Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-12 / 70. szám

3 D £LM AGYAROR SZAG 1910 augusztus 12 Károly gróf miniszterelnök és Tisza István gróf egyaránt. Az erősebb csak annyit kiván a gyengétől, amennyit maga is megtenni hajlandó. Vagyis nem akar élni a túlsúly jogával és erejével. Erre a lojalitásra válaszul merészlik Mihályiék megszabni feltételeiket, amelyek mindegyike a magyar államiságnak többé-kevésbé nyilt megtagadása. Valóban, ha rajtok állana, még a kezdet stádiumában elakadna a békeakció. De szerencsére, szerencséjére a románságnak is, az országnak is, ezek az urak nem képviselői a magyarországi románságnak. Akik állásuknál és egyéniségüknél fogva hivatottak erre, azok már adtak választ a magyar béke-ajánlatra s a közeledést közeledéssel viszonozták. Az érintkezés megkezdődött. A jószándék mindkét részen megvan. A tárgyalások puszta megindulása már nyugodt, békés hangulatot teremtett. Ilyen körülmények között hiábavaló minden szervezkedés, akár idebent Magyarországon, akár odakint Ausztriában. Az izgatók ideje lejárt. A békéltetőké a jövő. A Borromens-enciklika. Eperjesről táviratozzák: A hegyaljai ágostai evangélikus egyházmegye tegnap fejezte be idei közgyűlését. A közgyűlés Hammersberg László országgyűlési képviselő indítványára megdöbbenését fejezte ki a pápa által kibocsátott Borromeus-enciklika felett, amely a protestantizmust mélyen sérti és alkalmat ad a felekezeti béke megzavarására. Sajnálkozását fejezte ki a közgyűlés a felett, hogy a római Kúria az utóbbi időkben rendszeresen űzi a protestantizmus elleni támadásokat. Habár megnyugvással látta is, hogy a hazai római katolikus főpapság nagyrésze a felekezetiségen felülemelkedő hazafias eljárást tanúsít, mégis, tekintettel a kormányelnök nyilatkozatára, szükségesnek tartja a jus placeti alkalmazásbavételét hasonló támadások elhárítására. A nagyvezér és Aehrenthal. Hakki pasa török nagyvezér a közeli napokban Bécsbe érkezik és onnan Marienbadba utazik. A nagyés baj nélkül tűntek el az ilyen intermezzóval kapcsolatban szokásos kellemetlenségek. Az angol bank még egy utolsó sürgönyben értesítette a budapestieket arról, mikor indul a hajó és Szabó István szomorú amerikai kalandja be volt fejezve. Dupla ólomba zárva, sok spiritusz között került a hajó sarkába és ugyanannak a gőzösnek egyik kényelmes kabinjában, hatalmas fekete fátyollal, a tengeri betegségtől remegett a szép Bella. Gyászos sorsát, ettől eltekintve, megadással viselte, ami annál könnyebb volt, mert soha annyi figyelmet, annyi gyöngéd részvétet nem tapasztalt, mint azon a héten, mig a hajó a tengert járta. Az utolsó napokon szépen kitervezte magának a tennivalókat és hogy semmi veszedelem nem mutatkozott a láthatáron, egészen megkönnyebbült. Hamburgban, gondolta, megállapodik, megszáll valahol. A koporsó Budapestig van föladva. Menjen utolsó útjára szegény Szabó, ő itt elválik tőle. Diszkrét, sötétkék ruhát ölt és csak három-négy nap múlva utazik tovább. Budapesten pedig koszorút tesz majd barátja sírjára, A kikötés órája közeledett, Bella csendben búcsúzott a koporsótól. Imádkozott és bocsánatot kért a halottól, hogy már most elhagyja. A hajó megállt és a hidat lebocsátották. Az utasok tiszteletteljesen nyitottak utat és Bella sietett le a partra. Hordárfélét keresett, de elébe toppant, mintha valami tükörből lépett volna ki, egy feketeruhás, hosszufátyolos asszony. Szőke, mint ő, csak fáradvezér azért keresi föl Marienbadot, mert gyógyulásra van szüksége, de ott tartózkodása alatt Aehrenthal gróf külügyminiszterrel bizalmas megbeszéléseket fog folytatni. Annál a jóviszonynál fogva, amely a két hatalom