Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-13 / 71. szám

Ö DÉLM AGYARORSZ AQ 1910 augusztus 12 rene grófot szombaton déli 1 órakor szentelik be a cseklészi kastélyban s onnan Pápára szállítják, ahol a családi sírboltban temetik el. Kis Viktórné. * Kis Viktórné és üzlete mögött bezáródott az ajtó. Mindakettővel a törvény végzett. Amivel fölösleges, hosszadalmas és egy egész nagy városrészre káros buza-vona után kétségtelenül Szeged legkártevöbb emberétől és méregkeverő műhelyétől mentették meg azokat, akik ebédet-vacsorát keserves garasaikon a Kis Viktórné üzletébe mentek vásárolni. Két-három éve annak, hogy a Petres-utcai hentesüzlet tulajdonosnője ellen az első vád elhangzott: döglött hust, állott húst, büdös hust árul. Két-három év óta bíbelődik a kihágásí bíróság ennek a veszedelmes perszónának olyan dolgaival, amelyeket méltán lehetne ezrek és ezrek élete' ellen intézett merényletnek minősíteni, de amelyeket a törvény rendelkezései miatt csak mint kihágásokat és nem mint a legveszedelmesebb vétségeket és bűntetteket lehet elbírálni. A dolog mindjárt itt nincsen rendben. A legkönyörtelenebb szigorúsággal kellene elbánni azokkal, akik meghamisítják még azokat az élelmiszereket is, amelyek a polgári, de elsősorban a társadalmi és gazdasági élet gerincét tevő munkásosztály mindennapi kenyere mellett az egyedüi való táplálékok ós csemegék. Egy-két példát rá. Ha egy orvos a valóságnak meg nem felelő állapotot igazol bizonyítványával, az a büntetőtörvénykönyv 408. szakasza szerint vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntettetik. Aki a vaspályának megrongálásával a vasúton levő személyeket vagy árukat veszélyezteti, büntettet követ el, büntetése öt évig terjedhető fegyház. Ez a büntetőtörvénykönyv 434. szakaszának a rendelkezése. Már most: a „hamis" orvosi bizonyítványok kiadását csak akkor láthatjuk mindig és föltétlenül a társadalom érdekei ellén valónak, ha az eseményeket és embereket csak bürokratikus szemmel nézzük. Igaz, hogy a közéleti viszonyokat büntetőjogi szempontból szabályozó törvények alkotásánál nem lehetnek elsősorban irányadók azok a tekintetek, amelyek sokkal több etikát, sokkal finomultabb világnézetet tételeznek föl az emberekben, mint amennyi a valóságban van. Nagy individuálisták, elméleti forradalmisták tanai alapján a mai társadalmi és gazdasági viszonyok között nem lehet törvényeket csinálni. De ezzel szemben bizonyos, hogy a legképtelenebb és legielkíismeretlenebb orvosi bizonyítvány is a legtöbb esetben csak anyagi károkat okozhat, ezt is leginkább olyan helyeken, ahol jut is, marad is. Annak már nem lehet etikai hátteret adni, ha valaki a vasúti síneket a szabad pályán eltorlaszolja. Ez nem olyan veszélyes mindig, mint az ember Íróasztalnál vagy ebéd közben hinné. Gonosz dolog, amit, szerintem, legtöbbnyire beteg emberek tesznek meg. Ennél is sokkal veszélyesebb, méreteiben, szándékosságában, tartósságában föltétlenül a legcudarabb vétség vagy bűntett az, amit Kis Viktórné müveit. És a kihágási törvénykönyv 104. paragrafusa szerint lehet csak megbüntetni két hónapig terjedhető fogházzal és négyszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel. Feje tetejére állított dolog ez, amikor a Kis Viktorné-féle üzlettel, ha jól megy, negyven, nyolc óra alatt pár tucat embert Plútó birodalmába lehet segíteni. Ezer szerencse, hogy segítségre jön más törvényes intézkedés is, amelylyel. az ilyen üzletek bezárhatok. Ha két-három évi üzérkedés után ig. Keveset változtat a dolgon, hogy Kis Viktórné ellen bűnügyi eljárást is indítottak volna, ha árui megölnek egy vagy több embert. Ahol lehet, preventív kell intézkedni. Azaz: a Kis Viktornék ellen mindjárt az első esetben a legszigorúbban kell eljárni. Kis Viktórné tiz korona áru döglött húsból alighanem többet árult ki, mint amennyit egy-két jóravaló, dolgoskezü, erősfejü