Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-26 / 55. szám

Kedd, julius 26 I. évfolyam, 55. szám ROzponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca IS. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám cra ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész ívre . R 24 — félévre ... . R I2negyedévre. R 6 — egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR V1DEREN: egész évre . R 2S-— félévre . . . R 14 — negyedévre. R 7'—' egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=i Riadóhivatal 534 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—II Az indsmnitás. Sekélyen és szük mederben folydogál az indemnitás vitája. Nagy követ nem görget, tán még kavicsot sem, inkább csak nyúlós, iszapos homokot visz magával. Amit ellenzéki részről az indemnitás kapcsán fölhoznak, méltatásra, megvitatásra és cáfolásra alig' alkalmas és alig is érdemes. Az olyan nagy koncepciójú pénzügyi politikusnak, aminő Lukács László pénzügyminiszter, szinte nehezére is eshetett a maga magas fölfogásának és hozzáértésének színvonaláról lebocsátkózni az ellenfél szintjére és saját területükön győzni le a gáncsoskodókat. De megtette, meg kellett tennie. Ha az ellenfél nem keres föl engem, nekem kell őt fölkeresnem. Már pedig a kormány indemnitási javaslatával szemben megnyilatkozó ellenzéki harcmodort ez a régi katonamondás jellemzi a legtalálóbban. Jó messziről bizonytalan érvekkel lövöldöznek. Erősebb tüzelést, .súlyosabb lövegeket, amelyek méltó viszonzást válthatnának ki a kormány táborából, hiába keresünk és ugy látszik, hiába is várunk. Mintha csak az volna az ellenzéki beszédek célja, hogy a munkapártot riasszák el a támadástól, semmi egyéb : nincs elfogadható mondanivalójuk az indemnitásnak sem formája, sem lényege ellen. Nem támadnak, mert nem támadhatnak : hanem védekezhetnek, mert védekezniük kell. A helyzet ugyanis még most is megfordított és A szabadítás. Irta J. H. Rosny. Az Edouard Targe kedvesét bámultuk) ahogy a hullámzó tengerben apró lábait fürösztötte. És Myron igy szólt: — Nos, öreg Simonot, még mindig reménykedsz ? — Ó, nem, — mondta csendesen Simonot, — belátom, hogy tévedtem; ez a kis leány sohsem lesz egyikünké sem ... Targe nevével ajkain fog élni és meghalni... És kérdem tőletek, hogy miért'? Nem gazdag, őszintén csúf és a föllépése egyáltalában nem elegáns ... A modora sem kellemes .. . a társalgása utolsó, szeszélyes, mogorva, sokszor goromba is: most mondjátok, miért ne szerethetne inkább engem ... — Ki szemrevaló, csinos arcú fiu vagyok, selymes szőke bajuszszal, hódító modorral, számtalan pénzeszsákkal, — vetette közbe nevetve Darville. — De Louisette Edouard Target szereti és nyomós okai vannak ... Nem titok, hogy Targe a Butta-dux-Cailles negyed valamelyik hírhedt utcájában szedte föl, ahol a szegény teremtés rémes életet folytatott. .Jól ismerte az ütlegeket, a rúgásokat s a késszurást. És estéről-estére a boulevard és az avenue d'ltalie aszfaltját rótta szakadatlanul. .Tulot, a hirhedt apache tulajdona volt és ha .lulot megígérte, hogy vér fog folyni, hogy nyomorókká tesz, hogy megöl egy asszonyt, hát még mindig megmég sokáig az is fog maradni, hogy a munkapárti többség a vádló és a kisebbség együtt és részeiben a vádlott. Mert az uj többségnek kell helyrehozni mindazt a mulasztást, hibát, avatatlanságot és könnyelműséget, amely a közbéke és a parlamenti rend megbontásán kivül az ország pénzügyi egyensúlyát is ingásba hozta. Ennek a ténynek a tudata az, mely az ellenzék lelkét nyomja, támadó kedvét lohasztja és szónokait elfogulttá teszi. Nem harcolhatnak az indemnitás ellen, mert hisz tovább eksz-lekszben hagyni az országot nem lehet. Eléggé megérezték az ország ítéletét, amiéit éveken át eksz-leksz politikát folytattak. Most félve félnek attói, hogy ezt a végzetes fegyverüket, melyet a végzet szatírája folytán még saját maguk ellen is alkalmaztak, újra használatba vegyék. Ha semmi egyébben nem nyilatkoznék meg a nemzet Ítéletének hatása, az eksz-leksz politikusoknak ez az elnémitása egymagában örök emlékezetűvé tenné az elmúlt választást hazánk törtéijÉÉfcen. Innen van, hogy a vita teljes szerepcsere képét mutatta a szembenálló felek között. Az ellenzék védekezett, mielőtt még megtámadtatott volna. És