Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-19 / 75. szám

1910. f, évfolyam, 239. szám. Szerda, augusztus 17 Rőzpcntl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, r-1 Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal t—i Városház-utca 3. szám IV., ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12'­negyedévre. R 6— egy hónapra R 2'­Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre. R 28— félévre. negyedévre . R V— egy hónapra Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 123—11 Khuen-Héderváry kitüntetése. Szent István rendjének nagykereszt­jét: a magyar rendjelek legnagyobbikját adományozta a király Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek. A ritka kitüntetés alkalmát a nagy örömnap, őfelsége nyolcvanadik születésnapja adja, de kétségtelen, hogy ez az ün­nepi alkalom csak dátuma a kitünte­tésnek: tartalmát, jelentőségét az az el­ismerés adja meg, amelylyel a király a miniszterelnöknek az ország békéjének helyreállításával szerzett történelmi je­lentőségű érdemét pecsételi meg. Kevés kitüntetés esik meg több jog­gal, mint Khuen-Héderváry Károly gróf kitüntetése. Hisz amit ő létrehozott, az szinte példátlanul áll : rendet a teljes felfordulásból, békét mindenek vad vi­szálykodásából, megnyugvást a zakla­tottság, állandóságot a közviszonyok aggasztó ingadozása helyébe és végül bizalmat és tekintélyt a már-már Európa­szerte általánosan leszólt Magyarország számára. Ez néhány szóba foglalt első eredménye Khuen-Héderváry Károly gróf fellépésének és működésének. A puszta tények egymagukban is korszakalkotó szolgálat nemzetnek, országnak és ki­rálynak egyaránt, mely uj fejezetet nyit meg a magyar történelem lapjain. De megnövelik e szolgálat erkölcsi értékét, a miniszterelnök vállalkozásá­nakjelentőségét a körülmények, amelyek megelőzték és kisérték. Az esztendős hosszú válság alatt széjjelbomlott min­den politikai szerkezet széles e hazában. Nem volt alap, amelyre komoly és nyugodt parlamentáris kormányzat rá­állhatott volna. A parlament harcban állott a saját kormányával, pártok sza­kadoztak és törtek egymás ellen, meg­akadt a törvényhozás és a kormányzat s minden kisérlet, a közállapotok or­voslására, sőt a kísérletnek puszta terve is, csak annál nagyobb ellentmondást, izgalmat, harcot idézett föl. Nem volt párt, mely képes lett volna rendet te­remteni és nem volt politikus, aki merészelt volna vállalkozni az ország rendjének helyreállítására. Ebben a lehetetlen helyzetben, amely politikai zsákutcának látszott, amely­ből kivezető utat senki sem látott, állott élére az országnak Khuen-Héder­váry Károly gróf. Vállalkozott a nem­zetnek a válságból való kivezetésére, nem a polc díszéért, vagy a hatalom élvezetéért, — hisz épen akkor polc és hatalom egyaránt keserves volt min­deneknek — hanem hazafias kötelesség­tudásból, a haza és a király iránti oda­adásból és azon megdönthetetlen meg­győződése folytán, hogy a nemzet maga óhajtja a válságok végét, a nemzet tehát örömmel fogja megragadni a segitő és vezető erős kezet. Oly időben, amikor mindenki kétel­kedett, amikor senki sem bizott és tisztán nem látott, Khuen-Héderváry Károly gróf a nemzet lélekállapotának biztos megítélésével, az események mély megfigyelésén és átgondolásán alapuló éles előrelátással fogott hozzá a válság orvoslásához s az uj állandó politikai alapok megteremtéséhez. Az eredmények fényesen igazolták a miniszterelnök előrelátását és megmu­tatták, hogy jól itélte meg a helyzetet, tisztán látta az ország hangulatát, hogy a kellő időben, a kellő módon végezte nagy munkáját ; hogy bizakodása, me­lyet a nemzet józanságába, érettségébe és megfontoltságába vetett, nem volt könnyen fogant puszta hit, hanem egy éleslátó, elmélkedő és mindent átgon­doló politikus agynak szilárd és biztos Ítélete. Amikor őfelsége a legnagyobb ma­gyar rendjellel tünteti ki politikai éle­tünk ujjáteremtőjét, akkor nemcsak a nagy és példátlan gyakorlati sikert honox-álja, hanem megtiszteli azt a ritka erkölcsi erőt és Ítélőképességet, azt a hitet és bátorságot, amelylyel a mi­niszterelnök történelmi feladatának első részét elvégezte. Aki annyi időn át hordta az elfogult­ság és félreismerés