Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-16 / 47. szám
3 DÉLMAQYARORSZAQ 1910 Julius 16 Mindezekből pedig az következik, hogy helyeseljük a népszámlálás sürgős előkészítését és végrehajtását. Minden magyar törvényhozó előtt hadd legyen ott a statisztika. A parlament készülő rendkívüli nagy munkájához a számok adjanak erőt és kitartást. A szörnyű adatok tartsák össze a nemzet valamennyi rétegét s belőlük világitsón ki ap a jelszó, hogy meg kell mentenünk önmagunkat. Egy szédítően nagy és gyökeres szociális átalakulásra van szükség; föl kell riasztani a magyar népet a meddőség ágyából, friss és egészséges vért az elfásult, a buja tagokba és jólétet és műveltséget. Igazi szerelemnek kell fűznie a törvényhozókat a magyar földhöz, mert különben meddő marad Magyarország s meddő az ő munkájuk. Elég magzatot hajtott el már a politika és elég torzot szült már. Most meg kell fogannia, meg kell születnie és ki kell fejlődnie a tiszta szerelem életerős gyümölcseinek. (f. á.) Hosszú vita. — A képviselőház ülése. — (Saját tudósítónktól.) Ugylátszik, mindiárt a föliratot akarják fölhasználni az uj képviselőház uj tagjai arra, hogy elmondják szüzbeszédeiket. Ma Huszár Károly beszélt hosszasan, persze a néppárt javaslata mellett. Utána pedig Rudnay Alajos prépostképviselő, aki a néppártot támadta. Természetesen nem hallgatta őket a képviselőház különös figyelemmel, ami nem is csoda, mert sokkal helyesebb volna, ha a vita befejeződnék. Erre azonban alig van remény. Ma ismét sokan iratkoztak föl szólásra, Az ülésről részletes .tudósításunk itt következik : Jelentések. Berzeviczy Albert elnök negyedtizenégykor nyitja meg az ülést. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök jelentést tesz a beérkezett irományokról, igy a II. és IX. bíráló-bizottságok megalakulásáról. A II. bizottság elnöke Bornemissza Lajos báró, jegyzője Ertsey Péter, a IX. bizottság elnöke Várady Rezgő piros ajkuk közül élvvágyólag bomlott ki gömbölyű fehér fogsoruk. — Ihlhih! — És a gyönyörsikoltás még akkor is ajkukon fuldoklott, midőn kívülről durva fogással belökték a szárnyasajtót. Kajszi, hosszubajuszu ember toszult be legelői. Mákosszür csüngött válláról. Háti lovát is maga után vezette a kantárszijnálés még több lovaslegény is kullogott utána. Olyan nagy volt ez az ivószoba, itt a lovaknak is bőven jutott férőhely. A mestergerendáról lecsüngő vaskarikákhoz kötötték ki lovaikat a legények. — Mi járatban vagytok,hé?— Akajszíbajuszu ember szólította igy a szappanosokat. Öreg Dobó Rókus, a füstösképü szegedi fuvaros, komoly tisztességgel felelte: — A temerini vásárbul jövünk. A hórihorgas betyár hamiskásan hunyorított a szappanoskofákra. — Hajóllátok! Ezek meg itt szegedi dajnák? — Jó látja, kelmed! —Patkó Rozál bizalínaskodón fűzte tovább a szót. Ugy zöngött a hangja, mint lyukadt ezüst síp. A kajszabajuszu embernek ösmerősen tetszett ez a fakó hang, azért a homályos sarok felé fordult a betyár. — Ni, ni ! Kit látnak szemeim !. . . Kend Is itt van Patkó Rozál? -- Persze, hogy itt vagyok, Pista bácsi! Jókedvűen nevetett a betyár. — Hehe, he ... A vén kofa sértődötten pattant fel. — Itt vagyok, hát! De, nem tudom, mi ¡zen a nevetni való ! Gyula, jegyzője Bethlen Pál gróf. Ezután a bíráló-bizottság tagjai közül azok, akik tegnap nem voltak jelen, leteszik az esküt. Zichy János gróf: A tanáregyesület és országos tanári és tanítói nyugdíjintézet matematikai számadásait mutatja be. Kéri azok kinyomatását és tárgyalásra tűzését. Rosenberg Gyula, a közgazdasági bizottság előadója beterjeszti a Romániával 1909 április 23-án kötött kereskedelmi pótszerződés becikkelyezéséről szóló jelentést; továbbá a legeltetési tilalom megszüntetéséről szóló jelentést. Mindkettőt kinyomatják és szétosztják. Papp Géza beterjeszti a közgazdasági bizottság nevében az 1910. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot tárgyaló jelentést; kinyomattatik. 1 i Néppárti beszédek. Huszár Károly szólal föl elsőnek a fölirati vitához. Annak, hogy a koalíció megbukott, szerinte a magyar intelligencia gerinctelensége, passzív rezisztenciája az oka, Erkölcstelennek tartja a munkapártot és Khuen küldetését. Khuén ugy jött, hogy az első négyest Vázsonyival táncolta, a másodikat, a szerelmesek négyesét Tiszával lejtette; csak vigyázzon Tisza, hogy a szupécsárdást mással ne táncolja a miniszterelnök. Podmaniczky Endre báró: Ne agf ódjék érte! Huszár Károly: A választási küzdelemmel foglalkozik és idézi Jeszenszky Sándor egy állítólagos mondását, amely szerint nincs az a vár, amelyet egy aranynyal megrakott csacsival ne lehetne bevenni. (Zaj a jobboldalon.) Fölkiáltások: Mikor mondta? Hol mondta? Huszár Károly: Hallatlan visszaélések történtek etetéssel-itatással. Az antialkoholista apostolnak, Dóczi Imrének kerületében napokig részegen hevertek az emberek. (Derültség.) Az etetés pedig . . . Pochnaniczky Endre báró: Hát maga nem etetett ? Huszár Károly : Podmaniczky képviselő ur kérdésére hajlandó vagyok válaszolni a következőkben : Kész vagyok bemutatni hiteles választási számlámat, költségeim jegyzékét, ha ö is őszintén hajlandó erre. (Gúnyos derültség az ellenzéken.) Rudnay Alajos : A privigyei visszaélésekről tessék beszélni! (Zaj.) Szmrecsányi György: Beszélünk arról még külön is! Huszár Károly : Ha van valaki ebben a Házban, aki bitorolta a mandátumot, ugy a privigyei képviselő ur az ! Ezeknél a szavaknál a kormánypárt felől nagy zúgás hallatszik. — Hohó ! Hogy mer igy beszélni ? Elnök (csönget, majd a zaj lecsillapultával) inparlamentáris kifejezés miatt rendreutasítja a szónokot és figyelmezteti, hogy nincs joga ily hangon beszélni képviselőtársairól. — Mán azt hittem, hogy az ördögszekéren valahol Pokolindiát járja kend. — Ih, hihi! — A hamiskás szemű fiatal kofák összelökték húsos, kemény karjokat. Mérgében elvigyorodott a vén kofa: — Mikor még kopogós sarkú, piros papucsban raktuk a kállaikettőst, bezzeg, kelmed se igy beszélt én velem . . . A vén szürke betyár csavarintott kajszult bajuszán: — No, no ! . . . Rozál lelkem ! Újságot mondok. — Kend ! Nékem — újságot ? — az asztalra könyökölt a vén kofa. — Oszt meg ne ijedj, Rozál . . . Arról a jóféle uradról van szó ! — Az uramról? . . . — No ! hát tudod ? . . . Bukarestben kicsit az oldalába lőttek az uradnak . . . Sohse sirasd ! Nem volt halálos a lövés ! Mire hazaérkeztek, már otthon is találod — veszőt! A kajszibajuszu betyár beszélt ilyen különöseket. Akkortájt az országutak mentén még számosan csatangoltak iiyen különös emberek. Soha senkisem tudott bizonyosat felölök. Honnét jöttek? Hova mennek? Voltaképen kicsodák is? Micsodák is? Bizonyosat senki sem tudott ezek felől! Ma a Tiszánál, holnap vagy holnapután tul a Dunán kavarodtak fel. Ösmerték Szerbiát is. Nagyoláhországban is jó komáik voltak és a legfutósabb paripa mindig az övék volt. Félvállra csúsztatott cifra szűrök alól rezes pisztoly villant ki, mert még tüszőjük is volt nekik. — Jaj Annuskám! — a csárdásné félrehúzta a sugár, barna szegedi leányt. Rudnay Alajos, a Huszár által megtámadott