Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-05 / 37. szám

jgia I, évfolyam, 37, szám Kedd, Juflus ö KSzoontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ¿Jj Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőséi és kiadóhivatal IV., városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN? egész évre . K 24'— félévre . . . ft 12*negyedévre. R 6— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér ELOPIZETESI AR VIDEKENJ egész évre . K 28-— félévre . . . K !4'~ negyedévre. K V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZAMt Szerkesztőség 835 tra Kiadóhivatal 835 Interurbán 835 11 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Munkarend. Ennek a hétnek a végén kezdi meg a képviselőház érdemleges tevékenységét. A kormányelnök, a többség és a legnagyobb ellenzéki párt más, helyesebb munkabeosztást óhajtott. A nemzeti munkapárt és a Kossuth Ferenc elnöklete alatt álló függetlenségi és 48-as párt inkább tartotta volna az ország érdekében, ha az országgyűlés mindenekelőtt helyreállítja a törvényes állapotokat az ország pénzügyi kormányzatában és a véderő normális szükségletét kielégiti. Mert nem lehet annak jó következménye, ha az országban az eksz-leksz-állapot állandósul. A parlamentnek, ha .átérzi nagy hivatását, első és legíőbb kötelessége, hogy a pénzügyi kormányzás ellenőrzését gyakorolja. Az ellenzéknek meg épen legfontosabb hivatása, hogy haladéktalanul gátat vessen annak, hogy a kormány alkotmányos fölhatalmazás hiján teljesítsen kiadásokat és szerezze meg azoknak fedezetét. Magára az országra is demoralizáló hatással van az állandósított eksz-leksz, rnert megmutatja a polgároknak, hogy alkotmányos jóváhagyás hiányában is folyhatik a kormányzás. Megrendül a hit a parlamentarizmusban és gyengül a bizodalom alkotmányos institúcióink erejében. De a kormányra is bénitólag hat ez az áldatlan állapot. Gátolja az ország érdekeit szolgáló szaA Mária-énekekből. Irta Berkes Imre. L Nyul Pál este kilenckor mindig kirohant a ligetbe s órákig ott sétált Mária ablaka alatt. Várta, amig kinyilik az ablak s Mária virágot dob le néki. Ezért a rongy, piszkos virágért ácsorgott éjjelenkint Nyul Pál künn a ligetben s boldog volt, nem töró'dött semmivel, ez kellett néki, ez a virág, hogy az ablak kinyíljék s Mária kidugja rajta fáradt fejét. — ügy utálok mindenkit, — mondta Mária egy este, — csak téged szeretlek. Milyen jó volna, ha idejöhetnél hozzám. Ide, föl az emeletre s együtt leülnénk a diványra és énekelnénk valami szomorú dalt. Mert én nagyon szomorú vagyok. Mindenki szeret engem, de te legjobban szeretsz s ezért egy éjjel meg fogunk szökni. Elmegyünk s csak hajnalban jövünk haza. Jó lesz? — Jő lesz, — mondta Pál s fölszegte a nyakát, ugy nézett a fehér gázlángon át a Mária fehér arcába. Csókolta a virágot s arra az éjszakára gondolt, amikor ők ketten meg fognak szökni. — Mert borzalmasan unalmas igy, — Mondta Mária. — Ha te nem jönnél ide éjjel, akkor meghalnék unalmamban. Mindenki agyongyötör engem, de te nem akarsz semmit, néked elég, ha adok néked abból a vira|ból, amit mások adtak nékem ... Egészen kihajolt, a haját kibontotta s meg•''i'dette a langyos levegőben. Nézte Nyul lalt. sajnálta, haragudott rá és szerette. bad mozgásban, visszatartja beruházásoktól és számos égetően szükséges kiadástól, mert a minisztérium súlyos felelősségének tudatában csupán a legszükségesebb igények kielégítésére szoritkozhatik. Nem önző érdek vezette hát KhuenHéderváry Károly miniszterelnököt, amikor a Ház elnöke által egybehívott pártközi értekezletben mindenekelőtt a költségvetési fölhatalmazás és a rendes ujoncjutalék tárgyalásának napirendre tűzéséhez kérte a pártok vezetőinek beleegyezését. És az ország érdeke vezette Kossuth Ferencet, a legnagyobb ellenzéki párt vezérét is, amikor a kormányelnök szempontjait honorálta. Ám Justh Gyulának más a nézete. És történetesen találkozik a néppárt felfogásával. Ők nem törődnek vele, ha a kormány tovább is eksz-leksz-ben kormányoz. Ha az ország hozzászokik is a törvényen kivüli állapotokhoz. Ha ezernyi nagy érdek nem lel kielégítést. Ők a válaszfeliratról óhajtanak vitázni. Holott a koalíciós kormányzat idején épen Justh Gyula enunciálta mint elnök azt a házhatározatot, hogy •— teljesen analóg