Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-30 / 59. szám

1910. I, évfolyam, 59. szám Szombat, juiius 30 Mzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, t=3 Rorona-utca 15. szám c=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-ntca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 12S—11 Barátság a Balkánnal. A képviselőház ma megszavazta a román kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslat becikkelyezését. A véletlen egy időpontba hozott Össze két nevezetes gazdasági megállapodást: a román becikkelyezést és a szerb kereskedelmi szerződés megkötését. Ezzel lezáródik gazdasági életünknek egy végtelenül szomorú fejezete. Törvényes rend, szabályozott, tehát hosszú időre számításba vehető viszonyok állnak be Magyarországon, mint fogyasztó területen s remélhetőleg jótékony hatást fognak gyakorolni egész- gazdasági életünkre, különösen abban a vonatkozásban, amelyben az a társadalmi fejlődést vagy visszaesést befolyásolja. A két szomszédkirálysággal való gazdasági viszony rendezetlensége megdöbbentő hatást gyakorolt közviszonyainkra és jelentőségben semmivel sem maradt mögötte annak a többi ekszleksznek, amely a koalíciós kormányzat tönkje folytán hazánkra köszöntött. És örvendetes, hogy a többi államszükséggel együtt végre elintéztettek ezek a kérdések is, amelyek, bárha fontosak az államrezon szempontjából is, még jelentősebbek, mint népszükségletek. A két uj kereskedelmi szerződés bizonyos tekintetben végét jelenti egy nálunk mindjobban elhatalmasodott osztályönzés uralmának. Mert bármennyire országos és nemzeti érdek is a mezőgazdasági ágazat fejlesztése és támogatása, semmiféle termelési és foglalkozási ág istápolása nem történhet egy gazdasági terület más érdekköreinek, azok létének és boldogulásának rovására. Hisz ha elfogadható lenne egy foglalkozási kör érdekeinek hegemóniája egy ország politikájában, akkor az a képtelen helyzet állana elő, hogy egyazon nemzet fiai, egyazon ország polgárai két csoportra szakadnának, melyek egyike a másikához az uralkodó ország és a gyarmat viszonyában állana. A kizsákmányolásnak ez az államformája erkölcsi és jogelvekbe ütközik még akkor is, ha hóditó és hódított, anyaország és idegen terület viszonyáról van szó. Hát még mennyire megengedhetetlen más életérdekek kiszolgáltatása egynek előnyéért akkor, amiker egyazon közjogi és gazdasági egységnek egyenjogú és egyenlő kötelességii polgárairól van szó. A két balkáni királysággal való gazdasági viszony rendezetlensége előnyét jelentette a mezőgazdasági termelőknek, hátrányát Magyarország minden egyéb polgárának. Nem annyira kivitelünk kor!átozódásában, mint inkább belső fogyasztásunk megdrágulásában nyilatkozott meg ez a hátrány. Hogy mit jelent a drágaság, drágasága a kenyérnek, húsnak és más élelmiszernek, erről tán nem kell újólag beszélni. Bizonyos, hogy az utóbbi néhány évben minden vonalon történt áremelkedés, amely a legáltalánosabb szükségleti cikkeket drágította meg. Ez a mai Magyarország legnagyobb betegsége. Gondolkodó ember tisztában van vele, hogy az életnek ez a megnehezedése nem kizárólag gazdasági jellegű osztályönzésből ered. A jogbizonytalanság, a politikai fölfordulások veszedelme, az általános erkölcsi hanyatlás, felelősségérzés, lelkiismeret és más eféle etikai tényezők meggyengülése, ezzel szemben a meggazdagodásnak, fényűzésnek és más ilyen alanti szenvedélyeknek fokozódása: mind közrejátszanak az életlehetőség megrontásában Magyarországon. De kétségtelen, hogy most, amikor a bizonytalanság helyett állandóság köszöntött be politikai életünkben és államszervezetünkben, adva vannak a módok és föltételek, hogy hazánknak ezt a súlyos betegségét, mely saját véreinknek életét keseríti, létért való küzdelmét nehezíti és egész idejüket a legelemibb anyagi célok számára foglalja le, a kormányzat és a társadalom minden erejével minél előbb orvosolja. A véletlen ugy hozta magával, hogy a népszükség az államszükséggel találkozott a kereskedelmi szerződések elintézésében. Ez az első lépés a nemzet Megfutamodás. Irta M. Hrabovszl.7/ Júlia. Leírhatatlan volt Dánosné öröme mostoha leánya és annak gyermeke váratlan megérkezése fölött. Ujongva