Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-09 / 41. szám

1910. !, évfolyam, 41. szám Szombat, julius 9 ..,„onti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, jlLj Rorona-utca 15. szám c=i o i,pfs(! szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Vsrcsház-«tca 3. szím c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre , , . R 12'— negyedévre. R 61— egy hónapra R 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28-— félévre . . . R 141— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Riadóhivatal 838 Interurbán S35 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 A nagy vita. Mikor tavaly Wekerle benyújtotta az ¡ndemnitásról szóló javaslatot, a koalíciós kormány tagjai visszavonultak a képviselők padjaiba. Csak Wekerle maradt a helyén, nagyrészt kötelességből, mert tudta, hogy az a parlament semmitsem fog elintézni. Közben szenvedélyektől izzó volt a hangulat. Apponyi türelmetlenül várta a vitát, ő, az ellenzéki hősbői miniszterré vedlett vitéz. Várta a jól ismert támadásokat alkotmánvszegésről, árulásról és nem tudott ellenük védekezni. Nohát, a nagy vita ma ismét megindult. De az ügyek élén ma felelős kormány áll és háta mögött egységes többség. Az egykori koalíció pártjai és vezérei most ugy tehetnek, mint az egykori férj a „Divorr,ons"-ban. Mikor elvált és udvarlóvá avanzsálódott, ismét veszély nélkül elővehette régi bókjait, Ígéreteit, színes, csillogó frázisait, amelyekből férjkorában egy jottányit sem tudott valóra váltani. A trónbeszéd és a fölirat bőséges anyagot ad egy nagy politikai vitára, Benne van a kormány és a többség programja. Sem a kormány, sem a munkapárt nem ringatja magát abban az illúzióban, hogy az ellenzék, melyben az elvesztett hatalom és egy vesztett választási harc miatt fölgyülemlett a keserűség, zavarban lesz, ha kritikára, gáncsra, támadásra kell alapot keresni. El van készülve éles, sőt szenvedélyes támadásokra, de azért nyugodtan néz elébe. Mert át van hatva attól a meggyőződéstől, hogy az a politika, mely a királyi trónbeszédben és a fölirati bizottság válaszföiirati javaslatában programatikusan le van fektetve, hasonlíthatatlanul jobb, iidvösebb, a nemzeti jólétet, fejlődést és megerősödést, az állam nagyságát, tekintélyét, sőt önállóságát is jobban szolgálja, mint a koalíció politikája. Igazán senki sem gondol arra, hogy ennek a vitának korlátokat szabjon. Csak tisztázódjanak a fogalmak és az eszmék minél jobban. Csak szállítsák le a frázisok és jelszavak politikájának értékét minél mélyebbre. Ha a törvényenkivüli állapot, melyben a koalíció az országot hagyta, tovább tart, a kormánynak és a többségnek lesz gondja rá, hogy ennek káros következéseit kettőzött buzgalommal és fokozott felelősségérzettel kiküszöbölje és gondoskodni fog arról, hogy a parlament annyira elhanyagolt és annyiszor megtámadott büdzséjoga végre gyökeresen és megtámad hatatlanul helyreállittassék. Csak hadd jöjjön az a nagy politikai vita, hogy legalább áz Ország színe előtt, a parlament éles levegőjében végezzünk azzal a pár rozsdás fegyverrel is, melylyel az egykori koalíció még mindig hadakozik. Még mindig a gondolattalanság bizonyos degenerált konokságával a lemondást vetik a kormánynak és pártjának szemére. Lemondást, vájjon miről? Azokról a papiros-koncessziókról talán, melyek mint kibontakozási formulák sohase kerültek nyilvánosságra és a koalíciós kormányzat örök misztériumai maradnak? Az önálló bankról talán, amely ellen senki sem küzdött olyan szívóssággal, mint a koalíció kormánya és többsége ? Ellenben mutassanak a koalíciós kormányzás történetében egy kormánynyilatkozatot, egy parlamenti határozatot, vagy akár csak egy párthatározatot is, melyben a magyar nemzet egysége, ereje, a magyar állam hatalma, tekintélye ugy a külső államokkal való viszonyunkban, mint az Ausztriával elintézendő ügyek tekintetében oly világosan, oly imponáló határozottsággal jutott volna kifejezésre, mint akár a trónbeszédben, akár a felirati javaslatban. Koncessziókról, igaz, nincs szó sem a trónbeszédben, sem a föliratban. Mert a kormányt és a többséget az a meggyőződés vezeti, hogy az állami és nemzeti élet fejlődésének feltételeit nem a nemzet és királya közötti kicsinyes alku, hanem a nemzet és királya közötti érzésbeli és gondolkodásbeli harmónia fogja megteremteni. És ha visszatekintünk a koalíciós többség ötesztendős uralmára és visszatekintünk a nemzeti haladásnak azokra a mértföldmutatóira, melyek a Deák-párt és a