Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-05 / 37. szám

14 Ajkkor napsugaras mezőket látott, egy hosszú, nyugalmas folyót, amely lüktetve, szabályos morajokkal ömlött, terjengett. Ennek a folyónak a partján állott az ő sárgárameszelt házuk, a nyaraló, amely előtt az apja szokott üldögélni. A parton sok kavics volt és tutaj-deszkák, rögös fü-csomók. A deszkák között folyton szaladgáltak a csibék, ezek a mulatságos kétségbeesetten csipogó, nyugtalan kis pehelycsomócskák: — mintha a szél hajtotta volna őket. Este hamuszürke volt minden és végtelenül nyugodt: ő ott ült, kint a tutaj végén és belebámult a csülagokba. Titokzatosan vibráltak, hunyorogtak a siket, tompa messzeségben. És zizegett, zúgott, monoton, kábitó zizegéssel az éjszaka. Akkor ő azt hitte, hogy ennek a búgó némaságnak valami lappangó, félelmetesen nagyszerű jelentősége van, amelyet ő meg fog érteni valamikor. És ekkor a nagyszerű, titokzatos, végtelen jövőre gondolt, a zizegő csillagok monoton bugása közepett. A vonat sikítva, prüszkölve futott rá a váltóra a pályaudvar zűrzavarában: — aztán egyszerre megállt. Poros, füstgomolyokba törő napsugár terpeszkedett a sinekre, melyeken őrült kavarodásban tolongtak az utasok, málhaszállitók. Schuller igazgató hozzáütötte fejét a támlához, de rögtön magához tért. Gyönge volt,. de nyugodt. Egyszerre fölegyenesedett, mintha elhatározta volna magát valamire: szó nélkül a lépcső felé tartott, hogy leszálljon. Mikor leült, nyugodtan visszafordult és Toma urnák, aki csodálkozva követte, egészen biztos, természetes hangon szólt oda: — Köszönöm Toma ur, nincs szükségem tovább itt önre. Most elmegyek a tanárhoz. Ön menjen vissza és mondja meg, hogy minden rendbe van. Es mielőtt még a bámuló Toma ur magához tért volna, érthetetlen módon eltűnt az emberek között. Toma ur leszállt, gondolkodni próbált és nagyon szerette volna tudni, hogy most mit csináljon. Roppant kellemetlenül érezte magát, mert sejtette, hogy a dolog valahogyan nincsen rendben. Tiz ór.akor mégis jegyet váltott és beugrott a kocsiba, idegesen vonogatva a vállait. III. Hogy tizenegy óráig hol járt és mit müveit, sohasem lehetett megtudni. Tizenegy érakor azonban megszólalt a telefon és Boros, a gya^ kornok, csodálkozva ismerte fel az igazgató hangját. — Voltam a tanárnál, — beszélt Schuller igazgató Pestről, — de csak tizenkettőkor lesz otthon. Lehet, hogy négyre hazajövök. — Igenis, majd szólok. — Ha az angolok megjönnek, mondják meg nekik . .. Különben, lehet hogy hazajövök. — Igenis. Majd idehívom Kresz urat. — Nem, nem, ne zavarja. Ez volt az utolsó szó. A telefon lecsöngetett: Schuller igazgató érthetetlen módon letette a kagylót. Annyi bizonyos, hogy tizenkétórakor csakugyan felment a tanárhoz. Szelíden és okosan beszélt, csak nagyon halkan : a tanár csodálkozott, amint egymásután elmondta sajátmagáról a szimptómákat. Mikor megvizsgálta, elhűlt. — Azonnal vétesse fel magát a Berend klinikáján,— mondta azután. — Üljön kocsiba, majd én irok egypár sort. — Mikor elment az aszszistens előtt: rámeredt és a szemével jelezte: „Borzasztó" ! Schuller igazgató lassan lement a lépcsőn és egyedül kilépett a hideg, októberi levegőbe. — Felhajtotta a gallérját és megindult a fiakkerállomás felé. Nem volt magánál. Képek és szavak rohantak keresztül az agyvelején, gomolyogva, mintha súlyos, kóválygó felhők volnának. Kemény, ólmos tömegeket érzett, melyek lihegve küzködtek egymással —összeszorultak, jajongva zúgtak a fejében. Egy szó után kapkodott, amely a torkát fojtogatta. Olyan érzése volt, mintha löknék előre, utcákon keresztül; — egyszerre megfordult és tűnődve nézett vissza. Sárga házak voltak, jobbról és balról, lent valami piac, talán a Garay-tér. A köd elborított mindent, belefeküdt az utcákba és lomhán hömpölygött előre. — Ez az, — mondotta egyszerre a halálravált ember és halványan, gyermekesen elmosolyodott. — Ez az. Ez a Hernád-utca volt, régi