Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-09 / 67. szám

DÉLMAGYARORSZAG 1910 augusztus ÍÓ' Halálugrás a vonalról. — Egy jegyespár szerencsétlensége. — Saját tudó silónktól.) A szentkuti puszta közelében, a Budapestről Szeged felé haladó személyvonatról tegnap délután leugrott egy fiatal jegyespár. A férfit Kovács Gábornak hívják, a leányt Kurucz Verának. Az ugrás után mindketten eszméletlenül, véres tagokkal terültek el a földön. A vonat továbbrobogott. A két szerencsétlen fiatal teremtést a pályaőr részesítette első segítségben, majd mindkettőjüket beszállították a szegedi közkórházba. A legény állapota életveszélyes, mert az esés következtében a hátgerincét törte össze. A leány a karján, fején és arcán sebesült meg. Sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. Kihallgatásuk alkalmával a leány és a férfi ellentétes vallomásokat tettek. A férfi azt állította, hogy amint a robogó vonat nyitott ajtajában állottak, egy erős szélroham révén a menyasszonya kiesett a vonatból, mire ő nagy ijedtségében utána ugrott. A leány ellenben azt mondja, hogy a szentkuti őrháznál akartak, kiszállni, hogy innen rövidebb idő alatt gyalogolhassanak haza. A vonat azonban nem állt meg, mire a legény azt tanácsolta a leánynak, hogy ugorjanak lé a vonatról, miután még nincsenek messzire a szentkuti őrháztól. A leány erre kiugrott, utána pedig a legény. Az egymással ellenkező vallomások a rendőrségnek azt a gyanúját erősítik meg, hogy a jegyespár, eddig ismeretlen okból, öngyilkosságot akart elkövetni és ezzel a szándékkal ugrott ki a vonatból. A hatóság egyébként tovább folytatja ebben az ügyben a vizsgálatot ós igy talán mégis kiderül, hogy a fiatal pár miért szánta rá magát a halálugrásra. A svéd bank betörője. — Elfogták Budapesten. — (Saját tudósítónktól.) A tolvajoknak, sikkaszióknak és gyilkosoknak is kezére játfzik a technika csodálatos fejlődése. Alig hogy végrehajtották a büntettet, már is elmenekülnek és néhány nap múlva más világrészben ütik föl tanyájukat. Talán azért, hogy a lopott pénzen becsületes életet kezdjenek, talán azért, hogy ott újra megkíséreljék a szerencsét. Crippen is igy cselekedett. Amerikából megszökött, de Londonban sem hagyta nyugodni vére. Kanadába akart menekülni, véletlenül azonban kézrekerifcették. A technika fejlődésével ugyanis együtthalad a közrendészet is. Akárhányszor előfordul, hogy idegen országba menekült gonosztevőt hamar kézrekeritenek. A budapesti rendőrség egyik detektivjének most megint sikerült jó fogást csinálnia. A Király-utca egyik hónaposszobájában elfogta Malmhorg Ernőt, a svéd bank tolvaját. Részletes tudósításunk a kővetkező : Junius tizedikén Stockholmban a Tre Kronórbankban furfangos betörés volt, amely az intésetet harminckétezer korona erejéig károsította meg. A Tre Kronor eiőtermében egy falba helyezett vasláda volt a hivatalos időn kivül érkező posta számára. Junius tizedikén reggel ezt a vasládát a falból kibontva és feltörve találták, a levelek belőle kivéve. Kezdetben nem értették, hogy mit akarhattak a betörők. Csak amikor a bank néhány nap múlva a lejárt váltókat óvatolni kezdte, derült ki, hogy a betörök ezeket a váltókat keresték, mert kézhez kapván: le is számitoltatták őket más pénzintézeteknél. Nem tudták mindet eszkomptálni, mindössze harminckétezer korona értékűt. A stockholmi rendőrség megállapítottá, hogy három betörő dolgozott és pedig Malmhorg Ernő opsalai harmadéves bölcsészet-haligató, Lass Ture Petterson Jahne és Falkner Hakon stockholmi egyetemi hallgatók, akik még aznap meg is szöktek. Ezelőtt tiz nappal a bécsi rendőrség a betörők közül kettőt le is tartóztatott, a harmadiknak azonban: Malmborg Ernőnek sikerült megszöknie. Tűvé tettek érte mindent, de nem találták. Három nappal ezelőtt Sarkadi detektív megtudta, hogy egy fiatalember egy svéd ezerkoronást akart