Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-22 / 52. szám

950 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 julius 21 A klerikális Frank-párt. Zágrábi jelentés szerint a Fránk-féle horvát jogpárt több heti tárgyalás után elhatározta, hogy a klerikálisokkal végleg fuzionálni fog. A párt a keresztényszocialista nevet veszi föl és miután a párt eddigi vezére, Frank József dr, betegsége következtében a politikában többé részt nem vehet, a párt Horváth Sándor dr vezetése alá fog kerülni. A Frank-pár torgánurna, a „HrvatskaPravo" és a liberálisok orgánuma, a „Hrvatska", be fogják szüntetni megjelenésüket és szék helyett egy nagy egységes sajtóorgánum fog megjelenni a párt hivatalos lapjaként. Délszláv ábrándok. Bécsből jelentik: A Deutschés Volksblatt szerint az a nyilatkozat, amelyet a boszniai tartománygyülésben Sarics püspök tett, azt mondja, hogy Stadler püspök pártja Boszniának jövö üdvét csupán Horvátország-Szlavoniával, Dalmáciával, Isztriával és Fiúméval való egyesülésben látja. A tartománygyűlés jegyzőkönyve ezen a helyen egy közbeszólást jelez a szerbek részéről, amely azt mondotta: „Ez Ausztria müve!" Erre előbb azt kell megjegyeznünk, hogy Ausztriának*Stadler dr politiká jához semmi köze és hogy mindenekelőtt az ausztriai németek azt a programotamely Sarics püspök nyilatkozatában foglalta, tik, ' forradalminak jelentik ki és elvetik. Stadler püspök terve szerint a horvátság lenne % központja a délszlávság politikai és nemzet1 szervezetének Zágráb középponttal. A szerbhorvát nemzeti koalició jövőbeni tervei más irányban mozognak, mert ők a szerbek és horvátok egyesitésével Boszniát akarják egy nagy délszláv organizáció középpontjává tenni. Mind a két párt politikájának végén a délszláv birodalom felállítása áll. Csakhogy Stadler ezt a délszláv államot előbb Ausztria felé akarja kifejleszteni, hogy beolvassza a katolikus szlovéneket, a szerb-horvát koalició politikája pedig arra irányul, hogy az uj délszláv birodalomba elsősorban az összes szerbeket csatolja bele. Ezzel szemben — úgymond a Deutsches Volksblatt — nekünk Ausztriában minden okunk meg van arra, hogy nyitva tartsuk a szemünket. A trialisztikus gondolat, amennyiben csupán Boszniának Horvátországgal és Dalmátországgal való egyesítéséről van sző, reánk németekre nézve tulajdonképen nem tiszteletére, akiket olykor lehozatott és négyes fogaton vitt be az állomásról. .. Nem, nem volt unalmas a falu, az ő falujuk; és az asszonyok öntudatosan, kritikus szemmel várták a pesti nőt és elhatározták, hogy nem hagyják magukat lekicsinyelni tőle. Aztán megjött a doktorné és igazán nagyon eksztra volt. A hajába nem tett betétet ! Az alakja nem volt karcsú, hanem „csak ugy lógott le róla a ruha" és az arca mindig olyan fáradt, puha, fehér volt, mintha rögtön elaludna. De néha fölragyogott a szeme, mint a macskáé, éjjel, — ha férfi jött a szobába, olyankor : ezt már megfigyelték az asszonyok, — és ha akarta, olyan karcsú volt és ugy tudott leülni, mint a színésznők a hetilapokban közölt arcképeiken. A háza pedig . . . Ablakaira húzott sárga selyem-függönyöket akasztott, melyekbe nem horgolt csillagokat. Párna helyett muskátlit tett az ablakába. Asztalteritője egy szőnyeg volt. No és mennyi virág volt a szobáiban ! Azt mondta, a napraforgó a kedvenc virága . . . Ilyesmit ... Ha vendégei voltak, hímzett futó helyett valami halványzöld rojtos selymet dobott az abroszra és azt teliszórta virággal ... A gyerekét nem hagyta bepólyázni . . . Nagyon különös asszony volt. Vörös doktor csak mosolygott, ha a feleségéről szóltak neki az asszonyok. Ha mosolygott, még csúnyább volt, mert akkor a sárga, egyenlőtlen fogai is látszódtak. Az asszony