Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-26 / 80. szám

I9TO. I. évfolyam, 80. szám. KSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca 15. szára c=j Budapesti srerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám r—i •iMIBIMUUUagro ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24— félévre . . . R 12-— negyedévre. R 6— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évrs . R 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre. K V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 r=i Kiadóhivatal 83® Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Mérgezők ellen. A klasszikus nemzetgazdasági iskolának az a tanítása, hogy a gazdasági élet egyedül a verseny alapján, az állam beavatkozása nélkül fog legjobban fejlődni és az egyéni érdekek is ez alapon fognak leginkább kielégítést találni s a közérdekhez simulni, az ujabb időben köztudomás szerint csődöt mondott — és a modern gazdasági élet viszonyainak rendezésére alapul továbbra már nem szolgálhat. A mai önző, a más megkárosításával érvényesülni akaró egyéni törekvésekkel szemben a termelést is a közérdek szempontjából kell irányítani és a közérdek megtestesítőjének, az államnak legalább is bele kell szólania abba, iiogy a termelés legfőbb elemei az egyének önöscélu kizsákmányolásának ne legyenek áldozatai. A közjó megvalósítójának, az államnak legelső föladata: polgárai egészségének védelme s ennek a védelemnek szükség esetén el kell menni addig, hogy a termelő erők által létrehozott fogyasztási cikkeket valódiságukra nézve megvizsgálja s a hamisításokat meg is büntesse. Alig husz-harminc éve, a külföldi államokban először láttuk ezt a törekvést, melynek hatása és a kényszerítő körülmények befolyása alatt mi is megalkottuk az 1895. évi XLVI. törvénycikket, mely egyike Európa legmodernebb élelmiszertörvényeinek. HiányosA vizsgálóbíró ur. Irta Vértesy Gyula. Az előszobából behallatszott a heves párbeszéd. A cselédem polemizált valami szörnyű borizü hang tulajdonosával: — Nem mehet be, az ur dolgozik. — Nohát ne dolgozzék! Nem érdemes dolgozni! Az élet hülyeség, ha komolyan vesszük! A hang olyan ismerősen hangzott, meg azután ez a filozofálás is érdekelt, kinéztem tehát. — Nem tudom elkergetni ezt a csavargót! Az előbb még olyan hangos férfi szemlesütve, szégyenkezve állt előttem. Csakugyan olyan volt, mint valami csavargó. A ruháin látszott, hogy más mértékére készültek, a kalapját is más hordta uj korában, az ingének pedig legfölebb csak a neve lehetett fehérnemű, egyéb tekintetben semmi köze se volt a fehérséghez; az arcát pedig legalább négyhetes tüske borította, hasonlatossá tevén azt holmi elhanyagolt tarlóhoz. Pirosodó orra alatt pedig — mely pirosság egyáltalán nem tanúskodott amellett, hogy emez orr tulajdonosa megvetné az alkoholos italokat — fakó bajusz disztetenkedett, megfakulva, megritkulva bortól, dohánytól. Az egész alak elsősorban komikus benyomást ébresztett, csak szégyenkező tartásában volt valami szomorú, vagy mondjuk, bizalomkeltő. sága talán csak — közigazgatásunk általános bajai miatt — végrehajtásának lanyhaságában és legföljebb abban van, hogy nem terjesztetett ki minden mezőgazdasági és egyéb élelmi és élvezeti cikkre. Ez az utóbbi hiány a törvény 1. szakasza szerint még pótolható volna, mert ez a szakasz módot nyújt arra, hogy a takszative fölsorolt terményeken kívül a technika fejlődésével és az élet követelményeivel lépést tartva, olyan anyagok is védelemben részesülhessenek, melyek a törvény hatálybalépte után nagvobbmérvü hamisításnak vannak kitéve. Ez a mód sem kielégítő azonban, mert a szakminisztereket alkotmányos érzékük mindenkor visszatartotta attól, hogy ilyen fontos elvi kérdéseket rendeleti uton szabályozzanak. Innen van, hogy a törvény életbelépte óta csak egy cikkre : a rézgálicra terjeszttettek ki ennek határozmányai. A mindenből mértéktelen hasznot sajtoló, önző céloknak ebben az időszakában a termelt anyagok védelmi eszközeinek is meg kell változniok és ezért alig tizenötéves és aránylag egyik legjobb törvényünk sem képes ma már az adott korlátok között föladatát hűségesen teljesíteni. A