Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-18 / 74. szám
10 DÉLM AGYARORSZAQ — - —-1910- augusatus- 18 nalban két óra tájban, Teneriffától nyugatra, mintegy harminckét mértföldnyire történt. A spanyol gőzöst a sürii ködben csak akkor vették észre, amikor már alig hat méternyire volt a német gőzöstől- Ekkor már a vészedelmet elhárítani nem lehetett és néhány pillanattal később borzasztó erővel megtörtént az összeütközés. A „Martos" gőzös huszonhat alkalmazottja, akiknek egy részét az összeütközés ereje lesodort a födélzetről, mig a többieket a tenger hulláma sodorta le a sülyedő hajóról, a vizbe futadiák. A hajó kilencvennyolc utasa közül néhány perc alatt kilenc elsőosztályu és tizenhét második- és harmadik osztályú utas, valamint a legénységből hét ember a vizbe fuladt, A mentő-munkálatok közben még hét matróz és négy asszony veszett el. A hajó rakományának nagyrésze szintén elveszett. — Humperdinck betörői. Berlinből jelentik: Humperdinck Engelbertnek Grunewald közelében fekvő villájába tegnap rablók törtek be. Mialatt a hires zeneszerző családja az első emeleten aludt, a gonosztevők a földszinten levő mellékhelyiségeken át bemásztak, feltörték Humperdinck dolgozószobáját és pénzt, értékpapírokat és drága ékszereket raboltak. — Megmérgezett gyermek. Berlinből jelentik : Grunewaldban tegnap megmérgezve találtak egy ötéves fiút az erdőben. A fiúcska mellett egy üveg lysol hevert. Sétálók, amikor egy bokor mellett elhaladtak, nyöszörgést hallottak. Többen közeledtek ahoz a helyhez, áhonnan a nyöszörgést hallották és ekkor egy 35 éves férfi jött velük szembe, aki nagy rohanással elmenekült. A bokorban egy ötéves fiúcskát találtak, aki csukott szemekkel feküdt a fűben és nyöszörgött. Egy gyorsan előhívott orvos a gyermeket egy grunewaldi szanatóriumba vitette, hol a nyomban alkalmazott ellenszerek dacára meghalt. A gyermeket lysollal megmérgezték. A tettest még nem találták meg. — A zombori postafőilök szökése. Szabadkáról jelentik : Krajcz Lajos, a zombori posta főnöke adósságai elől Amerikába szökött ós ezzel anyagi romlásba döntötte a posta néhány tisztjét. Összesen hetvenezer koronányi adósságot hagyott itt. Tisztviselőtársai vagy jótállói, vagy hitelezői a megszökött főnőknek. Legsúlyosabban károsodottüffífo/stcs Lajos postatiszt, aki hétezer koronát fizet főnöke helyett. Egy szegény kezelőnő : Butkovicsné összekuporgatott vagyonkáját, hatszáz koronáját siratja a főnök úrban. Krajcz elutazása előtt érzékenyen megpumpolta Keller postaszolgát és az ő pénzével kelt útra Amerika felé. A szegény postások, akik kénytelenek voltak a hivatalIonok pumpolásának engedni, . most bűnvádi följelentést tesznek ellene. — Kereskedők üzelmei. Békéscsabáról jelentik: Az utóbbi időben Szerbiából több szerb állampolgár vándorolt be Magyarországba. Ezekkel a kereskedőkkel sok baja van a hatóságoknak. Rendes szokásuk, hogy ahol letelepednek, sok adósságot csinálnak, aztán áruikat olcsón eladják és odább állnak. így csinálta egy csomó szerb liszt- és kenyérkereskedő Gyulán. Bleier Ernőt, az aradi Széchenyi-gőzmalom békésvármegyei képviselőjét is ilyenfajta kellemetlen káland érte. Nagyobb megrendelést tett nála Mihajlovits József békési szerb kereskedő. Á lisztet