Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-09 / 67. szám

>910- I, évfolyam, 67. szám Kedd, augusztus 9 Mzpontl szerkesztőség is kiadóhivatal Szeged, ics Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e=a Városház-utca 3. szám c=d ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre . . . R 12" negyedévre. R 6— egy hónapra R VEgyes szám ára to fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . K 28'— félévre . . . R negyedévre . R 7'— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 142-40 TELEPON-SZAH: Szerkesztőség 835 t=a Riadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—IJ tanácskozásai alatt. Gondoskodtak különben erről a különböző pártállásu, különböző nyiltan hirdetett vagy jól eltitkolt ambíciójú koalíciós képviselő urak is. Mert széjjeloszolván az országban, izgató jelszavak méreganyagát hurcolták szerteszéjjel. Mire a parlament újból összeült, nagv meglepődésre, egész más helyzetet talált, mint amilyet eloszlásakor hagyott volt. Ilyen meglepetés az országot most már aligha fogja érni. A munkapárt jegyében álló parlament szünetének legkiemelkedőbb vonása, hogy igazi szünet, mert igazi nyugalmat ad mindenkinek, mert el van intézve mind az, amire az országnak a rend és a kormányzat folytonossága érdekéből szüksége volt. Közmegnyugvást keltett a parlament munkássága, közmegnyugvást a kormány eddigi tevékenysége s innen van, hogy az országos nyugalom megzavarásának minden kísérlete, minő a marostordai is, csak elitélést vált ki s a közhangulat ereje elől meghátrálni kénytelen. Ez a közmegnyugvás végleg lezárja az elmúlt válságok és zavarok korszakát. A legégetőbb bajok orvosolva, a mulasztások pótolva vannak, nincs politikai restancia. A törvényhozás szünete tehát alkalmas arra, hogy mind az ország, mind a kormányzat, mind az országgyűlés készülhessen az ezután következő feladatok megoldására. Van bőven tennivaló. Elsősorban nem szabad megismételni a múltnak azon hibáját, hogy az államéletre legjelentősebb törvényalkotás, a költségvetési törvény, megint késedelemmel, a jövő esztendőbe messze átnyúlva tárgyaltassék le. A mi parlamentünk büdzsévitája különben is avult módszer szerint folyik le és parlamentünk csekély produktivitásának egyik alapvető oka. Nem mintha sokallanók a költségvetés megvitatását. Komoly hozzászólás, mely javára szolgál a költségvetésnek és az országnak, hozzáértő birálat, akár pénzügyi, akár másminő szempontból történik az, mindenképen jogosult. De a mi parlamentünkben sokat beszélnek és keveset mondanak. A magyar költségvetési viták szónokai kevés kivétellel megszívlelhetnék Moltke híres mondását: egy félórás beszédben az egész emberiség gondolatait össze lehet foglalni. Nagy kérdés ez, melyet ilyen röviden csak jelezni lehet, de kifejteni és elintézni nem. De ha meggondoljuk, hogy a parlament tanácskozási idejének több, mint felét, az utolsó esztendőkben mindig a költségvetési vita foglalta le, akkor megérthetjük, miért nem jutott ideje a magyar törvényhozásnak egyéb nagy kérdések felvetésére, megvitatására és elintézésére. Valósággal ideális állapot lenne az, ha évtizedek után egyszer végre a törvény intenciói szerint, előre elkészülhetne a jövő év költségvetése. Ez uj korszakot jelentene a magyar törvényhozás munkásságának törPihenés közben. Csöndben, zavar nélkül fejezte be a képviselőház tanácskozását, kimondva, hogy másfél hónapig szünetet tart. Akik azt hitték, hogy az uj parlament első tanácskozási szaka nem múlhat el valami erősebb incidens nélkül, akik még az utolsó percben is reménykedtek valami kis botrányocska kitörésében: csalódtak. Az országgyűlés simán végezhette el első és legsürgősebb föladatait, megadván ezzel mind önmagának, mind a kormányzatnak s az egész országnak azt a nyugalmat, melyre az elmúlt válságok után mindenkinek egyaránt szüksége van. Szüksége ' nemcsak a mult miatt, hanem a jövő érdekében is. Ez a törvényhozási szünet, ameiy ma megkezdődött, szintén az uj rend bélyegét viseli. Volt parlamenti szünet az elmúlt esztendőkben is: a nyári vakációt a törvényhozók dehogy is áldozták volna föl az országnak, az ország legsürgősebb érdekeinek. De ezeket a nyári szüneteket izgalmassá, pihenés nélkülivé tették azok az elintézetlen kérdések, amelyeket akár kényelemből, akár tehetetlenségből, akár félénkségből — mert megoldani őket taktikai okokból nem merték — őszre odázták el. így történt, hogy az