Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-12 / 70. szám

Ö DÉLM AGYARORSZ AQ 1910 augusztus 12 Főispáni villanylámpák. Tudvalevő, hogy a városháza épületében ezidő szerint a legelhagyatottabb helyiség az, amelynek az előcsarnoka fölött ez a vastagbetüs fölirás díszeleg: | FŐISPÁNI HIVATAL, j Azelőtt nagyon hívogató jelentősége volt ennek a mindenképen kövér címnek, ámbár most sincsen másképen. Csakhogy a hivogatás különböző ám. Azelőtt a sok referáló hivatalnok tekintgetett félős arccal erre a méltóságos ölirásra, most azonban az országos nagytakarítás révén maga a méltóságteljesen szunyókáló fölirás tekintget... isten tudja merrefelé. A főispáni hivatal környéke tehát ideiglenes álmát alussza. Maguk a referálók nyaralnak szerte az országban, a főispáni szék üres, a szobák némák és szomorúak, ilyen időben a bezárt ajtók mögött csak a pókok szövögetik a hálójukat. De azok is csak rövid ideig várják türelemmel a finom zsákmányt, mert hiába vár" nak, nem kerül a hálójuk szövetébe egy csipetnyi legyecske sem, azok is ki vannak zárva a főispán hivatali szobáiból. Szemtelenséggel pedig hiába próbálkoznának bevergődni akármilyen uton is. Szóval: a főispáni hivatal és a környéke olyan elhagyatott é3 csöndes most, mint az erdő magánya. Ami élet a városháza épületében uralkodik, az mind a földszint folyosóin összpontosul, a rendőrségi szobák körül. Az elsőemeleti folyosókon tehát minden néma és csöndes. Kinek a gondolata keringene hát arrafelé ? Kinek jutna hát eszébe, hogy a főispáni hivatalra gondoljon? (Mostanság talán még maguk az aspiránsok sem.) Annál kevésbé hát a rendőrség emberei, közbiztonsági szempontból. Mert a legbiztosabb hely a városban mégis csak a városháza, amennyiben még a legkörültekintőbb detektivzseni figyelme sem terjedne odáig, hogy arra gondoljon: a városháza üresen hagyott szobáiban betörők járkálnak. . Pedig, bármilyen csodálatosnak is látszik, mégis majdnem megtörtént. Ez majdnem ugy értelmezendő, hogy kis hijján csaknem belekerült az ujságunkba a szenzációs hir: Betörők a főispáni hivatalban. A Délmagyarország szerkesztőségében ma éjjel nagy csilingelőssel megszólal a telefon: — Halló, ki beszél? — Itt Bagi rendőr. Délmagyarország ? —• Igen. Történt valami ? — Nagy dolog, kérőm ! — Mi már, no? — A kapitány ur bizott meg, hogy jelentsem, mert az én észrevételem a dolog. Láttam pedig az utcáról, hogy a méltóságos főispán ur hivatalában nagy a világosság, égnek az összes villanygázok. Mondok, ez nem lehetséges, mert főispán most nincs, a polgármester ur sincs fönn a városházán, a villanygázok leginkább «sak ugy éghetnek, hogy a méltóságos főispán ar hivatalában betörők járnak holmi gonosz szándékkal. — Betörők? — Igen, kérőm. Most ment föl az inspekciós kapitány ur vezetésével három detektív, mindnyájan revolverrel fölfegyverkezve. — Egyebet nem tud? — Eddig még nem, majd jelentjük a többit. A beszélgetés itt pegszakadt. A főispáni hivatal betörőiben azonban nem nagyon bíztunk, hogy miért, hát csak ugy a mesterségünkkel járó sejtelemből ós részben tapasztalatból. Amint kételkedésünk helyes volta nemsokára be Is igazolódott. Újra megszólalt a telefon. És kiderült, hogy a szenzációs betörés humoros nyári eseménynyé redukálódott. Sőt betörés egyáltalán nem tör" tént, annak ellenére, hogy a kapitány és