szállította is a malom. Pár hét múlva Mihajlovits ujabb megrendelést tett. Csakhamar azonban az üzlete fölött már ez a cég szerepelt: Janek Konstantin. Bleier erről értesülve, bement az üzletbe, ahol behívták egy mellékszobába, rázárták az ajtót és vassulylyal meg konyhakéssel támadtak rá. Bleier azonban kiszakította az ajtót és elmenekült. Simonka György dr megtette a bűnvádi följelentést a két szerb kereskedő ellen. — A kettős munkaszünet. A kettős munkaszüneti nap egyikének fölfüggesztése tárgyában a kereskedelmi minisztérium a város hatóságához a következő rendeletet intézte : „Szent István király napja a folyó évben jizombatra esik s igy két munkaszüneti nap közvetlenül követi egymást, minek következtében a kötelező munkaszünetre vonatkozó rendelkezések föntartása mellett a forgalmi élet nem csekély részében egyfolytában csaknem 48 órán át szenvedne fönnakadást. Miután a forgalom ilymérvü szünetelése főképen az élelmezéssel kapcsolatos, de egyéb iparágaknál is, a közönségre előreláthatólag sok hátrány, nyal járna, az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk 3. §-a alapján a belügyi- és . földmívelésügyi miniszter urakkal, illetve a horvát-szlavon-dalmátországi bán úrral egyetértőleg, a folyó évi augusztus hó 21-ére eső vasárnapra kivételesen megengedem, hogy mindazon ipari munkák, melyek hivatali elődöm 1903. évi junius 13-án, 28.559 szám alatt kelt rendelete értelmében vasárnapon, az alábbi rendelkezésemmel megállapított időnél hosszabb időn át nem végezhetők, a folyó évi augusztus hó 21-ére eső vasárnapon reggeli 6 órától déli 12 óráig és esti 6 órán tul akadálytalanul legyenek végezhetők." — Ünneplő ipartestület. Nagybecskerékről jelenti tudósítónk: Az ittani ipartestület tegnap ülte meg fönnállásának huszonötéves ünnepét. Délelőtt ünnepi misét hallgattak az ipartestület tagjai, azután pedig diszgyülés volt, amelyen Tóth Ferenc ipartestületi alelnök elnökölt, aki a gyűlés szónoka is volt. A gyűlésen leplezték le Mattanovich György városi első aljegyző képét is; aki több mint husz éve tölti be az iparhatósági biztos nehéz és fárasztó szerepét. Este a kaszinó nagytermében tánccal egybekötött társasvacsora volt, melyen a közélet számos embere vett részt. — Gyilkos cigányok. Déváról jelentik: Nagyrurk községen tegnap éjjel kóbor cigányok vonultak át. Hogy senkiben kárt ne tegyenek, Dijkula Péter éjjeli őr kisérte őket. A cigányok az őrt megtámadták és agyonverték, azután elmenekültek. A gyilkosokat csendőrök üldözik. — Szenzáció a Kárász-utcán. A rohamosan fejlődő Szeged legnagyobb szenzációja Fischer testvérek két ékszerüzlete. — Mindenkinek érdeke, hogy e cégnél vásároljon. Régi ékszereket csak itt lehet átalakíttatni. Saját órajavitómühely. — A hajsütés áldozata. Zsombolyáról jelentik: Bronaju Emma tizenhétéves leánynak a ruhája hajsütés közben a spiritusz lángjától tüzet fogott. Minthogy senki sem volt a fiatal leány közelében, aki segítségére siethetett volna, teljesen összeégett és hosszas kínlódás után meghalt. — Mi történt, az Iskola- és Oroszlán-utcák sarkán lévő Politzer-féle uj palotában, kirakatokkal a Bajsaés Oroszlán-utcákra, hová a Klauzál-térről (kenyérpiacról) benyúló kis közön az üzlet bejáratára tekinthető saroküzlet