Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-03 / 62. szám

1910. I, évfolyam, 62. szám Szerda, augusztus 3 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i—i Korons-vlca 15. szám cza Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=d Vsroíház-uica 5. szám a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 2V— félévre , . . K 12' negyedévre . R 6-— egy hónapra K V Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: TELEFON-SZÁM: egész évre . R 28— félévre . . . R 1*-— Szerkesztőség 835 q Kiadóhivatal 83« negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Interurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—t* Pihen a Ház. A képviselőház megkezdi nyári szün­idejét, miután elvégezte mindazt a föl­adatot, melyet a rendkívüli és nehéz viszonyok erre a kivételes nyári munka­időre eléje szabtak. Elvégezte pedig becsülettel, az országnak hasznára és, ugy gondoljuk, mindenkinek megelé­gedésére. Nem emlékezünk olyan időre, amikor az ország közvéleménye a par­lament működését olyan megosztatlan rokonérzéssel kisérte volna, mint most. Bizonyság rá, hogy a kimondottan el­lenzéki sajtóorgánumok is vagy nyíltan, vagy hallgatólagosan elismerték a parla­menti viták magas szintjét, komolysá­gát, hozzáértését, tárgyilagosságát. Ami gáncs és kritika megnyilatkozott, az sem a kormány és a parlament mun­kásságának érdeméről szólt. Csak az ellenzéki pártoknak helyzetükkel való elégedetlensége nyilatkozott meg ben­nük inkább általános szólamokban, sem mint az ügyek és dolgok szakszerű bírálatában. Amit végre, tekintve az előzményeket, meg lehet érteni és meg lehet bocsátani. A nagy politikai for­dulat ezeknek a pártoknak hatalmi ér­dekeit csakugyan súlyosan érintette. De hát vannak idők, amikor az ország érdekeit a pártérdekeknek fölébe kell helyezni. Ez az idő pedig feltétlenül bekövetkezett akkor, amikor már nem Jézus fog jönni. Irta Ady Endre. Náci, a Lipótváros hisztériás és csenevész fiacskája, Ferenc páter bibliai magyarázatait hallgatta. Keresztelő Jánosról mesélt félel­mesen gyönyörűeket a páter s a beteg kép­zelő-masina vágtatva megindult. Kis, terhelt, szomorú gyermek volt ez a Náci és különös dolgok is történtek a palotában. Jött a püs­pök, kápolnát csináltak a vörös szalonból és ők reszketve letérdeltek. Apa, anya, Licu és ő, mind térdeltek lehajtott fejjel s a püs­pök vizet öntött fejükre aranyos csészéből. Sokan voltak ott, nagyon előkelőek, orgona búgott s az emberek sirtak. Nácit megcsó­kolta a püspök s nyolc éves, szép, sápadt homlocskája azóta még sápadtabb. Náci hallgat, szenved, kínosakat álmodik s Ferenc páter tanítja őt hittanra és a bibliára. Csupa nehéz tömjénfüstben látja a palotát, az ut­cát, a várost, a világot Náci. Ragyog ki a füstből a menyország s lobog a gyehenna: Jézus szállong s körülötte apró angyalok énekelnek. És most, hogy Keresztelő János­ról beszélt neki Ferenc páter, Náci reszketni kezd, mint akkor, a püspök előtt. Szabó János úrra gondol s forróan, biztosan és halálosan tudja, hogy Szabó ur az a Keresz­telő. Szabó János úrra gondol Náci, Szabó úrra, akit apa ki akar dobni. A szemüveges, a rossz ruhájú, titokzatos Szabó úrra, aki neki a nevelője. Ahogyan bejuthatott e palotába Szabó ur, már az is csoda volt. Heródes idejében próbálta volna csak ezt egy rontó­bontó álmokat szövő tanárjelölt. De Szabó az volt a baj, hogy az ország ügyeit rosszul intézték, hanem az, hogysehogy­sem intézték. Minden ellentmondás nélkül megálla­píthatjuk tehát, hogy az uj parlament hatheti munkája általános megelége­dést keltett és az ország reménynyel és bizalommal várja őszszel a folytatá­sát. Erre a reményre és bizalomra a képviselőház nem azzal váltott jogot, hogy az eléje kerülő javaslatokat és előterjesztéseket elfogadta és megsza­vazta. Amilyen örvendetes, hogy az el­intézet javaslatok vitáiban, még a kissé hosszura nyúlt fölirati vitában sem volt egyetlen olyan momentum, mely a ta­nácskozások rendes menetét, a parla­menti formákat és rendet megzavarta volna, annyira megütköztünk volna azon, ha a parlament egyszerű sza­vazógéppé síilyed és az ügyeket kritika és érdembeli megvitatás nélkül intézi el. Minden vitán és kétségen felül állt az, hogy az elfogadott javaslatok az államnak legsürgősebb szükségleteit elégítik ki. De azért a parlamentnek kötelessége a kormány előterjesztéseit oly módon bírálni meg, hogy a velük ősszelüggő kérdések tisztáztassanak, a kételyek eloszoljanak, a parlament a kormánynak, a kormány a