Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-05 / 64. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 Ti is tudjátok, polgártársak, hogy a császárné oem árulta, el, kire bizta a kincset. Ugy-e okosan cselekedett?:Egy valakinek örizeté.ben van, de ez az ember csakis akkor áll elő, akkor tárja föl a kincs rejtekhelyét, ha kivétel nélkül mindenki beleegyezett a császárné adományának fölosztá­sába. Ilyenformán mindenki szentül tudja, hogy a kincs sem a jelenben, sem a jövőben igazságtalan fölosztásra nem kerül. Közös birtoka valameny­ayiüknek. Nincs, aki ne lenne meggyőződve, hogy reá éppúgy gondolt a császárné, mint szomszéd­jára. Viszály és irigység, miként régebben, nem oszthatja meg a népet, mert a jók javát közösen bírják. A püspök itt belevágott Verneau páter szavába­— Elég, .— mondotta. — Hogy fejezte be szó­noklatát ? — Azt mondtam, — válaszolt a barát, — nagy kar, hogy a jó császárné Charleroiban sohasem járt. Minő kár, hogy nekik nincsen kincsesládi­kájuk. Semmire sem volna inkább szükségük azok­ban a dolgokban, amiket véghez akarnak vinni. Ezt mondtam. — Nos? — kérdezte a püspök. — Egy pár répa repült felém, füttyszó is hal­latszott, de akkor már nem voltam a szószékben. Nincs tovább. — Megértették, — jegyezte meg a püspök — hogy az isteni gondviselésről volt szó ? A kis szerzetes bólintott. — Megértették, amit megértetni akart velük, hogy az a hatalom, melyet ők nem látván, ki­gúnyolnak, távol marad tőlük. Mert mihelyest kézzelfogható formában megjelennék, tisztelet­lenség nyilvánulna meg iránta. Gratulálok önnek. A szerzetes meghajtotta magát s az ajtó felé tartott. A püspök utána sietett. Arca csupa jó­akarat volt. . — De hát a kincsesládika ? . . . Hisznek még benne az az emberek ? — De mennyire hisznek, monseigneur! — És .a kincs? Létezett valaha? — Engedelmével, monseigneur, megígértem... — Nekem meg szabad mondania . . . — A blankenberghi plébános őrzi. Megmu­tatta. Vaspántokkal ellátott kicsiny faláda. — És ? . . . — A fenekén husz Mária-tallér van. A püspök mosolygott, de arca nyomban ko* cnolyra vált. — Illő-e egy faládikát az isteni gondviselés­tiez hasonlítanunk? — Minden hasonlat sántít, monseigneur. Az emberi gondolatok hívságosak. Páter Verneau még egyszer meghajtotta ma" gát és elhagyta a püspök lakosztályát. (Vége.) Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Oélmagyarország hiriap- és nyomdayáiialat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hirlap­és nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépén. Iskolai hegedűk Htünö hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6, 8, 10 forintért és feljebb. Hangverseny-hegedűk 20 forinttól feljebb Iskolai és hü«nin«íiimnl( az összes zenekari és mü­tetnplomi ndrmUniUIIlUrV_kedvelől kaagszerek, liu IJI szerkezetű ciifibatasok cezettel, pedál nélkül 30 forinttól Fonográf és Gramofon beszf:10­rok, vouók és tokok a legjobb minőségben. legkiválóbb hangtartó szerkezettel, WíodntPtóláfeltebb. FOüOflráf teií UÍUUKJUJU ,-ípek Segjutányosabb árakon. Hengerek és lemezek a világ leg­híresebb művészeinek felvételeivel. Dus raktár kiváló gyártmányú u\ "és átjártszott zongora k és pianhiékban. riégí zongorák és egyéb hangszerek ujakra becseréltetnek. Zongora, kölcsönző intézet. Teljes zenekarok felsze­relése kedvező feltételek mellett. Tornászati és községi dobok dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére r. És Kir. udvari hongszergyár ioiiiietéíp BUDAPEST, fii., RsKűcii-üt i. ®#pes árjegyzéket (minden cikkről külön) ingyen küldünk, csak meg ken írni, hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék. 15 darab nagyon szép I Fajgalamb i eladó Teleky-uíca 13. es ínűveszeti J?« Naponként közli a városi színház és az Uránia tudományos szín­ház szinlapját, a darabok meséjét, színházi érdekességeket, kulissza­titkokat. A kora délutáni órákban megjelenő és illusztrációkkal tarkított színházi újságot a színházba és az Urániába járó közönség a jegyszedőktől alanul S A Mai Színlap naponként *> 4 IS ' ooo jelenik meg. ••• iiiü UNDERWOOD IR06ÉP-LERAKAT. Sokszorosító és másoló-iroda. Gyors- és jjéplrő-iskóla, tandij csekély. — Felvételek egész nap és tanítás egész éven át. — Bármily rendszerű gépeket javítunk és telefonhívásra házhoz megyünk. — Kellékek raktára. — Megbízásokat kér az Underwood irógépgyár alföldi vezérképviselöje: RPM PPT Tisza Laios-körut 54. ULLLLíU, Telefonszám: 833. M • B ¡jutalékra alkalmazást j üüüü nyerhetnek. mm Eredményes munka] után FIX FIZETÉS.! Cim a kiadóhivatalban szájpadlás, nélküli fogak és fogsorok amerikai módszer szerint készülnek, úgyszintén aranykoronák is. OLOviGs mm lliius). SíttlM-t 18. Sí. íÉiá-i 6. SZEGED, Méh: esg. !ai kenyérárak: Kíiiinő rozskenyér, kilója 12 kr. Félfehér kenyér, „ 12 „ Egész fehér kenyér, „ 13 „ Korpás Jóizü „ 10 „ Legjobb minőség, pontos kiszolgálás. Megrendelések házhoz szállíttatnak. wmi JULTL A világ első láp (IVIoor) fürdője. | Ásványvízforrások. Is ACÉLFÜRDŐK. = Gyógyjavallatok: Női betegségek. — Vérszegénység. Köszvény, idült izomcsuz és izületi csuz. — Utóbbi években nagyarányú befektetésekkel a betegségek egy nagy csoportjának, t. i. a szívbetegségeknek kezelését is lehetővé tette. Idény október 31-ig. Prospektus ingyen. Felvilágosításokkal szolgál a fiirdőkezelőség

Next

/
Thumbnails
Contents