házak ós egy hosszú kerités. Egy kapualjában, tul a járdán, zöldséges állványok, ezeket rögtön felismerte. Egészen világosan és pontosan előtte volt most minden: a legapróbb részleteket is tudta és mindig nyugodtabbnak, könnyebbnek érezte magát. Egyszerre felnézett és meglátta a táblát: „Zirner Ede, vegyeskereskedés". Most jön a telek, most jön a telek, — mondotta, — a sarkon tul. S halkan, megkönnyebülten, valami DÉ^MAGYARORSZAG furcsa és. vékony hangon nevetett — egy ember, amint elment mellette, megütődve fordult vissza és utánnanézett. Most már tudta, hogy mindjárt rendben lesz ; felmegy a hátsó lépcsőn, a gangon oldalt fordul és felágaskodva erősen lehúzza magához a kilincset. Anyika a kis szobában, az ablaknál ül és feszes himződobon dolgozik. Felugrik és ijedten fut elébe. De ő gyorsan beszélni kezd ... — De hát ne félj, anyika, eltévedtem, de most már itthon vagyok . . . Egy nagy szürke házban voltam, ami folyton puffogott és zakatolt... és nagy, simaarcu 'emberek hajszoltak... és folyton hajszoltak ... és én halálrafáradtam. .. Anyika némán hajlik fölébe — keskeny, mamás szája olyan furcsán, ismerősen görbül, mintha nevetni, vagy sirni karna . .. Aztán kigyúl a zöldernyős lámpafény... a sublód fekete, lomha tömege ráárnyékolódik a falra... És egyre ketyeg a kerek óra Mindjárt ott lesz... És most az egyik udvarból ismerős, sajátságos hangok rikoltoznak elő. Megállott és figyelni kezdett. A szük és poros kapualjában kerekes verkli állott, egy toprongyos és álmos ember nyekergette. „Trattatta, Trattatta, Tramtatarata, trattatta .. ." A zsongató, rikitó hang csodálatos harmóniában gomolygott elő. Megint elmosylyodott. kíváncsian nézte az embert odabent és irigyelte... Csak egyszer odaadná a kezébe a forgatót... mindig az volt a vágya... <5 tudná forgatni... szép, ütemesen, egyenletesen kell forgatni .. . A verklis egyszerre, nóta közepén, elhallgatott és kitolta a verklit. Nagyot zökkent a járda szélén és nyikorogva indult meg a következő utca felé. Mikor megfordult, meglátta a városi bundás, felhajtott galléros urat, amint megy utána . . . Ment utána, ódalogva, hogy észre ne vegye . . . Nem tudott ellenállani a vágynak, borzasztóan szerette volna tolni a kocsit és forgatni a kapuk alatt. Véghetetlenül csodálatosan érezte magát.., Mi volt ez? Közeledtek ahoz a házhoz az a ház világított messziről a homályban, ő véghetetlenül fáradt volt már! S álmosan és meggyötörten húzta maga után a lábát s érezte, hogy össze kell esnie . . . A verkli újra zökkent és most befordult abba a házba . . . Utánalódult s hosszú, hosszú sóhaj szakadt ki a tüdejéből. A szük, ismerős kapualjából egyszerre kitárult előtte a kert — ez volt az a kert — hátul a méla poroszzöld eperfával: — a sárga falakat emeletnyire bevonta a futóbab. De milyen kicsi volt minden ! Szemben a kapuval ott figyegett a korcsma cégére. Ám a kapualja szük és sötét volt. Tudta, hogy jobbra kell fordulnia: — a második emeleten bemegy és végighalad a gangon. Megfogta a lépcső karfáját s ekkor halkan, zökkenés nélkül lesiklott mellette a földre. Végigterült, aztán megint összehúzta magát és ugy maradt. Ó igen, véghetetlenül fáradt volt! Nehéz nyomást érzett és egyenletes lüktetést ... A nagy, simaarcu emberek meghajszolták ... de azért még fölmegy, gondolta, — inkább nem szól anyikának, . . . végigfekszik a kis szoba diványán és kinyújtja . . . nagyon erősen kinyújtja minden tagját és elpihen ... És ha anyika kérdi, nagyon halkan, nagyon halkan felel neki a félhomályu szobában . . . hogy meghajszolták a nagy, simaarcu emberek, végighajszolták, halálrakergették ... és most pihenni akar . . . pihenni végtelenül és szakadatlanul . . . És akkor szólalt meg odakint a verkli. Odafordult és kint a kertből látott egy darab eget, melyen az alkonyi tompaság közepett halvány és bátortalan csillag kezdett el épen vibrálni. S most a verkli távoli, távoli zengésére eszébejutott a léghajó, az