Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-07 / 66. szám

T910, I, évfolyam, 66. szám Vasárnap, augusztus 7 Rítpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i—i Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R Wnegyedévre . R 6— egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre. R 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 n=a Riadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 123—12 Állam és vallás Minő csoda: a Vatikán napja Spanyolországban is lehanyatlik. Az inkvizíció földjén, a Ferrer sírjának tájékán szintén véget ér a pápa világi hatalma és az állam és a vallás fogalma differenciálódik s halad a teljes különválás felé. Az Egyház óriási hálóján úgyszólván kijaviihatatlan szakadás ez. X. Pius megtörten és kétségbeesve gondolhat arra, hogy miért nem volt konzekvens, miért foglalta el szent székét. Az Egyház végleges letörése az ő nevéhez fűződik és a súlyos vereségeket bizonyára több is fogja követni. Mindinkább érvényesül az az elv, ami ellen erejét megfeszítve küzd a Vatikán, hogy az állam ügyeit nem szabad a vallásnak befolyásolnia. Az állam ügyei a reális élet szükségességeinek legkülönbözőbb fajtája, úgyszólván gyomorproblémák összesége — viszont a vallás az emberiség lelki kívánalmainak kielégítésére szolgál. Az államok keretében dolgozó népek nagy része eljutott addig a pontig, amikor már nem az eget tekinti az élet kutforrásának és irányítójának, hanem a gyomrot és általában az élet fizikai tényezőit. Épen ezért a Vatikán és Spanyolország között kitört mostani villongás sokkal nagyobb jelentőségű közönséges diplomáciai tárgyalásoknál. Canalejas, a madridi miniszterelnök Krónika Traján táblájáról. Irta Rejöcl Afpdr. í Lándzsák — mint fenyegető szavak korholó beszédben — komoran villogtak ki a sötétből s hogy rövid kardpengékre rávetődött a rőt fizurok-fáklyafény: az érc haragosan verte vissza a tolakodó sugarakat. Rabszolgák, — ezren — fcogy ott állottak nagy némaság közt — tehetetlen, ijedtszemű királycsapat viharnak előtte — ugy hitték: az igábatört Duna hulláma is zordabb dühben támad sziklafalára ez éjen. Hirtelen íelsivitottak a harsonák ijedt, előreíélő sikollyal, cohorsok fegyverei némán dobbantak a földre, uj fáklyatüzek gyúltak: a prefektus jött meg, Kemény szitkok — mint- kalapált kődarab szétrepülő, éles szilánkjai — élesen vágódtak be a munkafelügyelő arcába; menten nagy kutatás támadt, jegyzéseket róttak, hogyan törték Bssze a márvány emléket, melyet a dák tartomány legjelesebb kőfaragójánál rendeltek: TraJánus császár roppant diadalmát, hogy hirdetné a leigázott sziklaszoros falán. Befejeződött a nagy mü: rabkezek sziklába vájt munkája végre készen a Duna kőágyából meredő bástyafal oldalában széles gyalogút halad; már kitűzve az ünnepségek napja, császárnak küldötte Rómából elindult, hogy felavassa római ut-épitők e büszkeségét és ime: az Apulumból hozatott szürke márványmüvet, a gigászi munka megkoronázóját, — bár fegyveresek kisérték a sem egyénileg érdekes, mint a radikális politika ekszponense, az sem fontos, hogy megszakad-e Róma és Madrid között a diplomáciai összeköttetés. A helyzet lényege az, hogy a spanyol közvélemény túlnyomó többsége nem óhajtja többé az Egyháznak az állam ügyeibe való beavatkozását, sőt egyenesen tiltakozik ellene. Nem rendszerváltozásról, egyes államférfiak túlzásáról vagy egyéni politikájáról van szó, hanem egy egész nagy társadalom fölfogásának és gondolkodásmódjának megváltozásáról. Spanyolország megérett arra, talán Ferrer kivégzésének révén viharosabban érett meg arra, hogy az Egyházzal szakítson. Hiszen már Moret-nak, az előbbi miniszterelnöknek bukását is a közoktatási politika energiátlansága okozta. Morét nem tudott elég erélyesen föllépni Rómával szemben. Tehát távoznia kellett, világos jeléül annak, hogy Alfonz, a legkonzervativebb fiatal uralkodó is óriási utat tett meg a gondolkodásban és belátja, hogy bizony a spanyol állam fejlődését, illetve megújhodását a megsokasodott s az iskolák nagy részét hatalmukban tartó szerzetesrendek megakadályozzák. A Vatikán megdöbbenve és meglepetve kapta Spanyolországból és az ottani udvar köréből a számára lesújtó