Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-12 / 70. szám

1910 augusztus 12 után a királyhoz ment. Lónyayné grófné, Ste­fánia királyi hercegné augusztus tizenötödikén lschlbe érkezik, hogy a királyt születésenapja alkalmából üdvözölje. Lónyayné grófné és ud­varhölgye, Gagern bárónő számára a szállóban béreltek lakást. — Személyi hir. Leitner Vilmos dr, egye­temi magántanár, a szegedi állami szemkórház igazgató-főorvosa, három heti szabadságra el­utazott. — Nóvák József betegsége. Hirül adtuk, hogy a Pallavicini uradalmak jószágkormány­zója: Nóvák József volt országgyűlési képviselő beteg. Nóvák József pár nappal ezelőtt meg­látogatta Szentesen az orbáncban betegen fekvő Cicatricis Lajos dr vármegyei főispánt s onnan Mindszentre ment lakodalomba. Itt derült ki, hogy az orbánc átragadt Nóvák Józsefre és most már mind a két lábát megfertőzte a betegség. Lázár György dr polgármester a mai napon mentőkocsit küldött Nóvák Józsefért s hazaszállította öt sándoríalvai. kastélyába, ahol mától fogva gondosan ápolják a megyei nem­zeti munkapárt érdemes vezérét, aki annak­idején főügyésze volt Szeged városának. — Csehek Bécsben. Prágából jelentik: Vasárnap a bécsi csehek meglátogatására körülbelül ezer ember készült Bécsbe. Ma azonban arról jött ide értesítés a császár­városból, hogy a rendó'rség betiltotta a nem­zeti jelvények viselését, nemzeti daloknak az utcákon való éneklését és minden hangos üdvözlést vagy tüntetést. Ennek a hirnek következtében már ma nagyon sokan le­mondtak a vasárnapi bécsi kirándulásról, mert attól tartanak, hogy bántalmazni fog­ják okét, — Gyászmisé a boszniai elesettekért. Szombaton délelőtt kilenc órakor a budavári helyőrségi templomban gyászmise lesz az 1878-iki boszniai okkupáció alkalmával elesett 32. gyalogezredbeli katonák lelkiüdvéért. A gyászmisét az elesettek bajtársai rendezik. — Barsy százados temetése. A 46-ik gya. logezred hirtelen elhalt századosát, Barsy Gyulát, ma délután öt órakor temettek a Kos­suth Lajos-sugárut 50-ik számú gyászházból. A derék százados hirtelen halála Szeged elő­kelő társadalmában mély részvétet keltett s a temetésen, amely fényes katonai pompával ment végbe, megjelent az összes szegedi tisztikarok tagjain kivül a város részéről is számos elő­kelőség. A végtisztességre Fülöp József 46-ik gyalogezredbeli százados vezetésével négy szá­zad katonaság vonult ki, amelynek egyrészét a díszszázad, többi részét pedig a szolgálatot tevő katonák alkották. Számtalan koszorú bo­rította a díszes ravatalt, amelyet a halottas­ház udvarán állítottak föl. A temetési szertar­tás után, amelyet Várhelyi József tb. kanonok, rőfcusi plébános végzett, a halottaskocsit a 46-ik gyalogezred diszbe öltözött zenekara kisérte utolsó útjára. — Vaughan bárónő férjhez megy. Pá­risból jelentik: A Petit Párisién értesülése Bzerint Vaughan bárónő, Lipót belga király morganatikus felesége, legközelebb férjhez fog menni. Mult vasárnap ugyanis Aronville köz­ség polgármesterénél, amelynek kerületéhez a Balincourt-kastély tartozik, megjelent Durieux Emánuel neuilly-i magánzó és kijelentette, hogy nőül fogja venni De La Croix Blanch Josefint, akinek a belga király a Vaughan bárónői cimet ajándékozta. Az aronvillei polgár­mesteri hivatalban már ki is függesztették a házassági hirdetést. A vőlegény azelőtt, hir szerint, altiszt volt a francia hadseregben. -T- A Beniczky-házaspár ékszerei. Min­denki emlékszik rá még, hogy a Benicsky. házaspár földkörüli nászutjában a tengerbe ve­szett. Az elsülyedt hajó helyén búvárok száll­tak a tenger fenekére, de a holttestek egyikét sem tudták megtalálni, azonban a szerencsét­len házaspár összes ékszereit a tenger fenekén megtalálták. A külügyminiszter most a belügy" miniszter utján értesítette a főváros negyedik kerületi elöljáróságot, hogy az ékszereket az örökösök átvehetik. — Tessék adót fizetni. A hivatalos lap holnapi száma közli a felhatalmazási törvényt, amivel az