helyzetben — a felirati vita elhalasztásával, mindenekelőtt törvényes költségvetést adjanak az országnak. A néppárt pedig támogatta szavazataival. A különbség épen csak annyi, hogy akkor az urak kormányon voltak. A — Tetszem néked? — kérdezte aztán. — Szeretlek, — mondta Pál. — Hát jó. Holnap légy itt korán. És én kiszököm innen. És akkor elmegyünk. Jó éjszakát. Most menj haza, te szamár. Behúzta az ablakot. A homlokát néhány percig rászorította az ablaküvegre, aztán hirtelen hátralépett, még valami tejfehér sáv látható volt néhány pillanatig az ablak mögött, majd az is eltűnt. Pál állt odalenn még egy darabig, állt, megszagolta a virágot, kitűzte, elindult, hátra-hátranézett, aztán bement a ligetbe, leült egy padra, onnan leste, kinyilik-e mégegyszer az ablak. Minden éjjel leste, de az ablak nem nyilt ki soha. Hajnal felé fölállt, lassan, cammogva hazament, otthon elővette Mária arcképét, azt mondta neki, te bestia és csókolgatta, amig el nem aludt. II. — Mégis csak ostoba fráter vagyok én, — gondolta Pál másnap reggel. — Mária megcsal engem. Egészen bizonyos, hogy megcsal. Tudom, érzem, hogy nem az enyém s mégis azt hiszem, az enyém. Legjobb volna, ha soha többet nem mennék a közelébe. Milyen jó volna, ha egyszer elaludnám, aztán fölébrednék s már nem ismerném Máriát. Még eszembe se jutna soha. Se a csókja, se a fehér karja, se a szerelmes ölelése. Semmi. Akkor megint nyugodtan tudnék élni és aludni. Milyen jó volna ez. Erre gyakran gondolt. De érezte, hogy ez lehetetlen. Először meg kell győződnie arról, igaz-e, hogy Mária megcsalja. Nem elégedett meg azzal, hogy látta iraga előtt a mérget, numerikus erővel nyilván a felelősségérzet is egyenes arányban csökken. Hiszen tisztában van azzal a kor* mány is, a többség is, hogy a maga akaratát Justhék és a néppárt tiltakozó kooperációja ellenére is könnyű szerrel keres ztülvihette volna. Az elnöknek módjában lett volna egyszerű napirendindítvány formájában megtenni a propoziciót, hogy a képviselőház első tárgynak az indemnitit tűzze napirendre. A szabályok által megengedett négy felszólalás után a többség bizonyára határozattá emelte volna az elnöki indítványt. De a kormányelnök, aki a parlament vezetésére hivatva van, elállott a kérelmétől, melyet csak az összes pártok beleegyezésével óhajtott keresztülvinni. Nem gyengeségből tette. Nem is transigálás végett. Hanem az általános parlamenti helyzet helyes megítélésének következtében. Az ellenzéket hevíti a vágy, hogy nagyszabású vitát indítson az általános politikai szituációról. Joga van hozzá. Ez a vita. helyes is, szükséges is. Hadd lássa az ország tisztán, hány zsákkal telik. De a kormány és a többség is szívesen veszi ezt a diszkussziót. Mi sem félünk ennek a vitatkozásnak plein air-jétől. Nekünk is vannak igazaink, amelyeket az ország tanácskozótermében ki kell fejtenünk. Mi is megakarjuk világítani az ország előtt a mi politikánkat. És a választási visszaélések fejele is akarta nyelni. Ezt igy nem vallotta bej önmagának, ilyen tisztán nem tudott gondolkodni. Szerelmes volt, kereste Máriát. Éppen őt. Nem egy nyugodt, hideg, szerelmes asszonyt, ez kellett néki, ez a vadság, ez a sok hazugság, amelynek a mélyén mégis volt valami különös öröm, valami uj boldogság, ami nincs meg a közönséges viszonyok muló mámorában, az együgyű asszonyok forró csókjaiban. Ezeket megvetette, az uj boldogságot szomjúhozta. — Itt vagyok, — mondogatta esti sétájában ezerszer egymásután, nézett föl az elsőemeleti ablakra, az agya kábult volt, nem értette, hol késik Mária. A liget alvófélben volt, valami hosszú, mély sóhaj födte be, mint egy puha selyemtakaró. Nem látott senkit, nem tudta, ki sóhajtozik, apró, ideges léptekkel mászkált, nem tudott egy helyben állni. Várta, hogy kinyíljék az ablak. — Ma nem, ma nem, — mondta Mária' Kacagott, ahogy fejét kidugta az ablakon. Az illatos virág odaröpült Nyul Pál lába elé. Beleesett egy kis viztócsába. Piszkos lett. Pál fölemelte a virágot. — Milyen piszkos, — mondta halkan. — Nem baj. Dobd el. Adok másikat, — szólt Mária. És egy pillanatra eltűnt. — Vigyázz, — nevetett halkan s Pál arcába dobta a virágot. — Köszönöm. Pál nem szólt. Mosolyogva nézett az ablakba. — Nem jössz? — kérdezte aztán. — Már régen itt vagyok. Jöjj, siessünk.