Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-20 / 76. szám

4 oélmagyarorszAg 1910 augusztus 19 Hósa Izsóné tegnap táviratban köszönte meg Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek a kitüntetést, amelyet minden bizonynyal az ő közbenjárására adományozott a király. Számtalan üdvözlő-távirat érkezett ma és tegnap az ország minden részéből a kitüntetett urinőhöz, akivel együtt örvendezik egész családja és Szeged társadalma, amely tanuja volt Bősa Izsóné minden nemes munkálkodásának. Csernoch János az aktuális kérdésekről. — Látogatás a főpapnál. — (Kiküldött munkatársunktól.) Nyári pihenőjéről és az oberamergaui passzió-játékokról jött haza Csemocli János, Csanadezyházmegye fülszentelt püspöke, amikor Temesvárott, a püspöki palotában meglátogattam. A lelkesen dolgozó és aránylag fiatal föpásztorral egyházmegyéje ügyein kivül a napi élet sok.aktuálitásáról elbeszélgettünk. Csernoch kitűnő társalgó és a legszívélyesebb házigazda. Majdnem olyan könnyű hozzá bejutni, mint egy falusi plébánoshoz és alig valamivel nagyobb nála a szertartásosság, a fény és a pompa, mint egy ¡ól szituált városi plébánosnál. Természetesen sok dolog van ezeken kivül, ami a látogatót lépten-nyomon emlékezteti, hogy Csanádegyházmegye kitűnő főpásztoránál, Csernoch Jánosnál van. Mindjárt a szürke, egyszerűségben és szinte¡enségben is stílusos püspöki palota, amely mint valami hivatása magaslatán álló zárda, szerényen húzódik meg egy utcasarkon a többi épületek között. Temesvárott sok olyan ház van, amelynek elmúlt századok viharai, csaták és csendben átélt mélységek: boldogságok, vagy boldogtalanságok adnak nevezetességet. Ma már kétségtelenül ezek közé a történeti emléfcek közé tartozik az a püspöki palota is, amelynek föltétlen érdekességet és történelmi mázt ad az, hogy jóideje innen kormányzódik Magyarország egyik legnevezetesebb egyházmegyéje, a csanádí. A ház földszintjén a püspöki iroda, az első emeleten Csernoch János dolgozószobája és a lakosztályok vannak. Amint az ember a folyosókra lép, megerősödik az az ösztönszerű, előlegezett ós szinte tiszteletteljes hite, hogy itt olyan intézménynek emelt épületben jár, »melynek nagy történeti múltja, sok hőse, mártirja és zsarnoka volt. A folyosókon ugyanis olajfestmények vannak, amelyek egytől-egyig egész korokat örökítenek meg és idéznek rlssza. Igénytelen emberek képei, akik csak bürokraták tudtak lenni és olyanokéi, akik az egyház, az állam és a társadalom differenciálódó harcaiban hatalmas csatákat vivtak. A földszint folyosójáról talán a harmadik vagy negyedik ajtó vezet a püspök titkárjának, a rokonszenves és előzékeny Pacha Ágostonnak az irodájába. A bemutatkozás után jövetelem célja után érdeklődik. — A püspök ur öméltóságánál szeretnék látogatást tenni, — adom meg a kért fölvilágosítást. — Milyen célból? — Csak beszélgetni szeretnék a méltóságos árral. Ő tud mindig olyan dolgokat, amelyek a nagy nyilvánosságot érdeklik. — Tessék az emeletre fölfáradni. A méltóságos nr fogadni fogja. Elköszönök és már megyek is az emeletre sséles, egyszerű szőnyegekkel leborított lépcsőkön. Az emeleti folyosó ajtajában szerény arcú fiu áll: a püspök ur inasa. Elveszi a névkártyámat és betessékel egy szobába, amelynek szárnyas ajtajai jobbra-balra nyitva vannak. Hatalmas szoba, egyszerű ízléses, ós uri berendezéssel. Ez Csernoch János fogadószobája. Amig a vendéglátó házigazda jön (Csernoch igazán ennek módjára viselkedik), időm ís alkalmam van körülnézni. A három közül legnagyobb az