eksz-leksz megszűnik. A hivatalos D£LMAGYARORSZÁG lap holnapi száma azonkívül két pénzügy­miniszteri rendeletet közöl, amelyek az adók behajtásáról, a fizetési kedvezményekről intéz­kednek. Akik az eiső félévről ötszáz koronát meg nem haladó adóval vannak hátralékban, az év végéig fizetési halasztást kaphatnak, ha szeptember tizedikéig ezért folyamodnak. Ezek az adózók nem fizetnek késedelmi kamatot. A harmadik évnegyedre már nem terjed ki ez a ked­vezmény. A mult évi hátralékosok rövid zá­ros határidő alatt kötelesek adójukat befizetni, halasztást csak rendkívüli körülmények alapján kaphatnak, késedelmi kamatot fizetnek. A fo­lyamodások a községi elöljáróságokhoz is be­adhatók, amelyek kötelesek azoknak kellő föl­szereléséről gondoskodni és azután a pénzügy­igazgatóságokhoz juttatni. Azok a kérvények, amelyekben az idei adókra kérnek fizetési halasztást, bélyegmentesek. A második rende­let az adókivetés folytatásáról, az egyenes­adók módjára behajtandó adók behajtásáról intézkedik. Utasítja ebben a pénzügyminiszter a hatóságokat, hogy a lajstromokat nyomban állítsák össze és a községházánál előre kihir­detett nyolc napra tegyék közszemlére. A bi­zottságokat azonnal hivják össze és az orszá­gos betegápolási pótadót az összesített egyenes adók után azonnal vessék ki. — A szegedi nj szobrok. Három fő­városi szobrászművész műtermében három szegedi szobor készül ezidő szerint, Stróbl mester a Széchenyi-szobrot, Zala György a Deák-szobrot, Vastagli György pedig Rá­kóczi fejedelem lovasszobrát alkotja, mind a hárman nagy hévvel és ambicióval. Lázár György dr polgármester legutóbbi budapesti utja alkalmával látogatást tett mind a há­rom mesternél. A Széchenyi-szobor, amely­ről legutóbb az Az Újság tárcát irt, nem­sokára teljesen elkészül s valóban egyik legmesteribb alkotása lesz Stróbl Alajosnak. A Rákóczi-szobor már teljesen kész, csak ki kell önteni. Rövidesen elkészül a haza bölcsének: Deák Ferencnek szobra is. Mind a három uj szobor gyönyörű disze lesz a Széchenyi-térnek. A Rákóczi-szobrot az idén őszszel, a Deák- és Széchenyi-szobrot pedig a jövő májusban leplezik le. — Herz Gyula meghalt. Bécsből jelentik: Reichenauban ma reggel négy órakor nyolcvan­hat esztendős korában meghalt Hirtenriedi Herz Gyula lovag, az Osztrák Hitelintézet föl­ügyelőbizottságának tagja és a Magyar Hitel­bank helyettes elnöke. Herz Gyula különösen az ausztriai és magyarországi vasutak épí­tésében vett tevékeny, részt. így Ausztriá­ban a legtöbb csehországi vasút, valamint a Ferenc József-vasut építésében volt része. Magyarországon az ő vezetésével épült az al­föld—fiumei, pécs—barcsi, budapest—pécsi és a Galíciába vivő vonal. Herz Gyula 1888-ig elnöke volt az északi vasútnak, de ettől az állásától megvált, mert az igazgatóság többségével konfliktusa támadt. — Harcszerű céllövés. Bécsből jelentik : Ferenc Szalvátor királyi herceg ma reggel há­romszáz tiszt kíséretében különvonaton Altlich­ten-Wörthbe utazott, hogy ott a harcszerű cél­lövésben résztvegyen. A céllövés negyedtizen­egy órakor kezdődött. — Takarékos angol herceg. Londonból je­lentik: Bedford herceg az angol arisztokrácia egyik leggazdagabb tagja. Évi jövedelmét csu­pán földbirtokai után hárommillióra becsülik. És a herceg tizenöt shillinget akart megtaka­rítani az államkincstár kárára. Az egyik komor­nyikját nem jelentette be az adóbevalláson. Hogy nem tévedés és feledékenység volt részé­ről, annak bizonysága az, hogy már harmad­szor eltitkolta ezt a szolgáját. A törvényszék elé került a dolog és Bedford herceget elitél­ték huss shilling pénzbírságra. — Mutatványosok a királyhoz. Bécsből táviratozzák, hogy a Práterben levő mutatvá­nyos bódék tulajdonosai hosszabb táviratot küldtek a kabinetirodának, melyben arra kérik a királyt, hogy ne engedje meg a Luna-park szerződésének még egy esztendőre való meg­hosszabbítását, minthogy a külföldi kézben levő vállalat sok bécsi polgárt megkárosít. — Gnttmann