Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-14 / 45. szám

1910. f, évfolyam, 45, szán Csütörtök, julius 14 ftízpoiHi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, a Korona-utn 15. szám c=3 ((¡¿«pesti Ezersesiiűsí-a it kiadóhivatal IV., Város.'iíz-MM. 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . R 12'­negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2-­Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Riadóhivatal 835 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 A nagy kizárás. Néhány napon belül huszonnyolcezer munkás kenyér nélkül marad Budapes­ten. Bezárják az összes vasgyárak ka­puit s megáll az üzem és amig egyrészt a kijárt rengeteg ember küzd majd az éhhalál ellen, a magyar ipar milliónyi kárt szenved, mert vannak olyan ha­laszthatatlanul sürgős megrendelései a vasgyáraknak, amiket a megrendelők most majd kénytelenek lesznek kül­földről beszerezni. Elgondolni is szomorú, hogy ezt az egész nagy társadalmi és nemzetgazda­sági veszedelmet huszonegy, mondd huszonegy rézmunkás békétlensége okozta. E néhány ember régebbi bér­mozgalma juttatta oda a vasipari gyá­rakat, hogy most a kizárást rendezni kénytelenek. A huszonegy elégedetlen munkással szolidaritást vállalt néhány száz társa, aztán néhány ezer, egypár tizezer s igv nőtt leírhatatlan és ki­számithatatlan veszedelemmé a gyűlölet lavinája. E percben nagyon nehéz ki­számítani, hogy kik sinylik meg jobban a proklamált harcot : a munkaadók avagy a munkások? Valószínűleg az utóbbiak, mert hiszen a tőke jobban kibirja a parlagon heverést, mint az izom, amely nap-nap után keresi a kenye­ret s éhezik a gazdája abban a percben, mikor szerszámát leteszi. A gyáriparo­Szellemjárás* Irta ifj. Hegedűs Sándor. ügy reggel hat óra lehetett, mikor Teller barátom nagy robajjal berontott hozzám. Fölriadtam álmomból, de 5 nem hagyott időt arra sem, hogy összeszedjem magamat, hanem odafutott hozzám és kezemet meg­ragadva, ráncigálni kezdett: „Kelj föl. kelj föl, rettenetes dolog történt. Ez hallatlan! Rémesebb, borzalmasabb, mint megérteni képes lehetnél az első pillanatban. Pedig minden szó igaz, esküszöm neked, hogy igaz. És esküszöm arra is, hogy ép lélekkel, teljes öntudattal közlöm veled azt, amit az éjjel átéltem. Nem vagyok őrült, sem részeg, csak az idegeim vannak földúlva attól a rettenetes látványtól, attól a kinos jelenet­től, amin keresztülmentem. Ez hallatlan!" Kiszóltam: Ha azt akarod, hogy higyjek neked, ülj le, ereszd el a kezemet és logikus sorrend, minden színezés nélkül mondd el, mi történt veled? Barátom engedelmeskedett és nyugalmat erőltetett magára, oly fokú nyugalmat, hogy be kellett látnom, hogy tényleg semmi ideg­baja, hanem csupán egy esemény izgatta föl Ilyen szerfölötti módon. Teller egy hosszú, sóhajszerii lélekzetet vett és a következőket mondotta: >,Mult héten uj lakást vettem, mert a régi ottho­nomban fölemelték a házbért és én ugy összevesztem a háziurral, hogy dacára, hogy szerettem a lakásomat, kihurcolkodtam és a Dunapartra mentem lakni. Két napig vidé­kenjártam, csak tegnapelőtt éjjel jöttem haza. Első nap nem vettem semmi különöset észre lakásomban, igaz, hogy rögtön elaludtam sok ugyan szintén horribilis károkat szenvednek. Mert bár üzemeikben bi­zonyos pangás mutatkozik, a nemrégen alakult szeszgyárak berendezéseit el kellene késziteniök. De nem is ez a fontos. Az a lénye­ges, hogy vájjon mennyit árt ez a szen­vedélyes harc általánosságban. Azt lehet és kell mérlegelni: nem akadt volna-e mód arra, hogy csirájában elfojtsák. Azt szabad és tanulságos kutatni, hogy melyik részről történt a mulasztás. Persze, a két fél mindegyike a maga számára vindikálja az igazságot. A mun­kások azt állítják, hogy nem fajultak volna eddig az ellentétek, ha annak idején, a mozgalom kezdete alkalmával a gyáriparosok nem lettek volna kö­nyörtelenek. Viszont a munkaadók terv­szerű izgatást látnak az eseményekben és titkos, érdekelt kezek müvét akar­ják megtorolni. Szerintük az a munká­sok célja, idegen erőtől mozgatott tö­rekvése, hogy mindig más és más szakma elégedetlenkedjék s ilyen módon a szá­mukra teljesíthetetlen követelések foly­ton napirenden maradjanak. Hivatkoz­nak a gyáriparosok a küllőid versenyére is, amit nem bírnának ki, ha a föl­emelt béreket és a kevesebb munkaidőt meg kellene adniok. El vannak hát szánva a végsőkig menő háborúra. A munkások érvelései hasonlóan sú­lyosak és komolyak, ők azt állítják, és csak világos reggel ébredtem föl. Ma éj- i jel azonban egy szörnyű dolog