. Három nővér : (igazán szivből sírnak, bemennek a szobába és leborulnak a „tékozló fiu" mellé.) — Szegény jó . . . bátyánk . . . milyen hamar meghalt . . . épen, mint a mama . . . épen egy hónapba is . . . majdnem azon a napon . . . neki már jó . . . Ó . . . már . . . ott . . . van . . . (keservesen sirnak). Öccs: — ne lármázzatok . . . Ő már ott van . . . csukjátok be az ajtót . . . neki már jő . . . ereszszétek le a rolót ... (ő is sir.) A papa: . . . megmondtam, hogy ez lesz a vége, kellett neki a sok cigaretta, meg a rumos tea. Én nem tehetek róla . . . (sirni kezd) — szegény Lali! Ugy-e mondtam, ne cigarettáz! Nővérek (kórusban): Ugy-e mondtuk, ne cigarettáz, ugy-e mondtuk! (Tovább sirnak.) Papa: Hivjátok a tiszti orvost . . . Szedett a Lali ma orvosságot? Kellett neki a sok cigaretta, rumos tea . . . Unokanővér: Kicsit köhög, kicsit szellemesen mosolyog, aztán megint köhög, megint szellemesen mosolyog a levegőbe. Tiszti orvos: (bejön a szobába, ránéz a csöndes emberre.) — Kedves kolléga ur! Igazán borzasztó csapás, vigasztalódjék . . . beteg volt . . . előrelátható volt . . . szegény fiu . . . igen egy kissé megnézem . . . igazán borzasztó csapás . . . szedett valamit'? ... Papa (siránkozva): Igen, már hónapok óta rosszabbul volt ... de hát ezzel ötven évig is elélhet valaki . . . volt már rá eset . . . Épen most jöttein meg, még le sem vetkőztem, borzasztó csapás — mindig mondtam, hogy ne cigarottázon, ne igyon rumos teát — ezzel ötven évig is elélhetett volna . . . hisz volt már rá eset ... Ép most jöttem meg, vadászni voltam . . . Tiszti orvos (érdekli a vadászat): Kedves kolléga ur . . . IIol volt . . . igazán borzasztó csapás . . . Jó terület'? . . . Vigasztalódjék ,.. Kartárs ur ... van-e sok vad ... ? Papa (nagy szomorúan): Szegény Lali Jean, ez előrelátható volt. Mindig mondtam