Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-09 / 41. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1910 július S nehéz megállapítani, hogy melyik politika a helyesebb és célravezetőbb. Ám, ha az ország közvéleménye teljesen meg akarja érteni annak a fordulatnak jelentőségét, mely Magyarország helyzetében beállott, figyeljen csak kissé azokra a különös és zavaros hangokra, melyek a Lajtán-tulról hallatszanak felénk. A klerikális németség orgánuma, mely eddig csak gunynyal, szitokkal és kicsinyléssel tárgyalta Magyarország ügyeit, egyszerre ijedten konstatálja, hogy ime: „Magyarországon erős parlamenti kormányzat van." Az osztrák államvasuti tanácsban, ahol eddig azon mesterkedtek, milyen módon lehetne Magyarországnak tarifális rendszabályokkal ártani, hirtelen szükségét érzik a békés megegyezésnek. A szabadelvű németség lapja fönnakad a fölirat ama passzusán, hogy Magyarország őfelsége bölcseségén kivül a hármasszövetség legerősebb támasza. Érzékenyen fölszisszen és e kijelentésben az osztrák németség megsértését látja. Pedig távol áll tőlünk e szándék. Senki sem kételkedik az osztrák-németek szövetséghü érzelmeiben és legfeljebb csak az a kérdés, hogy ezek az érzések képviselik-e Ausztriában ugyanazt az erőt, mint Magyarország egységes ereje és akarata. Azonban egy kissé megváltoztak az idők. Egy évvel ezelőtt az osztrákok teljesen maguknak foglalták le a monarchia külpolitikai sikerét és dicsőségét, amelynek kivívásából pedig Magyarországot illeti meg az oroszlánrész. Ma megütköznek azon, hogy Magyarország megszűnt a monarchiában a Hamupipőke szerepét játszani. Pedig megszűnt. Ehez hozzá kell szokniok. Béke Keleten. A mandzsúriai temetőre, ezer meg ezer jeltelen sir fölé, Japán és Oroszország kitűzték a fehér lobogót. Néhány sorból álló, óvatosan fogalmazott diplomáciai szerződés egyszerűen megszünteti a véres emlékű koreai kérdést. Tegnap még farkasszemet nézett a medve a mandulaszemű mókusokkal, ma a tagbaszakadt orosz katona és a fürge japán határőr testvéri csókot váltanak a keletázsiai jéggé fagyott havon. A cárnak és a mikádönak akaratából együtt fogják ezentúl épiteni a vasutakat Mandzsúriában, együtt vigyáznak a rendre Koreában és megvédik a közös békét, ha valaki, talán Kína, azt megzavarni igyekeznék. Kétségtelenül gyönyörű haladás ez az orosz-japán egyezmény a világbéke felé. Mégis: a mandzsúriai hideg sikon s a sárga vizeken a legutóbbi háborúban elpusztult rengeteg katona árnyéka lebeg a fehér zászlók körül s egyre azt kérdezi: Atyuska és mikádócska, miért nem történt ez igy már régen? Síiért nem fogalmaztattátok meg azt a kis irást a mi halálunk előtt...? Az ellenzék foHrafai. — fi képviselőház ülése. — A képviselőház mai ülésén megkezdődött a föiirati vita. Egymásután álltak föl az ellenzéki pártok vezérei és beterjesztették a fölirataikat, amelyek persze hemzsegnek a kuruckodástól. Apponyinak és Batthyánynak az erőlködése valóban tragikomikus látvány, valamint az egész ellenzéké az, mert hiszen a leghalványabb reményük sem lehet arra, hogy a nemzeti munkapárt föliratának megszavazását megakadályozzák. Az ülésről részletes tudósításunk itt következik: Llj petíciók Berzeviczy Albert elnök egynegyed tizenegykor nyitja meg az ülést. Rudnyánszky György jegyző olvassa a mult ülés jegyzőkönyvét, amelyet hozzászólás nélkül hitelesítenek. Elnök jelenti, hogy Preszly Elemér