híreket. Merry del Val, a harcos államtitkár engesztelhetetlen haragra lobbant. Az Egyház nem fog engedni, ez volt teherhordókat — összetörte egy csapat hegyilakó. A prefektus sebesült katonáit nézte sorra, vérbe futott, szomorú sebek szájával értekezett: — Jól van. Látom: keményen verekedtetek. Hányan jöttek rátok ' — Lehettek háromszázan. Mi kétszer tizenketten. Mind itt. A sasos jelvények itten kérkedve emelkedtek föl; a becsület nem törött össze, hanem az oszlop, a gyönyörű márvány-emlék széttörve» szétverve . . . Ahogy a csonkán maradt — és elhozott — kődarabokat nézte: bánat lopódzott a prefektus kemény szivébe, a kegyetlen, a vérengző — félőn szárnyazó hír beszélt kinzásoktelt haragjáról — mégis: könnyezni tudott most, a szellem egy szépséges nyilatkozásának ilyetén pusztulásán. Hiába: a márvány ott hevert, csonkán meredtek az allegorikus alakok. Ki már nem lehet javíttatni, össze se rakni, uj követ rendelni késő; mire izenetje a, szobrásznál lenne: már ideérkezik Trajánus ünnepnyitó küldöttsége; Hadesre, kétségbeejtő ez!... Itten menten titkos jelentése lett a munkavezetőnek haragvó ura számára, félő pihegés támadt a légben, rabszolgák remegtek: uj büntetések láthatlan ostora mintha már is suhanna fölöttük. A munkavezető kiáltott: — Rufus! És az egyik munkáscsoport főnöke kilép a sorból: — Itt! — Van egy rabod, kőfaragó volt Rómában. Küldd be a sátorba, étkezés után! . . . az első elhatározása, de nyomban, a következő percben már belátta, hogy engednie kell. Megkezdődtek az eleinte békéshangu és jobbára nyilvánosságra sem hozott tárgyalások. Canalejas azonban igen keménygerincü politikusnak látszik. Őmiatta szervezkedhetik don Jaime herceg. Jól tudja, hogy a don alig veszedelmesebb operettebeli trónkövetelőnél. Klerikális agent provokatőr-ök polgárháborúra izgatnak alkalmas tartományokban, Canalejas katonasággal fojtja el a mesterségesen szított tüzet. És egyszerűen betiltotta a spanyol kor mány a holnapra San-Sebastianban tervezett tüntetést. Mit tehetnek egyebet a spanyol klerikálisok: belenyugodnak a megváltoztathatatlanba. Minden jel arra vall tehát, hogy a Spanyolország és a Vatikán között duló háború teljes szakítással fog végződni. Canalejas a pápa megkérdezése nélkül fog alkotni uj egyházi törvényeket és a saját józan belátása szerint alakítja át a gondjaira bizott ország közoktatásügyét. Anélkül, hogy az ember bármely irányban állást foglalna, vagy a vallás ellen hirdetne állásfoglalást, meglehet állapítani, hogy modern állam egyházi befolyás nyűge alatt ki nem alakulhat és egyáltalán nem ekszisztálhat. Amikor tehát följegyezzük, hogy Spanyolország, illetve a spanyol állam megszabadult a vallásnak a nyomasztó hatása alól, ez II. A prefektus kereveten feküdt; fáklyatüz, tovamonö őrség lépte dobban a sátoron kivül. Ónos köd odakünn, hideg pára-lehellése a Dunának; a szél komor: mintha elrejtett régi temetők fölött suhant volna el, — egy rab beszól benn» megtörő, halk szavakkal: rejtett régi gondolatokról, régtünt idők felöl. A haja szürke-fakult, alakja görnyedt, arca szikkadt; a nagy kerék: rabsors mindent megtör, elmos, elveszejt. S a rab a múltjáról beszél . . . A mult . . . Tünt gyermekévek a trinaeriai mezőkön, narancserdők mellett, hol anyja élt: rabszolgaleány, aki egyszer ura egy vendégének, hires római szobrásznak tűnő tetszésébe jutott. Rableány félelme s egy müvészlélek csak egy éjt élő szerelmes szeszélye reszketett össze ö érette, az ő életéért. Emlékezik . . . Nyugtalan gyermek-lelke mohón itta be a rét, az erdők csodáit, zajos játékok helyett a hársak sűrűjében járt egyedül, hogy megcsodálja egy-egy merésznövésü faóriás testét: alkonyatokkor hűvös források partján leselkedett: könnyed és kecses szökeléssel, hogy jönnek le az őzek, szarvasok. Nagy, csodálkozó gyermekszeme kitágult, ugy nézte a koronás fejek figyelve meredő formáját, a vizre-hajló karcsú őz-nyak gyönyörű Ivét. És járt a legelőkön, heverésző bikák fenséges nyugalmát bámulta ott, a pihenő erő alakját; gyönyörüségtelt figyelemmel nézett a vágtató mén után, mely hirtelen megtorpan, lábait szétvetve, lihegő fejét dacosan meghajtva. Mint az fv, mely visszapattan . . . S azután este, öntudat-