Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-13 / 71. szám

Ö DÉLM AGYARORSZ AQ 1910 augusztus 12 a módját annak, hogy a szerencsétlen vármegyét kiragadja a személyes hajszák forgatagából és megmentse az élet, a komoly közigazgatási munka számára. A költségvetés előkészítése. Az egyes minisztériumokban lázasan folyik a munka a jövő évi költségvetés előkészítésén. A kereskedelmi minisztériumban holnap fejezik be a büdzsé összeállítására vonatkozó tárgyalásokat s Hieronynii Károly kereskedelmi miniszter vasárnap már Marienbadba utazik több heti üdülésre. A többi minisztériumban is már vége felé közelednek a költségvetési munkálatok, amelyeket aztán az illető miniszterek átszármaztatnak a pénzügyminiszternek. A pénzügyminisztériumban állítják össze azután az egész költségvetés tervezetét, amelyet véglegesen a legelső őszi minisztertanácson állapítanak meg. Lukács László pénzügyminiszter a költségvetést a legelső ülések egyikén terjeszti be a Házba s ugyanakkor mondja el ekszpozéját is. (Jj százkoronások. Az Osztrák-Magyar Bank a hivatalos lap mai számában közli, hogy e hónap 22-én uj százasbankókat bocsát ki a pénzpiacra. A régi százasok nyolc év óta vannak forgalomban és 1912 augusztus 31-ike az a végső határidő; ameddig az öreg százasokat be kell szolgáltatniok azoknak, akiknek jutott. Sajnos, e szép hazában sokan megérik az uj százas születésnapját, akik előtt a régi is vadonatúj lenne. A régi bankókat 1918 augusztus 31-éig az OsztrákMagyar Bank fő- és fiókintézetei már csak átváltás végett fogadják el. Az uj bankók pontos leírását a hivatalos lap így adja : A jegykép jobboldalu nagyobb részén ugy a magyar, mint a.német oldalon derékszögű keretben a felső balsarokban a magyar korona országainak cimere, illetőleg a babérral övezett ausztriai császári sas látható. Ettől jobbra egy eszményi alak mellképe van, melynek alsó része a kép egész szélességét elfoglalja. A kép alsó részét elfoglalja az eszményi alak jobb válla és egy virágfüzér, melyet ez az alak két kezével tart. A virágfüzér közt négyszögletes mintázásu ruha látható. A háttér, ép ugy, mint az alaknak abból kiemelkedő ruhája és virágfüzér güílloche-technikai módon vannak ábrázolva. A keretnek felső része egy nagyobb lózott, mint a harang a haranglábon. Egyizben két napig egy falatot sem evett. Senki sem adott neki semmit. Végre is annyira megunták, hogy hallani sem akartak felőle. A parasztok, mikor kapujuk előtt állva, közeledni látták, már messziről rákiáltottak : — Nem mégy innen, te fickó ! Hisz csak tegnapelőtt adtam egy darab kenyeret! Megfordult, hogy azokhoz menjen, kiket jóakaróinak hitt s a szomszéd házban kopogtatott, ahol ugyanugy fogadták. Az asszonyok a kapuból átkiabáltak egymásnak: — Csak nem tarthatjuk jól egész éven keresztül ezt a naplopót! Mit tehetett róla a naplopó, hogy mindennap ennie kellett! Begyalogolta Saint-Hilairet, Varvillet, Les Bíllettest, anélkül, hogy egy centimet, vagy csak egy darabka száraz kenyérhéjat is kapott volna. Már csak Tournollesban reménykedett, de hogy eljusson odáig, két mértföldnyi utat kellett megtennie az országúton, pedig a kimerüléstől csaknem összeesett. A gyomra ép oly üres volt, mint a zsebe. December volt; a mezőkön hideg szél nyargalászott s keservesen sipolt a tar faágak közt. Sötét, alacsonyan járó fellegek kergetőztek az égen, távoli, ismeretlen cél felé űzvén egymást. A nyomorék csak lassan jutott előbbre, kinos erőfeszítéssel rakosgatván egymás elé támaszait s időközönkint leguggolva megmaradt csonka lábára, középrozettából áll: ennek oldalát két tojásdadalakú, a „100"-as számot tartó, egyszersmind a keretnek két felső sarkát képező