pedig — egyelőre — egész jól érezte magát itt, falun. Kipihente oesti. zaklatott, keservesen szép leányélerejt semmi elrettentőt; Stadler püspök programja azonban határozottan Ausztria megrablását jelenti és már ez a gondolat is annyira bűnös, hogy a leghatározottabban tiltakoznunk kell ellene. A miniszterelnök beszél . . . — A. képviselőház ülése. — (Saját tudósítónktól.) Küzdelmes, meleg, rég; napokra emlékeztető ülése volt ma a képviselőháznak. A folyosókon lázas türelmetlenséggel várták az elnöki csengettyű szavát, az ülés kezdetét, a szenzációt, KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnök beszédét. És az ülés megnyitása után kongtak az ürességtől a folyosók. Mindenki a teremben volt, a kormánypárt padjairól talán egyetlen képviselő sem hiányzott, aztán fölállt Khuen-Hédercáry Károly és ez a nagy, várakozó ünnepélyesség emlékeztetett mindenkit azokra az elmúlt, szócsatáktól forró napokra, amikor épen ilyen tömött jobboldal hallgatta áhítattal a vezérek csengő, kemény, éles szavait ... A miniszterelnök beszél. .. Nagy, várva-várt igazságokat, kemény, bátor mondatokat mondott az ellenzék padjai felé Khnen-Héderváry. Megérttette az ellenzékkel azt, ami úgyis olyan nagyon könynyen megérthető, hogy a mai kormánypárt a nemzet lelkének felébredése és a koalició bűneinek ítélete. Hangsúlyozta a koalició legnagyobb bűnét, azt, hogy a soraiban kitört egyenetlenségek miatt nem tudta a királylyal való békét létrehozni. Hogy a béke létrejöhessen, vissza kellett lépni a hatvanhetes alapra. A miniszterelnök józan, bölcs politikai éleslátását legjobban a bankkérdésről mondott szavai jellemzik. Nem szabad — mondta — hálátlannak lenni a közös bank iránt, amely annyi szolgálatot tett már a magyar nemzetnek. Észszerűen kell megoldani a bankkérdést, épen ugy, mint a választójog kérdését is, ielzők és frázisok nélkül, igaz, liberális alapon. Általában az egész beszéd a reális politika hitvallása volt. Komoly, tartalmas és férfias. Az impozáns többség, rendkívüli, szokatlan lelkesedéssel ünnepelte érte a miniszterelnököt. A nevezetes ülésről részletes tudósításunk itt következik: Elnök: Berzeviczy Albert. Jegyzők: Mihályi Péter, Popovics Dusán, Beszkid Antal. tét. Megtanulta lenézni akkori csalódásait, élvezte a jó módot: pihent. Asszonyi volta sem izgatta túlságosan, Nem volt érzéki természetű, ámbár annak akart látszani. Önmagát szerette a legjobban a világon ; e^t ugyan most még nem tudta biztosan, mint később, de már érezte és eszerint élt. Férjét, gyerekét a sorsukra bizta, — megtette nekik azt a szívességet, hogy ott élt, náluk. Házassága második évében kellemes szórakozása is akadt. A faluban lévő szeszgyárba uj hivatalnok került. Sápadt., pesti fiu, akinek az orvosok levegőváltozást, jó, vidéki levegőt ajánlottak. A fiu — huszonhat éves volt — eljött ide, mert szeretté az életét, meg akarta tartani még egy ideig és dolgozott a szeszgyár rossz levegőjében egész nap, hogy este hatkor kisétálhasson az erdőbe. Sajnálta Pestet, a színházakat, a kávéházakat, a sok-sok újságokat, főleg a Frankfurter Zeitungot és sok más egyebet. Eleinte örült itt a csendnek, az „egyszerű erkölcsöknek", de aztán jobban megismerte őket, az erkölcsöket is, a csendet is és megfájdult a szive magányosságában, szomorúságában. Nézte, nézte a levegőt, mely állítólag használt néki és gondolkozott: mi ér többet, a szive, vagy a tüdeje... Verlainet olvasta, aztán azt is megunta, az olvasást is, mindent. . . Ekkor történt, hogy megismerkedett Vörös doktornéval, ugy, hogy meg is látta. Meglátta a betét nélküli Botticelli-frízuráját, a tompaszinü ruháját, a macskaszerü mozdulatait. És az asszony is tudott Veriaineről és