Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-10 / 42. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁGi 1910 július 10 igazi forradalom szimbóluma a rongy, piszkos szobában lámpafény mellett görnyedő diák és az a munkás, aki hazatér este a robotjából s ahelyett, hogy valamely lebujban pálinkázna, alkohol helyett nagyszerű könyvek eszméivel ringatja álomba magát. Ne bántsuk hát a forradalom hozzánk menekült verebeit. Helyes: üldözzük ki közülük a léhát és értéktelent, de a többit segítsük a fészekrakásban. Őrködjünk forró szeretettel a ragyogó álmaik fölött. Magyar erény sötét foltja volna, ha kiűznénk a szenvedés tépettszárnyu, sebzettlábu vándorait. Fehér Árpád. Uj törvény a városokról. Értesülésünk szerint a kormány, illetve a belügyminisztérium megkezdte a városokról szóló törvényjavaslat elkészítését. A tervezet átalakítja az önálló törvényhatóságok adminisztratív szervezetét s a polgárság befolyását erősen megvédelmezi. Minden ezer lakos után egy bizottsági tag fogja képviselni a közönséget s eszerint Szegednek százhúsz törvényhatósági bizottsági tagja lesz. A bizottsági tagok fele az összes polgárok, felé pedig a legtöbb adót fizetők közül kerül ki. A kisebb jelentőségű ügyeket az uj törvény szerint nem a közgyűlés, hanem az úgynevezett „városi választmány" fogja intézni. De legfontosabb és legérdekesebb újítása a tervezetnek, hogy a várasok főispáni állását megszünteti és a mindenkor hat évre megválasztott polgármestert a király erősiti meg. A tanács élére igazgatót helyez az uj törvény. A tanács tagjai lesznek az ügyosztályt vezető tanácsosok, a szakhivatalok főnöke és a törvényhatóság tagjainak sorából a közgyűlés még a tanácsosokkal egyenlő számú tiszteleti tanácsost választ. A tanács tagjait a közgyűlés választja, a főorvost, főkapitányt és főmérnököt a polgármester előterjesztésére a belügyminiszter nevezi ki. A tanács vezetője a jövőben is a polgármester marad, de ő csak irányítani fogja a dolgokat. A tanács rendes elnöke a tanács igazgatója lesz. A tanács semmiféle ügyben nem lesz fölebbezési fórum s a városi számonkérőszéknek függetlennek kell lennie a tanácstól. A törvénynek ilyként való megalkotása nem lesz Szeged előnyére, mert hogy örökségre igényt tarthat a családnak minden egyes, kimutatható rokonsági tagja, azonban a pénz kor szerint osztódik széjjel, számtani haladvány szerint. Ez aszó: haladvány, nagyon tetszett akkoriban a familliáris gyülekezetnek s elfogadta. A számtani haladványnak véget vetett Sántha bátyánk okadatolt indítványa s Ottó bácsi megbízatást nyert a jogigények minémüségének a kimutatására. Ez szépen van mondva, de igy mondta ki a határozat, ami ellen nem lehetett felebbezni, még Biri nénihez sem, akinek különben aligha volt fogalma arról, hogy micsoda megbeszélések folynak itt a medve bőrére. Ez a családi konferencia ütötte a második sjüget a fejembe s folytattam a kutatásokat. Kételyeimet kérdések alakjában foglaltam össze. Megszereztem az egyenesági rokonok névsorát, kilencvenheten voltak. Kinyomattam a kérdéseket, beküldtem mindegyiküknek, várván a feleleteket. Én magam semmi egyebet nem tudtam a milliomos néniről, mint amit fentebb elmondtam. Hogy miképpen néz ki Biri néni, azt az Ottó bácsi birtokában levő, kopott, berámázott szénrajzból kellett kikombinálnom. Öreges, középen elválasztott hajú, mérges arcú hölgynek mutatkozott be. Talán abban a pillanatban vehették le, amikor valaki egy milliót kért tőíe kölcsön egy félórára. Gonoszkodó arckifejezése mintha azt felelte volna: Nincs apróm, ma nem váltok. A beküldött kérdések ilyenek voltak: Honnan tudja ön, hogy nekünk egyáltalában van egy Biri nevü milliomos nénénk? Ki látta, ki beszélt vele? Ha a családi tradiSzegednek most kétszáznyolcvannégy törvényhatósági tagja képviseli a közönség érdekeit, az uj törvény pedig csak százhúsz városatyát