Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-05 / 64. szám

1910 augusztus 5 DÊLMAGYARORSZAG 13 összes személyvonatoknak Szeged—Szentmihálytelek föltételes megállóhelyen való megállapítása tárgyában folyó évi január tizenötödikén 62/910. szám alatt kelt fölterjesztésére a folyamodó érdekeltséggel leendő közlés végett a következőkről értesítem a bizottságot: A szóban lévő Szeged—Szentmihálytelek föltételes megállóhelyen a jelenlegi menetrend szerint tiz vonat áll meg föltételesen. A föltételes megállóhelyet naponta átlag 55—60 utas veszi igénybe, mely le- és fölszálló utasmenynyiség a megálló tiz vonat között oszlik meg. Ily utasforgalom mellett nem tartom indokoltnak, hogy a szóban lévő föltételes megállóhelyen még több vonat, nevezetesen az éjjeli vonatok is megállíttassanak, annál kevésbé, mert a jelenleg föltételesen megálló vonatok közlekedési idejei az utazóközönségre nézve minden tekintetben alkalmasak, a jelenleg meg nem álló hét vonat közül pedig három vonat az éjjeli, illetőleg kora hajnali időben közlekedik. Postai szempontból nincs szükség- arra, hogy e megállóhelyen áthaladó vonatok bármelyike is „rendesen" megállittassók, mivel e megállóhelyen, mely a röszke—szentmihályteleki pályaudvari postahivatal kézbesítési körébe van beosztva, nincsen semmiféle postai berendezés. A 4106., 4201., 4211. és 4212. számú vonatok, melyek Szeged—Szentmihálytelek megállóhelyen föltételesen megállanak és a vonalmenti postahivatalok részére postát szállítanak, teljesen kielégítik a postai szolgálatot. Ezek alapján tehát Szeged—Szentmihálytelek megállóhely szempontjából a mai menetrend módosítása sem az utasforgalom, sem a postaszolgálat érdekében nem lenne indokolt és így az erre irányuló kérelmet nem találtam teljesíthetőnek. Idézett fölterjesztése mellékleteit idecsatolva, visszaküldöm. Budapest, 1910. évi julius hó 29-én. A miniszter helyett: Stetina s. k., államtitkár. (—) Uj cukorgyár Bajoson. Vassary Mihály, a hercegprímás jószágigazgatója Bajcson cukorgyárat alapit. A gyár létesítéséhez megkívánt nyolcezer hold répatermelő terület már biztosítva van. A hercegprimási uradalom háromezer holdra kötött szerződést. (—) Országos állatkiállitás Brassóban. Ez évi október hónap 9—11-én Brassóban, a földmivelésügyi miniszter védnöksége alatt gazdasági gépkiállítással egybekötött országos állatkiállitás lesz. A kiállítás céljaira a miniszter negyvenezer koronát engedélyezett, körülbelül tízenhatezer korona biztosíttatott ezenkívül a díjazási célokra. A kistenyésztők jutalmazására pedig a földmivelésügyi minisztérium által adott műtárgyak szolgálnak. Kiállításra kerülnek : lovak, szarvasmarha, bivalyok, juhok, sertések, baromfi és házinyulak. A bejelentési határidő ez évi augusztus 10-ig meghosszabbíttatott. A kiállításra vonatkozó fölvilágositással készségesen szolgál a brassói vármegyeházán székelő kiállítási iroda. (—) Magyar gyár Törökországban. Konstantinápolyból jelentik, hogy az ottani világítási koncesszió ügyében már néhány hét óta ülésező technikai bizottság nyolc ajánlat közül a magyar Ganz-féle villamossági részvénytársaságot ajánlotta első helyen az odaítélő bizottságnak. Második helyre a WahrmannFounquiau párisi cég és harmadik helyre a Compagnie Generale Française d'Electricitét cég ajánlatát helyezte. (—) A szeszbojkott Németországban. A német birodalmi pénzügyi reform a szeszadó emelésével elérte azt, hogy a német szociáldemokrata párt kimondta a pálinkabojkottot. Amióta a bojkott fönnáll, azóta Németországban a szeszfogyasztás erősen csökkent s az egész szeszipar rendkívüli mértékben érzi a bojkottot. Az eredmény a német munkásság körében megérlelte azt az elhatározást, hogy ezentúl még erősebben tartanak ki a bojkott mellett, aminek kulturális és szociális szempontból végtelenül nagy hasznát fogják látni. (—) A búzaárak Franciaországban. Franciaország rossz terméskilátásai következtében a buza- és lisztárak az utóbbi időben jelentékenyen emelkedtek. Most, mint Parisból táviratozzák, némi csökkenés állott be. Az áremelkedés, ugy látszik, már elérte a legmagasabb nivót. Azok, akik a mezőgazdasági viszonyokat ismerik, annak a nézetnek adnak kifejezést, hogy az idei