van. A legmodernebb átváltozás eszközöltetett és igy különös figyelmébe ajánlom, hogy uj üzlethelyiségemben a rendelkezésemre álló alkalmas helyiségek és kirakatok alkalmát adtak arra, hogy az eddig raktáron tartott legolcsóbb ékszerek, órák stb. mellett a legmodernebb, magas értéket képviselő szakmába vágó árukkal is dus választékban fölszereltem üzletemet, melyekkel a magasabb igényeket is kielégíthetem. Alanti öt szakmában versenyképes árakon árusítok, nemkülönben ezen szakmába vágó javításokban a legkomplikáltabbakat is 24 óra alatt versenyképes árakon készítek. Miután fióküzletemet már áthelyeztem a föntemlitett főüzletembe és ezáltal raktáram tul van halmozva, ezért mindent helyszűke miatt olcsón adok el. Vidéki rendeléseket és javításokat 36 óra alatt eszközlök, Misi Zsiga óra, ékszer, látszer, villamos zseblámpák és gramofonok raktára s ezekkel összefüggő javítóműhelye. Alapíttatott 1894. évben. TŐZSDE. Budapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona-határidőüzlet irányzata gyöngült. Félkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza októberre 9.81— 9.82 Buza áprilisra 10.06—10.07 Rozs októberre 7.41— 7.42 Zab októberre 7.27 — 7.28 Tengeri augusztusra .... 5.57— 5.58 Tengeri májusra 5.61— 5.62 Készáru-üzlet: Eleinte tartott, később néhány fillérrel olcsóbb áron 45,000 métermázsa buza került forgaÍomba. -Kozs, tengeri változatlan. "ZSB ártartő.' ""' Buza. Tiszavidéki: 100 mm. 80 k. 21.10 K. 400 mm. 80 k. 21,— K, 850 mm. 80 k. 20.90 K, 100 mm. 80 k. 20.90 K, 100 mm. 80 k 20.70 K, 100 mm. 80 k 20.80 K, 600 mm. 78 k. 20.80 K. 300 mm. 79.5 k. 20.90 K, 100 mm. 79.5 k. 20.70 K, 1000 mm. 79.5 k. 20.60 K, 85 mm. 80 k. 20.60 K, 800 mm. 79.5 k. 20.60 K, 200 mm. 79 k. 21,— K, 500 mm. 79 k. 21,— K, 100 mm. 79 k 21— K, 5000 mm. 79 k. 20.80 K, 200 mm. 79 k. 20.20 K, 500 mm. 79 k, 20.90 K, 100 mm. 79 k. 19.85 K, üszkös, 400 mm. 79 k. 20.50 K, 500 mm. 79 k 20.60 K, felső, 1000 mm. 79 k. 20.60 K, 100 mm. 79 k. 20.20 K, 1800 mm. 78.8 k. 20.90 K, 100 mm. 78.8 k. 20.55 K, 100 mm. 80 k. 20.55 K, 100 mm. 80 k. 20.55 K, 300 mm. 78.5 k. 20.90 K, 300 mm. 78.5 k. 20.60 K, 100 mm. 78.5 k. 19.85 K, sárga, 300 mm. 78.5 k. 20.50 K, felső, 100 mm, 78.5 k. 20.50 K, 1000 mm. 78.3 k. 19.85 K, üszkös, 400 mm. 78 k. 20-80 K, 200 mm. 78 k. 20.65 K, 600 mm. 78 k. 20.40 K, 350 mm. 78 k. 20.50 K, 250 mm. 78 k. 20.60 K, 100 mm. 77.5 k. 20.30 K, 500 mm. 76 k. 20.50 K, 500 mm. 77 k. 20.50 K Bácskai: 2300 mm. 76.5 k, 700 mm. 75.8 k. 20.20 K. Adat: 4000 mm. 75.5 k. 20.35 K. Pestvidéki: 100 mm, 79.5 k. 20.50 K, 170 mm. 79.5 k. 20.90 K, 300 mm. 79.5 k. 20.90 K, 100 mm. 79 k. 20.30 K, 100 mm. 79 k. 20.60 K, 100 mm. 79 k. 20.50 K, 100 mm. 79 k. 20:50 K, 300 mm. 79 k. 20.90 K, 150 mm. 79 k. 20,— K, hibás, 200 mm. 79 k. 20.30 K, 300 mm. 78.5 k. 20.60 K, 300 mm. 78.5 k. 20.55 K, 100 mm. 78 k. 20.40 K, 100 mm. 78 k. 20.40 K, 150 mm. 78 k. 20.20 K, 150 mm. 78 k- 20.20 K. 100 mm. 78 k. 20.20 K, 1300 mm. 78 k. 20.50 K, 100 mm. 77.5 k. 20.70 K, 57Ö mm. 76.5 k. 20.20 K, 450 mm 77 k. 20.20 K, 100 mm. 76 k. 20— K. Bánsági - 200 mm. 77.5 k. 20.10 K, 1000 mm. 77 k. 20.60 K. BecSkereki : 4000 min. 77 k. 20.20 K, 3300 mm. 76,2 -k. 20.20 K, 1200 mm. 75.6 k. 20.20 K. Bácsföldvári : 3000 mm. 76 k. 20.10 K. Fehérmegyei: 2000 mm. 79 k. 20.60 K, 2000 mm. 77 k. 20.20 K. Félsömagyarországi: 300 mm. 79 k. 20.55 K, 200 -mm. 78 k. 20.