rozetta díszíti. A keretnek három kisebb és két nagyobb, fölváltva egymáshoz fűzött rozettából álló alsó részét a felsővel bal- és jobbfelől két-két kisebb rozetta köti össze. A jegyképnek valamivel kisebb baloldalu részén kék szinben a bankjegy szövege, valamint a bank cégjegyzése olvasható. A cégjegyzés és a büntetési határozat közé a magyar oldalon a szám, a német oldalon a sorozat van vörös szinben nyomtatva. Az alapnyomat tarka ; rajta domborműves modorban tartott vésett alapon kis dült négyszögű diszitmény a „100"-as számmal váltakozik. Királyunk ifjúsága. A nyolcvanadik születésnapjához közeledő királynak, I. Ferenc Józsefnek színes, meleg napokat élt ifjúsága volt. Szüleinek és nagyszüleinek gyöngéd szeretete s gondos ápolása vette körül a kis herceget; de különösen nagyatyja, Ferenc császár és király szerette s foglalkozott vele sokat. Mint azelőtt egy másik unokája, a Nagy Napoleon fia, ugy utóbb a kis Ferenc József volt minden öröme. Az ő ártatlan és vig csevegése elfeledtette vele terhes uralkodói gondjait. Az öreg uralkodó órákig sétálgatott és játszadozott kedves unokájával a schönbrunni s laxenburgi fejedelmi kertekben és — mint a virág és madarak nagy kedvelője — sokat beszélt neki a természet szépségeiről és csodáiról. Mintegy beavatta a természetrajz gyakorlati ismeretébe az alig öt esztendős, de testileg-lelkileg gyorsan fejlődő, figyelni tudó s fogékony lelkű gyermeket, ki nem feledkezett meg szeretett nagyapja szavairól. Ez egyik oka, hogy soha sem szűnt meg szeretni és bámulni a természetet. Anyjának szemefénye volt a kis herceg; de azért anyja szigorúbb volt iránta atyjánál, aki mindenki iránt jó volt és a szűkölködők segítésében lelte legnagyobb örömét és ezért „a szegények atyja" néven emlegették. A kis herceg tiz éves volt, mikor rendszeres nevelése és tanítása, melyre nagy gondot fordítottak, megkezdődött. Főnevelője Bombelles Henrik gróf lett, ki a francia forradalom kitörésekor a Franciaországból kivándorlókhoz csatlakozott, de a Bourbonok trónjának helyreállítása után hazájába visszatért. Bombelles Márk őrgrófnak és Franciaország velencei nagykövetének Versaillesmely alig állt egyébből, mint egy rongyokba burkolt tönkből. Néha-néha leült az árok szélére s néhány percig pihent. Az éhség kétségbeeséssel töltötte el zavart lelkét. Csak egyetlen gondolata volt: enni! De nem tudott rá módot, hogy élelmet szerezzen. Három óra hosszat kínlódott igy a hoszszu uton; aztán, mikor meglátta a fák közt a falu házait, meggyorsította mozdulatait. Az első paraszt, akivel találkozott s akitől alamizsnát kért, igy válaszolt: — No lám, hát megint itt vagy, vén gézengúz ! Hát már csak nem tudunk tőled sohasem megszabadulni ? És Harang tovább ment. Minden ajtónál ráförmedtek, minden ajtótól elűzték, anélkül, hogy adtak volna neki valamit. Türelmesen és makacs kitartással mégis folytatta útját. Nem kapott sehol egyetlen sout. Azután sorra vette a tanyákat, keresztülvonszolván magát az esőtől föláztatott talajon, annyira elgyöngülve, hogy már-már alig birta fölemelni mankóit. Mindenünnen elűzték. Egyike volt ama hideg és szomorú napoknak, mikor a szivek bezárulnak, az elmék ingerlékenyek, a lélek szomorú s mikor kéz sem adakozásra, sem mások segítésére ki nem nyilik. Mikor már végiglátogatta az összes ismerős házakat, összeesett egy árokban, mely Chiquet mester udvarát határolta. Kikapcsolta hónalját a mankókból, mintha meg akarta volna mutatni, hogy azokon végig ban született fia s Bombelles Károly, Mária Lujza, Napoleon császár második neje s özvegye főudvarmesterének és harmadik férjének öcscse s ki a katonai és egyéb tudományokban is jártas, nagyműveltségű