a munkapárt nem is támadott. Lukács László pénzügyminiszter csak épen azt mutatta ki, hogy milyen alaptalan az ellenzéknek még a védekezése is. Érdemes leszögezni azokat a tényeket, amelyeknek velős és logikus sorotartotta a szavát. Elmondom, hogy hogyan lett e szegény leány a derék férfiú rabszolgája. Louisette elég jó családból származik. Az anyja egy jó kis bourgeoise volt, az apja könyvkereskedő a quai des Augiistin-en, de megbukott. Ez a szelid kis házaspár nem a struggle for life számára született. Az anya beteges volt, a férfi álmodozó és gyenge. A gyermeküket határozatlanul, rendszertelenül nevelték. Szomorú hajlékukban a nyomor volt az ur többnyire. Tiz hónapi időközben kórházban haltak meg mindketten és Louisette egyedül maradt. Tizenöt éves volt és némi ügyességre tett szert a varrásban és hímzésben. Ebből tartotta fönn magát. Tapasztalatlan kisleány létére nem tudta, hogy menekülnie kell e negyedből, hol minden lépésnél száz veszély leselkedett rá. Igaz ugyan, hogy kis padlásszobáját potom áron bérelte s hogy elfoglaltsága mellett gondolkozni sem ért rá. Hogy már akkor is elbájolóan szép volt, felesleges külön megemlítenem. Jellemileg becsületes, erkölcsös volt, de a végtelenségig félénk és bátortalan. A negyed léhütői csakhamar észrevették. Érthetetlen, hogy egy féléven keresztül miként sikerült neki éberségüket kijátszani, nagy szerencse volt ez a szerencsétlenségben. Végül Julot, a nagy Julot vetette rá a szemét. Követni kezdte és nem hagyta kétségben szándékai felül. — No, no, csak ne kényeskedj — kiál| totta kezdetben — Át kell menned rajta. Julot zatával a pénzügyminiszter a kisebbség minden védekezését hatálytalanná tette. „Kifogásolják a hat hónapos índemnitást? Hisz kérhetett volna kétszer három hónapot is ; de akkor vétett volna azon köteles politikai őszinteség ellen, amelylyel a köznek tartozik." Finom és hatásos célzás foglaltatik e szavakban arra a bujkáló politikára, mely a koalíció legnagyobb hibája volt s amely még saját pártjaival szemben is a kellő őszinteség hibájában leledzett. „Kifogásolják, hogy ez az indemnitás nem költségvetés az 1910. évre, mert csak az 1909-iki költségvetési törvényt veszi alapul ? Nos, a kölcsöntörvényjavaslat az 1910. évi beruházásokkal teljes költségvetéssé egészíti ki az indemnitási javaslatot." Tehát mind az alkotmányos lényeg, mind a pénzügyi tartalom, tehát törvényszerűség és célszerűség szempontjából egyaránt helytálló a kormány javaslata. De hiszen, ezek a szempontok tulajdonképen csak mellékesek voltak az ellenzék szónokainak szemében. A lényeges az volt, hogy a volt koalíciót megvédelmezzék, szemben a^zzaí a súlyos felelősséggel, amelyet az államháztartás egyensúlyának gazdálkodásuk által okozott megingása hárít reájuk. Ezt a védelmet ugy vélték legegyszerűbben elérni, hogy elődeik, a volt szabadelvüpárt nyakába akarták varrni a nagy zárszámadási hiányokért való felelősséget. E kísérlettel szemben elég elhatározta, hogy Julotné leszel! . . . Nem lesz rossz dolgod. Atfcu függ, hogyan viseled magadat. Julot olyan volt mint egy varangy, egy egyenes csontja nem volt, undok feje előrehajolt, olaj, pálinka és érett sajtnak a szaga vette körül állandóan. A leány oly félénk, akit nyomorultan, de szelíden neveltek, remegett. láttára, mint a bárány, ha a tigris leheletét érzi. De a félelme nem volt nagyobb az utálatánál. Szótlanul menekült előle, ki undok szójátékokat röhögött a fülébe és üldözte bűzös leheletével. — Nem érdemes ... Ha Afrikába is szalannál, oda is e'mennék érted ... Át köll menned rajta ... Nem ilyen fábu faragták azt, aki kifog rajtam. Három hete tartott már e kínszenvedés s a gyermek nem mert aludni többé. Remegve húzódott meg kis padlásszobájában, tudta, hogy vadállat kerülgeti a hajlékát, minden reccenésre, minden neszre szivdobogva ugrott föl. Egy éjjel, ahogy végre nagy keservesen álomba merült, gyanús nesz riasztotta föl hirtelen. A kulcscsal bezárt ajtó, im nyitva volt és az ajtónyílásban egy alak körvonalait pillantotta meg. Sikoltani akart, de nem tudott . . . Mintha vasmarok szorította volna át gégéjét. De elment volna a kedve is tőle. Suttogó hang förmedt rá a csendből: — Ne visits! Ha csak megmukkansz, hát kiszorítom heltiled a lelket. Nem hiába gyüttem . . .