ország közvéleménye a törvényhozás szünete alatt nem hogy megnyugodott volna, hanem ellenkezőleg, még jobban nyugtalankodott, mint az országgyűlés A pokol. Irta Kanizsai Ferenc. A fehérre meszelt iskolateremben a kis Üuk tágrafeszült szemmel figyeltek, még a gézengúz Szélpál Vince is annyira odafigyelt a tisztelendő ur előadására, hogy merő szórakozottságból kiengedte markából a cserebogarat, mely aztán zugva-döngve repült ki a nyitott ablakon és eltűnt valahol a bólintgató akáclombok, meg a kék égboltozat között, talán ép hazarepült a cserebogár-fiókákhoz, akik már sírdogáltak, hol marad oly sokáig az apjuk; csak nem érte baj ? Lehet különben, hogy a cserebogáreresztés nem szórakozottságból, hanem szándékosan történt; a gézengúz Szélpál Vince szivét talán megpuhította a tisztelendő ur kegyes beszéde és mert Szélpál Vince látta, hogy senki sem sandít reá, mindenki a tisztelendő úrra figyel, egész bátran cselekedett jót, anélkül, hogy kinevetnék érte, anélkül, hogy szégyenkeznie kellene miatta. Lehet, mondom, hogy igy történt a cserebogár CBudálatos szabadulása, mert némely gyerek nagyon jó, de csak titokban, mintha szégyen volna jónak lenni. Hát van ebben valami, van bizony, nemcsak gyerekeknél, felnőtteknél is, ámde most ne erről beszéljünk, hiszen egyébről van szó. Mondom, még a Szélpál Vince is figyelt, a száját és a markát egyszerre nyitotta ki, igy a cserebogár boldogan menekült az óriás tenyérbörtönből — ellenben egy légy beröpült a nagy szájbarlangba és lenyelődött. Ami nem olyan nagy baj, hittanóra után a Vince gyerek édes ákácía-virágot evett rá salátának. (Sohse tudhatni, mitől hizik a gyerek. Egy adag légy, ákácvirágsalátával, többet használ, mint a csukamájolaj, amit a doktor sürget.) A Szélpál Vince tehát annyira figyelt, hogy eleresztett egy cserebogarat és lenyelt egy legyet, de mégsem ő figyelt legjobban, hanem Pali, már mint Kávay Palkó, a községi jegyző fiacskája. Mert a tisztelendő ur csuda érdekes dolgokról beszélt. Még pedig a pokolról, az örök kárhozatról, hogy ottan örökös tűzben égnek a kárhozott gonoszok lelkei, és nincs onnét szabadulás. Hogy forró szarokkal telt üstökbe ugy mártogatják ott az embereket az ördögök, mint ahogy például más jótétlélck kiflit mártogat a kávéba. Kávay Palkó elkezdett szaporán hunyorgatni a szemével. A tisztelendő ur azonban ugyancsak benne volt abbeli igyekezetében, hogy a vásott kis fickóknak végérvényesen kedvüket szegje a pokolba való törtetéstől és hát különbnél-különb ecseteléseit adta azoknak a szórakozásoknak, mikkel az ördögök űzik unalmukat, természetesen a kárhozott lelkek bőrére. Elmondta, hogyan húzzák tüzes nyársra a fösvényt, hogyan tépik ki izzó harapófogóval a hazugok nyelvéi és elmondta mindazokat a csiklandós dolgokat, amiktől a pokolbeliek foga ugy csikorog, mint a kifizetetlen csizma, vagy mint a kenetlen ajtó. Kávay Palkó, pedig már hat éves, a sors e furcsaságairól világéletében most értesült először és gondolta magában, ejnye-ejnye, elég nem jól van, elég disznóság, hogy pokol is van a világon, de azért tűrte a meghökkenésnek szivére zuhanó pörölyütéseit; tűrte, csak egy kicsit még szaporábban pislogott a szeme, ijedtében pedig, vagy csupa szórakozottságból, a szájába kapta a hüvelykujját és szopta, szopta, szopta keservesen, mint valamikor régen, ezelőtt egy évvel, amikor mindig azzal fenyegették, hogy jön a szabó az ollóval és nyikk nyakk, levágja az ujját. A tisztelendő ur a lehető legkirneritőbb képet vázolta a pokolról. Elővette reverendája zsebéből terjedelmes babos kesz kenőjét, beletrombitált az orrával, aztán a zsebkendőt összehajtotta, visszadugta a reverendájába, egyet köhintett és még egyet köhintett és folytatta a pokol ismertetését : — És kis fiuk, van a pokolban, a falon, egy óra. Falióra. Láttatok már faliórát V Nos, a pokolbeli óra mindig jár, de a mutatója még sem mozdul és az óra mindig igy ketyeg : „Tik-tak sohasem. Tik-tak, sohasem." Kávay Palkó ezt már nem állta ki. Sok, ami sok. Sirva fakadt és se szó, se beszéd — kiugrott a padból. Ki az ajtón, futott, mint a nyul, meg sem állt hazáig. Közben a könyei potyogtak. Otthon he egyenest a hálószobába, ott is az ágy alá. Biztos hely. Mikor elakarják fenekelni, mindig ide menekül. Itt az ágy alatt szepegett Nagyszombat estvéjén is, föltámadáskor, mert akkor mozsárágyuk durrogtak a templomudvaron és ő, hiába minden magyarázat, meg volt arról győ-