Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-04 / 63. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG ¿910 augusztus i készítik elő az egyes minisztériumokban. így a miniszterelnökségen a bosmjákannekszióról csinálnak uj törvényt, a belügyminisztériumban pedig már dolgoznak a választói reformon, a kereskedelmi minisztériumban a fehér foszfor használatának eltiltásáról készül törvényjavaslat s számos közlekedésügyi reform között a Duna—Tisza-csatorna dolga foglalkoztatja a minisz; t a pénzügyminisztériumban az uj adótörvények módosítását készítik elő, a kultuszminisztériumban a katolikus autonómiáról készülő törvényjavaslat kerül befejezésre, az igazságügyminisztériumban több novelláris módosítás készül, a földmivelésügyi minisztériumban pedig nagyszabású telepítési tervezel van munkában. Ezeket a javaslatokat egymásután fogják benyújtani. Időközben, ha a tárgyalások a közös hadügyminisztériumban befejeződnek, a honvédelmi minisztérium az uj véderőtörvényt is benyújtja. Mért maradnak el a nagygyakorlatok ? (Saját tudósítónktól.) A császármanőver elmaradásának hivatalos oka, —mint megírtuk, — hogy a lóállományban járványos betegség lépett föl. A hadsereg körében azonban, mint Bécsből írják, az a szenzációs nézet alakult ki, hogy a föllépett lóbetegség csak alkalmas ürügy a nagygyakorlatok elhalasztására, mert a nagygyakorlatoknak el kellett maradniok. A lovakon egészen kívül fekvő okokból kellett elmaradníok, hiába hangoztatták oly nyomatékosan ennek az ellenkezőjét a hivatalos kommünikék. Amint előre látható volt, lassanként kiszivárognak az igaziokok. Sezek legfontosabbja az, hogy a nagygyakorlat terve, a föltevés, az úgynevezett Annáhme volt alapjában elhibázva. A terv szerzője Conrad vezérkari főnök. Alapja e tervnek a vezérkari főnök régi, kedvenc eszméje, egy stratégiai szituáció, amelyet még husz évvel ezelőtt állított föl, amikor Lembergben hadosztályparancsnok volt. Azóta a hadiiskolában gyakran adta elő ennek a szituációnak elméletét. Most, mint vezérkari főnök, abba a helyzetbe került, hogy gyakorlatilag is kipróbálhatta volna terveit a nagymanőveren, amely számára ő választotta ki színhelyül a Kárpátok vidékét, ahol a legfelsőbb hadúrnak Sztropkó község kastélya szolgált volna . főhadiszállás gyanánt. Tervezték a 'tizénegyedik hadtest nagyszabású fölvonulását is. Az egész hadtest í egyetlen óriási oszlopban vett volna részt ebben, valószínűleg a zagorc—mezőlaborci útvonalon. A tervek megállapítása, részletes kidolgozása után udvari meghívottak tekintették meg a főhadiszállást és Sztropkó környékét. Rémülten konstatálták, hogy ez a hely a legszerencsétlenebbül van megválasztva és a legtávolabbról sem elégítheti ki még egy katona-uralkodó lefokozott igényeit sem. Sztropkó egész vidéke tökéletesen szegény hegyi táj, minden beszerzési forrás nélkül. A községek nagy része az utazók szempontjából teljesen használhatatlan. A legnagyobb falvakban is csak négyöt olyan ház van, ahol csapatokat lehet elhelyezni. A többi ház mind egyformán csupán két helyiségből áll: az egyik raktárnak, kamrának, magtárnak szolgál, a másikban együtt lakik a család és az összes háziállatok. Valószínű, hogy csak rendkívüli intézkedések segítségével lehetett volna ezen a délvidéken a csapatokat élelmezni. Igazi hadiállapot állott volna elő, de épen ettől nagyon fáztak, hiszen a tavalyi csehországi hadgyakorlatokon is, sokkal kedvezőbb körülmények között, az élelmezési szolgálat egészen csődöt mondott. A gyakorlati katonák felfogása szerint az egész vidék nem csupán a manőver céljaira, de a komoly harc