munkás egy hónapon át megkeres. És ezeknek az államban élő embereknek a feje fölött lebegett állandóan a megmérgezés. nek és sok ragályos betegségnek Damokleskardja, amelyet az állam és a törvényes' rend kicsúfolására röhögő arcával egy jól meghízott szegedi hentesasszony forgatott meg. Jól tudjuk, hogy az élelmiszerek meghamisi. tásának ma még tág tere van. A gazdasági verseny már eljutott addig a csődig, amikor a népesség szaporodása nincs arányban nem. csak a létföltételekkel, hanem az igények növekedésével és finomulásával sem. A harmincnegyven éves törvények ma már sok tekintetben kifakultak, mert bizony más az élet szine és alakja. A hiányokon és bajokon csak ugy lehet segíteni, ha a Kis Viktornék romboló munkájának a lehető legszigorúbb intézkedésekkel egycsapásra útját vágjuk. Nem képzelhető cselekedet, amelyen a bűntett minden ismertető jelének bélyege ugy rajta legyen, mint a gonoszságoknak azon a sorozatán, amely Kis Viktórné piros, elhízott, tömzsi arcáról a legképtelenebb szegedi kontrasztot kiáltja. k. s. Egy világhírű kalandornő. — A Hofrichtei'-ügy hősnője Budapesten.— (Saját tudósítónktól.) A szenzációs Hófrichter-iigynek egy érdekes áldozata, némelyek szerint egyik hősnője látogatott ma Budapestre. Ez a nő Milicsevics Marianovics Anna, akit Zágrábban letartóztattak március elején, mert a katonai és polgári bíróság egyhangúlag részesnek tartotta a ciankális pilulák elküldésében. Az eszmét, az ötletet Milicsevics asszony adta! — mondták a zágrábi detektiv-zsenik, Hofrichter csak végrehajtotta, amit a szép asszony kifőzött. Hát nem igy történt. Hét napig rendkívüli kiadások foglalkoztak Milicsevics Annával; fényképét, sötét lovaglóruhában, strucctollas kalapban, sok ezer képesujság közölte. A hetedik napon aztán kiderült, hogy a Hofrichter-ügyhöz semmi köze, ciankális pilulákat sohasem küldött vezérkari tiszteknek, sőt ellenkezőleg, felejthetetlen kötelékek fűzik a vezérkar némely érdemes tagjához. Szabad volt újra, mehetett ahová akart. A Hofrichter-ügy azonban, amely minden szereplőjének nevét belevéste a nyilvánosságba, Milicsevicsnének földúlta az életét, mert hirhedtsége miatt sehol sem lehetett maradása. Egy huszonkétéves nő, akinek az élete olyan különös, regényes és szenzációs, mint ezé az asszonyé, már magában is érdekes. Mert a Hofrichter-affér csak egy fölvonásköz abban a drámában, amelynek heroinája Milicsevicsné Marianovics asszony. Egy ujságiró fölkereste a zaklatott életüj rendkívüli hölgyet, akit sokan a legzseniálisabb kalandornőnek, mások pedig szerencsétlen, szánalomra méltó teremtésnek tartanak. Az osztrák vezérkar bizalmas barátnője tegnap érkezett Budapestre és ma reggel fogadta az ujságirót. Fehér ruha, fehér szatén-cipő, magas fehér keztyü és fekete kalap volt rajta; fekete kalap, kissé fonynyadt piros rózsákkal. Az egész életét elmondta attól a naptól, amikor a gimnázium elvégzése után beiratkozott a zürichi orvosegyetemre . . . (Egy szép asszony kálváriája.) — Négy év előtt, — igy kezdte élete történetét Milicsevicsné — négy év előtt iratkoztam be a zürichi orvosi egyetemre. Eszékről utaztam el, ott születtem, a családom most is ott él, nagy házat visznek, a legelőkelőbb emberek. Zürichben két évet töltöttem lázas munkában. Elragadott a kollégáim fanatikus tudásvágya és én éjjel-nappal tanultam, hogy az első szigorlatot sikeriel letegyem. Most két éve, hogy a bizonyitványnyal a táskámban visszautaztam Eszékre. A pályaudvaron egy nagybátyám várt, aki a szerb vezérkarban szolgált. Alig szálltam ki a kupéból, még kezet se foghattam a nagybátyámmal, amikor egy titkosrendó'r a vállamra tette a kezét és letartóztatott. — Miért? — kérdeztem. — Kémkedés gyanúja miatt! — volt a zord válasz. Ugy vitt, végig Eszék főutcáján a rendőrségi börtönbe. Öt napig tartottak egy piszkos odúban, három cigányasszony társaságában