engedélyezne Szeged részére. A szegedi országos kiállítás. — Az ipar és mezőgazdaság versenye. — (Saját tudósítónktól.) Az árviz pusztításának harmincötödik, a kereskedelmi és iparkamara fönnállásának huszonötödik évfordulóján országos kiállítás rendezésére készülnek Szegeden. Az eddigi előkészületek szei'int az összes érdekeltségek, Szeged és az állam anyagi támogatásával létesülne a kiállítás, amelynek rendezését a törvényhozásnak külön törvény alkotásával kellene előkészíteni. A kiállítás rendezésének terve persze még csak a legtágabb keretekben van meg. Bizonyos, hogy a mezőgazdaság és ipar minden ága képviselve lesz a magyar alkotó munkának ezen a diadalmas tárlatán, amely az 1914. év juniusá. tói októberig lenne nyitva. A kiállítás helyéül eddig három terület jött szóba: a fogadalmi templomtól a Tisza felé eső telektömb, amelyet kisajátítás utján szereztek volna meg, a rókusi állomás mellett lévő hatalmas tér és a Mars-tér. Ma annak van legnagyobb valószínűsége, hogy a Mars-téren lesz az egész kiállítás, csak az állatkiállitást rendezik UjszegedeD. A kiállításban egy nemzetközi osztályt terveznek, amelyben az összes találmányokat mutatják be. Külön pavillonja lesz a többi között a repülésnek, az alkohol ellen való küzdelemnek. A budapesti milléniumi kiállítás, tehát tizennégy óv óta nem volt Magyarországon nagyarányú nemzeti kiállítás. A legutóbbi pécsi kiállítást az állam nem támogatta. Szegeden 1876-ban volt országos ipari és 1899-ben országos mezőgazdasági kiállítás. A most készülő nagy nemzeti kiállításról ezeket mondta a „Bélmagyarország" munkatársának a kereskedelmi és iparkamara egyik vezető embere: — Kelleténél talán korábban került nyilvános tárgyalás alá- a közeljövőben Szegeden rendezendő nagyszabású országos ipari és mezőgazdasági kiállítás kérdése, mert az ügy a tervezgetés legelemibb stádiumában van még és egyelőre Lázár György dr polgármester a szegedi kereskedelmi és iparkamara vezetőségével folytat tárgyalásokat, hogy az akció mily mederben induljon meg. cióknak hinni lehet, kerek kilencvenkilenc esztendősnek kell lennie. Honnan tudja, hogy pénze van? Kapott-e tőle valaha is levelet? Hát engem elsősorban is családi határozattal ki akartak tagadni. Egy vakmerő oldalági fiu, aki kételkedni mer a kert napjában ! S micsoda szemtelen hangon adja fel kérdéseit. Végül mi köze hozzá annak a fiúnak egyáltalában? Voltak azonban józan rokonok is és éppen elégszámu válaszlevelet kaptam ahhoz, hogy megállapítsam belőlük a megközelítő valóságot. írni nem irt a, néni senkinek sem, mert nem szeretett írni. Látni, senki sem látta, mert nem szerette, ha meglátogatják. Hogy pénze van s hogy egyáltalában létezik, azt Frici bácsitól tudják. Frici bácsi, aki hetven éves, határozottan kimutatta a rokonságnak, hogy Biri néni az unokatestvére dédapánk második feleségének első férjétől származó leánya sógornőjének, aki mostoha testvérének anyai - ágon való nagybátyjának fogadott gyermekétől rettentő nagy vagyont örökölt. Amikor kiástam ezt a rokonságot, ugy éreztem magamat, mint Paprika vagy Vitéz János, amikor kint a ligetben érzékeny dráma közben főbe kollintják. Belekábultam a rokonság kimutatásába s arra gondoltam: ha ez a nő valóban létezik, ha pénze van s ha meghal, olyan bonyodalmas örökségi pörre lesz kilátás, amibe beleőrülnek Európa legkiválóbb kriminalistái is. De létezik-e egyáltalában ? E szavakkal ébredt fel bennem a szunnyadó detektív. A titokzatos családi labirintusban Ariadné fonala Frici bácsihoz vezetett. Ott kell tehát kezdenem és végeznem. Éreztem, hogy finom feladatra vállal— A dolog nem nagyon könnyű. Óriási ál dozatkészségét igényli a város közönségéneké' magának az ipari és mezőgazdasági érdekelt1 ségnek, amely még emellett is csak akkor ve" zethet sikerre, ha az ügy támogatására me«" nyerhető lesz minden illetékes tényező, ezelí