felváltani a bankoknál, de nem volt képes reá. Nyomról-nyomra ment utána, már mindenütt elkésett, végre megtudta, hogy a Menetjegyiroda fölváltotta a svéd ezrest. Minthogy igen gyanús volt a személyleírás, detektivtársaival keresni kezdte a — bankok szerint nem Malmborg, hanem német nevii — fiatalembert s reá is találtak a Király-utca 28. szám alatt, a III. emelet 54. számú lakásban Sterceel Iván utazóra. — Guten tag Herr Malmborg — köszöntötték tegnap este a detektívek, mikor a lakására hazatért s a szép szál szőke fiatalember mindjárt megadta magát sorsának. Őszintén bevallott mindent. Elmondta, hogy ő kilencezer koronát kapott a zsákmányból, abból még ezerkilencszáz koronája van elhelyezve a Leszámítoló Banknál s ezerötszáz koronája készpénzben. A többit már elmulatta. Ez az egy kijelentése nem lesz igaz. Nagyon szerényen élt itt a király-utcai hónapos szobában, majdnem egész nap magyar nyelvtant és szótárt magolt és senkivel nem érintkezett. Magyarul akart megtanulni és itt letelepedni. Feltűnően intelligens ember, anyanyelvén kivül folyékonyan beszél németül, franciául, angolul és már, noha csak két hete van BuJapesten, igen sok magyar szót megért és öt irkát irt tele magyar gondolatokkal Oilendorf után : van önnek zsebkése, csak az órát hordom magammal . . . Valószínűbb, hogy Bécsben hagyott kedvesének adta a pénzt, mert állandóan egy nőt várt Bécsből, szobáját is ugy vette ki bérbe, hogy felesége meg fog érkezni. A rendőrség táviratozott Stockholmba. h haldokló házassága. * Ott kellene kezdeni, ahol a nagyon cinikus emberek végzik a maguk gondolatmenetét: a házasság voltaképen önzés, mert az egyedül való birhatás önző gondolatának a megvalósítása. Azt akarom, hogy az enyém légy és senki másé ós ha én elköltözöm innen, avval a tudattal haljak meg, hogy hagytam magam után valakit, egy asszonyt, aki akaratlanul is áldó-"' zatom, akit összefűz egy lánc velem, a halottal, aki boldogan haltam meg, mert tudtam, hogy lesz itt valaki, aki gondol reám, mert muszáj gondolnia. Szeretnék egyszer egy házasulandó fiatal párral igy beszélni a nászéjszakájuk előtt. Szeretnék nagy fájdalmakról beszélni nekik, késői öregségekről, az elhidegülésről, a halálról, amely után az egyik árván itt maradés gondolatban, lelkilegrahszolgája lesz halott párjának. Milyen szomorú csókok vánszorognának ajakról ajakra azon a nászéjszakán, amelyen ott kisértene az elmúlás, a válás szelleme, megrontója a házasság boldogságának, elrontója minden szép, meleg, szerelmes örömnek. Ha azt mondanám a fiatal asszonynak: — Az urad holnap meghal. Ma már olyan erőtlen, hogy az ölelése kevesebb a simogatásnál, a csókja hidegebb az életnél és csak valamivel melegebb, mint a halál. Holnap halott lesz. Akarsz-e a felesége lenni? Szereted-e annyira, hogy egy halottat szeress, anélkül, hogy ez a halott emlékeket hagyott volna itt neked, legalább egyetlenegy ölelésnek, egyetlenegy mámornak az emlékét? Ez a kérdés nemcsak hipotézis. Hétről-hétre megesik, hogy a halálos ágyon adnak össze a papok szerelmes párokat. Haldokló vőlegények, fiatalok és aggastyánok utolsó kívánsága, hogy a halálos ágyon odaláncoljanak magukhoz egy fiatal leányt. Egy leányt, aki az életben talán szerette őket, de a halálos ágy mellett resteli kimondani azt a könyörtelen, kegyetlen szót, hogy már nem szeretlek, mert fiatal vagyok, szeretem az életet és nem akarok egy halott ember rideg emlékének ápolója | lenni. A pap összeadja a szerelmes párt, mert ez kötelessége. És nyomban föladja a haldoklónak az utolsó szentséget. Az állam, ez a józan, hideg intézmény sem tolakodhatik oda a halálos ágy elé, ahol egy haldokló szerelmesnek utolsó, romantikus óhaját váltják valóra. Tegnap is megtörtént Debrecen közelében egy ilyen házasságkötés. A vőlegény pár óra múlva meghalt. És egy fiatal leány leborult az ágy lábához s elsiratta halott