parlament­nek szándékaival, fölfogásával, kíván­ságaival tisztában legyen. Mert parla­mentáris felelős kormányzás csak igy János ur mértéke is betelt már: nem sokáig járhat a palotába. Náci ismeri a bűnök laj­stromát s e bűnök miatt gondol áhítattal Szabó úrra. Hallgatja, hallgatja Ferenc pá­tert s egyre jobban ráül kis lelkére a biblia és istenfélelem szent köde. Nyilván, okos­kodik áhítatos nagyot gondolással Náci, nyil­ván örökéletű a biblia. Ha volt valamikor Keresztelő János, az itt van talán most is. Az el-el fog jönni gyakorta még az emberek közé egyéb prófétákkal együtt. És ez a Szabó János ur csak ez a János lehet. Van Szabó János urnák egy öreg anyja, aki vak. Elsején annak küldi, ha kikapja az apa irodájában, mind a pénzt. Ő hozzá, Ná­cihoz, annyi szeretettel van, mint senki e házban. Még a számtan is gyönyörűség Nácinak, mert Szabó ur csöndesen és éde­sen beszél a csúnya számokról. Olyan em­ber az, akinek az álmunkat is elmond­hatjuk. Szomorú arca megmosolyodik, de nem kacag ki bennünket. Nem a bűnök­ről és az erényről dörög keményen, mint Ferenc páter. A bibliát is másképen tudja. Ahogyan sokkal szebb, vigasztalóbb, ahogyan Náci mindig ki tudja találni a történet foly­tatását. És azt szokta mondani, legyen jó az ember, bár a jó embert sok szomorúság éri. Utánunk jönnek az igaziak s akkor lesz szép a világ. Ezt mondja Szabó János ur s Náci boldogan keresztet vet, bár nem érti Szabó ur szavait. De jó szavak, szép szavak Szabó ur szavai. Mostanában sokszor beszél haraggal a családban Szabó úrról apa : — Egy istentelen ember az, egy rossz katolikus. Megkérdeztem s azt mondta, hogy ő tíz év óta nem volt misén. De bezzeg jár lehetséges, a parlament a kormányzásra csak igy gyakorolhatja a maga alkot­mányos befolyását. Az utolsó évtized parlamentáris tör­ténete különös tanulságokat nyújt. A parlament állandóan két véglet között mozgott. Voltak idők, amikor haragos, szenvedélyes vitáival nem bírálta, nem javította, de szándékosan megakasztotta az ügyek intézését és az országot a leg­nagyobb zavarokba és válságokba so­dorta, anélkül, hogy ereje és akarata lett volna ezekből a válságokból ki is vezetni. A másik véglet az volt, amikor szinte birálat és ellenőrzés nélkül fo­gadta, valósággal passzive tűrte a kormány előterjesztéseit és jelentéseit. Az országot vagy vég nélkül és cél nélkül izgatta, — vagy elaltatta. A mostani parlament szakított mind a két véglettel. Modern volt, nem szó­nokolt, hanem tanácskozott. Nem tért ki a kérdések előtt, hanem megvitatta és tisztázta azokat. Nem volt ernyedt és apátikus, de nem engedte magát az ügyekkel és az prszág mai helyzetével és mai érdekeivel össze nem függő mWdő sérelmi politikának útvesztőjébe sem ragadtatni. A szó nemes értelmé­ben dolgozott. Eszmék és elvek harca volt ez is, de nem a meddőn hirdetett, hanem az alkalmazott elveké és esz­méké. A parlament rövid ülésszakának legfőbb eredményeit abban látjuk, hogy szociálista gyűlésekre, megtudtam. És irt egy szamár füzetet az uj nevelésről. Na, nem fogja az ő uj nevelését az én gyermekemen kipróbálni, a rongyos. Kidobom, elsejéig vá­rok s kidobom. Ez éjszaka azt álmodta Náci, hogy Ke­resztelő Jánost elfogatta Heródes. Borzasztó álom volt, mert Heródes arca az apa arca volt. Keresztelő Jánosról csak azt látta elő­ször, hogy szemüveges. Sikoltott álmában Náci: Szabó ur. Ferenc páter egy korbács­csal állott Szabó ur mellett s valahányszor Heródes intett, rácsapott Szabó úrra. Két napig hideglelősen járt-kelt Náci és sokat imádkozott az imákból, melyekre Ferenc páter tanitotta. Szerette volna az álmát elmondani Szabó urnák, de már a szemébe se mert nézni. Tudta, hogy Szabó urat, ezt a jóságosan jó Szabó urat ki fogják dobni, majd megszakadt a szomorú titoktól a Náci kicsi szive. Pár nap múlva rémséges és durva dolgok történtek. Vacsoráztak s ott volt Ferenc páter is. Apa későbben érkezett, piros volt az arca s ugy lépett, mintha valakinek a nyakán taposna. Egy levél volt a kezében. A levelet Licu elé tartotta, aki nagy e's büszke kisasszony, majdnem tizenöt éves és nénje Nácinak. — Te írtad ezt, kisasszony ? Licu ijedten fölállott s szó nélkül a sző­nyeghez vágta magát. Anya is elájult. Apa or­dított. Ferenc páter doktorért szaladt. Náci remegett egész testében. Hangosan imád­kozott, mikor a nevelőnő ölébe fogta s be­vitte a szobájába. Egész éjszakán láza volt s félrebeszélt. Reggel megtudta, hogy Licut elvitték a Mártha-nővérek zárdájába. Licu

Next

/
Thumbnails
Contents