földmiveli'sügyi kormány a törvénynek eme hiányosságát jóelőre meglátva, a törvény sürgős revízióját határozta el és pedig a tervezet szerint olyan társadaimi és hatósági apparátus mozgósításának segélyével, amelynek nyomán Aki még szégyenli magát, az még nem züllött el teljesen. — Kit keres ? Mit akar ? — kérdem tőle. Szurtos kabátjának egyetlenegy még meglevő gombjával babrálva felelte, azaz inkább viszontkérdezte, tekintetét végre mégis félénken rám emelve : — Nem ismer ? Kerekes vagyok. Kerekes Pista. Együtt jártunk Losoncon. Le is vagyunk véve az érettségi után. Együtt. Milyen szép kép. Megvan ám most is ! Pedig kevés holmim van meg. — Te vagy ? Kerekes Pista ? . . . Isten hozott ! — Hát nem kergetsz el ? — kérdezte könyes szemmel. — Dehogy kergetlek ! Az utcán ugyan nem szívesen sétálnék veled, mig igy nézel ki, de idehaza, pajtás szívesen látlak. — Köszönöm ! De ne állj ilyen közel hozzám. Büdös vagyok a pálinkától. Tudom én, érzem én ! Hja, nektek, boldog embereknek nem kell innotok, de nekem kell! — Mikor is találkoztunk mi utoljára ? — próbáltam Pista gondolatait kissé elterelni a pálinkától. — Tudom is én — felelte durcásan. — No ne haragudj, lesz pálinka is. — Hat év előtt, vagy hét előtt. Szóval, régen. Olyan régen, hogy egy-két év nem is számit. Akkor még becsületes ember voltam. Azóta gazemberré lettem. S az olyan mindegy, hogy azóta hogy múlnak az évek. Talán hat éve? Akkor neveztek ki birónak egy vidéki törvényszékhez. Bár sohse neveztek volna. Ott züllöttem el. jó időre biztosítottnak vehető majd legbecsesebb nemzetgazdasági tőkénknek, az őstermelésnek és az őstermelés) anyagok feldolgozásának tisztasága. Hogy ezt a célt elérje, a földmivelésügyi kormány leiratot intézett most a? összes törvényhatóságokhoz, a kereskedelmi érdektestületekhez, gazdasági egyesületekhez, szakkörökhöz stb. és felhívja őket, hogy javaslataikat minden aprólékos kérdésre kiterjesztve, terjesszék a miniszter elé. A javaslatok az áttekinthetőség és a lényegesebb kérdések megvitathatása szempontjából kérdőpontok alapján készítendők. E pontok egyik legfontosabbikja, hogy szükséges-e a mezőgazdasági termelésből származó egyéb élelmiszerek (italok) és cikkeknek a törvény hatálya alá való helyezése és ha igen, melyek azok. A másik megoldandó nagy kérdés a vegyvizsgáló-állomások szereplése. Miután a terményhamisitási kihágások túlnyomó részben olyan természetűek, hogy a büntető hatóságok szakértő hivatalok közreműködésére vannak utalva, a törvény sikeres végrehajtása jő részben ezeknek a szakértő hivataloknak munkájától függ. A vegyvizsgáló-állomások elégtelensége egyik fő baja volt eddig a törvény szigorú végrehajtásának. A törvény revíziójának előkészítőmunkálataiban most az is megvitatás alá kerül, hogy állami, vagy törvényhatósági vegyvizsgáló-állomások áliittassanak-e fel és megengedhető-e a ma— Dehát hogy történt? — Egy leány miatt. Ez is hazudik — gondoltam magamban — mint a többi züllött alak. Mind kerit magának valami poétikus hátteret. Pedig hát az elzüllésnek rendesen két igazi oka van: az egyik ok: a gyomor, ha nem tud meglenni ital nélkül; a másik: az agy, ha nem akar dolgozni. Az elsőről nem lehet tenni, de a másodikról lehet. A lustaság a delírium párnája. Tessék dolgozni s akkor nem kell az alkohol! Ezért nem szoktak engem meghatni az elzüllött alkoholisták meséi. S ezért nem igen hittem az elziillések regényes hátterében, mert tudtam, hogy igazi regényre ritkán akad az ember azokban a hazugságokban, amelyeket az elziillöttek elő szoktak adni. Igazi nagy szenvedélyek és szenvedések nem szoktak pálinkában végződni. Megsemmisülni meg lehet azok hatása alatt, de elzülleni nem igen. Legalább mindaddig, mig Kerekes Pistá" val nem találkoztam, ez volt az én szerény nézetem az elzüllésekről. Hanem mióta Pista elmondta az ő szomorú történetét, hiszek az elzüllések regényes hátterében. — Egy leány miatt — ismételte szomorúan. Hanem a szomorúsága alább hagyott, mikor elővettem a konyakos üveget s töltöttem neki. — Ez már beszéd! Hiába, csak te tudod, mi kell a magamfajtának — azután reszkető kézzel, lázas sietséggel nyúlt az üveg