ölelgette, csókolta hol az egyiket, hol a másikat, de aztán a megdöbbenéstől egészen belesápadt, mikor meghallotta, hogy Ilona nem rövid látogatásra érkezett a szülői házba, de véglegesen ott akar maradni, mert válni készül az urától. — Szent isten! — kiáltott föl a szegény asszony kezeit összecsapva — mi történt köztetek? Hisz olyan jól éltetek együtt?! — Színleg, — felelte Ilona egykedvűen — de az egyetértés már régen megszűnt közöttünk. Nem illünk együvé. Minden elválaszt, minden! — Sohasem mondtad ezt nekem! Azt hittem: boldog, nagyon boldog vagy vele ! Hiszen szerelemből lettél a felesége! Azért adtunk hozzá, mivel olyan nagyon szeretted ! — Igaz, őrülten szerettem Ferit, mikor a felesége lettem. De hát nem vak-e a szerelem? Gyanitja-e a szerelmes leány, hogy a sok ragyogó tulajdonság, amivel szerelmesét fölruházza, csak az ő képzeletében és nem a valóságban is létezik ? Azaz nem ... nem leszek igazságtalan. Feri nemcsak engemet, de mindnyájunkat megtévesztett szeretetreméltó modorával, sziporkázó szellemével. Csakhogy a látszat csal. Feri olyan, mint ama cifrahomlokzatu házak, amiket a járókelő elragadtatva szemlél kívülről, de melyekben lakni nem kellemes, mert a ház belülről lakálytalan, rideg. Boldogságom nem tartott sokáig. Az első mámor hamar, nagyon hamar szétfoszlott és keserű kiábrándulás követte azt. Mikor beláttam Feri önző lelkébe, éreztem, hogy léha, a hazugság mindennapi kenyere, a lelkiismerete tág, a kötelesség nehezen elviselhető nyűg számára, bennem csak a fiatalságomat és nagy vagyonom előnyeit szereti; a hályog lehullott szemeimről, tisztán láttam és rettenetesen szenvedtem ! Mert mindhiába ! Dacára, hogy kiismertem őt, az eszem elitélte, a szivem még sokáig szerette azon tul is, ölelésének, liizelgésének nem tudtam ellentállni és ha koronként ugy nézett reám, mint vőlegénykorában (ha pénz vagy aláírásom kellett neki), a szivem megdobbant és őrülten remélni kezdett, hogy még minden jóra fordulhat. Mert ilyenek vagyunk mi asszonyok mind : gyengék, gyávák, a szerelem rabjai, befolyásolhatók még rombadült halványunk által is, ha az a szép mult egy-egy felejthetetlen percét juttatja — eszünkbe ! Sokat szenvedtem, keserves lelki harcokon mentem keresztül ! — Szegény gyermek ! És én mit sem tudtam erről, nem is gyanítottam szenvedéseidet. De miért nem írtál ? Miért nem voltál őszinte hozzám ? — Minek nyugtalanítottalak volna hiába? Az eféle lelki harcokat az asszonynak úgyis mindig egyedül kell megvívnia. Gyermekem születése után uj erő szállt belém. Anyai boldogságomban elnézőbb lettem a férj iránt. Csupán kis leányom apját láttam benne, mentegettem hibáit, gyengeségeit, sőt az az őrült reményem is támadt, hogy átformálhatom őt lassanként. Az apai szeretet befolyásolhatja majd az ő lelkét is és ez az élő kapocs közelebb hoz minket egymáshoz, igaz barátunk lehetünk még. Hiábavaló remény volt! Feri semmi szükségességét sem érezte leikeink egybeolvadásának. Komolyabb beszélgetésbe mélyedni velem nem tartotta érdemesnek, ásított, ha eziránt kísérletet tettem. Közeledésemet unalmas érzelgésnek nevezte. A háza őt csak akkor érdekelte, ha vendéggel volt teli, szeretetreméltó, szellemes csak idegenekkel tudott lenni. Mulatni, szórakozni, tündökölni, nagyurasan szórni a pénzt: ez az ő eleme! Beláttam, hogy saját Ízlésem szerint sohasem fogom őt átformálni tudni, igyekeztem hát hasonlóvá lenni ő hozzája. Belevetettem magam én is a mulatozás árjába. Őrült életet folytattünk az utóbbi hét év alatt; a zajos szórakozások forgatagában gondolkozni is alig volt időnk. Elkábultam én is, nem értem reá elhibázott választásom fölött keseregni és már-már azt hittem: a helyes utat választottam házi békénk helyreállítására. Mert Feri most már sohasem kellemetlenkedett, mindig jókedvű volt, nagyvilági diadalaim büszkeséggel töltötték el, sőt mintha bizonyos gyöngédséget is ébresztettek volna irántam a szivében. Uj alakomban határozottan jobban tetszettem neki. Én azonban mindinkább távolodtam ő tőle. Egykori szerelmemnek utolsó szikrája is kiégett és most már csak teljes közöny volt, amit iránta éreztem. Rabláncaimat azonban még most is tovább viselném türelmesen, ha so-