— K, 100 mm. 76 k. 19.50 K, keverékes, 200 mm. 76 k. 18.80 K, üszkös. Bihari: 350 mm. 78 k. 20.40 K, 100 mm. 77.5 k. 20.40 K. Aradi: 200 mm. 77.8 k. 20.35 K. Rozs: 700 mm. 14.50 K, 600 mm. 14.40 K, mind készpénzfizetés ül él tett, paritásra. Tengeri: 200 mm. 11.40 K, készpénzfizetés mellett. Ó-zab: 100 mm. 14.60 K, 150 mm. 14.70 K, mind készpénzfizetés mellett. Uj-zab: 250 mm. 14.60 K, 100 mm. 14.40 K, 200 mm. 14.20 K, 100 mm. 14.40 K, mind készpénzfizetés mellett. Budapesti értéktőzsde. Az elötŐzsde iránya nyugodt volt, bár Newyorkbóí szilárd jelentés érkezett. A vezetőértékek alig változtak és csöndesen zárultak. A helyi piacon a közúti 4—5, a városi vasúti részvény 2—3 koronával csökkent, egy itteni bizományos nagyszabású eladásai következtében. A készárupiacon a beocsini részvény 10 koronával emelkedett, de a többit elhanyagolták. — Köttetett: V Osztrák hitel , . i . . . . 664.50—665.25. Magyar hitel 855.25—856.25 Danubius . .. . . . . . . 450.—— —.— Leszámítoló bank . . .. . . 58?.. —•— . Rimamurányi 690.50— —.— Városi villamos ..... 381. 379.50 Közúti vasút ...... 745.25—740.50 Hazai bank ....... 315.— Kereskedelmi részvénytárs/ 744.50—742.50 Aszfalt-részvény .'.••.-. 214.—-215.-^ Osztr. és magy. államvasút 743.——743.50 Beocsini 691. 695,— Délben nyugodt volt az üzlet iránya, mert a berlini jelentés nem buzdított. A forgalomba került értékek tartott áron keltek el, a zárlat nyugodt maradt. A készárüpiácon csekély üzlet mellett változatlan árak kerültek felszínre. A járadékpiac stagnál.— Köttetett: Osztrák hitel . ... . . 665,——665.25 . Magyar hitel . . . . . . 855.50—856.— Leszámítoló bank . „ . . 582.50 .— Jelzálogbank . ...... 481.50— — Rimamurányi . . . . . . 691.--—691.50 Osztrák-magyar államvasút.. 744,-—746.25 Déli vasút . . . ... . 114. —.—- T Városi villamos . . .'• '380.50—381.50' Közúti'vasút ...... 741. 743.— Hazai bank . . . . . . . 314.25 .— Kereskedelmi részvénytárs. . : 743.——743.50: Kereskedelmi bank ... 3990.— .— Agrárbank . .... . . 486.50; .— Fővárosi takarékpénztár . . 2560.- .— Danubius . , . . . . . 450,- 453,— Általános kőszénbánya . . 648. —.— A díjbiztositásért fizettek: A hitelrészvényért holnapra 3—4 koronát, 8 napra 6—8 koronát, e hónap végére 10—12 koronát. Gabouatőzsde^z&rlat. Októberi buza 9.81—9.82. Áprilisi buza 10,05—10.06 Októberi rozs 7.42—7.43. Októberi zab 7.27—7.28. Má jusi tengeri 5.61—5.62. Augusztusi repce 12.90—13.—. Értéktőzsde-zárlat. Osztrák hitel 665.—. Magyar hitel 856.—. • Államvasút 744.—. Jelzálog 481.25. Leszámitoló 582.50. Rimamurányi 691.—. Városi vasút 380.50. Közúti vasút 741.—. Bécsi börze. A mai értéktőzsdén a kötések a következők voltakOsztrák hitelrészvény ...... 665.— Magyar hitelrészvény ...... 836.50 Anglo-bank . 316.50 Bankverem 547.-U Unio-bank . .. •. •-. 621.— Lánder-bank ......... 518.50 Osztrák államvasút . . .. . , . . 744 — Déli vasút .......... 1Í3Í25 Rimamurányi vasmű 690.50 Alpesi bányarészvény ...... 744.50 Májusi járadék 93.60 Magyar koronajáradék 91.80 Török sorsjegy 256,— Márka készpénzért ....... 117.50 Orosz . Ultimóra . . —.—