Emma temetése. Özv. Pollák Lajosné született gelsei Guttman Emma urnöt, aki Olaszországban, Castelfrancoban egy vég­zetes automobilszerencsétlenség áldozata lett, e hónap 10-én temették Nagykanizsán a báró Guttmann-léle családi sírboltba. A temetés nagy pompával ment végbe, a búcsúztató rabbi a jótékonyság ós nemeslelküség ideáljának emii­tette a tragikus véget ért uriasszonyt. — Ügyvédjelöltek országos gyűlése. Az nj ügyvédi pörrendtartás dolgában országos gyűlést tartanak az ügyvédjelöltek. Az orszá­gos gyűlés augusztus huszonegyedikén délelőtt tíz órakor lesz Budapesten az ügyvédi kama­rában. — Vilmos császár és a keletázsiai keres» kedők. A keletázsiai német kereskedők kép­gyűjteményt küldtek Vilmos császárhoz és arra kérték, hogy látogasson el hozzájuk. A császár levélben felelt nekik és azt irja, hogy nagy érdeklődéssel szemlélte a gyűjteményt és ha Németország ügyei nem akadályoznák, föl­tétlenül elutazna közéjük. A levél végén bizto­sítja őket, hogy az ő jólétüket épen ugy a szi­vén viseli, mint a többi alattvalóiét. — A sorozás. A koalíció jóvoltából kuszált politikai viszonyok ismét lekéstették a soro­zást és igy a hűvösödni kezdő augusztusi reg­gelek csendjét veri föl a sorozásra menő vig legények dala. Az idei sorozás mérlege szomorú képet fog adni az ország fiatalságának roha­mos satnyulásáról. Az ország minden részéből, ma Szatmárról és Szentgotthárdról érkezett jelentés arról, hogy alig találnak „tauglich" legényeket. Szatmárról ma azt jelentik, hogy a járás három községében kétszázkilencven­három emberből negyvennyolcat, Szentgotthár­don háromszázharminchat emberből ötvenötöt soroztak be. — A munkaszünet felfüggesztése Szent István napján. Szeged város tanácsa a főka­pitány előterjesztésére ma fölirt a kereske­delemügyi miniszterhez, hogy augusztus husza­dikára függeszsze föl az ipari munkaszünetet, mert Szent István napjára vasárnap követ­kezvén, két napig nem szünetelhet az ipari munka. A polgármester egyébként Ígéretet ka­pott már az államtitkártól, hogy István király napjára felfüggeszti a munkaszünetet. — A jánoshegyi dráma. Budapestről jelen­tik: Ma lezárta a rendőrség az aktáit annak a véres szerelmi tragédiának, mely tegnap dél­után történt a János-hegy erdős oldalán. Titkos, vészes szerelem adta a kezébe a revolvert Friedmann József lókereskedőnek, hogy sziven­lőjje Kovács István mozdonyvezető feleségét, aztán önmagával is leszámoljon. Halálos tervük csak félig sikerült. Ravatalra kettőjük közül csak Kovácsné került, akinek holttestét a budakeszi halottaskamrába szállították, míg a gyilkos lókereskedö a rabV őrházban fekszik és sűrű sóhajtás közben adja elő részleteit bor­zalmas esetüknek. Friedmann József dráva­vágási ember, felesége is van, de régóta nem élnek együtt. A tragédia előtt Drávavágásra Welet irt apjának. Azt mondja ebben: „Nézze meg édesanyám jól ezt a fényképet. Ezért az asszonyért fogok meghalni!" A gyilkos ló­kereskedő állapota súlyos, de ha komplikációk, nem állanak be, az orvosok véleménye szerint kigyógyul sebéből. Kigyógyul, hogy az igazság­szolgáltatás előtt számot adjon véres tettéről­— Garibaldisták farsangja. Még a farsang idején történt,¡hogy hat vidám fiatalembert, akik Mont-Falcioneban a lampionos fölvonnilásban vörös Garibaldi-ingben vettek részt, a tulbuzgó osztrák rendőrök letartóztattak. A törvény­szék is főbenjáró bűnnek tartotta a tüntető vörös inget és a hat fiút tegnap egyenkint öt heti fogházra Ítélte. — Tiltakozó ügyvédjelöltek. Békéscsabáról •jelentik: A gyulai törvényszék területén működő ügyvédjelöltek tegnap gyűlést tartot­tak Békéscsabán, amelyen állástfoglaltak az ügyvédképzés reformja tárgyában benyújtott törvényjavaslat ellen. Elhatározták, hogy a budapesti országos nagygyűlésen képviseltetik magukat és az aradi ügyvédi kamarát memorandumban kérik föl ügyük támogatására. A memorandum megszerkesztésével Biró Emil dr-t bízták meg.

Next

/
Thumbnails
Contents