képviselő az elnöki emelvényhez megy és fei. iratkozik. Személyes megtámadtatás címén akar beszélni. Huszár Károly: Olvastam egy kinai császár ról, Csing-Csangról . . . Felkiáltások a jobboldalon: Ki az a császári Csing-Cseng-Csang? " ' Huszár Károly: Igenis olvastam, hogy Csinn-Csang, a kinai császár fölirta a fürdőszobájába„Fürödj meg mindennap." Igy van a kormány." párt is, mindennap külön fölírják, hogy együtt maradjanak. De kíváncsi vagyok, meddio; f0» egy párton maradni Lukács László és Tisza István gróf, Zichy János gróf és Zsilinszky Mihály, Mangra Vazul és Sándor Pál? (Derültség.) A munkapárt folytatása a szabadelvüpártnak az pedig nem volt párt, csak adószedője Bécsnek és nem törődött kulturával, szociálpolitikával. A szabadelvüségnek köszönhetjük, hogy Magyarország népe 7000 millió korona államadósággal van terhelve. Valóságos vádbeszédet lehetne mondani a szabadelvüpárt szociálpolitikájáról. Nincs szabályozva nálunk a munkaidő tartama, pedig már Ausztriában is van intézkedés erre. Magyarországon törvényesítve van a tizennégy órai munkaidő tizenhat órás keretben, sőt, vannak gyárak huszonnégy, sőt harminchat órás szolgálati idővel. Követeli a vasárnapi munkaszünet szabályozását, a korcsmák vasárnapi bezárását. Kelemen Samu: Sajnos, a pénzügyi érdek követeli! Huszár Károly: Hiányzik a többség föliratából a közegészségügyről szóló fejezet. Fölhozza, hogy 199 millió lakosra 5400 orvos esik, gyógyszertár minden kétszáz négyzetkilométeren van. Szmrecsányi György : Kérem a tanácskozásképesség megállapítását. Minthogy ugyanis Podmaniczky Endre báró agitációjára a munkapárt Huszár beszédének elején az utolsó szálig kivonult a teremből, a beszédet alig néhány ellenzéki képviselő hallgatta. Szmrecsányi közbeszólása nagy zavarba ejtette az elnököt, de pillanat alatt egy sereg munkapárti özönlött a terembe, ugy, hogy az elnök konstatálhatta a tanácskozásképességet. Huszár Károly folytatja vehemens támadásokkal fűszerezett beszédét, melyet az általános választójog követelése után hamarosan .azzal fejez be, hogy a néppárt fölirati javaslatát fogadia el. A néppárt ellen. Rudnay Alajos személyes megtámadtatás cimén is kér szót, bár érdemben is szól a javaslathoz. Huszár Károly őt a privigyei mandátum bitorlójának nevezte. Huszár Károly: Az is! — Mi az, nénikém? — Ha, mondom ! Gyere innét! Mert, ha kezdődik a tánc, innét hajnalig nem mozdul ki emberfia, — súgta a csárdásné. Észre sem vették, midőn Annusék kiosontak a zajos ivószobából. III. Vizesszagu, hűvös szellők csapdostak a Tiszáról... A holdra épen gyászkendőt borítottak a felhők. Annus a kocsiderékban bevert... A lovak a rudvégnél a virágizü szénát majszolták. Bent a csárdaházban rikoltott a klarinét. Döbörgött a szilaj tán,:. Kurjongattak a vad legények. — Ih, hih! — mintha csak hónok alját csiklandozták volna, a mámortól, a gyönyörűségtől sikoltoztak a vérpirosajku fiatal szappanoskofák. Már nagy éjszaka volt. A meleg subában megdobbant Annuskának a szive ... Nyikordult a csárdaház ajtaja. A sötétben titkom alakok botorkáltak a vásárosok kocsijai, lovai felé. Annuska még fejét, rozmarinvirágolaj illatú fejecskéjét is behúzta a subába. — A lábát nézze kend! — súgta az egyik árnyékszerű alak. — Szerelmes Marjám! — dobogott az Annuska szive s magában fohászkodott. Minő szerencse, hogy nem a strimfliszárba dugtam volt a pénzt!... — magában igy rebesett a leány. — Elég karcsú! — felelte egy másik. Annuska pisszenni sem mert. — Hát a fogát nézte kend? — Fiatal . . . — E kell nekünk I