történt ve­lem. Este lefekvés előtt kinyitottam az ablakokat, mert gyönyörű idő volt és én imádom a Dunapart friss levegőjét. Tiz óra felé lefeküdtem és a sötét éjszakába bámul­tam és vártam az álmot. Azt az édes álmot, mely a tavaszi légtől elfáradt testet oly puha kézzel ringatja nyugalomba. Amint igy magam elé bámultam a felhőségtől sötét éjszakába, egyszerre csak fénysugarak je­lentek meg az oldalfalon és ezek a sugarak mind több és több színben verődtek a falra, mikor egyszerre egy alak jelent meg a fal kárpitján. Egy rémalak, vérvörös kaftánban, görbe karddal oldalán, kezében egy tálat tar­tott és a tálban a saját feje volt. És akkor egyszerre ez az alak megmozdult, idomai kitel­tek, kép-alakja megtestesedett és ő kilépett a falból, mintha a fal sejtjei utat nyitottak volna számára és mögötte nyomban összezárultak volna. A fejnélküli ember egész alakjában keresztüljött a falon és átment a szobámon és eltűnt az ajtón keresztül — amely épen szémben volt a fal azon részével, amelyből kilépett a rémalak. Ijedten ugrottam ki ágyamból és fegyveremért futottam és vár­tam, hogy visszajön-e a fejnélküli ember. És ő tényleg visszajött, most az ajtó deszka­réseiből lépett ki, én eléje álltam, rákiáltot­tam, de ő nem is látszott észrevenni az én jelenlétemet, zavartalanul ment tovább; ek­kor eléje ugrottam, de ő erre sem állt meg, ha­nem képzeld, egyszerűen keresztülment rajtam, mint ahogy a felhő keresztülmegy a nagy he­gyeken szétfoszoiva és újra összeállva a hegy mögött. Ijedtemben lerogytam egy székre és gondolni sem mertem arra, hogy újra le­feküdjek, az a gondolat, hogy az én szo­hogy a munkaadók csak el akarják rettenteni alkalmazottaikat, hogy a kizárást a gyáriparosok szándékosan provokálták és végül, hogy élet-halál, de megfélemlíteni nem engedik magu­kat. Tessék most már eldönteni, hogy melyik részen van az igazság. Bizony, ez úgyszólván lehetetlenség. Mivel azonban .sürgős megoldást mégis kell találni, mivel egyszerűen őrültség volna, ha ez a Magyarországon példátlan bér­harc teljes mivoltában kibontakoznék: keresni kell azokat az érintkezési pon­tokat, amiknek révén az egész válsá­got meg lehet akadályozni. A keres­kedelmi kormány nem fogja elmulasz­tani a köteles közbelépést és bizo­nyára mindent elkövet a béke helyre­állításának érdekében. Most már csak az a fontos, hogy a harcban álló felek méltányolják ezt a törekvést. Hogy megértsék: az áldat­lan villongás egyaránt kárukra van és paradokszonnak látszik bár, ennél a kérdésnél úgyszólván megegyezők az érdekeik. Milliókról van szó, ez az ország sokkal szegényebb, ipara sok­kal fejletlenebb, munkásai sokkal töb­bet nélkülöznek, semhogy milliókat ki­dobhatna. Sem az egyik, sem a má­sik fél javára nem akarjuk billenteni a mérleget. Csak a kölcsönös megér­tés égető szükségességére mutatunk rá. Reméljük hát, hogy az érdekkö­bámban a falakon keresztül elátkozott szel­lemek, kóbor lelkek járnak, feldúlta idegrendszeremet. Fölöltöztem és egy ka­rosszékben virrasztottam át az éjszakát. A fejnélküli ember még egyszer megjelent szobámban és még egyszer megtette külö­nös útját, az én otthonomon keresztül, az­tán nyugtot hagyott. Én szívszorongva vár­tam meg a reggelt és amint a házmester a kaput kinyitotta, iderohantam hozzád, hogy légy segélyemre, ments meg engem a titok­zatos rémtől és fejtsd meg előttem ezt a borzalmas rejtvényt/' Figyelmesen végighallgattam barátom elő­adását, aztán megnyugtattam, hogy elmegyek vele lakására, alaposan megvizsgálom a fa­lakat és egy éjszakát kémlelésre fogok for­dítani. 0 nagy hálával fogadta ajánlatomat, megvárta, míg rendbeszedem magamat, aztán együtt elmentünk hozzá. A lakásban nem találtam semmi különöset, a kopogtatás se­hol sem jelzett üreget, mindenütt tömör fal. volt. A ház tűzfala volt az a fal s ezen az oldalon a szomszéd ház cseréptetőzete volt, mert az két emelettel alacsonyabb volt emennél. Szemben a Duna túlsó partján egy uj épület állott, melynek ttvegterraszos tornya volt. Végignéztem az egész környéken, de kémlelő szemem sem a közelben, sem a messze távolban nem tudott fölfedezni semmi rendellenes dolgot, amely valami rendkívüli eseményre engedett volna következtetni. Ez­alatt lassan eltelt a délelőtt. Elmentünk ebé­delni és együtt töltöttük az egész napot. Estefelé én azt az óhajtásomat fejeztem ki, hogy én akarok a kísértetjárta szobában aludni. Barátom végtelen hálásan fogadta ezt a tervemet is és ő ugy határozott, hogy a másik szoba divánján tölti az éjszakát,

Next

/
Thumbnails
Contents