között fennáll, magától értetődik, hogy a két államférfiú találkozása a kérdések egész sora felett való eszmecserét célozza, ami csak előnyös lehet. Ausztria-Magyarország barátságos viszonyban áll Törökországgal és ez a találkozás valószínűleg meg fogja erősíteni ezt a barátságot. Törökországra nézve igen fontos az, hogy Ausztria-Magyarországgal jó viszonyban legyenA nagyvezért, mint Törökország képviselőjét' valószínűleg nagy szeretettel és ünnepélyességgel fogadják Bukarestből jelentik: Hakki pasa, nagyvezér, ma Bukarestbe érkezett és délután az itteni török előkelőségek kísérete mellettSinajdbament, ahol Károly király audiencián fogadta. Bécsbe holnap^ este indul a nagyvezér. Nagykíktnda. Vlachovits János legutolsó és legnyilvánosabb közéleti szereplése, különös, de semmiesetre sem irigylésreméltó nevezetességet adott Nagykikindának. Nem lenne érdemes foglalkozni ezzel a nevezetességgel, ha olyan volna, aminőt Szegedre árasztott a hiresneves Haverda Mariskának, megtört fizikumu szeretőjének és raffinált küzdelmü udvarlójának az esküdtszéki tárgyalása. Nagyobb hasonlatosságot mutatnak a dolgok, ha a Haverda-bünpör szabadkai tárgyalására gondolunk. A hasonlat azonban még igy is sántít, mert a palotás, a villamvasutas Szabadkától nagy ut visz a lejtőn lefelé a viskós, a sáros, a zavaros és bizonytalan képet mutató Nagykikindáig. Tizenkét óra hosszán át tartózkodtam Nagykikindán. Tömérdek emberrel beszéltem ezalatt az idő alatt, hogy a Vlachovitsügyről kellően informálódjam. És a Vlachovits-ügy mögött föltárult előttem a város közéletének a képe, amely a falu naiv és a város nagystílű kormányzása között a zavaros, a szomorú, a bizonytalan, a kellő ellenőrzés nélkül való középúton halad. Nem tudom, ilyen-e a rendezett tanácsú, laikus nyelven : a kisvárosok köz- és magánélete az egész országban ? De ha ilyen, akkor hosszú idő multán fog csak eljönni az a nagy differenciálódás, amelynek meg kell váltania az ember életét minden irányban, tabb és arcán az évek. Mögötte két bámész' néma gyerek. Elébe toppant a nő és megállt, mintha sejtette volna, hogy van valami köze a szép fiatal asszonyhoz. Bella elsápadt és összeverte a fogait. Egy pillanat alatt megértette, ki áll előtte. Es hangtalanul, rémülten rohanni kezdett, bele az ismeretlen tömegbe. Szabó István törvényes özvegye ijedten bámult utána. De a koporsót hozták és hangosan fölzokogott mögötte a két gyerek. Az asszony nagyot sikóltott és ráborult a koporsóra, A matrózok félre akarták tolni. Egy hajóstiszt intett: — Hadd sirja ki magát. Ez is gyászol. A sirás azonban nem szűnt. A hajóstiszt gyöngéden megkérte az asszonyt, hogy szedje össze magát. Az özvegy itt lehet minden pillanatban. Zavarodottan bámult reá az asszony: — Az özvegy? Én vagyok az özvegy! A zokogás újra elfogta. Szánakozva nézett reá a hajóstiszt. Csoportosulás támadt, megálltak az utasok, egy rendőr vált ki a tömegből. — Bánjon szelíden vele, — mondotta a hajóstiszt. — Semmi rosszat nem tett, az elméje háborodott meg. Félájultan vitték egy kocsihoz. A tiszt azután Bellát kereste, az igazi özvegyet. Bella eltűnt. A nagy faláda, a koporsó, immár gyászolók nélkül hevert a parton. Csak néhány matróz szállingózott mellé és a hajóstiszt töprengett azon a problémán, mért oly elhagyatott most a halott, akiért nemrég még két özvegy sirt. meg kell tisztítania a gazdasági versenyt, finomabbá és önzetlenebbé kell tennie a közéleti szereplést és magánéletet és amelyért mi, nagyvárosi emberek, annyi naivsággal, az ország és az események meg nem látása miatt annyi hittel tudunk rajongani. Szeged, Szabadka, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár után rövid sora következik azoknak a városoknak, amelyek gazdagságban, a terület nagyságában és a lakosok számában Nagykikindát megelőzik. Nagykikinda rendezett tanácsú város, a községi törvény rendelkezéseinek megfelelően közgyűlése, polgármestere, városi tanácsa, árvaszéke van. Önkormányzata tehát hasonlít a szabad királyi és a törvényhatósági joggal fölruházott városokéhoz, csak kisebb területen kisebb hatáskörrel mozog és az állami legfőbb kormányzóhatalomnak vald alárendeltsége közé a megye ékelődik. Ez az egyik legfőbb baj. A belügyminisztérium mindig, vagy legalább rendszerint távol van azoktól a helyi, akár erkölcsi, akár anyagi érdekektől, azoktól a szenvedelmektől, azoktól az ártatlan kicsinálásoktól és veszélyes önzetlenségektől, amelyek az önkormányzati életben korrupciót oltó méregfogaikat nagyon gyakran dugják elő. A kis városokban minden ember rokona, komája a másiknak. A kis városokban minden lehetséges. Még az is, hogy jogvégzettség nélkül választanak meg emberekét olyan állásokra, amelyek elnyerhetését a törvény a jog tudásához köti. Még az is, hogy két évén keresztül fegyelmit fegyelmi után indítsanak meg egy rendőralkapitány ellen minden eredmény nélkül, mikor a város levegője a polgármesteri szobától a legutolsó lebujig pletykákkal van tele, amelyek a rendőralkapitány ur viselt dolgairól regélnek naiv és szégyenteljes stikliket. Még az is, hogy egy kétesztendei börtönre elitélt embert a fölebbezés elintézéséig szabadlábra helyezzen a bíróság, amikor kétségtelen, hogy a fölebbezések során nem arról lesz szó, hogy bünös-e ez az ember, hanem arról, hogy fölemeljék-e vagy leszállítsák a büntetését ? . Komoly, égető és nagy szükség van a magyar vidéki élet megreformálására. Hiába rugdosták meg Lengyel Menyhértet, ha kissé túlzottan is, de a tehetséges ember éles eszével látta, karakterizáló erejével rajzolta meg a magyar falut és a vidéket. Nem dédelgetni kell a visszaéléseket, a hibákat, a bűnöket, hanem le kell törni azokat, akik ezeket a hibákat és bűnöket buján tenyésztik és meg kell szüntetni minden intézményt, amely a közéleti etikátlanságok jóitermő melegágya. Régi valóság, hogy az önkormányzati életre a legtöbb város sem ért meg, sőt nem egyszer a megye közgyűlése is ok nélkül lármás tanácskozásaival és visszás határozataival valódi céljának elszomorító torzképét mutatja. Nem akarunk ez alkalommal az itt felsorolt okok alapján zászlót bontani amellett az agitáció mellett, amely a mai önkormányzati rendszer helyébe az állami közigazgatást óhajtja léptetni. Sőt az sem célunk, hogy ebben a kérdésben akár pro. akár kontra állástfoglaljunk. De megállapítjuk, hogy a vidéki élet nagy korrumpáltságának és rendezetlenségének^ okai között első helyen van az a politikai és közigazgatási élet, amelyet az uj viszonyoknak megfelelő uj törvények szigorú, körültekintő és méltányos intézkedéseivel nem rendeztek. A községi törvény ma már körülbelül negyven éves. A patriarchiális közigazgatási viszonyokat fölváltó guvernamentáüs kormányzat és polgári élet uj korszakát éljük, a régi törvény nemcsak hiányainak pótlására, hanem teljes átalakításra szorul. A polgári élet minden viszonylatai szorosan egymásba kapcsolódnak és ez erősen meglátszik a Nagykikindák társadalmi életén. Tessék elhinni: nagyon zárkózottak, ravaszok és nem túlságosan olyan erkölcsüek ezek az emberek, mint ahogy meg van írva arról a falusi kis leányról, aki fölment Pestre. A rendőrnek nemcsak az uniformisa más, hanem a látóköre is. A törvényszéknek esetlenül épített, szürke épületében mintha nem az a modern, erős és vasszigoruságu szellem lakoznék, amelyről a ma-