Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-11 / 93. szám

2 DÉLM AQYARORSZAQ 1910 szeptember 10 szakban tárgyalás alá kerülnek, kivétel nélkül olyanok, melyekről az országot a lefolyt választás alkalmával megkérdeztük. Az ország költségvetésének és a közösügyi büdzsének elintézése egy-egy részlete a törvényes államigazgatási rend helyreállításának, amire elsősorban adott az ország a többségnek mandátumot. A jegybank szabadalmának megújítása pedig szintén a választók határozott akaratnyilvánításának végrehajtása. Mert a bankközösség fentartásának hangoztatását valamennyi munkapárti jelölt programbeszédében megtaláljuk. Sehol sem látunk tehát indokot arra, hogy ebben a tiszta munkában a kormányt és a többséget beláthatlan viták akadályozzák. Egy félhivatalos lap mai számában egészen kereken kijelenti, hogy a kormányt a házszabályok szigorításának gondja ezidő szerint nem bántja. Csak nyilvánvaló és a szólásszabadsággal való igen nagy visszaélések szoríthatnák rá, hogy ezzel a kérdéssel már előbb is foglalkozzék. Ismételjük azonban, hogy egyáltalán nem hisszük, hogy erre sor kerüljön. Mert az uj obstrukciót nem házszabályok törnék le, hanem az az országos fölháborodás és megütközés, amely teljes erővel zudulna az olyan ellenzék felé, amely a nemzet ítéletének cinikus negligálásával, minden ok nélkül megakasztaná a röviddel ezelőtt megindult parlamenti alkotómunka folytatását. Cj törvény. Az a vakmerőség, amelylyel az ntóbbi. időkben az élelmiszerhamisitók garázdálkodtak, erélyes akcióra ösztönözte a sajtót, a társadalmat és az ellenőrző hatóságot egyaránt. Mikor azonban a hamisítókat büntetni akgrták, az tűnt ki, hogy a hamisításról szóló törvény egyrészt igen enyhe büntetéseket állapit meg a hamisítókra, másrészt pedig — és ez volt a gyakoribb eset — nem a tényleges bünÖ3 hamisitók, hanem ártatlan és jóhiszemű sem ir jó .regényt. Lehet, hogy majd akkor sikerül a dolog. Ahelyett, hogy a jövőmbe bizakodtam volna, elvesztettem a reménységemet. Egy huszonhárom éves férfi. szemében a harmincéves férfi valóságos aggastyán. És én azt reméltem, hogy addigra már hét-nyolc regény hirdetendi a nevem dicsőségét. Máshova indultam hát a regényemmel. Félévig ott tartották és egy igen udvarias levél kíséretében küldöttek vissza azután. Nagy kvalitásokát fedeztek ugyan fel benne, de sajnos, régebbi kötelezettségeik miatt nem használhatják. Ahogy a szobámba értem és a , nagy paksamétát megpillantottam, kétségbeesve tapasztaltam, hogy a kéziratot fel sem bontották. Harmadszorra egy másodrangú újsághoz fordultam, azt mondták, hogy dolgozzam át a cselekményt. Fel voltam háborodva ! Végigjártam a kiadókat. Ebben a keserves időben nyelvtani és történelmi órák adásából tartottam fenn magamat. De a szivem az irodalomért dohogott; De még súlyosabb csapás is' ért. Elhatároztam, hogy saját kiadásomban jelentetem meg a müvemet. De nem akarták kinyomatni, még ha. magam is viselném a költségeket. E haptól fogva nem házaltam többé a regényemmel. Ez utolsó látogatás után, melyhez pedig annyi szép reménységet fűztem, megalázva, összetörten tértem haza. Föl akartam adni a harcot, elhatároztam, hogy hazatérek a szülői házhoz. forgalombahoző elárusítók kerültek csak horogra. Ezek miatt szükségessé vált a hamisításról szóló törvénycikk módosítása. A földmivelésügyi minisztériumban már folyik is az uj törvényjavaslat tervezetének előkészítése s erre vonatkozólag