Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-17 / 48. szám

1910 I. évfoSyam, 48. szám Vasárnap, julius 17 ISDzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, j—j Rorona-utca 15. szám c=3 Budapesti szerkesztőséé és kiadóhivatal IV., pa Városház-utca 3. szám e=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . R 24 — félévre . . . R 12 — negyedévre . K 6 — egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évrs . R 28— félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 t=i Riadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—I? A rémsk Minden óriási Dreadnaught-hajó egyegy fenyegető, fekete réme az emberiségnek. Kolosszális fölkiáltójel, amely rámutat a háború gyalázatára és dohogó kürtőinek füstje mintha milliók máglyájából gomolyogna az ég felé. Hiába, a gyalázat rémei mégis szaporodnak. Az elsőket az angol hajógyárakban kezdték kovácsolni s nyomban hihetetlen versengés indult meg a nagyhatalmak között. Németország nem hagyja magát, Ausztria-Magyarország sem hagyhatja s Olaszország, Oroszország meg a többiek mért maradjanak el? Szörnyű siralom ez, az államok mostani fegyverkezése, amihez fogható nem fordult még elő az emberiség történetében. Nem is fordulhatott. Nagy elméknek azért kellett a technikát mai magaslatára fejleszteniük, hogy a páncélosok, a naszádok és torpedózuzók tökéletesebben, gyilkosabb biztossággal készülhessenek. Asquith lordnak, a britt miniszterelnöknek tegnapi beszédéből is kiviláglik, hogy milyen átok a mérhetetlen versengés a flották fejlesztése körül. Miközben Asquith a hadügyi költségvetés megszavaztatása érdekében szólt a londoni alsóházhoz, talán akaratlanul tört ki belőle, hogy mennyivel áldásosabb volna a Dreadnaughtokra szánt összeget a nép jólétének fejlesztésére fordítani. Dehát Németországgal mentegetődzött s Ausztria-Magyarországgal, amely szerinte titokban szintén uj flottát építtet. Nem tartjuk valószínűnek, hogy Aehrenthal gróf, illetve az osztrákmagyar diplomácia e kérdésre vonatkozólag bármely irányban meg fog nyilatkozni. Hiszen ha tévedés Asquith állítása, akkor sincs ok a tagadásra. Hát még, ha nem tévedés. Magunk is tehát, Ausztria-Magyarország közvéleménye tájékoztatás nélkül maradunk. És ez elég szomorú, megdöbbentő még csak a sejtése is annak, hogy nélkülünk, a törvényhozásunk kikerülésével, a mi pénzünkön építtessenek hajórémeket. Aligha hisszük, hogy az udvar és Aehrenthal ezt meg merik kockáztatni. A magyar nemzet mindig áldozatkésznek mutatkozott, ha elkerülhetetlen nagyhatalmi kiadásokról volt szó, azt hisszük tehát, hogy most is bizalommal fordultak volna hozzá, ha flottát építtetnének. Jellemző különben Angliára, hogy már annyira immorálisnak tartja a fegyverkezést, hogy minden módon Ausztria-Magyarországra és Németországra akarja terelni a felelősséget. Ugyanakkor, amikor Asquith ránk hivatkozik, a londoni lapok nagy hűhóval adnak hirt Németország titkos háborús munkájáról. A gyanús eredetű tudósítások szerint Németország egész tengeralattjáró flottát építtet. Erről a verzióról sem lehet kétségtelenül megállapítani, hogy igaz-e vagy hamis. De annyi bizonyos, hogy a német diplomácia viszont módot fog találni arra, hogy Angliára kenje az ódiumot. így ujjul ki időnkint a versengés és az eredmény, hogy újra szaporodnak a rémek. Mégis: az angol és a német nép nem érzi meg annyira a páncélosok építésére kidobott horribilis összegeket, mint a szegényebb nemzetek, elsősorban Magyarország. Már most, igazán hiábavaló volna, ha speciálisan Ausztria-Magyarország fegyverkezése ellen tiltakoznánk. Ezt nem tehetjük, mert hiszen Németország szövetsége, mint a tavalyi háborús bonyodalmak alkalmával is bebizonyult, sokkal becsesebb nekünk a világbéke szempontjából is, semhogy érte áldozatokat ne hozhatnánk. A rémekről beszélve, az egész emberiség egyetemének érdekeiről van szó, a fejlődés és a kultúra jövőjéről. Ezek miatt kell újra meg újra fölemelnie mindenkinek . tiltakozó szavát és elmondania Asquith lorddal, bizony, mennyire üdvösebb volna, ha a Dreadnaughtok helyett a népek boldogságát fejlesztenék a nagyhatalmak. Ha csak a tizedrészéből a fegyverkezésre költött összegeknek népjóléti és népművelési intézményeket létesítenének, olyan imponáló, hasznos