hadserege teljes fegyverzetben, a roham részleteinek megbeszélése után csörtetett föl, kitűnő fogásra számítva, a főispáni hivatalhoz vezető kongó lépcsőkön. A kapitány ur és serege óvatosan beosontak a főispáni szobákba. Sőt még az utcán is helyeztek el néhány őrszemet, hogy az ablakokat tartsák szemmel. Azután előrenyújtott revolverrel kutatták keresztül-kasul a hivatali szobák minden zugát, sőt még a kályha lyukába is bekukkantottak, de hasztalan. Betörő nincs, a föld bizonyára nem nyelte el, így hát másfelé kell keresni kivilágositó utat a kivilágosodáshoz. Hosszas töprengés, tanakodás, majd még hoszszabb helyszíni vizsgálódás után végre kiderült a szörnyű titok: a villanylámpák maguktól gyuladtak ki. — Maguktól ? — kérdezgették a seregből néhányan. A kapitány bus lemondással, szomorkás arccal jelentette ki a lihegő seregnek : — Felültünk, a villanydrótok ültettek föl bennünket. Most már mehetünk haza! Hozzá még tudálékos ember is lévén, megmagyarázta. íme a magyarázat: — A villanyáram drótvezetékei valahol, valamilyen, még eddig ki nem nyomozott oknál fogva, engedelem nélkül érintkezésbe léptek egymással, mire a szobák kivilágosodtak. Ennyi az egész. Azután a hiába alarmirozott rendőrség visszavonult. A főispáni -villanylámpák tovább égnek. Most már csak az a probléma maradt, hogy mit jelenthet ez a kabalisztikus esemény ? Azt-e, hogy nemsokára komoly ok lesz a villanylámpáknak a kigyuladásra, vagy talán a végleg üresen maradó főispáni szék örök mécsesét jelképezik? . . . Hová tűnt a régi szép idő ? Hová lettek azok a gyönyörű éjszakák, mikor cigányzene mellett ürítgették a jó buckáit és együtt sírt a hegedűvel a vendég és felragyogott a szeme, mikor kacagni kezdett a rezgő hur ? Elmúlt A valóság olyan zord és szomorú. Keserű ma a cigány élete. Kivesztek már a mulatni tudó emberek! Más vér folyik már az erekben, nem az a tüzes vér, amely kívánta a bort, a dalt ! Szegény cigány, ma már nem ragasztanak bankókat a homlokodra. Gáspár Laci lejött a bandájával Pestről, abból a bűnös, szép fővárosból, lejött Szegedre» ahol még szeplőtlen magyar vér csörgedezik az emberekben. Legalább ő azt gondolta. Ki tudja, hogy milyen szép reményekkel ült fel a vonatra ? ! Mig a vonat egyhangúan zakatolt, lelkileg már Szegeden volt, bűvös hangszerével belemuzsikált a langyos, szerelmes nyári éjszakába, durrogott a pezső, csengő lánykacaj, ölelés, csók, kettétépett bankók . . .?! Megérkezett. Az egyik mulatóhelyen kezébe vette a hegedűt és játszott. Először busát, érzéssel, szívvel, ugy, hogy könyeket fakasztott sokaknak a szemében; azután vígat, hogy felpezsdüljön a vér. Csalódottan tette le a hangszerét. Nem ezt várta ő. Hiszen Szegeden érzéketlenek az emberek! Talán elfelejtették már a magyar nótát? Újból rázendített a banda. Most már operettet játszott, német és francia muzsikát. Hátha ez jobban tetszik? Semmi hatás. Nincs senki, aki magához intené. És így megy ez nap-nap után. Gáspár Laci bandája napról-napra lehangoltabb. Sir a prímás kezében a hegedű, már a vigat is szomorúan húzza. Vágyik vissza Pestre, ott legalább néha-néha akad mulató. Almosán botorkálnak az üres asztalok közt a pincérekA nyári éj varázsa mintha eltűnt volna. Halkan suttognak a banda tagjai. Ki tudja, miről beszélhetnek? Nagyon szomorúak, azt látni az arcukról. Kőiben