között elsősorban a kormány, a törvényhozás a kereskedelmi és iparkamarák, az orszá""^ magyar gazdasági egyesület és mindazok az országos szövetségek, amelyek ipari és mezőgazdasági érdekek szolgálatában állva, a kiál" litókat részvételre buzdítani vagy elhatározásukban irányítani tudják. — Hogy ily irányban az illetékes tényezőket kedvező elhatározásra lehet birni, ez valószínű, mert a körülmények kedvezők. Minden esetre attól függ a dolog, vájjon nemzeti érdek szempontjából kivánatos-e a kiállítás rendezése, amelynek gazdaságpolitikai és nemzetgazdasági érdekeket szolgáló célja az volna hogy ami az 1896-iki milléniumi kiállítás óta' tehát már jóideje nem történt: mutassuk be országos tárlaton ipari és mezőgazdasági termeléseink legjavát, a nemzet gazdasági életének erőforrásait és vonjunk ezekből tanulságokat ott is, ahol a haladás önbizalmat nyújt ott is, ahol a fogyatékosság az illető termelési ág fokozottabb gondozását igényli. Egy ily kiállítás a haladásban való vetélkedés nagy eredményét idézné elő és különösen most illetőleg az előkészülethez szükséges háromnégy év múlva volna ennek nagy jelentősége mert a nemzet gazdaságpolitikájában fordulópontot képező 1917. év előtt magunknak is, elleneseinknek is, értékes tanulságokat nyújtana haladásunk erőteljes és imponáló megnyilatkozása. A kiállításnak tartalomban megnyilatkozó sikere kedvezően befolyásolná a közhangulatot és eléggé nem is értékelhető módon nyújtana biztatást a haladásra. Ily szempontból általános nemzeti érdekkel is indokolható az egész mozgalom, amely a kiállítás érdekében megindult és amennyiben az ezirányu törekvés érvényesül, az is könnyen keresztülvihető, hogy az ország közhangulata rokonszenvével támogassa Szegedet, amely a kiállítást magának reklamálja. Az okok ugyanis, amelyek ez érdekből fölhozhatok, igen figye* lemreméltók. Nevezetesen 1914-ben lesz a szegedi árviz harmincötödik évfordulója, amely alkalommal méltó keretet szolgáltatna egy kiállítás ahoz, hogy a hullámsirjából föltámadt Szeged ország-világ előtt mutathassa be haladásának nagy arányait, amelyek a harmadik egyetemért való küzdelemben is előtérbe helyezik. E dátum összeesik még a szegedi kereskedelmi és iparkamara fönnállásának huszonötéves jubileumával is, ami szintén kedvező abban a tekintetben, hogy ez a rendezés körül elsősorban buzgólkodni hivatott testület a társkamarák részéről kollégiális támogatásra találjon. — Szeged azt is felhozhatja a maga javára, hogy áldozatkészségével és agilitásával eddig koztam. Leginkább ahhoz az eljáráshoz hasonlítható az én munkám, mint amikor a mübarát elkezdi vakarni a rekonstruált képet, hogy megnézze mi van alatta, miféle klasszikus piktornak müve rejlik a patina alatt. Persze a nyomozásban évek teltek el. Már egyetemi polgár voltam, amikor Frici bácsi megközelítése forgott az agyamban. Pokoli tervet eszeltem ki. Szép gyászkeretes halálozási tudósítást nyomattam, de csak egyetlenegy példányban. Mélabúsan tudatta benne a prágai rokonság, hogy Pracsics Borbála elköltözött az élők sorából. Meg volt benne nevezve az összes magyarországi gyászoló rokonság, kik siratják a megboldogultat. Az egyetlen példányt elküldtem magamnak postán. Miután kézhez kaptam, leutaztam Frici bácsihoz Nánásra. — Mi az ördögnek vagy olyan mélabús? — faggatott az öreg. Én a te korodban felforgattam az egész világot. Oda nyomtam a zsebkendőt a szememre, de rásandítottam Frici bácsira és zokogva mondtam : — Hogy is lehessek én vig, amikor elköltözött közülünk az, akit annyira szerettünk. — Elköltözött ? Kicsoda ? Hova ? — tudakolta Frici bácsi. — Hát nem tudja? — Nem én ! bökte oda az öreg a pipája mellől. — Meghalt a Biri néni, — sóhajtottam s elejébe tártam a gyászcédulát. Megkaparta a pipaszárral a fejét, nyugodt maradt, mintha nem is érdekelné az ügy. Ravaszkodva rám pislantott s rávágta, hogy;