és istenes cselekedet volna ez, aminővel a nagyhatalmi dicsőség föl nem ér. Galambos ur, a hös. Irta Törökné-Kovács Hermin. (Szin: Gálambosék lakása. Galambos ur, aki különben érdemekben őszülő könyvelője a „Legeslegelsö Pestbudai Zászlószövetgyáríl-nak, izgatottan, hosszura szabott léptekkel rohan fel és alá, mint, — ha elavult hasonlatok is megfelelnek, — a ketrecbe zárt oroszlán. Csupán annyi különbséget konstatálhatok első pillantásra, hogy sörény helyett pirosfehérsöldszinü zászlószövetdarab leng utána, melyet bikaviadorra emlékeztető, vacl mozdulattal ráz. • Felesége, született Topánfalvi Lotti, sötét kétségbeeséssel néz az ura izzadtságtól ragyogó homlokára). Galambos ur (egyre rázza a szövetdarabot). Ez . .. ez az oka mindennek ! Ebből sarjadzik a halálom, ez teríti rám a fekete lepedőt ... Galcunbosné (nehéz sóhajjal). Oh, Istenem ... Galambos ur (megüli a felesége elölt zordonul). Igen, Lotti. Készülj el a legrosszabbra. Készülj el mindenre. Készülj el az én szerencsétlenségemre, a te szerencsétlenségedre, mert még csak nyugdíjra se számithatsz. Ki fognak dobni. Mindenhonnan kidobnak. Kidob a főnök ur, ha kegydijat kérsz, kidob a háziúr, kidob a fűszeres, a hentes, a szabó, Galambosné. Elég, elég... Nem birom tovább ... Galambos ur (könyörtelen keménységgel). És Galambos Istvánné, született Topánfalvi Lotti, farkasszemet nézhet a nyomorusággal. Ölelkezhet vele, hozzá tapadhat.. . Galambosné (méltósággal). István, te megbolondultál. Elment az eszed. Nem tudod, mit beszélsz. Megzavart az az ostoba dolog. Galambos ur (hideg gunynyal). ügy? Te csak ostoba dolognak nevezed'? Semmi egyébnek? Személyes biztonságom semmi rád nézve? Galambosné, Hát miért ugrottál bele? Ki kényszeritett? Galambos ur. Hogy ki kényszeritett? A férfias bátorságom kényszeritett. Az az őserő, mely velesziiletik az emberrel, melyet nem lehet letagadni, nem lehet elfojtani. A büszke vérem követelte. Az a hagyomány, mely összefügg a Galambos névvel. (Gúnyosan,) Persze, te ezt nem érted. Te csak aszszony vagy és Topánfalvi vagy ... Galambosné (ébredő haraggal). Ember! Ne sértegess! Egy Topánfalvi mindig van annyi, mint egy Galambos, ha nem több! Galambos ur (hahotázik). Nagyszerű! Na, ez jó! Hogy egy Topánfalvi. . . ? Hát meg mernéd-e tenni te, vagy a bátyád, az öcséd, amit én? Az én tisztes könyvelő multammal? Amely távol állt mindig a véres harcok szinterétől, amely legföljebb csak főnöki oldalbarugások zajától volt hangos ... Aszszony, látod ezt a zászlószövetet? Ez adott kenyeret nekünk. Ennek a szolgálatában hullt dér a fejemre. És most — most a mártírja is leszek. Hős, ha nem is olyan, kinek babérral övezik homlokát. Galambosné (haraggal). Ne szavalj! Csak színpadon szeretem az ilyesmit. Ha nagyhangú frázisok szorultak beléd, nagyobb erkölcsi eredménynyel öntheted ki őket a „Fekete gomba" törzsasztalánál. Ott szeretik az ilyent. Nekem azonban ne mondd, hogy zászlókért küzdöttél. Eshetne szó a három deci borokról és egyebekről. Ha ugyan küzdelemnek lehet nevezni, ha az ember könyvel és mindig csak könyvel ... Mi közöd neked ahoz, hogy gyárad zászlókat gyárt-e vagy margarinos vajat? Galambos ur (nehezen fojtott indulattal). Szóval: ez a te véleményed rólam, az én működésemről. Ez a véleményed hazafiúi önfeláldozásomról, arról a vérről, mely oldalaimból fog ömleni. Galambosné (kicsinylően). No, ez nem egészen bizonyos. Tudniillik a véred hullása nem bizonyos. Galambos ur (kétségbeesetten). Azt hiszed? Hát volt az én kezemben valamikor puska, fogtam valaha fegyvert, ha csak szalonnaszelő bicskát nem. Voltam én katona? Őriztem vagy egyszer a hazát? Védelmeztelek téged, az életpáromat? Ismersz engem, Lotti. Gyönge vagyok, bárány vagyok és mindenekfölött ijedős vagyok. Nem szégyenlem. Mért röstelném? Nem vagyok én Napoleon, de még csak főnök ur se. Sorozás előtt, bár rövidebb az egyik lábam, félelmemben három napig koplaltam. Reszkettem is, mint a kocsonya. Soha puskát meg nem fogtam, pisztolyt el nem mernék sütni, ha mindjárt életemet kellene vele védelmezni, akkor se. Es én most, vénségemre, harmincöt évi könyvelői múlt után, őszbecsavarodott fejjel, vadászatra menjek! . . . Medvevadászatra! Soha, Lotti, soha! Rúgjon ki a főnök ur, rugj ki te, rúgjon ki az