lemondott a kérvényi bizottságban elfoglalt tagságáról. A Kúriához ujabban Nagy Emil, Sztojka Káimán, Mayer Ödön, Farkas Pál, Lipthay Béla, Sümegi Vilmos és Vadász Lipót mandátumai ellen érkezett petíció. Bejelentés után az összeférhetetlenségi állandó bizottság három tagja leteszi az esküt. Elnök: Pop Cs. István mentelmi bejelentést tett. Pop Cs. István elpanaszolja, hogy elsején megválasztása után csendőri karhata* lommal kényszeritették, hogy Borosjenö állo" másról visszatérjen Világosra. Mentelmi jogáig való hivatkozáskor azt felelte az egyik esendő,, hogy a mentelmi jog csak akkor kezdődik ha ' Ház igazol. (Derültség.) Fölkiáltások: Tudja a csendőr a közjogot Huszár Károly: Velem is igy csináltak a mentelmi jog pedig mindenkit egyformád véd. Pop Cs. István folytatja. Egy másik község, ben hasonló módon jártak el a csendőrök'a szolgabíró intézkedésére. Elnök: A bejelentés kiadatik a menteim; bizottságnak. Az előadó beszéde, Láng Lajos előadó azzal kezdi, hogy két szempontra fektet súlyt, az egyik a nemzet és korona közötti egyetértés, a másik a szabad, elvüség. A nemzet és a király évszázadokon át nem tudták megérteni egymást. Sümegi Vilmos: Most se! (Helyeslés balról.) Ugrón Gábor: Az egyik süket. Láng Lajos: Csak sokára vették észre, hogy érzelmeik és érdekeik közösek. (Ellentmondások.) Ennek köszönheti a nemzet, hogy a kül" földön is elismerték tekintélyünket. Lovászy Márton: Hiszen nem is ismernek bennünket! Nem is tud ják, hogy a világon vagyunk! Láng Lajos: A másik nagy kérdés a szabadelvüség. Ennek köszönhetjük, hogy 1867 után egységes magyar államot alkothattunk. Huszár Károly: Azelőtt nem volt ? (Zaj a néppárton.) Láng Lajos: A szabadelvüség adott erőt a nemzetnek. Csak a szabadelvüség ad erőt a nemzeti munkára. Nemzeti közéletünk nagy alakjai mind a szabadelvüség bajnokai voltak S ha követni akarjuk a nagy hagyományokat akkor ezen a nyomdokon kell továbbhaladnunk, mert csak ez vezet a nagy cél felé. Ajánlja a többség föiirati javaslatának elfogadását. (Helyeslés jobbról.) Apponyi. Hammersberg László jegyző: Apponyi Albert gróf. (Halljuk ! Halljuk !) Apponyi Albert gróf: Az előadó ur által a nemzet és király közti megértésről, a szabadelvüségről mondottakat jóformán mind aláirom tiv képességeinek. Versenyt rendezett a női íjazók számára s egy remek gyémántos karperecet tűzött ki dijul, A föltételeket oly ügyesen állította össze, hogy mindenki tudta, hogy a karperec Beighton kisasszonynak szánt ajándék, melynek elfogadásával együtt jár Barr-Saggott komisszárius keze és szive. A föltételek a következők voltak: harminchat lövés hatvan yardra, a simlai „ijkedvelő-társaság" szabályai szerint. Egész Símla hivatalos volt. Pompásan rendezett tea-asztalok álltak az annandali cédrusok alatt, ahol most a „Grand Stand" van; s dicsőségében egyedül ott csillogott középen a napfényben a gyémántos karperec, kék bársonytokban. Beighton kisasszony tele volt aggodalommal — talán túlságosan is — a verseny miatt. A kitűzött délután egész Símla kilovagolt Annandalba, hogy jelen legyen Páris ítéletének megforditottján. Kitty együtt lovagolt az ifjú Cubbonnal s könnyű volt észrevenni, hogy a fiatal legény nagyon nyugtalan. Bizonnyal ártatlan volt mindabban, ami következett. Kitty halvány és ideges volt s hosszú pillantásokat vetett a karperecre. Barr-Saggott mesésen volt öltözködve, még Idegesebb volt, mint Kitty