felvételére is egészen alkalmatlan. Nem való egyébre, minthogy minél gyorsabban keresztül vonuljanak rajta a csapatok s elérjék a manőver igazi bázisát, a Kárpát-hegység északi, vagy déli lábát. A katonák véleménye a vezérkar főnökével szemben nem volt döntő. Mihely azonban az udvari küldöttek megszemlélték a színhelyet, gyors tempóban jelentek meg hirek arról — körülbelül egy hónapja lehet ennek, — hogy a hadgyakorlatok színhelyét meg fogják változtatni. A vezérkar sokáig ellenállott ennek a szándéknak. Az udvari körök felfogását azonban támogatta az a legfelsőbb követelés, hogy a hadgyakorlatnak a tavalyihoz hasonló konfuzus kimenetelét, végkép ki kell zárni. Már pedig a_ színhelyet óriási terjedelműre vették fel, félni lehetett ismét zavaroktól, parancsok és ellenparancsok összeütközésétől, szóval az egész manővernek olyan kimenetelétől, amely bizonyos helyeken kétségen kívül örömet keltett volna, de ezeket a helyeket nem lehet épen a mi hadseregünk barátainak mondani. Ilyen körülmények között szinte mentőangyal gyanánt jött a lovak között kitört járvány a vezérkar segítségére. A tizedik hadtest lóállományában tényleg van járvány, de nem olyan mértékben, hogy miatta más körülmények•"között'is lefújták volna a hadgyakox-latot. A jókor érkezett járványnak csak egyik következménye a manőver elmaradása. A másik az, hogy a tavaszszal minden valószínűség szerint uj szabályzatot kap a hadsereg a csapatgyakorlatok megtartásáról. a készülő békekötés ellen szót emelni nem lehet és nem szabad. Sőt megnyugvással kívánja minden igaz magyar ember, hogy a dolog sikerüljön. A nemzetiségi izgatás föltétlenül csillapodni fog a nyomán, habár ma még teljesen meg nem szüntethető. Bizonyára nem fognak kiveszni a románság fanatizmusának agent provokatőrjei, de maga az a jobbára szegény, szerencsétlen nép tudatára fog jutni annak? hogy azok a barátai, akik békés fejlődését kívánják és előmozdítják. Valóban : a nemzeti munka csak akkor lehet teljes, ha a széthúzás meg nem zavarja. Jöjjenek hát a románok a magyarság táborába és dolgozzanak velünk közösen a közös boldogulásért. A munkaprogram. — UJ töruényteruezetek a minlsziériumokban.— (Saját tudósítónktól.) Mig a képviselők készülődnek a vakációra, a minisztériumokban csöndben, de lázasan folyik a munka, hogy az őszszel összeülő Ház elé a kormány kész, befejezett törvénytervezetekkel léphessen. A' választói reformon kivül készül a bosnyák annekszió uj törvénye, továbbá a fehér foszfor eltiltásának, az adótörvények módosításának, a katolikus autonómiának, a telepítésnek és az uj véderó'nek törvénye is. Nagyszabású és merész a parlament őszi munkaprogramja, amely, ha terv szerint és sikeresen ugy válik be, amint azt a kormány tervezi, akkor az őszi ülésszak a magyar paílament működésének egyik legtevékenyebb idö'szaka lesz. Szombaton még egy formális ülést tart a képviselőház, amely után szeptember huszonhatodikáig elnapolja magát. A szünet után első. sorban a delegációkat választják meg s ennek ülésszakára & Ház ujabb szünetre megy. Azutáoi napirendre kerül a közös bank szabadalmának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat s még az őszszel, illetőleg újév előtt akarja a kormány elintéztetni a jövő évi költségvetést is. Egyelőre ez a parlament munkaprogramja, de ezalatt az idő alatt még több törvényjavaslatot fog a kormány benyújtani. Ezeket a javaslatokat most Sarkadi küiön széket tett a ravatal fejéhez s a funerátor leült. Az énekeskönyvet kezdte lapozni s mikor megtalálta, amit keresett, recsegő hangján megszólalt: — Énekelni fogunk. Soronkint diktálta