Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-14 / 45. szám
1910 juliua 13 DÉLMAGYARORSZAQ 9 — Papp Henrik holttestét kifogták. Dunavecséröl jelentik: Tegnap reggel itt Sipán Imre molnár egy férfihullát fogott ki. Sokan a tragikus körülmények között eltűnt Papp Henrik festőművészt vélték benne felismerni. A családot táviratilag értesítették s ma megjelent itt Andreánszky Jenő dr törvényszéki orvos, aki a kifogott halottban felismerte Papp Henrik festőművészt. Minthogy ma a dolognak minden hatósági részét elintézik, Papp Henrik tetemét ma este a hétórai vonattal hazaviszik Budapestre. — Úriasszony mint tolvaj. Mórról jelentik : Benke Tódor székely házaló vonaton Komáromból Mórra érkezett. Az állomásról gyalogszerrel indult a városba. Útközben az ut mentén leült pihenni. Maga mellé tette portékáját és levetette kabátját, amelynek zsebében háromszázhúsz koronát tartalmazó pénztárcája volt. Csakhamar megjelent előtte egy úrias külsejű nő, aki zsebkendőt akart venni tőle. Az asszony egy ideig nézegette az eléje rakott árut, azután anélkül, hogy valamit vett volna, eltávozott. Félórával később a székely észrevette, hogy a kabátja zsebéből hiányzik a pénztárcája. Besietett Mórra és ott a csendőrségen jelentést tett a lopásról. A csendőrök hamarosan kézre is kerítették a gyanúba vett aszszonyt; aki tényleg bevallotta, hogy ő a tolvaj és a pénzt elásta. Az általa megjelölt helyen meg is találták a pénztárcát, amelyben azonban csak kétszázhatvan korona volt. A többiről az asszony nem akar tudni. A tolvaj asszonyt bemondása szerint Klein Hermanné született Herczog Rózának hívják, harminckilenc éves, gépügynök felesége. Férje, kitől elváltán él, most Szolnokon korcsmáros. A tolvaj aszszonyt bekísérték a móri járásbírósághoz. — Halálos esés a lóról. Baracska fehérmegyei községben, mint onnan jelentik, tegnap halálos baleset történt. Ottó Lajos 50 éves jómódu gazdálkodó korán reggel lóra ült, hogy kilovagoljon a tanyára. Alig indult meg vele a különben szelid természetű állat, amikor az hirtelen valamitől megriadt és félreugrott. Ottó Lajos egyensúlyt vesztve, oly szerencsétlenül bukott le a lóról, hogy koponyazuzódást szenvedett s azonnal szörnyet halt. — A vonatkisiklások ellen. A kereskedő, lemüg^i minisztérium és az államvasutak igaz. gatósága egy nagyfontosságú műszaki ujitássa. foglalkozik. Tudvalevő, hogy a vasúti balesel teknek, különösen a kisiklásoknak, leggyakoribb természetes okozói a nyombővülések és síntörések, mik a sinillesztések helyén levő heveiertörések lazulásából származnak. Az ebből eredő bajok elhárítása az államvasutaknak évenkint sok milliójába kerül. Most aztán egy uj sinkapcsoló és sinmegerősitő készülékkel fognak próbálkozni, amely szilárddá teszi a sinek megerősítését a talpfához, a kerekeknek / mégis rugalmas átlendülést biztosit egyik sínről a másikra. Ha beválik a próba az uj készü. lékkel, fokozatosan ki fogják cserélni az összes vonalakon a sinmegerősitő szerkezeteket. — Szerencsétlenül járt mérnök. Piskiről irják: Mdthé József magyar államvasuti mérnök, a piskitelepí