s kiváló jellemű férfiú volt; helyettese Coronini Ker. János tábornok volt, aki a királyi herceg mellett maradt 1848 elejéig, mikor Griinne Károly gróf, szintén tábornok foglalta el helyét. Tizenkét éves volt,- mikor őt Hauslab Ferenc ezredes a katonai tudományokban tanitani kezdte , s helyes ós célszerű módszerével azok iránt fölkeltette érdeklődését. Valamennyi tárgyat nagy figyelemmel és szorgalommal tanult; de kivált a történelmet, a nyelveket, a rajzot és festést szerette; egynéhány fönmaradt rajza tanúskodik róla, hogy a rajzolásban, melyben sokat is gyakorolta magát, valóságos tehetsége volt; nem is győzte őt dicsérni rajzmestere, a jeles Geiger Péter Nep. János, történetfestő, ki számos magyar történeti képet is rajzolt. Nem egyszer ragadta csodálkozásra tanítóit jó emlékezőtehetségével, melynél fogva könynyen tanulta a sokféle nyelvet, amelyre tanították. A latin, angol és francia nyelv mellett azokat is tanulta, melyeken Ausztria és Magyarország népei beszélnek. Jól tudja, egyebek közt, az olasz nyelvet; nemrég, mikor a nagy Kossuth fiát először fogadta, olaszul is társalkodott vele. Nagy kedvvel tanulta a magyar nyelvet, melyben első mestere Nemeskéri Kiss Pál, tudós magyar katolikus pap volt. Ferenc József királyi herceget lovagolni magyar huszár tanította, a kecskeméti születésű, református, közhuszárból a császári hadsereg kilencedik huszárezredében századossá és az 1848—1849-iki szabadságharcban honvédtábornokká lett Gáspár András, ki egyszersmind darab ideig egyik magyar társalkodója is volt. Mikor Ferenc József királyi herceg és két öcscse, — Miksa, utóbb mexikói császár és Károly Lajos, jelenlegi trónörökösünk atyja — előszörkereste föl Magyarországot, mindenkit, akivel érintkeztek, meglepett a magyar nyelvben való jártasságuk. Számos jeles magyar emberrel találkoztak, többek közt Kisfaludy Sándorral is. Mindannyival csak magyarul társalogtak. A „Világ" 1843. szeptember 23-iki számában ez utazásukról közölt tudósításában egyebek közt azt mondja, hogy az ifjú királyi hercegek „a magyar nyelv tanulásában gyorsan haladtak, annál is inkább, mivel Bombelles gróf főnevelő mikép tud a földre siklani. Sokáig mozdulatlanul hevert igy, az éhségtől gyötörve, de képtelenül arra, hogy végtelen nyomorúságát mérlegelni tudja. Várt, várt, ő maga sem tudta mit, azzal az üres várakozással, mely állandóan bennünk lakozik. Várta az udvar szélén, a jeges szél korbácsütései alatt a titokzatos segítséget, melyet az ember az égtől vagy az emberektől mindig vár, anélkül, hogy kérdezné magától, mikép, miért vagy kinek utján fog érkezni. Egy csapat fekete tyúk haladt el mellette, táplálékát keresvén a földben, mely az összes élőlényeket táplálja. Egy-egy pillanatra megálltak,csőrükkel felkaptak egybuzaszemet vagy egy láthatatlan rovart, aztán lassan és biztosan folytatták fölfedező utjokat. Harang fásultan, közömbösen nézte őket ; aztán hirtelen, inkább gyomrába, mint agyába s inkább az az érzés, mintsem gondolat nyilallott, hogy ez állatok egyikét, egy marék száraz ágon megpörkölve, jó volna megenni. Arról, hogy tolvajlást készül elkövetni, sejtelme sem volt. Megragadott egy kezeügyébe eső követ s mert ügyes volt, első dobásra leterítette a hozzá legközelebb álló szárnyast. Az állat, szárnyával csapkodva, féloldalt dőlt. A többi, parányi talpán himbálózva, elfutott s Harang, újból fölkuszván mankóira, a tyúkokéhoz hasonló mozdulatokkal elindult zsákmányáért. Mikor odaért a kicsiny, fekete testhez, melynek fejét pirosra festette a vér, rettenetes lökés érte a hátát, minek következtében elejtette mankóit s mintegy tiz lépésnyire előre gurult. S az elkeseredett Chi-