szabadelvű kormányok útjait jelezték, talán nem lesz Cupido nyilai írta Ruclyard Kipling. Élt egyszer Simlában egy nagyon szép leány, egy szegény, de becsületes kerületi biró leánya. .Tó leány volt; de arról az egyről nem tehetett, hogy érezte hatalmát s élt is vele. Anyja, hűen minden jó anya kötelességéhez, tele volt aggodalommal leányának jövője miatt. Ha az ember komisszárius és agglegény és joga van arra, hogy ruháján aranyba tört, zománcozott müvü filigrán ékszereket viseljen, s ajtók előtt mindenkit megelőzzön, kivéve a tanács tagjait, a helyettes kormányzót és az alkirályt: akkor érdemes arra, hogy férjünk legyen. Legalább a hölgyeknek ez a véleménye. Volt Simlában ez időben egy komsiszárius, aki minden volt, mindazt viselhette s mindazt megtehette, amit emiitettem. Mint ember egyszerű volt, de csúnya, ~~ kettőn kivül a legcsunyább férfi egész Ázsiában. Arca valósággal arra való volt, hogy álmodjunk róla s aztán megpróbáljuk pipánk fejére kifaragni. Saggott volt a neve, Barr-Saggott, — Barr-Saggott Antónius s utána hat cimjelző betű. Kormányzati szempontból az indiai kormány legkiválóbb erői közé tartozott. Társadalmi szempontból azonban kedveskedő gorillához hasonlított. Azt hiszem, mikor figyelme Beighton kisasszony felé fordult, Beightonné asszony örömkönyekkel fogadta a gondviselés e jutalmát öreg napjaira. Beighton ur hallgatott. Nem volt barátja tt lelki izgalmaknak. A komisszáriusok nagyon gazdagokJövedelmük meghaladja a fösvénység legmerészebb álmait; oly rengeteg sok, hogy annyit képesek belőle megtakarítani, amennyi a tanács tagjait hamarosan gyanúba keverné. A legtöbb komisszárius zsugori; de BarrSaggott kivétel volt. Királyi lakomákat adott, ellátta magát jó lovakkal, táncmulatságokat rendezett, valósággal hatalom számba ment az országban s ehhez képest viselkedett is. Ne felejtsük el, hogy mindaz, amiről írok, a britt Indiának csaknem történelem előtti korszakába esett. Lesznek, akik emlékeznek még arra az időre, mikor a lawv-tennis még a jövő méhében pihent s mi valamennyien croquetet játszottunk. De még előbb volt olyan idő is, — akár hiszitek, akár nem, — mikor még a croquetet sem találták fel, s az íjazás, melyet 1844-ben Angliában fölelevenítettek, dühöngött ép oly mértékben, mint ma a lawn-tennis. Az emberek akkor ép oly tudással beszéltek az 56 fontos íjakról, a hajtott íjakról, a „holding"-ról, a „loosing"-ról és a „steles"-ről, mint mi manapság a 32 latos racketekről, a „rallie"-ró'l, a „volley"-ról és a „return"-ről. Beighton kisasszony pompásan túllőtt a 60 yardnvi hölgytávolon, s a legjobb hölgyijász volt Simlában. A férfiak „Tara-Devi Dianájának" nevezték. Barr-Saggott minden figyelmét neki szentelte, ami Beightonné asszony szivét, mint már emlitém, büszkeséggel töltötte el. Beighton Kitty sokkal nyugodtabban fogadta a dolgot. Tetszett ugyan neki. hogy a komiszszárius, neve után egy csomó cimbetüvel, őt tüntette ki s hogy a többi lá^iy majd megpukkadt az irigységtől; de azt a tényt sem lehetett eltagadni, hogy Barr-Saggott tüneményesen csúnya volt; s minél jobban szépítgette magát, annál groteskebb lett. Nem ok nélkül száradt rajta a „langur" név, ami szürke majmot jelent. Kitty ugy vélte, hogy kellemes ugyan, ha a komsiszárius ott hever lábai előtt, de mégis csak többet ér megszökni előle s kilovagolni azzal a gonosz Cubbonnal, aki az umballai dragonyos ezredben szolgált, — azzal a fiatal legénynyel, akinek csinos arca, de nem sok kilátással biztató jövője volt. Kitty a kelleténél jobban kedvelte Cubbont. S Cubbon egy percig sem tagadta, hogy fülig szerelmes Kittybe; mert Cubbon tisztességes fiatal legény volt. így aztán gyakran megtörtént, hogy Kitty BarrSaggott méltóságteljes udvarlása elől az ifjú Cubbon társaságába menekült, amiért anyja mindannyiszor jól megdorgálta. „De, mama," — szólt ilyenkor Kitty — mikor Saggott ur olyan — olyan rettenetesen csúnya!" „Kedvesem," — hangzott mindig a kenetteijes válasz — „senkisem lehet másforma, mint amilyennek a mindenható gondviselés teremtette. S e mellett tudod, hogy előkelőbb leszel saját anyádnál. Erre gondolj és légy okos." Kitty ilyenkor félrebiggyesztette szájacskáját s nem a legnagyobb tisztelettel kezdte emlegetni az előkelőséget, a komisszárrasokat és a házasságot. Beighton ur csak a feje búbját vakargatta, mert nem volt barátja a lelki izgalmaknak. A szezon vége felé Barr-Saggott, mikor elérkezettnek gondolta az időt, oly tervvel állt elő, amely becsületére vált adininiszU'u-