egy hírlapíró beszélgetett Kazy József földmivelésügyi államtitkárral, aki a következő, ket mondotta: — Tény, hogy a mezőgazdasági termények hamisításáról szóló 1895: XLVI. törvénycikk módosítását a földmivelésügyi miniszter tervbe vette. Mi a törvényt magát nem mondhatjuk rossznak, ez a törvény tizenöt évvel ezelőtt készült. — Akkor még a mezőgazdasági termények hamisítása nem volt olyan nagymérvű, mint most s a törvény meghozatalánál nem lehetett előre látni azt a különféle, valóban igazán különféle és éber furfanggal kieszelt visszaéléseket, melyeket az élet produkált. Most azonban már a gyakorlat megmutatja, hogy a törvény mely intézkedései hézagosak és melyek szorulnak pótlásra. — A törvény revíziója, illetve as uj törvénytervezet előkészítése folyamatban van. Ez igen nehéz munka. Itt nemcsak jogesetekkel és azok definiálásával állunk szemközt, hanem a vegyészet és a szakemberek tudományos vizsgálatait és azok eredményeit is figyelembe kell vennünk, hogy a hamisítás határvonala megállapittassék. Ismernünk kell a külföldi gyakorlatot, a külföldi judikatura eseteit is. Ép azért a törvényjavaslat, bárha annak előkészítése sürgősen folyik, őszszel aligha kerülhet a tépviselőház elé. Tehát egyelőre még szabad a vásár a hamisitók számára! A nemzetközi munkésbiztosltókongresszus. (Saját tudósítónktól) A nemzetközi munkásbiztositó-kongresszus e hó hatodikától nyolcadikáig tartotta üléseit Scheveningenben, a Kurhausfcan. Az európai kormányok képviselőin kivül résztvettek a kongreszszuson Amerika, Ausztrália, Japán és Kina kiküldöttei, továbbá az egyes országokban a munkásbiztositás propagálására és tudományos megvitatására alakult nemzeti bizottságok tagjai, köztük sok európai kitűnőség. Magyarországból Papp Árpád miniszteri tanácsos, Fáy Gyula miniszteri osztálytanácsos, Eadisich miniszteri titkár, Kiss Adolf igazgató, Friedrich Vilmos dr főorvos stb. volCéltalanul járkáltam az utcákon és épp az előtt a vendéglő előtt találtam magamat hirtelen, ahol az imént megebédeltünk. Szerencsére, nem éreztem éhséget, de nem is lett volna pénzem, hogy enyhítsem azt. Akkor is egy virágárusleány kínálgatta makacsul a bokrétáit. Határozottan visszautasítottam. De gépiesen követtem a szemeimmel. Sorra kínálgatta a járó-kelőket s mindig eredménytelenül. Végre Is érdekelni kezdett a dolog. Hányszor kellett vájjon megismételnie a kérését, hogy pár fillért keressen. Senki sem hallgatott rá. Sietve haladtak el mellette, ebéd ideje lévén. De ő? Vájjon ebédelt-e szegény? Fáradhatatlanul járt-kelt föl és alá s hogy a vevőket a vásárlásra csábítsa, mindenikre rámosolygott. Megszámláltam, hogy vájjon hányszor kínálgatta a virágait eredménytelenül. Mit gondolsz ? — ügy 30—40-szer. Kétszázötvenszer. Nem is képzeled, milyen kevés ember áll meg, hogy egy ilyen szegény teremtéstől virágot vegyen. De hogy csak kétszázötvenig jutottam, annak az volt az oka, hogy én voltam a kétszázötvenegyedik. Adtam neki öt fillért. Többet jelentett ez számomra akkor, mint ma az a 20 frankos arany. De leckét kaptam, megtanultam : türelem, csak türelem! És megszívleltem ezt a tanítást. Visszanyertem a bátorságomat. És te vagy a megmondhatója, hogy a siker nem maradt ki. tak jelen. Szterényi József volt államtitkár kimentette magát. A kongresszuson nagy érdeklődés mellett tárgyalták az orvosi szolgálat kérdését, kapcsolatban a munkásbiztositás nagy föladataival a szociális egészségügy