Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-16 / 47. szám

1910. I. évfolyam, 47. szám Szombat, jullus 16 KDzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám t=u Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cz3 Városház-utca 3. szám • ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre. K 24-— félévre . . . R 12*— negyedévre. K 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér EL0F1ZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . R negyedévre . K V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fiitér 7 TELEPON-SZAM: 14— Szerkesztóség 835 t=i Kiadóhivatal »38 2'40 Interurbán 835 A Budapesti szerkesztSség telefon-száma 125—12 Népszámlálás. Bizonyos tünetek együtt mutatkoznak; ugyanakkor, amikor a magyar törvényhozás tudatára jut a népszámlálás halaszthatatlan szükségességének, riasztó és megdöbbentő adatok kerülnek napfényre arról, hogy meddőbb ország alig van a miénknél a föld kerekségén. Egyes faluk anyakönyveit éveken át belepi a por, anélkül, hogy ki kellene nyitani azokat és az elmúlt napokban födöztek föl egy kis alföldi várost, ahol három éven át nem szült egyetlen anya sem. Alapos okunk van hát, hogy rettegjünk a közelgő népszámlálás eredményétől. Gyászdalt énekelnek majd azok a számok s kitűnik belőlük, hogy hány millió ölelés nyomán nem fakadt élet s meg sem született és meg sem fogant magzatok túlvilági hangja sir ki a statisztikából. Az egyke-rendszert, sőt a teljes meddőség rendszerét két körülménynyel lehet megmagyarázni. Az úgynevezett felsőbb, anyagilag és szellemileg fejlődött társadalmi osztályokban bizonyos ethikai elfajuláson, kényelemszereteten, gyakran csajádi politikán alapszik, az alsóbb néprétegekben pedig a silány gazdasági helyzet, a nyomor okozza. Pontos adataink arról természetesen nincsenek, hogy Magyarország milyen mértékben gyilkolja önA szegedi szappanoskofák. Irta Móricz Pál. I. Nyári hévnap pörzsölte az illatozó mezőt. Belsó' láztól himló'dzött a szikes-föld, kitikkadt; omlatag teste kérges darabokban pattogzott föl. A lovak lába nyomán vastag por felhőzött. Jól sikerült a temerini vásár és a szegedi hires szappanoskofák alig várták, hogy a földvári pusztán a nagy kővendégfogadót elérjék. A nyitott kapun a fuvarosok gyihézve fordították be lovukat a csárdaház fallal keritett udvarára. Ezt a csárdát három oldalról kanyarogta körül a Tisza folyó. A csárdásné rég ösmerte szegedi Kiss Annusnak, szappanfőző-mester szegedi Kiss Márton uram leányának az anyját is. Mert az volt a szokás, nem a férfiak, hanem az asszcrnyok jártak el vásárokra a szegedi hires szappannal kofálkodni... A Csárdásné kérdezte is Annustól: — Hát a Róza néninek mi baja? — Pestre fuvarozott szappant a szülém! — magyarázta Kiss Annus, miközben a konyhába léptek. Széles hátú rakott szabadtűzhelyen rotyogott itt a sok nagy vaslábos, cirmos cserépfazék. A lábosokban paprikásPulyka párolgott. A potrohos fazékból étvágygerjesztőig kívánkozott ki az aranyos 'ében fürdetett töltött káposzta . .. Annus, a fiatal étvágyú barna Kiss Annus szinte nyelte orrával, csiklandozott órácskájával az Ízletes, friss ételszagokat. Nehéz arany fülbevaló himbált a csárdásné magát. Csak a szimptomákból, a poros anyakönyvekből, a gyakran leleplezett kuruzslóasszonyok s az orvosi tudomány prostituáltjainak már ritkábban kiderülő bűneiből következtethetünk. Budapesten például száz meg száz elzüllött orvos él a külvárosokban, akiknek kizárólagos kenyere a magzatgyilkolás; De mutogatnak dúsgazdag, kiválón-ak ismert professzorokra is, akik körül megölt csecsemők lelkei szállnak. A magyar világváros különben más módon is kitűnően berendezkedett. Minden egyes piszkos falu a főváros környékén haláltelep. Aki halálraítélt mégis a világrajönni merészkedett, ott pusztul el a piszokban, az éheztetésben, a mérgezett tej miazmáitól. Hát még a falvak. A Baranya vármegyéről, Tolna vármegyéről s általában és siralmasan a magyar vidékekről szálló hirek épenséggeí nom legendák. Telimellii, ringócsipős, egészségtől duzzadó, anyaságra termett magyar aszszonyok ugy isszák a fenyőfa leveleinek kifőzött nedvét, mintha a szerelem és szépség boszorkányos vize volna. Már a meghamisított, istennel-terinészettel