beköszönt a hajnal. Üres a helyiség. Gáspár Laci előveszi a hegedűjét. Leül a többi közé és elkezd játszani. A banda bánatosan kiséri. Most maguknak játszanak. És a Gáspár Laci bandája énekel a saját maga csodaszép játékához. Ha valaki ilyenkor hallaná őket... Időközben egészen kivilágosodik. Elszélednek a banda tagjai. Egy szomorú nappal ismét kevesebb lett. Fáradtan dőlnek az ágyba és álmodnak arról az időről, amelyről annyit mesélt nekik az. apjuk. Akkor még tudott mulatni a magyar. Most? Mintha gyászolnának az emberek. Szegény cigányok, ti tudjátok azt a legjobban. Hová lett a régi szép idő? És lesz-e nap, mikor újra kivirágosodik a jókedvtől és a daltól a Gáspár Laci varázsos hegedűje...? KRPI_HIREK Csekonics gróf párbaja. Ismeretes az az affér, amely Budapesten hétfő éjszaka történt a Jardin de Paris cimü mulatóhelyen a párbajáról híres Aczél István huszárhadnagy és Csekonics Gyula gróf között. Az egyik proscenium-páholyban, hölgytársaságban ült néhány fiatal mágnás: Batthyány Elemér gr-óf, Karácsonyi Aladár gróf, Szapáry Pál gróf és Csekonics Gyula gróf. Aczél hadnagy a páholy karfájára könyökölt és több ízben behajolt a páholyba, ahol a grófok whiskyt ittak szódavízzel. Mikor Aczél már ötödször is behajolt a páholyba, Batthyány igy szólt a barátaihoz: — Huzzuk össze a függönyt, hogy ne kellemetlenkedjék ez az ember. De Csekonics, aki a páholy sarkában ült, flegmatikusán, mintha csak cigarettára gyújtott volna, fölvette az asztalról a teli szódásüveget és a hadnagy arcába fröcscsentette egész tartalmát. A muiatóhely közönsége harsogó derültséggel honorálta a külön számot. Mindenki nevetett, csak Aczél volt komoly. Mintha mi sem történt volna, letörülte az arcát, belenyúlt a kabátja zsebébe, kivette névjegyét és átadta a grófnak, aki cserébe odadta a magáét. Az affért másnap természetesen lovagias útra terelték. A hadnagy segédei ElefánthyTarnay Gyula, nyolcadik huszárezredbeli főhadnagy és Strasser Ágost tizedik huszárezredbeli főhadnagy, a gróf megbízottai pedig Losonczy Gyula és Batthyány Elemér gróf. A segédek tegnap este ültek össze tanácskozásra a Nemzeti Kaszinóban és mintegy félórai tanácskozás után rendkivül súlyos feltételekben állapodtak meg. Eszerint a felek előbb pisztolypárbajt, azután, ha sebesülés nem történik, kardpárbajt fognak vivni. A pisztolypárbaj feltételei: egyszeri golyó, váltás, harminc lépésről, tiz másodpercnyi célzási idővel; a kardpárbaj feltételei: lovasságikardok, szúrás megengedve, csak nyakbandázszsal, végkimerülésig. Budapestről jelentik: A párbaj ma délután volt a Ferenc József-kaszárnyában. A pisztolypárbajban nem történt sebesülés, a kardpárbajban Csekonics gróf veszedelmes sebet kapott a mellén, Aczél István kevésbé veszedelmeset a fejére. A felek kibékülés nélkül váltak el. — Ferenc József ajándékai. Udvari körökből kiszivárgott hirek szerint Ferenc József király a nyolcvanadik születés napja alkalmával neki gratuláló fejedelmeknek és az uralkodó házak tagjainak jókívánságait maradandó értékű ajándékokkal fogja viszonozni. Ez egy szép emléktárgy lesz, de hogy micsoda, azt egyelőre nem árulják el az udvari körök. Ischlbol jelentik:-.Mán« Valéria királyi hercegasszony gyermekeivel ma reggel négy órakor Ischlbe érkezett. A királyi hercegi család reggel hat óráig a hálókocsiban maradt, az-