államvasuti műhely kocsiosztályának vezetője, tegnap egy kocsi befestésére adott utasítást a munkásoknak és eközben egy sínpárra állt. Nem vette észre, hogy háta mögött teherkocsit tolatnak, amelyet ahoz a kocsihoz akartak kapcsolni, amely mellett Máthé a síneken állott. A mérnök két teherkocsi ütközője közé került, amelyek gyomrát és bordacsontját ugy összenyomták, hogy elájult. A tolató munkások azonnal észrevették a balesetet, a kocsit visszarántották. A mérnök súlyos belső sérüléseket szenvedett és Hetbenmaradásához kevés a remény. A baleset oka, mint tudósítónk írja, az, hogy mellőzték elegendő személyzet hiján azt a szabályt, amely szerint tolatáskor az összekapcsolandó kocsi előtt mindig kell valakinek mutatnia a pályát. — Árverési hirdetmény. A szegedi magyar királyi pénzügyigazgatóság közhírré teszi, hogy mintegy 18—20 mótermázsát kitevő selejtezett 'ogalmazványpapir, métermázsánkint 5 korona kikiáltási ár mellett, folyó évi julius hó 18-án délelőtt tíz órakor nyilvános árverésen el fog adatni. Venni szándékozók az árverés megkezdése előtt tiz korona bánatpénzt tartoznak letenni. A legtöbbet igérő a megvett papirmenybyiség vételárát, a bánatpénz beszámítása mellett. az árverés után azonnal köteles a szegedi adóhivatalban befizetni, a megvett papirmenynyiséget pedig három nap alatt elszállítani. — Tolvajfogás tenniszháüóval. Az Újpesti Tornaegyesület tagjainak ruháit régóta tolvaj motozza meg, miközben tulajdonosaik gyakorlataikat végzik. A tagok eleinte Lovász Vilmos szolgát fogták gyanúba, aki emiatt szörnyen elkeseredett és elhatározta, hogy — ha törik, ha szakad — a tolvajt elcsipi. A tegnapelőtti tornaóra idején felmászott a szekrény tetejére, mikor gyülekezni kezdtek a tagok, maga köré csavart egy lawn-tennisz hálót és mint egy gombolyag, porral lepett szürke csomag várta, hogy mi fog történni. És az törtónt, hogy megjelent az egyik tag, Sonnenfelcl és kutatgatni kezdett a ruhákban. A szolga kiáltozására az egyesület tagjai berohantak és Sonnenfeldet lefülelték. Az eset kínos föltűnést keltett, mert a tolvaj vagyonos szülők gyermeke. — A nagybecskereki tüzoltőtanfolyam. A torontálvármegyei tűzoltószövetség a megye, beli önkéntes tűzoltók magasabbfoku kiképzése céljából julius 15-tői 23-ig Nagybecskereken tüzoltótanfolyamot rendez, amelynek előadójául Papp Ferenc szegedi tűzoltóparancsnokot nyerték meg. A tanfolyamra eddig negyvennégy önkéntes tűzoltó jelentkezett. — Gyilkos merénylet az utcán. Ma reggel fél nyolc órakor élénk veszekedés lármája csődítette Parcil Pál hentes háza elé az utcán járókat. Egy piszkosan öltözött asszony nekitámadt a süteménykihordónak és néhány percnyi összeszólalkozás után kést rántott elő a köténye alól ós háromszor a férfi felé szúrt. A süteménykihordó a kosarával akart védekezni, a harmadik szúrás azonban a mellén találta. A férfi elszédült ós leesett a kapualjba. Az aszszony, még mielőtt elmenekült volna, odakiáltotta hozzá : — Vagy becsületes leszel, vagy meghalsz, gazember! Ezzel futásnak eredt. A rendőrök csak az ujszegedi hídon fogták el és