szembeszálló nemi élet szerint alakult át egyes helyeken az erkölcsi fölfogás is. Két-három gyermeket nevelni már szégyen, a termékeny aszszony csúfondáros és bolond és eszeveszett. Ó, ez nem a divat többé. Nem hátrakötött fejéről. Annus kerek, barnapiros arcáról leolvasta az éhséget a kövér aszszony. Elnevette magát. — Galambom! Szívesen adnék én maguknak is ebből az ételből! Ám, vendéget várok rá... Azok nem értik a tréfát. . . Tudja, lelkem, azok olyan országutlesi szegénylegények. — Lakodalomra elég volna ennyi étel! — sopánkodott az éhes barna leány, szegedi Kiss Annus. Annust belső szobájába vezette be a csárdásné. Az öreg bőrdiván karfájáról rezes oroszláufejek vigyorogtak Annusra. Annusnak itt külön tálalt a nyájas csárdásné; mert Annus volt a gazdája a többi szappanoskofának is. Annusék szappanját árusították mindnyájan az asszonyok. Annus, a jóizii ebéd után, még el is szenderedett az öreg bőrkanapén! Álmában is vigyorogtak rá a csodás rézoroszlánfejek, rézver fc virágok. — Lelkem! . . . — No, no . . . Mi az? — riadtan tápászkodott fel. Az álmos leány szeméről nehezen repült tovább az édes, egészséges, ifjúkori szender, midőn a fehérarcú, kövér csárdásné mosolyogva simogatta Annus homlokát. — Én vagyok, lelkem ! Csak ne rémledezz ! Ha pénz van körültetek, annyit mondok, jó lesz biztos helyre dugni . . . Mert mindjárt itt lesznek a szegénylegények. Annusnál volt pénz. Sok pénzt árultak a szappanból a temerini vásáron. Még a kofáktól is összeszedett ezerhétszáz bankó forintot és a saját kocsijukon a tepertős zsákba rejtette el a pénzt Annus. Csupádon az „á la mode" élés a finomságos légkörökben sem és a zsuppfödeles házak táján és a szük munkáslakásokbau épenséggeí nem az. Ez a föld, a meg nem ásott sirok temetője nem tudná eltartani a jövevényeket. Vétkezik, igen, sok anyátalan anya, ám pellengérre állítani nem szabad őket, ám tudni kel!, hogy a gyalázat titkos éjszakáin a legtöbbjük öntudatlanul cselekszik. Fölösleges ismételnünk és nem szükséges bizonygatnunk, hogy a siralom, amelyről szólunk, a népszámláu., előrelátható szomoruságos eredménye, valóban — eredmény. Ezerféle gazdasági körühnénynyel magyarázható. Minden, amit nyomornak, silány viszonynak, kulturátlanságnak nevezünk, az a meddő csókokban jut kifejezésre. Amelyik falunak a legkisebb a határa, annak az anyakönyvébe a legkevesebb a bejegyzés. És a bányászasszony ritkábban szül, mint az asztalos felesége. Hát igaz : érezzük, hogy itt szörnyű veszedelmek vannak, hogy pusztul a magyar faj, de majd még öntudalosabbá teszi a kétségbeesésünket a népszámlálás. Még az is meg fog látszani rajta, hogy az utolsó tiz évben, különösen annak végén még jobban letört az ország élete. Az élet nagyszerű szervezetének egymásbakapcsolódása, hogy attól is függnek a baranyai születési arányszámok : milyen politikusok kormányozzák az országot. fülbevalójáért aggódott. Az értékes fülönfüggőt sehogy sem tudta kivenni. II. Szárnyas nagy ajtója volt a csárdaház ivószobájának. Még messze bandukolta kormos, fekete palástu Naplemente, máris fagygyugyertyákat gyújtottak a homályszürke színektől borongó szobában .. . Innét már nem volt menekvés. Az országúton még veszedelmesebb társaság a szegénylegény. A kemencénél gubbaszkodó cigányok nótás szerszámjaikat hangolták, pengették és. mivel a szemök barna szegedi szappanoskofák láttak már máskor is szegénylegényt, buzdították a vásáros élet viszontagságaiban még járatlan fiatal leánykát. — Megládd, Annus, nem gyilkos népség ezek a szegénylegények, — szólt a vereshaju, sötétszemü Móra Ágica. — Legalább hajnalig kitáncoljuk magunkat! — örvendezett Vecsernyés Veron, a másik kackiás szappankofa. Öreg, ráncos Patkó Rózái, a legvénebbik régi, régi szappanoskofa is elvigyorodott. . A pislogó gyertya veres lángsugárt lökött arcába s a vén kofa a kelletlen fénytől lehunyoritotta szemét.. . — Helie !. .. Tudod, tubicám ! — szikár fejét Annus hamvas arcához hajlította a még talán boszorkazsirral is megkent vén kofa — Hihi 1 Azért azt mondom, hogy a strimflid szárába ne dugd a pénzedet... A vérpíros szájú fiatal kofák összevillongtak ! Elnevették magukat. — Ih ! Híh! — mintha láthatatlan kezek csiklandozták volna a hónaljukat, mellüket