Maeterlinckről, az asszony is tudott hallgatni és szomorúan maga elé nézni. — a fiatalA tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Elnök bemutatja a Kúria átiratát, melyben jelentik, hogy Pallavicini György őrgróf és Kun Béla mandátuma ellen kérvény adatott be. Bemutatja a képviselőház számvevőségének 1907—09. évi jelentéseit, melyek kiadatnak a számvizsgáló-bizottságnak. Bujanovich Gyula, a gazdasági bizottság előadója beterjeszti a gazdasági bizottság jelentését az alelnökök tiszteletdijának megállapítása tárgyában. Khuen-Héderuáry beszéde. Khuen-Héderváry Károly gróf: Reflektál Justh Gyula tegnapi beszédére. Justh kijelentette, hogy pártja békét akar. Nagyon örvend ennek a kijelentésnek. Csak azokra a fölirati javaslatokra kiván reflektálni, amelyeken annyi aláírás van, amely a határozathozatalhoz szükséges. Elsősorban Apponyi fölirati javaslatával foglalkozik. Abban a tényben, hogy a munkapárt ilyen nagy számmal jelent meg a parla" mentben, a nemzeti lelkiismeret ébredését látja. (Zaj. Ellentmondás a baloldalon.) Sokat vitat, ják az alkotmányellenes elnapolás és a házfölosziatás kérdését. Ebben a kérdésben még kézzelfogható argumentumokat is alkalmaztak ellene. (Mozgás.) Megtartják az ígéreteket. A maga részéről azonban ez nem gátolta meg abban a meggyőződésében, hogy kötelességének megfeleljen. (Tetszés és taps jobbról.) Mikor a Háztól pénzügyi felhatalmazást kért, a javaslatot még a bizottságokhoz sem utasították és így tisztában sem lehetett azzal, hogy a kormány és a képviselőház között az együttműködés lehetetlen. Az előző kormány igen sokról mondott le, amit előbb követelt. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezt nem kárhoztatja, okos politikusnak talán igy is kell eljárni, A szabadelvüség zászlaja alatt nincs mit szégyenkeznie a mostani kormánypártnak. Mi soha nem Ígértünk olyat, amit be nem tartottunk, Apponyi azt veti szemére a kormánypártnak, hogy csak akkor hirdette elveit, mikor a hatalmon volt. Ezt megfordíthatja ugy, hogy a mostani ellenzék mindig következetes volt, csak akkor nem, amikor kormányon volt. (Zajos derültség a jobboldalon.) Mi hagytuk a ember pedig, hogyne, beleszeretett, nagyon beleszeretett. Persze, már nem unatkozott ott, falun. Járt az asszony nyomában, vitt neki könyveket a sárga, elfüggönyözött szalonjába és az irodalmon át akarta feléje kínálni szerelmét ... Az asszony pedig tanult, tanult játszani a férfival. Ez már más volt, mint a leánykori flirtölések . . . Azonkívül irodalmat is tanult az ifjútól. Mert ő szeretett tanulni. És rajta múlt, hogy ez a szerelem csak irodalmi maradt, Érzelmeit csak a könyvek adták és a fiatalember nem kapott egyebet, mint kis elismeréseket: „milyen szép volt az a megjelölt szonett! És az a regény ... Ilyen finom dolgot még sohasem olvastam!" Ehez egy kézszorítás, egy asszonyos, élénk mozdulat, macskaszerü pillantás járt, — semmi más . . . A fiatalember várt. Izgatott volt, türelmetlen volt és idő multán észrevette, hogy az asszony kinozza. Figyelt. Észrevette, hogy társaságában még csak azt a jóleső érzést se leli meg, azt a harmonikus összecsendülését kőt ember gondolatainak, hangulatának, melyre néha-néha fiatal leányok társaságában is ráakadt. Ez az asszony a legszebb verseket olvassa, a legfinomabb lelki titkokat ismeri meg és nem tud mást mondani, mint: „Jaj, de szép! Jaj, de szép!" Ez az asszony mindettől nem halad előre, gondolatain semmi nyomot se hágy, ami ujat hall, lelkében egy hur se rezdül meg emberi nyomorúságok, szépségek, vergődések föltárásakor, — hát ki ez az asszony? Haragosan, szinte gyűlölettel figyelte. Letépte róla a divatos mázt és azt hitte, egy közönséges, még a közönségesnél is rosz-