bekísérték a városházára, ahol az eset előzménye kitudódott. A merénylő asszony neve Beder Berta. Ötven éves. Különváltan élt a férjétől, Istóczy Páltól, aki Schweiger Sándor péknél mint sütemónykihordó van alkalmazva. Az ötven éves asszony állítólag szerelmes az urába, de amint a vizsgálatból már eddig is kitűnt, inkább meghibbant elméjű, a szomszédok szerint holdkóros és az alkohol rabja. Ma aztán az a rögeszméje támadt, hogy az urát visszaszerzi magának azoktól, akik elvették tőle. A Templom-téren megleste ós le akarta szúrni. Mikor kihallgatták, igy beszélt: — Nagyon megszúrtam az uramat? Jaj, kérem szépen, ugy történt az, hogy én az asztalon aludtam, de sírtam is, mert a szőlőt elverte a jég és most nem tudom, hogy miből fogok élni. A sublóthoz mentem . . . Tovább nem hagyták beszélni. Levitték a cellájába. Az orra vörös és bibircsókos. A szemei kidülledtek. Kopott, piszkos ruhájában szánalmasan festett. Az ura egyébként most a kórházban fekszik. A kés a szive körül hatolt a testébe, de a seb nem életveszélyes. — Tetőtüz a Szent István-téren. A Szent István-tér és az Osztrovszky-utca sarkán levő Áclók építész háza tizenkettő és egy óra között eddig ismeretlen okból kigyuladt. A tüzőrség Papp Ferenc parancsnok vezetése alatt kivonult és hamarosan lokalizálta a tüzet. — Szenzáció a Kárász-utcán. A rohamosan fejlődő Szeged legnagyobb szenzációja Fischer testvérek két ékszerüzlete. — Mindenkinek érdeke, hogy e cégnél vásároljon. Régi ékszereket csak itt lehet átalakíttatni. Saját órajavitómühely. — Menjünk villamoson minden szerdán, szombaton és vasárnap az ujszegedi moziba. Minden előadáson katonazene és uj műsor. Kedvezményes jegyek kaphatók a Békei-hirlapirodában. TŐZSDE. Budapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona-határidőüzlet irányzata gyönge megnyitás után javult. Félkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza októberre 9.23—9.24 Buza áprilisra 9.41—9.45 Rozs októberre 7.10—7.11 Zab októberre 7.22—7.23 Tengeri juliusra 5.47—5.48 Tengeri augusztusra 5.51—5.52 Tengeri májusra . „ . . . 5.53—5.54 Készdrunzlet: Prompt buza 5—10 fillérrel drágább áron kelt el. Forgalom 10,000 mm. Rozs 5 fillérrel csökkent. Zab, tengeri változatlan. Ó-basa. Tiszavidéki: 100 mm. 79 k. 21.40 K. 200 mm. 79 k. 21.40 K, 100 mm. 76.4 k. 20.50 K, 100 mm. 75.3 k. 20.50 K, felső. — Pestvidéki: 200 mm. 76.5 k. 20.90 K. — Tiszavidéki: 100 mm. 76 k. 20.50 K, 100 mm. 75.3 k. 20.50 K, felső. — Bácskai: 100 mm. 76.2 k. 20.70 K. — Aradi: 500 mm. 79.4 k. 21 K, 500 mm. 79.4 k. 21 K, 200 mm. 75 k. 20.10 K. — B.-Földvári: 250 mm. 78 k. 21.40 K. — Raktár: 1000 mm. 75 k. 20.50 K. Uj-buza. Tiszavidéki : 100 mm. 80 k. 20 K sárga, jul. érk., 300 mm. 79.5 k. 19.80 K felső, 500 mm. 79.5 k. 20.60 K, 300 mm. 79.5 k. 20.40 K felső, 500 mm. 79.5 k. 20.30 K jul. érk., 150 mm. 79 k. 20.30 K, 100 mm. 79 k. 20.60 K, 500 mm. 78 k. 20.45 K, 500 mm. 79 k. 20.30 K jul. érk., 500 mm. 78.5 k. 20 K, 500 mm. 78 k. 20.10 K jul. érk. — Bánsági: 600 mm. 79 k. 20.50 K, 400 mm. 79 k. 20.50 K, 300 mm. 78 k. 20 K, 500 mm. 76 k. 19.20 K jul. érk. — Bácskai: 300 mm. 80 k. 20.30 K. — Aradi : 200 mm. 76 k. 19 K aug. 10. Uj-rozs: 1000 mm. 14.15 K, 500 mm. 14.35 K, julius 12.. 