búzatermés még elérheti a nyolcvankét millió métermázsát, ami az. 1897-ikt válságos esztendő termésével szemben tizennégy millió métermázsányi többletet jelent, ugy, hogy aggodalomra semmi ok sincsen. (—) A világ gabonatermése. A világ gabonaterméséről már csaknem teljes képet lehet alkotni azokból az adatokból, amelyeket az ekszporttal foglalkozó országok a legutóbb időben kiadott termésbecslésben kimutattak. Ezek szerint így alakul a világ idei termése: Több Kevesebb q-ban Egyesült-Áll. és Kanada aratás — 22.000,000 „ „ „ „ készlet 10.000,000 — Oroszország .... aratás — 23.000,000 készlet 10.000,000 — Franciaország.... aratás — 5.000,000 .... készlet 1.000,000 — Magyarország .... aratás 19.000,000 — Bulgária aratás 1.500,000 — Románia aratás 7.000,000 — Ausztria aratás 1.000,000 — India aratás 8.000,000 — Ausztrália készlet 2.000,000 — Összesen . 59.000,000 50.000,000 Argentína 4.500,000 E táblázat szerint Amerikának, Oroszországnak és Franciaországnak lesz kevesebb termése a tavalyinál, de a szükséglet — állítólag — kiegyenlítődik az illető országok készleteivel. (—) A gépjármüvek ellenőrzése. A kereskedelemügyi miniszter a szegedi kerületre Bohonyi Gyula felsőipariskolai tanárt bízta meg a gépjármüvek ellenőrzésével. A királyné kincsesiátíikája. Irta Lagerlöf Selma. II. — Attól, — hangzott a kikötőmester válasza. — Nagy bajunk nekünk, nieuportiaknak, hogy nincs senkink, semmink, amiben veszedelem idején bizhatnánk. Cornellus jól tudta, hogy ha tengerbe vész, felesége ós gyermekei éhen pusztulnak. Ez a gondolat hajtotta őrületbe. — Szóval nagy szükségtek volna valamire, amiben remélhetnétek, amire hagyatkozhatnátok. — Ugy van, — erősítette a kikötőmester. — A tenger veszélylyel teli, földünk ingadozó, a halászat s a keresetünk bizonytalan. Nagyon is kellene nekünk valami, amire rábízhatnánk életünket. A királyné tovább haladt s Heyst város plébánosa előtt állt meg. — Mi újság van Heystben?-—szólította meg. — ,Nem sok. Van Ravesteyn Jákob fölhagyott a mocsárszáritással, kikötőópitéssel; letett a világitó torony építésének gondolatáról is. Egyáltalában felhagyott minden hasznos munkával, ami régebben foglalkoztatta. — De hát miért? — kérdó a császárné. — Valami örökséget kapott. Kisebb összeget, mint várta. — Most legalább biztos pénz van a kezében. Nemde? — Valóban, — válaszolt a plébános. — De mióta vagyona van, semmi nagyba sem mer belefogni, fél, hogy pénzéből nem futja. — Hát nektek, heystieknek, oly határtalan segítségre volna szüksógt9k, hogy boldoguljatok? — kérdó a császárné. — Ugy van, — erősítette a plébános. — Rendkívül sok a tennivalónk, de addig mitsem tehetünk, míg nem vagyunk bizonyosak, hogy kiapadhatatlan segítség áll a hátunk mögött. A császárnő tovább haladt s Middelkerke legöregebb révkapitányánál kérdezősködött a város újdonságai felől. — Semmi újságot sem tudok, — mondta a révkalauz — legföljebb, hogy Van der Meer Jan és Neerwinden Luca közt nagy harag támadt — Harag? — Az. Ráakadtak a tőkehalaknak arra a fészkére, melyet egész életükön át kerestek. Gyermekkoruktól fogva hallottak róla mesélni s szerteszét kalandoztak a tengeren, hogy megtalálják. Testi-lelki jóbarátságban éltek. Most, hogy ráakadtak a halfószekre, esküdt ellenségei lettek egymásnak. — Jobb lett volna, ha rá sem akadnak, — mondta a császárné. — Bizony jobb lett volna, sokkal jobb lett volna, — erősítette az öreg. — Akkor hát a ti bajaitok segítőorvosságát is bizonyára olyan jól el kellene rejteni, hogy senki rá ne akadjon? — Ugy van, ugy van ! — helyeselte a révkalauz. — Jól el kellene rejteni, mert ha fölfedeznék, viszály és pörlekedés származnék a dologból, vagy nyomban elfecsérelnék a segítséget s akkor mi haszna sem lenne. A császárné felsóhajtott s belátta, hogy itt nem tehet semmit. Aztán elment a misére s térden állva egyre azért imádkozott, hogy valamikép mégis segítségére lehessen népének. És, engedelmetekkel polgártársak, a császárné a mise végén tisztában is volt azzal, hogy jobb valamit tenni, mint semmit. Mikor az emberek kijöttek a miséről, a császárné felállt a templom lépcsőjére és beszédet mondott. Westflandria soha ezt a pillanatot el nem felejti. A császárné uralkodói