elzárva, anélkül, hogy kihallgattak volna. A hatodik napon átkísértek az ügyészségre, ahol rögtön szabadon engedett a vizsgálóbiró, mert közben kiderült az ártatlanságom. Ettől a pillanattól fogva elvesztem. Valami kétségbeejtő láz, kimondhatatlan gyűlölet fogott el a társadalom ellen, amely eltűrte, hogy ilyen igazságtalanság essék rajtam. — A kiszabadulásom után egy görögkatolikus lelkész-rokonom látogatására Boszniába utaztam. A tisztelendő ur néhány állomással elémbe jött és vele utazott egy Milicsevics nevű földbirtokos is. Ez a Milicsevics a vonaton halálosan belémszeretett, akkor gyönyörű voltam. Az emberek azt mondták: — Egy virágzó mandulafa! — És mindenki megbolondult, ha a kezem a térdére tettem. Milicsevics, mire Mosztárba értünk, megkérte a kezemet. Kinevettem. Akkor már másra gondoltam. Tizéves koromtól szerelmes voltam. A pap sürgönyzött az anyámnak. Az anyám visszasürgönyzött: Rendben van, anyai áldásom rájuk! És el volt a sorsom intézve. A pap azt mondta, kitesz az utcára. Később megtudtam, húszezer kóronával tartozott Milicsevicsnek. És kilenc nap múlva megesküdtünk. A rokonom esketett. Nem kérdezte, hogy szeretek-e más férfit. Pedig szerettem. Mondom: tizéves koromtól. Szóval, tiz éve szerettem egy tisztet, akkor már a vezérkarba jutott századosi ranggal. Az esküvő utáni nap Milicsevics váltott lovakon hazavitt a birtokára. Harminckét kilométer utat tettünk meg egyfolytában. Útközben elmondtam neki, hogy a testemmel tehet amit akar, hatalmában vagyok, de a nászéjszakán is a másikra gondolok. Éjszakára érkeztünk meg és valóban a nászéjszakám a vezérkari századosé volt. Folyton az ő nevét sikoltottam : — Kari! Kari! Reggel kilenckor Milicsevics azt mondta: — Meira, szabad vagy! Én nem tartóztatlak! Hatalmas fekete ember volt. Alig emlékszem az arcára. Rögtön kocsiba ültem és lóhalálába siettem a vasúthoz Zágráb felé. Milicsevics még azon a napon halántékon ló'tte magát a vadászfegyverével. A vagyonát a papokra hagyta. — Zágrábban egyenesen a vezérkari százados lakására hajtattam. Megengedi, hogy a nevét elhallgatom, ma már őrnagy és megházasodott, egy ismert osztrák agrárius képviselő leányát vette feleségül. Én imádtam akkor. Elébe borultam és azt mondtam : — Kari! Itt vagyok, tégy velem, amit akarsz. Férjhez adtak, de még leány vagyok, neked megőriztem mindent, vedd el tőlem ! — Egy évig éltünk közös háztartásban. Különös ember volt. Folyton tanult és lassan elhidegültünk, mert láttam, a könyveit jobban szereti, mint engem. Minden harag nélkül váltunk el. Kezet se fogtam vele. Csalódtam, kiábrándultam. Zágrábból Budapestre jöttem. (A Hofrichter-ügy áldozata.) — Budapestre érkezve, bejártam a klinikára. Újra abbahagyott tanulmányaimat akartam folytatni. Főkép a nemi betegségek érdekeltek. Megismerkedtem egy nagyszerű magyar tanárral, Róna dr-ral, aki azóta meghalt. Az 5 osztályán dolgoztam néhány hétig. Szenvedélyes amatőr-fotográfus vagyok. Mindig szerettem lefotograiálni azokat a férfiakat, akikkel dolgom volt. Kértem Róna tanárt, adjon egy receptet, amelylyel a fotografáláshoz szükséges ciankálit beszerezhetem. A receptet megkaptam és meg is csináltattam a Kálvin-téri gyógyszertárban. Ez két nappal a Hofrichter-affér előtt volt. Harmadnap pattant ki a ciankális merénylet ügye. Nagyon megijedtem, hogy gyanúba fognak, elmentem a Zrinyi-utcai főkapitányságra és ott a főkapitány helyettesének elmondtam, hogyan jutottam ciankálihoz és mire kellett a ciankáli. A rendőrtanácsos megnyugtatott: — Nyugodt lehet, kisasszony, nem lesz semmi kellemetlensége. — Még az este Eszékre utaztam. Eszéken Kronfusz dr irodájába léptem be, ahol némethorvát-francia és olasz levelezést láttam el. Néhány nap mnlva megismerkedtem egy vadászfőhadnagygyal. Irtózatos lelkiállapotban voltam. A családom Milicsevics miatt eltaszított. És beleszerettem a főhadnagyba. Sovány, sápadt