férjét, aki nem is a *érje. Valami kriptaszerü romantika csap felénk ezekből a történetekből. Utolsót vonagló, kap" kodó, fuldokló, emberek szánalmas, hazug ro" mantikája. Középkori lovagvárak levegője. Csataterek vérszagu romantikája. Ez nem a Cyranc de Bergerac Roxán-jának finom, lágy, gyönyörű romantikája, hanem valami ponyvaszagu, vásári szentimentálizmus, amely talán bosszantó is, épen azért, mert csúnya emberi érzések bujkálnak mögötte. A férfiúi önzés kiabál kifelé ezekből a halálos ágyon kötött házasságokból. Az önzés, amely mindenáron rabszolgát akar maga után hagyni, emlékének élő hordozóját. Pedig ez az emlék, amelyet egy fiatal asszony-leány az élete végéig fáradtan, görnyedve cipel, nem az igazi emlék. Mert halálsejtelmektől, földszagtól terhes, kellemetlen emlék, olyan, amely egy fiatal leány élete mögött dübörögve csapja be a kaput. Egy halott ember élőhalottja lesz. Emlékek nélkül. Mert csak azok az igazi emlékek, amelyeket perzselő, tikkasztó csókok égettek belénk, amelyeket átéltünk, átiángoltunk, átsirtunk és átszenvedtünk, amelyekért érdemes volt élni és amelyekre gondolni érdemes. Nagy, viharzó, gyönyörű szerelmek emlékével érdemes odagörnyedni egy sir elé és elzokogni azt, aki elment. De a halálos ágyon kötött házasságok után ilyen emlékek nem maradhatnakB. E. h hazajáró félek. — Rabiőgyilkosmerénylet Felsövároson. — (Saját tudósítónktól.) Szombaton éjjel Felsővároson, a Tápéi-utca 16. számú házban rablógyilkosmerénylet történt. Egy rovottmultu lakatossegéd egy öreg házaspárt akart megölni, hogy azután zavartalanul kirabolhassa őket. A merénylet azonban meghiusult, mert néhány otthontartózkodó markos legény a zajra fölébredt és mielőtt gyilkosság történhetett volna, lefogta az elvetemült embert. A merénylőt Nagy Kálmánnak hivják, állásnélküli lakatossegéd, aki többször volt már büntetve. Legutóbb a szegedi utcák egyik ismert figuráját, a „bolondos" Vörös Julcsát ütötte agyon, a szándékos emberölés vádja azonban nem bizonyult rá s igy csak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ült egy esztendőt. Azóta sokfelé csavargott. Mikor Szegedre visszajött, rokonát, Szító József órást kereste föl, aki a Tápéi-utca 16. számú házban lakik s akitől nagyobb összegű pénzt akart kicsikarni. Beleavatkozott a dologba az órás felesége is, mire Nagy Kálmán üres kézzel távozott a rokonaitól. De boszut forralt ellenük és csak alkalmas időre várt, amikor meggyilkolhatja és kirabolhatja őket. Bűntettének végrehajtását szombat éjszakájára tervezte. Azt hitte, hogy a Szitóék házának még két lakója, mint rendesen, szombaton éjjel is a tanyán időznek, hogy a vasárnapot ott töltsék. Ilyenkor a házban nem tartózkodik más, mint az öreg házaspár, Szitó és a felesége. Véletlenül azonban az egyik lakó, egy asszony a három fiával otthon maradt. Korán feküdtek le valamennyien. Kilenc órakor már az egész ház elcsöndesedett és elsötétült, ép ugy, mint az egész utca. Éjfél felé a merénylő már a ház körül járt, kémkedett, a kerítésre mászott föl s onnan hallgatódzott, hallatszik-e nesz valamerről. Sötét és csöndes volt minden. Ekkor hirtelen és merész ugrással átvetette magát a kerítésen és tompa zuhanással esett a ház udvarába. Az esés közvetlenül az otthonmaradt lakó ablaka alatt történt, mire a szobában az asszony fölébredt. Rosszat sejtve az ablakhoz ment, fölhúzta a függönyt, de nem látott semmit. Sejtelmei azonban nyugtalanították, az ablaknál maradt ós hallgatódzott. A betörő meglátta, hogy az ablak függönye föl van húzva. Azt hitte, hogy talán észrevették, mire gyorsan négykézláb kúszott a földön a kapuig. A likó ablaka közvetlenül a kapu mellett nyílik az udvarra. Alatta surrant el a merénylő és amikor a kapuhoz ért, a tolózárt félrehúzta és kinyitotta a kaput. A rozoga ajtó recsegett-ropogott, mire a parasztasszony rémüldözve költögette a fiait: