Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-05 / 37. szám

1910 Július 5 DELMAGYARORSZÁG 13 s -Í M %> K 5B S A Árjegyzék Ingyen és bérmentve Uigyázz! Előre! Előre! KL Elül, orrai-iiii a legolcsóbban beszerezheti mindenki kedvező részletre a legjobb varrógépet, kerékpárt és beszélőgépeket. 25 cm nagy hanglemez 2*50 K. A legújabb felvételek: üjjé 0 ligetien! - Weísz Adél, sfb. kuplék. Telefon 59. Ml mecíianiKal jövitá-niühsly. Speclol írógépjovitá-műiieiv külön vezeíéssel Árjegyzék ingyen és bérmentve i i A Schicht 1« sr ^»«¿•'«¿'íss&íifc valódi csakis a sérvei és a „szarvas" riá» jeggyel! Tisza Lajos-körnti nagy áruházában e héten a következő cikkek kerülnek mélyen leszállított áron eladásra 1 vég 23 méteres finomszálú Creas C Efí vászon 9 frt helyett . . . . « »t »JU kr 1 vég 28 méteres vastagszálu Creas C CO vászon 7 frt 50 kr helyett ^ frt sJU kr 1 méter paplanlepedővászon varrás nélkül CO 1 forint helyett kr 1 darab 2 méter hosszú varrásnélküli ágylepedő-vászon 1 frt 50 kr helyett . . frt 1 darab egész nagv briisszéli -ÍO Kfl szőnyeg 18 frt helyett. . . w kr 1 darab fali szőnyeg, remek minta, 4 C 2 forint 50 kr helyett . . . . 1 trt 4 ** kr 1 gárnitnr, 3 darab, remek Gobelin ágy- G teritő 13 forint helyett ..'... ° frt 1 garnitur. 3 darab, rémek Rips h Kfl ágyterítő 7 forint helyett . . ** irt «JU REGENYCSARNOK. fl verkliszó. Irta Karinthy Frigyes. Kresz ur, a vegyészmérnök, lejött az emeletről és benyitott az irodába. A gyár zúgott és zengett: ütemes, tompa lüktetések borzongtak végig a falakon. Ma reggel kezdték el a szivatytyuzást: az olaj készen feküdt a tartályokban és az összes gépek üzemben állottak. — Magamnak kell lemennem;''— mondotta Kresz ur, direkte lehetetlenség, hogy ez az ember megint kijöjjön a szobájából) hiszen összeesik a lépcsőn. Nem szabad megengedni, direkte lelkiismeretlenség. — Hát csakugyamol^ag -bet£g - öreg? — kérdezte Tompa ur, a főkpnyveúí. Kresz felé fordult és részvéttel 'csóválta a fejét. — Csak menjen föl és nézze meg, — mondta a mérnök. — Én egyáltalában nem értem, miért nem megy ez ai ember tanárhoz. — Gondolkodva állött...— Valamit csinálni kell, tette hozzá. — Hát annyira? De hiszen még tegnapelőtt bejött ós dolgozott. — Igen és húzta maga után a lábát, mint a részeg. Beáll a tartályok közé, fejét két kezébe szorítja és erőlködik — pedig a gyerek is látja, hogy láza van. Persze, maguk ezt sem látják. A szemrehányásra senki se felelt, kényelmetlenül meg voltak lepve az emberek. Az „öregnek" Schuller igazgatónak a betegsége, vagyis ennek a betegségnek a komolyabb fordulata, váratlanul jött. Mindössze harmincnyolcéves ember volt, alacsony, csapzott bajuszu, nagyon kedves ur. Tiz évig mint üzletvezető dolgozott a válalat berlini telepénél: most másfél éve igazgatónak nevezték ki ehez az újonnan berendezett üzemhez. Scliuller igazgató nagy ambícióval látott munkához: a kinevezés, mely meglepte őt, a felelősségnek eddig ismeretlen, intenzív érzését váltotta ki belőle. Meg volt hatva és meg akarta mutatni, hogy nem érdemetlen a bizalomra. Azok fcözé az emberek közé tartozott, akik uj miljöbe kerülve, újonnan képesek meglátni önmagukat is. Egész egyéniségével belefeküdt a munkába: emberekkel látta el magát, dolgozott, fáradt és három hónap múlva megindította az üzemet. A társaság bizalmi férfiai, csupaszképü, széles angol urak, akik minden hónapbaan megjelentek, leereszkedőleg mosolyogtak Schuller igazgatóra ; jelezve, hogy a Társaság vár, a Társaság figyel, a Társaság nézi őt. A negyedik hónapban valami baj volt a tartályokkal: rozsdásak voltak belül, vagy mi. A bizalmi férfiak arcán udvarias, de nagyon savanyu vonás jelent meg. Schuller igazgató ezentúl személyesen jelent meg a tartályoknál, s a tisztitásnál is, reggel hat órakor. Csakhamar ebbe is beleélte magát: mire ebédelni jött, korommal és piszokkal voltak tele arca és kezei, amit alig mosott le. Lenyelte az ebédet és rohant vissza a szivattyúhoz. Fáradt, kis alakja egyre jött-ment, az irodában is ott volt, ^műhelyben is ott volt, mindenütt egyszerre. Azt hitte lejobb, ha mindent 'maga néz meg. „Csak maradjon Kresz ur, majd megnézem!" — mondta és rohant le. Este a vendéglőben, lassankint lenyugodott. Alkalmazottai nagyon szerették őt, ösztönszerűen, mert nobilis lelkű ember volt. Néha beszéltek a világról, a városról és az igazgató elmerengett. „Hja, a munka 1" sóhajtott és legyintett. De bajok jöttek. Az első öntés nem sikerült: március elején mindent vissza kellett szívatni a tartályokba. Bármily buzgón dolgozott is az igazgató, nem volt még meg az a gyakorlata, amivel mindent előreláthatott volna. A bizalmi férfiak igazgatói ülést tartottak, amelyen Mr. Webster igen ünnepélyes szavakban ecsetelte a Társaság kívánalmait. Schuller igazgató elpirult, mint egy leány. Azontúl aztán a vendéglőben is alig lehetett látni, most már a szivattyúzást is maga vezette. Április elején meghűlt és egy hétig feküdt. Akkor kellett jönni Mr. Websternek: egy hétnél nem birta tovább, egy pénteki napon megint csak kimászott az ágyból és levánszorgott a műhelybe. — De hiszen beteg igazgató ur ! mondta Kresz ur, a vegyész. Schuller igazgató lehajolt, hogy megnézze az egyik cső belsejét, de a lábai reszkettek. — Eh, csak kábult vagyok. Nem baj, ha az angolok elmentek, megint lefekszem pár napra. Az orvos összegyűlt izzadmányokról beszélt és ideg-kimerülésről. „Hülyeség!" — mondotta az igazgató az irodában ós legyintett a kezével, — „a fejem van meghűlve, majd kigőzölöm." — You, look 111, — vette észre kegyesen Mr. Webster. — Ha akarja, szabadságoljuk pár hétre. — Nem, nem, majd aztán, — sietett mondani Schuller igazgató. — Ezt a mostani párolást még meg akarom nézni. Különben múlékony . .. Magában meg volt hatva a figyelemtől. Az uj szállítmányt még maga vette át, be ia szívatta a tartályokba. A párolást megkezdették, augusztusra készen volt az összes termény. Változatlanul, lázasan folyt a munka tovább. Szeptember elején, épen mikor a szivattyúzáshoz kezdtek, egy reggel az igazgató elájult a műhelyben. De kisült, hogy nincs nagyobb baj: másnap újra megjelent. Az irodában, mialatt a kisasszonynak diktált, nyögött egy kicsit és a fejét fogta, hátul. Nagyon kíváncsi volt a terményekre. Két nappal elöb,b a^tán fönt maradt, onnan ¡zengetett, hogy az uj csőveket hova helyezzék, meg hogy mit Írjanak a Társaságnak. II. Ezen a reggelen felkelt és felöltözködött. Mialatt lassan húzta nadrágját, homályosan emlékezett, hogy csütörtök volt, mikor lefeküdt. Igen, az uj csővek, gondolta. Meg kell nézni a csőveket. Mikor a nyakkendőjót meg akarta kötni, észrevette, hogy a kezei valóságos táncot járnak. Tulajdonképpen csak erre tért egészen magához, eszébe jutott, hogy a két utóbbi nap folyamán alig volt eszméleténél. A takarítónő, meg az orvos jött be hozzá egy párszor, ennyit érzett zavarosan. „Hülye" — gondolta, gépiesen, az orvosra. így ült az ágyán. „Már nem fáj a fejem" — mondotta magában, „csak kábult vagyok, ettől a buta fekvéstől." Most ugy tetszett, megint elaludt, mert maga se tudta hogyan, egyszer csak Kresz ur állott előtte és mintha már beszélt volna, előbb is. Ahá, a csövek, gondolta az igazgató és nagyon figyelni kezdett. — Én azt hiszem, legjobb lesz, ha igy ahogy van, bemegy Pestre, igazgató ur. A kilences gyors egy óra múlva megy, Toma ur majd elkíséri. Mégis a legjobb. Az igazgató nem értette mindjárt, azt hitte, az öntésről van szó. — Pesten koesiba ül és elmegy a tanárhoz. Majd jó melegen felöltözködik, a kocsiban le is fekhet. A tanárhoz? — kérdezte az igazgató gondolkodva. — Igen, igen, feltétlenül. Majd Toma ur elkíséri. A doktor ur is mondta, mikor tegnap elment. Felállt ós kifelé tartott. — Mi van a csövekkel? szólt utánna az igazgató. — Rendben lesz minden, igazgató ur, csak most gondoljon saját magára. Az igazgató ur. egyedül maradt és magára vette a kabátját. Mikor Toma ur belépett, fel próbált állni. — Hát igazán gondolja Toma ur, hogy bemenjek? — kérdezte. — Bizony, igazgató ur, jó lesz, — mondta a főkönyvelő és köhögött, hogy elrejtse zavarát, melyet az igazgató nagy sápadtsága okozott. — No nézze, alig tudok felállni, — tréfálódzott az igazgató. — Hát igazán, Toma ur? Borzasztóan nem tetszett neki ez a dolog, a tanárral. De érezte azt is, hogy most nem lehet okoskodni. Zúgott a feje és káprázott előtte a világ. Egyúttal nyugtalanság fogta el. — De el tudja intézni Kresz az angolokkal? Aztán hirtelen elfelejtette ezt is ós megint leült az ágyra. Most megint jöttek a mellébe azok a különös, félős érzések, mintha valami felfúvódnék a tüdejében, vagy mintha karika szorongatná a mellét. Nyirkos hidegség borzongatta. Igen, igen, ő nagyon beteg, elmegy a tanárhoz. Ez a legjobb. Lent a lépcsőnél álltak egy páran, homályosan emlékezett később, hogy azokkal kezet fogott, de akkor nagyon rosszul lehetett. Veresnek mondott is valamit és Kresz egy plédet adott neki. A gyár zúgott és rengett, puffogott és zakatolt. Amint az állomás felé mentek, megint eszébe jutottak a csövek. Olyan különös volt, hogy nem érezte a lábait, mintha bársonyon járna Toma ur vitte a plédet. Az állomáson leült és egyszerre olyan jól érezte magát: elmúlt az szorongó nyugtalanság. Ugy érezte, most szabad pihennie. „Az a Kresz ügyes ember, mindent szépen meg fog csinálni" gondolta és egyszerre lebukott a feje, elaludt. Arra ébredt, hogy fuldoklik. Jobboldalán, a torkából, föl a fejéig, mintha hosszú hólyagok nyúltak volna. A vasúti kocsi lépcsőjén állt, Toma ur lökdöste fölfelé. Bevánszorgott a kupéba, belevetette magát egy sarokba és borzongott, hosszan elengedve magát. — Köszönöm, jól, — felelte néhány perc múlva Toma urnák, aki nem kérdezte. Megint elaludt, mintha fejbeütötték volna. i