szépség volt s uralkodóhoz méltó volt öltözete is. Fején koronát, vállán palástot hordott, kezében pedig jogarát tartotta. Magasra fésült, fehérpuderes hajának hullámai közt egy sor nagy igazgyöngy ékeskedett. Fénylő, vörös selyemből készült ruháján flamand csipke hullott végig. Lábán magassarku, piros cipő volt, melynek csatját egy pompás ékszer alkotta. Manapság is ilyen az öltözéke, ha Westflandriát kormányozza. Szólván pedig a zátonyok népéhez, tudomásukra hozta akaratát. Elmondta, mennyit gondolkozott a segítség módján. Elmondta, hogy belátja, nincs módjában a tengert lecsöndesíteni, a szelet lekötni, a halak özönét a part felé irányítani s a parti vadzabot búzává varázsolni. De amit erőtlen ember létére megtehet, azt megteszi. Mig beszélt, mindenki térdenállva hallgatta. Érezték, hogy soha szelídebb, anyaibb szív nem dobogott értük. A császárné ugy beszélt sanyarú életükről, hogy könnyet csalt a szemükbe. — Most azonban — mondta a császárné, — elhatároztam, hogy hagyok itt egy kincsesládikát, azzal együtt, ami benne van. Adom azoknak, akik nehéz életüket a homokzátonyokon küzdik végig. Ez az egyetlen, amit nyújthatok; bocsássatok meg, hogy adománynak oly csekély. — Ezeket mondván, neki magának is könnyek borították szemét. Megkérdezte ezután, igórik-e esküvel, hog csakis akkor folyamodnak a kincshez, ha a ínség akkora, hogy nagyobb már nem lehet Megesküsznek-e arra, hogy ha a kincsre szűk ségük nem lesz, sértetlenül hagyják utódaikra? Végül pedig megfogadják-e egyenkint, hogy sohasem törekszenek a kincset hatalmukba keríteni, hanem örök időkre az egész halásznép közös kincsének tekintik? Hogy megeskiisznek-e minderre ? Egytől-egyig megesküdtek. Áldották a nemes császárnét s a hála könnyeit sírták. Maga a császárné is könynyezett. Egyre ismételgette, hogy ő jól tudja, mennyire szükségük volna kimondhatatlan szerencsére, soha ki nem fogyó segitőforrásra, végtelen bősógü támogatásra, amelyben megbízhatnának, ám ezeket ő meg nem adhatja. Sohasem érezte hatalmának gyöngeségét annyira, mint künn, a homokzátonyok sivár földjén. Hígyjótek el, polgártársak, hogy a császárné csakis uralkodói bölcsességének öntudatlan erejével, amely a nagyszerű asszonynyal együtt született, többet ért el, mint maga is remélte. Ezért mondhatjuk, hogy Mária Terézia uralkodik még manapság is Westflandriában. Nagy örömötök telnék benne, hallani arról a tömérdek áldásról, amit a császárné ajándéka hozott Westflandríára. Az embereknek ott van most miben bizniok. Nekik erre épp olyan szükségük van, mint édes mindnyájunknak. Bármekkora ínség szakad is rájuk, kétségbeesés nem fogja el lelküket. Nekem elmondták odakünn, milyen a császárné kincsesládikája. Hát olyan, mint szent Orsolya brüggei szekrénykéje, csakhogy sokkal szebb. A bécsi dómtemplom másárakészült. Színaranyból való; oldalain a legtisztább alabástromból a császárné élettörténete van kifaragva; négy tornyocskáján pedig az a négy gyémánt csillog, melyet a császárné a török szultán ajándékkoronájával kapott; végül a homlokzatán a császárné rubinkőből kirakott neve ékeskedik. Ha pedig megkérdem Westflandriában, látták-e már a ládikát, bátran felelik, hogy életveszélyben forgó hajótöröttek állandóan maguk előtt, a hullámok tetején látják, jeléül annak, hogy nem kell feleségük és gyermekeik sorsán aggódníok, még ha az volna is az isteni végzés, hogy megváljanak tőlük. Egyedül ezek látták a kincset. Senki másnak nem adatott meg, hogy szemügyre vegye. Ti is tudjátok, polgártársak, hogy a császárné nem mondta meg, mekkora kincset rejt a ládika. Ha valaki mégis kételkednék a ládika hajdanvaló s ma is élő áldásos erejében, csak arra kérem, menjen a tengerre s nézzen körül. Sáncokat, nagy építményeket lát; a tenger töltések és hullámtörők korlátja mögött megfékezve, lenyűgözve pihen, pusztításainak vége van ; a homokzátonyokon zöldelő mezők virulnak, a tengerparton gyarapodó városok fürdőhelyek ontják a gazdagságot. Valahány világítótornyot, kikötőt, hajót építettek, valahány töltést raktak, mindig az járt eszükben : Ha a maguk erejéből nem futná, majd segit kegyes császárnénk, Mária Terézia. így buzdítgatták magukat, ám a saját erejükből is mindig futotta.