nehéz keresztjét, hadd hordja most a megértett és elis­mert érdemnek nagykeresztjét. Lili a nézőtérről. írta Szomaliázy István. (Lili-el5adás a Népszínházban. A zsúfolt néző­tér melankolikus hangulatban figyel a Lili asz­szony és a trombitás örökszép duettjére. Egy vidéki ur a földszint hatodik sorában a szemé­hez emeli a gukkerét.) A trombitás (a színpadon énekel): Ah, hányszor nem jutott eszembe A tábor csöndes éjjelén! Önt láttam ébren, szenderegve . . . Lili (folytatja): Szép leánykori emlékeim! Magam is hányszor álmodoztam, De ah, most már asszony vagyok. A trombitás: Nem kérdezem, hogy ön mi mostan, Mert én csak arra gondolok, Hogy ah, hogy' tudtam ellentállni, Mikor mint serdülő leány Elkezdett trombitálni, trombitálni Bájosan az ezredtrombitán . . . A vidéki ur (önfeledten): Milyen poézis! Micsoda hangulat! Lili maga az élet, Lili a vágyak, a remények, a borongások, a rezig­náció édes és fájdalmas költészete! Ah, Lili, Lili... A felesége (boszusan): Talán nem szaval­nál ilyen hangosan. Az egész sor téged nevet! A vidéki ur (ijedten): Mit mondasz édesem? A felesége: Türtó'ztesd kissé a lelkesedé­sedet, nem kell az egész osztálynak látni, hogy szerelmes vagy a primadonnába! As ur: Szerelmes vagyok a primadonnába ? A feleség (keserűen): A kis ártatlan! Nem is tudja, hogy mit mondott! Ugy nézel a színpadra, mint egy krokodil... Az ur: Különös! Hogyan néznek a kroko­dilok a szinpadra? A feleség: Kérlek, ne tetesd magad ilyen együgyűnek. Az ur: De édesem, csak nem veszed rossz­néven, hogy egy irodalmi műfaj iránt lelke­sedem ? A feleség (fölkacag): Haha, —egy irodalmi műfaj iránt! Szeretem az olyan irodalmi műfajokat, amelyeknek szőke hajuk van! Az ur: Zsófi, ne légy unalmas! A Liliről a világ összes müitészei elismerték, hogy oly bájos, költői és finom, mint egy sor­rentói éjszaka ! A feleség: Szeretném látni, hogy ez a Lili akkor is ennyire kihozna-e a sodrodból, ha Kassai vagy Solymosi ur játszaná. Az ur (szintén): Ugy gondolom, hogy nem. A feleség (diadalmasan): Lám, elismered hát, hogy tulajdonképen a primadonna tet­szik neked ! És még az irodalmi műfajjal takarózik, — nagyszerű ! Az ur (haragosan): De édesem, csak nem kívánod, hogy Kassai ur játsza el Lilit? .. . A feleség : Én nem kívánok semmit, — de kár olyan dühbe jönnöd azért, hogy én nem va­gyok szerelmes Lili kisasszonyba . . . Az ur (határozottan): Zsófi, fölszólitlak, hogy ne csinálj botrányt! A feleség: Talán azt kívánod, hogy én is verseket szavaljak hozzá? Az ur (magánkívül): Az egész világ konsta­tálta, hógy Lili mély, igaz, könnyed, graciózus, mint egy májusi álom! . . . Azt hiszem, jo­gom van hozzá, hogy e véleményemet ki­mondjam . . . Tiz éve penészesedem otthon az irodában . . . nem hallottam egy szép dalt... egy szép verset... nem volt semmi, ami a véremet mozgásba hozta volna ... Lili az ifjúságomat juttatja az eszembe ... a fiatal éveim bohóságát ... a szűkölködés édes, feledhetetlen, soha vissza nem térő napjait... Lili egy melódia . . . egy fülbelopózó, bána­tos igazság . . . egy álom, mely a való életet mimeli . . . Nincs mit szégyelnem, hogy elkábít a poézis . . . mintha egy gyer­mekkori erdőben járnék, ahonnan a rég elszállott illat csap felém... A Lili nótái egy falusi kocsiszínben is meginditanának... mert a Lili könnyed csevegésében az embe­riség nagy tragédiája tükröződik vissza... A feleség (makacsul): Hát akkor miért nem tetszenék neked, ha Kassai ur játszaná ? Az ur: Ostobaságokat beszélsz! A feleség: Ostobaságokat... ugy-e... mert nem nézem türelmesen, hogy nyilvánosan szerelmet vallasz Lili kisasszonynak ... Ezért jöttél föl Budapestre, hogy idehozz ... hogy kétezer ember előtt kompromittálj ... (Köny­nyezve): Tiz év óta semmi sem akadt, ami a vérét mozgásba hozta volna !... (Hangosan): Nem igy beszéltél nyomorult, mikor a keze­met megkérted! Az ur (szikrázó szemmel): Zsófi! A szomszédok (erősen sziszegni kezdenek. Több hang: „Csöndet kérünk!" „Ne disku­ráljanak a színházban!" „Botrány!") Az ur (halványan): De ilyen, szégyen! A feleség: Még az idegenek is megso­kalják! Lili (befejezi énekét a színpadon. Zugó taps a ház minden részében. A zenekarból

Next

/
Thumbnails
Contents