ő léghajója, amit ő készíteni akart . . . hogy repüljön vele . . . s eszébejutott, hogy nagy és erős és különálló emberré akart lenni . . . s hogy minden oly nagyszerű, titokzatos és véghetetlen ebben a nagyszerű, titokzatos és véghetetlen, csodás rejtelmektől ezerszínű, óriás életben, mely fölötte és körülötte gomolyg a verkli régi, régi, távoli, távoli zengésében . . . Nincsen vége és nincs eleje többé semminek — ő megtalálta magát és felébredt a kinzó, gyötrelmes álomból, amelyben lenyűgözve, bután, gonosz óriások üldözték a szürke és vigasztalan álom-tóreken át . . . Nagyot akart lélegzeni: — aztán figyelni kezdett. Mélyen, mélyen a tüdejéből rezegve jöttek, tolongtak a furcsa horkolások . . . egyenletesekké és ütemesekké lettek ós mindig erősebbek voltak . . . Mulattatta, hogy ő is igy hörög. Próbálta erővel csinálni, de nem ment. — Anyika, — mondta nyafogva — horkolok . . . Nevetni próbált, az arca görcsösen széthuzópott, inyjét felhúzta, elcsöndesedett ós meghalt. 1910 juliua 5 r Óriási választék nap- es esőernyökben KlCill Ml, ma №L a Délmagyarország kiadóhivatalában QSBgsGQ0gBsa(]B0BaBaaBSB9g<r I Mii inraíes sflvonyuviz l g Bornak = fűszer ;; g Betegnek = gyógyszer iá Egészségnek — óvszer g 1 Kertész Gyula "^¿¡«kss § S KELEMEN- ÉS KÖLCSEY-UTCÁ SAEOK S 0 ^BSBBBBBBBBBBBBBGBBBBBBBflS Szeged szab, kir. város polgármesteri hivatalától. 3133/1910. eln. sz. Árlejtés! hirdetmény. A Szeged-dorozsmai törvényhatósági útvonal 2 é—3-8 km. közötti szakaszának kőburkolattal való kiépítésének biztosítása céljából zárt ajánlati versenyt hirdetek. A munkálatok lényeges része a következő: 1. A régi homokfogó töltés lehordása, kétoldali vezérárok készítése, 14 m. szélességű úttest kiképzése, a régi burkolat felszedése, az alatta lévő homok kiszedése, az uj ut ágyazatának elkészítése és megdöngölése 1300 Folyóméter hosszban. 2. Ugyanilyen hosszúságban 5 m. szélességű müburkolat készítése a vállalati feltétélek szerint hengerlés nélkül. 3. A házi kezelés mellett végzendő hengerelés után útpadkák és rézsűk elegyengetése, a homok rakások összeigazítása. Köteles vállalkozó ajánlatában számokkal és szóval is kiírni, hogy a fentebb elősorolt munkálatokat a vállalati feltételek 1. §-ában meghatározott részletezés szerint és a feltételeknek megfelelő módon folyóméterenként mennyiért hajlandó teljesíteni. Minthogy pedig esetleg a Rókus-állomás melletti kőbányából is szükséges lehet alapkőpótlás céljából terméskő igénybevétele, arra is teendő ajánlat, vájjon az emiitett bányából vállalkozó egy köbméter terméskövet mennyiért hajlandó a dorozsmai útra szállítani és ott mérhető idomba összerakni. Köteles vállalkozó 800 koronát készpénzben kormányhatóságilag óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban vagy valamely szegedi pénzintézet betétében óvadékul a városi pénztárnál letétbe helyezni és a letéti nyugtát a lezárt és pecséttel ellátott ajánlatához csatolni. Köteles vállalkozó ajánlatában kijelenteni, hogy a részletes vállalati feltételeket ismeri, és azokat magára nézve kötelezőként elfogadja. A vállalati feltételek és a kiegészítés terve hivatalomban délelőtt megtekinthetők. Kizárólag azon ajánlatok fogadtatnak el, melyek a fentiek szerint kívánt módon állapítják meg az egységárakat; az árak számokkal és szóval is kürandók. A lepecsételt, szabályszerű módon kiállított zárt ajánlatok f. évi julius hó lő. napjának délelőtt 11 órájáig hivatalomhoz nyújtandók be, amikor az ajánlatok felhontatnak . s ez alkalommal az ajánlattevők vagy igazolt képviselői jelen lehetnek. Utóajánlatok vagy kellően fel nem szerelt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Ajánlattevők ajánlatukkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Az útügyi hatóság fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, az árakra való tekintet nélkül, szabadon választhasson. Szeged, 1910. évi julius hó 2-án. Dr. Lázár György polgármester. <