a szoba, amelyben a méltóságos urat várom. A jobb- és baloldali szobák jóval kisebbek és csak a nagynak keretéül szolgálnak. Ez a berendezésen is látszik. A középső szobában fotelok, asztal, diván vannak, mind olyan bútordarabok, amelyek a szomszédos két szobából hiányzanak. Csanádegyházmegye püspöke hát minden bizonnyal ebben a szobában szokta fogadni látogatóit. Várok. Alig múlik el néhány perc, amikor a baloldali kisebb szoba ajtaja megnyílik és belép rajta Csernoch János. Szinte sietve jön, már nyújtja is a kezét. Bemutatkozásom után helylyel kínál ós a szívélyes házigazda kedvességével és szerénységével, a maga különös, tótos akcentusán kérdi: — Minek köszönhetem a szerencsét? Miben lehetek a szolgálatára? — Egy-két érdekességet szeretnék Méltóságodtól hallani. — Tőlem > Tegnap jöttem csak haza. Nem tudok semmit. Igazán mondom. — Méltóságod mindig gazdag szokott lenni olyan hírekben, amelyek a nyilvánosságot érdeklik. — Hja! régen volt az. Ma már csak az egyházmegyémnek élek. Sok a dolgom. Most is tele van az Íróasztalom aktákkal, amelyek mind elintézésre várnak. — Mi újság az egyházmegyében ? — Ott folyton erősödünk. Uj községeket esi. nálunk, templomokat épitünk. Legalább harmincnegyven templom vár még építésre ebben a megyében. Akkor se lesznek a viszonyok valami ideálisak. Ép most járt nálam az ószentivániak küldöttsége. Papot és templomot kérnek. Papot most már rövidesen kapni fognak, aki majd kezébe veszi a templomépítés dolgát és dűlőre juttatja. — A harmadik egyetemről mi a Méltóságod véleménye ? — Én föltétlenül Szegednek adnám. Temesvár kapjon aztán műegyetemet. — Bizonyára jól van értesülve Méltóságod azokról az egyházpolitikai harcokról, amelyeket ujabban vívnak. így Spanyolország harca a Vatikán ellen. — Nem hiszem, hogy szakításra kerülne a sor Spanyolország és a Vatikán között. Az egész dolgot a karlisták csinálták és mérgesítették el, hogy a zavarosban annál könnyebben halászhassanak. Nem lesz abból semmi. — És a Borromeus-enciklika? — Apápaőszentségénekezek az írásai kizárólag a papságnak szólnak, ép azért kár volt annyira fölfujni a dolgot. Oly gyönyörű klaszszikus latinsággal van szerkesztve ez az enciklika, aminőt már rég nem adtak ki. A főpapnak kötelessége a továbbadás, hacsak a szentszék másként nem intézkedik. — Igaz lenne, méltóságos uram, amit szélté" ben-hosszában beszélnek, hogy maguk a papok sem tudnak latinul? — No, nem hinném, bár ezt a klasszikus latinságot aligha kevesen értik. — Valami politikai újságot. — Semmit. Én most csak főpásztor vagyok. Nem politizálok. — Talán a választójog? — Azt hiszem, a városokban általános lesz_ Magam a titkos választójognak vagyok föltétlen hive. — Méltóztatott esetleg hallani valamit arról, hogy ki lesz a nagyváradi püspök? — Azt még a kirá'y se tudja. Találgatják, de mégis csak az lesz, akinek a kinevezését a király aláirja. — Mikor jön Szegedre, méltóságos uram? — Ha a fogadalmi templom alapkövét leteszik. Akkor fölszentelem egyúttal az uj rókusi templomot is. A polgármesterükkel való megállapodás eddig az, hogy őszszel. — Bajosan tehetik le őszszel a fogadalmi templom alapkövét, hiszen mógarógi templom és a környékén levő épületek bontásához sem fogtak hozzá. — Nem tudom. Én eddig igy vagyok értesülve. Beszélgetésünk további során elmondta még Csernoch János, hogy reggel korán kel és bizony legtöbbször még a késő este is Íróasztalánál találja. Azután elváltunk, szívélyes volt ismét, mint a fogadáskor és beszélgeté. sünk egész ideje alatt. Amint