s még rettenetesebb, mint bármikor. Beightonné asszony leereszkedőleg mosolygott, amint ép egy hatalmas komisszáriusné anyjához illik és az íjazás megkezdődött. Mindnyájan félkörben állva nézték az egymást követő hölgyeket. Nincs unalmasabb dolog a verseny-íjazásnál. Lőttek, lőttek, újra lőttek, míg a nap el nem hagyta a völgyet. Gyönge szellők susogtak a cédrusfák levelei között s mindenki azt leste, mikor lő és mikor nyer Beighton kisasszony. Cubbon és Barr-Saggott a versenyzőket övező félkör két ellenkező végén állt. Beighton kisasszonyra legvégül került a sor. Az eredmény gyönge volt s a karperec a ráadással, Barr-Saggott komisszáriussal együtt, szinte bizonyosan az övé volt már. A komisszárius ur saját felséges kezével ajzotta föl Kitty íját. Kitty előrelépett, odapillantott a karperecre s első nyílvesszője hajszálnyi pontossággal belecsapott az „arany" kellő közepébe, kilencet számítva. A balról álló Cubbon olyan lett, mint a kréta, Barr-Saggott pedig nem tudva ellenállni az ördög kísértésének, elmosolyodott. Csakhogy ha Barr-Saggott mosolygott, meg szoktak vadulni a lovak. Kitty látta ezt a mosolyt. Balra pillantott, csaknem észrevehetetlenül intett Cubbonnak s folytatta a lövést. Szeretném, ha le tudnám irni azt a jelenetet, amely most következett. Rendkívüli és mindenkép váratlan jelenet volt. Kitty kisasszony csodás határozottsággal feszitette meg íját. ugy, hogy mindenki láthatta, mit csinál, Kitűnő lövő volt s 46 fontos íját bájos biztonsággal kezelte. Négy nyílvesszőt egymásután pontosan a céllap alá a farudba furt bele. Egyszer a céllap fölött találta a fát, mire a hölgyek mind valamennyien egymásra pillantottak. Ezután néhányszor személyesen a „fehérbe" lőtt. Minden fehér egyet számit kereken. Öt vesszőt furt a fehérbe. Csodálatos nyillövés volt; de mivel Kitty dolga az lett volna, hogy az „arany"-ba lődözzön s megnyerje a karperecet, BarrSae-o-ott arca lassan a leveli béka evöngéd zöld színében kezdett játszani. Kitty most kétszer ellőtt a cél fölött, kétszer messze balra lőtt a céltól — mindig ugyanazzal a határozottsággal. A társaság tagjain hideg borzongás futott végig s Beightonné asszony elővette keszkenőjét. Kitty most a földbe lőtt a cél előtt s néhány vesszőt összetört, Ezután a „vörös"-be lőtt — ami hetet számított — csak azért, hogy megmutassa mit tudna, ha akarna s bámulatos mutatványait azzal végezte, hogy szeszélyesen még néhányszor belelőtt a céllapot tartó rúdba. Egységszáma a következő volt: Beighton kisasszony arany egy, vörös egy, kék 0, fekete 0, fehér öt, talált összesen ötször, egységszám összege huszonegy. Barr-Saggott ugy elbámult, mintha a legutolsó pár vessző az ő lábába fúródott volna, a céltartó rud helyett. A mély csendet egy píszeorru, szeplős, törpe leány diadalittas rikoltása törte meg. „Akkor hát én nyertem." Beightonné asszony minden tőle telhetőt megtett, hogy uralkodjék magán; de azért sirva fakadt a világ szemeláttára. Minden erőfeszítése mellett is gyönge volt ekkora csapással szemben. Kitty kárörvendő rántással eresztette meg íjját s visszatért helyére. Barr-Saggott pedig örvendő arcot igyekezett vágni, mialatt a karperecet a píszeorru leány durva, vörös csuklójára illesztette. Esetlen jelenet volt, nagyon esetlen. Mindenki iparkodott el atömeggel, Kittyt a íyja irgalmára bízva. De ekkor odalépett Cubbon s — a többit már nem érdemes kinyomtatni.