a verset : s fölzúgott a szomorú ének: „Mi, mindnyájan, Mind elenyészünk, Porrá lészünk, Végbúcsút vészünk, Ez is, kit takar e sötét bolt, Világtól búésút vévén: megholt — Halandó, mulandó, romlandó volt!" Kanyargó volt1 az ének, mint a vizeknek folyása és tompa bugásu, mint a hárfa megereszkedett húrja. De azért kivert az ablakon és bánatosan hömpölygött el a tavaszesti ködök szárnyain. A vincellérné már ott állt a funerátor előtt és nagy, sötét üveget nyújtott át neki. Az öreg előénekes átvette, meglötyögtette a lámpás felé és ráköszöntötte az asszonyra, meg az urára : — Az élőket pedig tartsa az isten ! — Tartsa, tartsa ... — bólongott a gyászoló gyülekezet és hunyorogva nézték, mint iszik lassan, mintha lelkébe akarná szivni a tüzes nedvet. A szemét lehunyta, a gégéje kiugrott minden nyelésnél s. a vincellér titkon megszámlálta a kortyokat: tíz ... Végre lekerült az üveg a szájáról. Nagy siláp kenyeret s szalonnát vágott most. Előszedte a kattogó tokó-bicskáját s csámcsogva falatozott, A pálinka azalatt körbejárt, aztán a kenyér és szalonna is; Ettek. A szobában fullasztó festékszag ült és emberpára. És a halott, ott a szemfedő alatt, ugy látszik, hogy gúnyosan mosolygott. Bal szemhéja nyitva volt kicsit s a szája végén apró, kerek lyuk sötétlett . Csak a vincellér ült komoran, nyugtalanul. Titkon a kenyérmaradékot vizslatta, A szalonna már elfogyott. A halottra gondolt : miért nőtt idáig ? Kicsiny korában tor nélkül temették vőn s ezek az éhes bendők itt a drótszöget is fölfalják most. Dühös volt, undorodott a csámcsogástól s megvetőleg a csizmája elé sercentett. A funerátor elkészült áz evéssel. A bicskát bekattantotta, zsebbe tette s megkér* dezte : — Hát a Pista? A vincellérné ráncos, felleges arca kiderült, A Pista ! Az urát kereste a szemével s melegen mondta: — Nem is tudja még. Minek ? Ugy sem engednék haza. Aztán: ha is? A költség költség? Ugy-e? — Igazság, — bizonykodott a funerátor — kár vón az utért, meg aztán azok a katonaurak fene emberek ám. én tudom, ba valaki tudja. Megholt a testvér? Hát mi az: testvér? Ennyi se ni! . . És nagy, kiálló szemfogához piccentette jobbhüvelykujja körmét. Élénkülő szemmel, felmelegedve zsongtakzsibongtak most már mindannyian. Rácz Márton, a kovács, elővette a pipáját s rágyújtott, A többiek, követték a példát s csakhamar kék füst-pászmák nyulángóztak a levegőben ... Oda sem néztek, mikor a kisbíró bejött, Apró, ragyabunkó emberke volt, kis szemei hunyorogtak, mint az egéré. Szálmatörekes kalapját a hóna alá fogta és köszöntött : — Jóestét! — Na? — morgott a vincellér haragosan. — Tele vagyunk már ... A kis ragyás lesunyította a bal vállát. — Nem is azért, másért jöttem én. Ihun-e, egy irás, hivatalos . . . Jegyző uram menesztett, hoznám hamarosan. Itt van. A vincellér meghökkent, de nem mutatta. A szájaszéle remegett és a barna bajusza hegye táncolt. Mi ez ? — kérdezte süket, fahangon. — Látja tán : irás. — Hunnan ? — Hunnan? Hát tudom én hunnan? Én rám bizzák azt ? Talán a hegybírótól. A vincellér forgatta, nézte a zöld papirost . . . Adóintés ? Nincs hátralékban. A hegybíró ? Egy gazszál sem hibázik a szőlőhegyről . . . Tán a . . . A szive — érezte — feljajdul odabent. Magának sem merte kimondani . . . Az asszony elébe állt. Ráncos, sovány ujjait összekulcsolta sovány mellén s felhördült belőle a szó : — A Pista?! Az ember felszökkent a helyéből s rácsattant dühödt haraggal: — Hallgass! Ki ne merj ilyet mondani! A Pista? Már mi baja lehetne a Pistának? — Tán meghólt? A vincellér fölemelte az öklét s az összegyűrt papirossal lesújtott az asszonyra.