jöttem a kapu alatt kifelé, két fiatal pap latinul beszélgetett. Egy kép fogott meg egyszerre: ez a sima, szilárd épület, a reverenda és a latin nyelv. És láttam és éreztem, hogy még mindig hatalmas, erős intézmény az egyház. Warchalowski hódoló repülése. — Beszélgetés az avialikussal. — (Bécsi tudósítónktól.) Két ország népe hódolt tegnapelőtt az agg uralkodónak nyolcvanadik születésnapja alkalmából, de az összes ünnepségek közt páratlanul áll az a mód, amelyet őfelsége egyik alattvalója, Warchalowski mérnök-aviatikus választott hódolatának bemutatására. Warchalowski, akit az osztrák aviatikusok mesterének lehet nevezni, a király születés napján reggel öt és hat óra között Bécsújhelyről Bécsbe szállt és megkerülve a Szent István-templom-tornyát, Bécs szimbólumát, visszatért Bécsújhelyre. Ezzel a repülésével a hódolaton kivül még két dolgot bizonyított be. Először, hogy Ausztria-Magyarország méltó arra, hogy résztvegyen abban a titáni harcban, melyet a levegő meghódításáért küzd az emberiség, másodszor, hogy a repülőgép nemsokára jelentékeny szerepet fog betölteni a harcászatbanMagáról a szenzációs repülésről az alábbi részletes tudósítás számol be : (A fölszállás.) Reggeli négy óra volt. Köd borult a tájra. Warchalowski Adolf megjelent a bécsújhelyi mezőn fölállított hangárnál és kikészítette a „Vinclobona" nevű autóbiplanját. A pilóta felöltötte barna ruháját és fölugrott a gépre. Megforgatták a csavart és öt óra husz perckor a „Vindobona" méltóságteljesen fölemelkedett. Warchalowski egyszer körülrepülte a mezőt, miközben körülbelül kétszáz méter magasra emelkedett. Ekkor hirtelen Theresienfeld felé írányitotta a gépet és jobb kezével bucsut intve a barátainak, csakhamar eltűnt a messzeségben. Klose aviatikus egy jó ideig automobilon kisérte a bátor pilótát, de Theresienfeld előtt már elveszítette a szeme elöl és a munkára siető parasztok csak annyi fölvilágosítást adtak, hogy: „Már Traiskirchenen is tul van, magasan, nagyon magasan!" (Warchalowski a repüléséről.) Warchalowski épen olyan frissen szállt le a gépéről, mint mikor elindult. A legkisebb fáradtság sem látszott rajta. A jelenvolt ujságirók megkérdezték, hogy milyen benyomást tett rá a repülés, mire a következőket mondotta : — Hajnalodott és csönd volt, amikor fölébredtem. — Elhatároztam, hogy ugy mutatom be hódolatomat szeretett uralkodómnak, hogy pirkadatkor Bécsbe szállok. És ha ez alkalommal Ischlben van is az uralkodó, gondoltam, legalább a kedvenc rezidenciáját meglátogatom. A fölszállás igen simán ment és csakhamar kétszáz méter magasságban voltam. A hűvös hajnali levegő, a köd és a gépemen játszó első sugarak olyan benyomást tettek rám, mintha egy hatalmas gőzös fedélzetén lennék. — A látóhatár a nagy magasság és a tiszta levegő folytán könnyen áttekinthető volt, ugy, hogy térképet sem kellett használnom. Körülbeiül tizenöt kilométer átmérőjű volt a látóköröm, de egyes kiemelkedőbb dolgot at huszonkét kilométer távolságból is megláttam. Útközben mezei munkások fölött szálltam el, akik ámulva néztek utánam. A gyárba siető munkások a zsebkendőjüket lobogtatták felém és éljeneztek. Bécs közelében egy fecskeraj jött velem szembe, de megrettenve különös kollégájuktól, szétrebbentek. Páratlan látványt nyújtott a hajnaipirban uszó város képe. Messziről egy kígyózó ezüst szalag tünt a szemembe, az öreg Duna. Csakhamar a székváros fölött voltam és simán berepültem az ®lőre megjelölt útirányt. Miután a Szent Istvántornyot megkerültem, egyenes irányban Bécs-