terén. Élénk és tartalmas vita folyt arról, hogy az állam mily módon és mily eszközökkel járuljon hozzá a munkásbiztositáshoz shogy e téren a német vagy az angol-francia törvényhozás a helyesebb és célhozvezetőbb-e. A szegényügy vonatkozásai a munkásbiztositással, a magánalkalmazottak és a munkanélküliség elleni biztosítás voltak még a három teljes napon át tartó tanácskozás tárgyai. A vitában a magyar kiküldöttek közül többen vettek részt. Friedrich Vilmos dr az orvoskérdésben szólalt föl s a magyar orvosok és pénztárak álláspontját fejtegette. Fáy Gyula dr osztálytanácsos francia nyelven ismertette a gazdasági munkásbiztositásnak Magyarországon tervbe vett reformját. A kongresszus nagy tetszéssel hallotta, hogy a kormány előkészíti a gazdasági munkások részére a kötelező aggkori biztosítást, egyelőre ugyan önkéntes formában, deolyképen, hogy az aggkori nyugdij eléréséhez nem harminc évi, hanem már tiz évi tagság jogosít. Kiss Adolf igazgató az Amerikába vándorolt magyar munkások biztosításáról szólott. A legközelebbi kongresszust Drezdában tartják meg. A nagyszebeni tüntetés. (Saját tudósítónktól.) Az egész ország sajtóját bejárta az a politikai tüntetés, amelyet több túlzó román fiatalember intézett Mangra Vazul országgyűlési képviselő ellen. Mangra már régóta szálka a román aktivisták szemében, akik minden alkalmat megragadnak, hogy Mangra iránt érzett ellenszenvüknek kifejezést adjanak. Mikor Mangra a minap Nagyszebenben a Római Császár-szálló éttermében megjelent, román fiatalemberekből' álló'társaság inzultálta és a helység elhagyására kényszeritette. Mint most értesülünk, minden jel arra vall, hogy a tüntetés elő volt készítve. Kitűnik ez abból, hogy a nevezett éttermet a románság rendszerint sohasem látogatja, csak aznap este látogatták tömegesen román ifjak és politikusok a helyiséget, mert tudva volt, hogy a konzisztórium ülésezése alkalmából a papság egyrésze és más román notabilitások ott fognak vacsorázni. Egy asztalnál ültek Bogoevics Ghenadie budapesti esperes, Popovics György orsovai esperes, Boldea János tábori lelkész és Nóvák Aurél volt képviselő, kik már vacsoráztak, amikor Mangra félkilenc óra tájban megjelent és az asztaluknál letelepedett. A szomszéd asztalnál, velük szemben ültek Brediceanu Tibor dr, az „Albína" titkára, Vasú János dr és Gibu Valér dr ügyvédjelölt és Kozma Remus, Kozma Parténnek, az „Albína" igazgatójának fia. Maugra mit sem sejtve beszélgetett asztaltársaival, mikor Brediceanu fölállott és Mangráfc a legdurvább szidalmakkal illette. A támadások élénk visszhangra találtak a teremben» különösen az egyik asztalnál, amelynél mintegy husz román fiatalember foglalt helyet. Csakhamar mintegy kórusban fölhangzott a kiáltás: — Éljen Tisza Pista! Éljenek a magyar románok! Éljenek a magyarok huszárjai! Mangra egészen kedélyesen fogta föl a dolgot és a tüntetőkhöz fordulva, azt mondta: — Köszönöm, uraim, az ovációt! Erre nagy zenebona keletkezett. Egyik sarokasztalnál, a tüntetőkkel szemben egy asztalnál ültek Goldis László volt képviselő, Dobrin János lugosi ügyvéd, Braniste Valér lapszerkesztő és Mihu János földbirtokos, kik gúnyosan szemlélték a jelenetet, amiből a tüntetők csak uj buzdítást merítettek. Időközben a tüntetés folytatódott, Mangrát szitkokkal illették* amelyek csak ismétlődtek, mikor a vendéglős, véget akarván vetni a zenebonának, fölszólította a társaságot, hogy nyugodtabban visel-