500 mm. 13.80 Ií, mind készpénzfizetés mellett, paritásra. Zab: 500 mm. 14.80 K, 100 mm. 14.90 K, 400 mm. 14.65 K, 200 mm. 14.55 K, 200 mm. 15.45 K, mind készpénzfizetés mellett. Káposztarepce: 300 mm. 23.40 K, 1000 mm. 23.30 K, ;;00 mm. 23,— Ií, 100 mm. 22.60 K, mind készpénzfizetés mellett, paritásra. Budapesti értéktőzsde. Az előtőzsde iránya szilárd volt, mert külföldről szilárd zárlati jelentés érkezett. Az osztrák hitelrészvény helyi és bécsi vásárlás nyomán 3 koronával emelkedett, a többi érték pedig csak kisebb mértékben javult. A helyi piacon tartott áron folyt a vásár, a közúti vasúti részvény 1—2 koronával drágábban volt keresett. A készárupiacon alig volt változás. — Köttetett: Osztrák hitel 666.75—669.25 Magyar hitel 841.25—842,— Jelzálogbank 485.25—485.75 Déli vasút 108.50—108.75 Kereskedelmi részvénytárs. . —. .— Adria —. —.— Aszfalt —. —.— Városi villamos 374.50—376,— Közúti vasút ...... 723.50—725.— Drasche —. .— Magyar villamos —. .— Magyar vasúti forgalom . . 468. 470.— Atlantika tengerhajós részv.. —. .— Osztálysorsjáték —. .— Budapesti villamossági részv. —. .— Leszámítoló bank 568. .— Koronajáradék —. .— Hazai bank —. .— Lipótvárosi takarékpénztár . 207.50— —.— Északmagyar —. —.— Spódium 167.50—168.75 Nasici tanningyár részvény . —. .— Salgótarjáni —. —.— Agrárbank —. .— Osztr. és magy. államvasút 740. .— Hazai bank —. —.— Iíoresk. részv.-társ. uj kíb. —. .— Aszfalt —. .— Általános kőszén —. .— Délben javult berlini jegyzések nyomán szilárd volt az üzlet iránya. A két hitelrészvény ismét 2—3 koronával javult és barátságos hangulattal zárult. A többi értékek tartott áron kerültek forgalomba. A járadékpiac tartott. Köttetett: Osztrák hitel 669.25—670.50 Magyar hitel 842.25—845,— Koronajáradék 92.25 .— Leszámítoló bank .... 567.75 .— Jelzálogbank 485.75 .— Rimamurányi 693.50 .— Osztrák-magyar államvasút. 740.50 .— Városi villamos 375.25—376.50 Közúti vasút 723.50—725,— Hazai bank 301. .— Kereskedelmi részvénytárs . 734.50— —.— Lipótvárosi takarékpénztár . 207.75 .— Agrár-bank 481. .— Salgótarjáni kőszénbánya . 635. .— Athenaeum 295. .— Vasúti forgalom 469. .— Drasche-féle téglagyár részv. 635. .— Adria 509. .— Atlantika 237. .— Ruggyanta —. .— A dijbiztositésért fizettek: A hitelrészvényért holnapra 3—4 korona, 8 napra 6—8 korona, julius hónap végére 12—14 korona. Értéktőzsde-zárlat. Osztrák hitel 670.—. Magyar hitel 845. Jelzálog 785.50. Rimamurányi 692.50. Közúti vasút 723.—. Államvasút 740.50. Leszámítoló 567.50. Városi vasút 376. Bécsi börze. A mai értéktőzsdén a kötések a következők voltak: Osztrák hitelrészvény 668.75 Magyar hitelrészvény 842.— Angío-bank 313.50 Bankverem 542.50 Unio-bank 608.— Lander-bank 497.25 Osztrák-magyar államvasút részv. . . 740.50 Déli vasút 107.75 Rimamurányi vasmű ...... 692.50 Alpesi bányarészvény 739.75 Májusi járadék 94.15 Magyar koronajáradék 92.15 Török sorsjegy 260.25 Márka készpénzért 117.47