Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-06 / 38. szám

I91Ü r, évfolyam, 38, szám Szerda, JuTíus в ..„„»«ti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, (Игропи utca ,5i szám a crn Korona Riiiiaoesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., városház-utca 3. szán: «=> ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . H 24-— félévre . . , K !2'— negyedévik ft 6-— egy hónapra fi 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . K 28'— félévre . . . R 14 — negyedévre. fi V— egy hónapra R 2,40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztősé« 835 c=a Kiadóhivatal 835 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A magyar paraszt Áldott földön, mégis jobbágysorban fit, kitagadva, letiporva, lenézve és megkínozva, a más számára aratót, a rögök rabját — ki becsülte meg eddig a magyar parasztot ? A becsületességéről, a lelki és fizikai tisztaságáról, az álmairól és szenvedéseiről ki mondott dicsérő szókat ? Senki más, csak a Költők. Elfelejtett, ábrándos világ volt ez a Duna-Tisza tájain, a Mezőföldön §s a Mezőségben, a magyar paraszt világa. E jó és szép iránt fogékony, színtiszta emberfajta magára hagyatva táplált idegen érdekeket és idegen kulturát. Lassankint tönkre is ment belé. Egyre kisebb a határ, egyre szomorúbb a nóta. Nem maradt mása a mi parasztunknak a jámborságánál. Hát ezt is jól tudták kamatoztatni a vele foglalatoskodik. Majdnem egy évszázadon át gyümölcsöztették. Viszonzásul aztán jelszavakkal táplálták a magyar parasztot. igazán, a mindennapi tál lencséje meg a száraz kenyere mellé ezt kapta a paraszt, hogy azt mondja : szabadság, egyenlőség, testvériség. Minek szek mellé, illetve ezek alapjául a jólét is ? A népvezérek csak nem fogják a népet fölvilágosítani. Eleget tud, ha ftijni tudja, hogy Sorakozzunk zászlójához Kossuth apánk fiának . . . így szólt a dal mostanáig. Csakhogy közbe történt ám valami. Kossuth apánk fiának a zászlóját bemocskolták a viharok. Kiderült róla, hogy nem magyar lélek fonta-szőtte. A Justh apánk fokosa is papirmasé-játéknak bizonyult. A Batthyány nagyapánk szakálla is mindig a szél fújása szerint lengedez. A Molnár szentatyánk reverendája pedig lólábakat rejteget. A magyar parasztnak valahogy kinyílott a szeme. Meglátta mindezeket. Fölrázkódott maradiságából. Épenséggel nem meglepetés tehát a választások eredménye. Jól kialudta magát a magyar paraszt, föl kellett ébrednie. Hitvány rágalom, hogy még mindig le van ragadva a szeme, vagy hogy mesterségesen kellett azt fölnyitogatni. Önként, elbolonditott voltának tudatára ébredve csatlakozott a reális politikához. Ennyit jelent Khuen-Héderváry gróf miniszterelnöknek, e nagyszerű, rajongó, mégis higgadt áilamférfiunak a magyar parasztról tett kijelentése.. Még fölemeíőlib, hogy a külföld nagy fóruma előtt illette a miniszterelnök hálás dicsérettel a magyar parasztot. Hadd lássa a világ, mekkora hazugság az, hogy a kabinet a kiváltságos osztályok kormánya és hogy a szociális program, amit a nemzeti munkapárt hirdet, nem egyéb kortesfogásnál. Elmúlt a választás. A kurucvezérek ilyenkor már nem szoktak törődni a néppel. Aludni hagyják a legközelebbi választásig. Mi a véleményük most Khuen-Héderváryról r Azt csak nem állithatják, hogy nyilatkozata utólagos kortesfogás. Hazaárulásnak sem igen nyilváníthatják a dolgot. Hát igaz, ami igaz : ők az önmaguk dicshimnuszát szokták elzengeni a külföld szine előtt. A koalíciós kormány idején egész sereg francia meg német lap élt az ő dicsőítésükből. Nem lesz meglepő emiatt, ha esetleg megbélyegzik Khuen-Héderváryt, mert a magyar parasztot megbecsülni. Akármint szól is azonban a vád, a valóságot meg nem cáfolhatja. A nemzeti munkapárt győzelme csakugyan kulturgyőzelem. A magyar paraszt igenis kiemelkedett az illúziók virágával szegélyezett jelszavak mocsarából. Épen elég része volt a tespedésben. Most jólétet akar. Ha sor kerül rá: cifra dolmányát is leveti és fölcseréli a munka kék zubbonyával. KhuenHéderváry nagyon találóan és igen helyesen konstatálja ezt. És az a szeretet, amely szavaiból a magyar paraszt iránt kiárad, bizonyára pozitív módon is majd kifejezésre jut. Aki meglátja és tapasztalja, hogy a föld népe meg-. Rettenetes Sván Irta Michel Provins. Lursel Natália, a nagy énekesnő, a szalonok ifjú csillaga ráunt a barátjára, Vaugelijire, az impresszionizmus apostolára a zenében s mindenáron le akarja őt rázni a nyakáról. Erre a célra aztán furfangos módon a saját férjét használja föl. — Tetszem V — kérdi a férjétől egy délután, amint elegánsan kiöltözködve kimenőben van s a tükörben gyönyörködik önmagában. — Határozottan, kedves barátnőm! — mondja a férj flegmával. — Csakhogy mégis meglátsz! ... Mindamellett, hátha találkára megyek? — Ha oda mennél, — mondja Lursel, — nem mondanád nekem; ugy hát mi haszna volna, ha kérdezném tőled. Legjobb a bizalom. — És kényelmes, — jegyzi meg csípősen az asszonyka. — Talán, — hagyta rá Lursel. — Igazad van. Különben is csak tréfa volt. — Nem kételkedem benne. — Ugy hát megtennél nekem egy szívességet? Tul vagyok munkával halmozva, látogatásokkal, ruhapróbálásokkal, énekpróbákkal és estére szükségem van a ;,Halo" Partitúrájára. Vaugelin a minap elkérte tő'©m, nem mennél el érte a lakására? — A lakására? — kérdezte Lursel, kit a "Vaugelin név kellemetlenül érintett . . . — Csakhogy én sohasem voltam még nála. — Épen azért. Ez lesz a kezdet. Utóvégre is, mikor akarod már egyszer meglátogatni? Mindi«- nagyon kedves volt veled szemben. — Igen, igen, azt nem tagadom, bár én nem vagyok jártas a zenében. — Kérd, hogy mutassa meg a lakását, sok igen érdekes dolog van nála fölhalmozva. — Hát te láttad? — Persze, miután a Halót sokszor próbáltuk a többi szereplőkkel együtt nála. — Igaz. Ezt már el is felejtettem. De, mondd csak. Nem leszek alkalmatlan Vaugelinnek ? Nem fogja alkalmatlankodásnak venni a látogatásomat; mert tudod, tette hozzá, miközben a neje szeme közé nézett, nem nagyon szeretek senkinek alkalmatlankodni. —• Micsoda rendkívüli van abban, ha egy partituráért megyünk valamelyik barátunkhoz? Hogy bizonyosan otthon találd őt, ugy négy óra tájban menj hozzá. Azt mondta nekem, hogy ebben az órában mindig otthon szokott dolgozni. Nem kell valami nagy fontosságot adnod a látogatásodnak. Ha szükségem nem volna a partiturára, nem kérnélek föl erre a szívességre s aztán meg kellemetlennek találom, hogy magam menjek érte. — Jó, jó. Megteszem! — Köszönöm! Sietek !'Annyi dolgom van. A viszontlátásra. Ezzel sietett Vaugelinhez, ki épen azzal volt elfoglalva, hogy utánzó harmóniát keresett a köd festésére. — Nini! — mondta Vaugelin a munkájáról föltekintve, — ma még korán is jössz, édesem. — Igen, már türelmetlenül kívántalak látni, — mondta Natália kissé csalódottan. — Szép tőled ... De mégengeded, hogy írjak tovább. Egy kvintet találtam, melybá| mulatosan fejezi ki a tárgyakat ragadósakká tevő nedvességet. Ez rendkívüli lesz; mikor énekelni fogod. — Én fogom énekelni? — De mi lelt tégedet ? Mit jelent ©z az izgatottság ? — Végre fölhagyni méltóztatsz hát az élucubracióiddal és velem is kegyeskedei foglalkozni? — Élucubració ! — dörmögte Vaugelin sértődve ... — Bajod van talán? . . . Gondok nyomnak? Mi történik veled? — Az, hogy könnyen megeshet, hogy mindketten dráma előtt állunk ! — Dráma előtt ? — ismételte a zeneszerző kissé elsápadva. — Körülbelül bizonyos vagyok benne, hogy a férjem megszimatolta a valót. Gyanakszik és kutat s ha nyomra jön, könyörtelenül, egész hidegvérrel boszut fog rajtunk állani. Amint ismerem őt, hiába ringatnék illúziókban magunkat, párbaj lesz avagy merénylet, vagy mind a kettő! — De hiszen a te férjed inkább kedves, jámbor embernek látszik, jegyezte meg a zeneköltő tettetett nyugalommal. Bár ritkán érintkeztem vele, én ugy látom . .. — Oh, ne higyj a látszatnak. Mikor Délamerikában utazott, két tragikus históriája volt, amelyekről hallgat, de amelyeket én jól ismerek. Ezek a legnyugodtabb külső alatt, borzasztó akaratot, minden skrupulus teljes hiányát árulják el nála. Brutálisan alattomos az én Ivánom! — Ki az az Iván? — Nos ő, a férjem! — Én mindig Ferencnek hallottam őt szólítani. — Én adtam neki ezt a nevet, mert iszonyodom a másiktól, pedig hát az az