Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-21 / 25. szám

12 DÉLMAGYARQRSZÁQ 1910 junius 21 EGYESÜLETI ÉLET A szegedi Vörös Kereszt-egyesület hét­főn délután Worsikovssky Károlyné elnöklete alatt ülést tartott. Az egyesület akciót indított, hogy Szegeden ápolónőket képeztessen ki. En­nek az akciónak az eredményéről számolt be az elnöknő. Az ülésen még egyéb folyóügyeket intéztek el. Mindennemű tüzelőanyai legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza *»-és s'éniell!i'g ¡1 41. • lüszterek, kosztüm-kelmék mélyen leszállított árban kapható Klein Márton, Oroszlán utca, PoSitzerlsáz. KÖZOKTATÁS + Vizsga-hangverseny. Vasárnap délután tartották Rudolffí Matild zongora-iskolájának első, második, harmadik és negyedik osztályú növendékei vizsgálati hangversenyüket. A Tisza­szálló kisterme egészen megtelt érdeklődőkkel, akik a sikerült hangverseny alkalmából meleg ovációban részesítették a kiváló zongoratanár­nőt. Az előkészítő-osztályból: Reitzer Alice, Gáli Ilonka, Forbát Lili és Gunszt Lili, az első osztályból: Bárót Klári, Szivessy Endre, Pálmai Margit, Holló Margit, Holló Lili, Hán Ilonka és Szántó Ella, a második osztályból: Szöllős Er­zsike, Seifmann Margit, Gyéres Ilonka, Schafer Mariska, Klein Nóra és Forbát Frici, a harma­dik osztályból: Lichtenegger Ibolyka, Erdélyi Olga, Szécsi Irénke, Husserl Margit, Gidófalvy Ilonka és Bárót Lili, a negyedik osztályból: Lindenfeld Mariska, Seifmann Ilma, Erdélyi Rózsika, Körössy Lili, Horváth Etelka, Reitzer Vilmos, Erdélyi Mariska, Vadnai Lili és Truhlár Ilonka játszottak szép sikerrel. A hálás közön­ség sokat tapsolt az ügyes kis játékosoknak. + A szegedi államilag segélyezett nő­ipariskola kézimunka- és rajzkiállitúsát nagy­számú, előkelő közönség jelenlétében vasárnap délelőtt tizenegy órakor nyitotta meg Rósa Izsó dr. királyi tanfelügyelő, a nőiparegyesület alelnöke. Ez alkalomból osztotta ki Weiner Miksa kereskedelmi ós iparkamarai alelnök szép és buzdító beszéd kíséretében a szegedi kereskedelmi ós iparkamara ösztöndíjait, a kö­vetkező kiváló szorgalmú és jómagaviseletü növendékeknek : 10—10 koronás aranyat : Domokos Boriska, Hever Vilma, Hajdú Ilona, Kellner Erzsébetnek ; 5—5 koronát : Vánky Mária és Schwarz Kata­linnak ; könyvjutalmat : Láczay Szabó Margit, Benkóczy Mária, Grünvvald Anna, Őrhalmi Mar­git, Nagy Erzsébet, Őrhalmi Ilona, Schütz Rózsi, Reizner Gizella, Rosenberg Ilona és Csikós Ág­nesnek. Dicséretben részesültek : Martin Ilona, Boga Lujza, Lipthay Juliska, Németh Katalin, Toponarszky Lyubica, Weisz Júlia és Szüts Erzsi. Andrássy Jenő dr felső kereskedelmi iskolai tanár „Széchenyi" cimü könyvének 10 példányát osztotta ki ezután a növendékek közt. A nagylelkű adományokért ugy a keres­kedelmi és iparkamarának, mint Andrássy Jenő dr-nak őszinte köszönetét nyilvánította a nő­fparegylet elnöksége. A megnyitási ünnepségen jelenvoltak : özv. Keméndy Nándorné nőípar­egyesületi elnök, Polgár Lászlóné, Budai/ Já­nosné, Hamsa Gézáné, özv. Korpássy Meny­hértné, Horváth Lajosné, Benedikt Ferencné, Vajda Sándorné, Orkouyi Edéné, Grün Józsefné, Vass Gézáné, Őrhalmi Károlyné, Bohr Jakabné, dr Pilisi Béláné, özv. Székely Gáborné, dr Rigó Endréné, Teleky Lászlóné, Csányi János, Petjéssy MihiUy dr, F«őö Géza, Andrássy Jenő dr, Orkonyi Ede, Gyuritza Sándor dr, Vajda Sán­dor, Löm Immánuel dr, Szmollény Nándor, Ko­máromig Ede stb. A nagyon érdekes és művészi értékű kiállítás szerda estig marad nyitva. Megtekinthető délelőtt 10—í-ig és délután 3—6 óráig. X Az izraelita népiskola a következő sor­rendben tartja meg a vizsgáit: 1. fiúosztály junius 26-án délelőtt 8—9 óráig, I. leányosztály junius 26-án délelőtt 9—10 óráig, II. fiúosztály junius 27-én délelőtt 8—9 óráig, II. leányosztály junius 27-én délelőtt 9—10 óráig, III. fiúosztály junius 28-án délelőtt 8—9 óráig, III. leány­osztály junius 28-án délelőtt 9—10 óráig, IV. fiú­osztály junius 29-én délelőtt 8—ValO óráig, IV. leányosztály junius 29-én délelőtt V,10—11 óráig. Tornavizsgálat junius 24-én délelőtt 8—9 óráig. Bizonyítványok kiosztása junius 29-én délután 5 órakor. Kézimunka kiállítása a fiú­iskola I. osztályában. § Kern Lajos megfigyelés alatt. Meg­írtuk, hogy a szegedi királyi törvényszék elrendelte Kern Lajos, a sikkasztással vádolt királyi közjegyző elmeállapotának az orszá­gos megfigyelő- és elmegyógyintézetben való megfigyelését. Az erre vonatkozó birósági határozat alapján az ügyészség az iratokat az előzetes megfigyelést teljesítő orvosi szak­értők szabályszerű kórrajzával és véleményé­ivel fölterjesztette az igazságügyminiszterhez. Ma érkezett le az igazságügyminiszter le­irata, amelylyel jóváhagyta az ügyészség föl­terjesztését. Az igazságügyminiszter rende­lete folytán a királyi ügyészség a törvény­szék hozzájárulásával ma elrendelte Kern Lajosnak a budapesti gyűjtőfogházban levő országos megfigyelő- és elmegyógyintézetbe való szállítását. Holnap délelőtt tiz órakor szállítják Kernt az elmegyógyintézetbe, ahol két hónapig lesz megfigyelés alatt. A meg­figyeléstől függ azután, hogy megtartható lesz-e a főtárgyalás, vagy a börtön helyett szanatóriumba ker'iil Kern Lajos. § Elutasított kegyelmi kérvény. A Khuen­Héderváry-kormány kezdetén, amikor Székely Ferenc igazságügyminiszter az izgatási pörök egész tömegét beszüntette, Bocu Szevér, az aradi Tribuna volt felelős szerkesztője is kegyelmi kérvényt adott be. Bocut két és fél hónapi fogházra ítélték egy Calvarul cimü cikk miatt, amelyben a nemzetiségi pörökben hozott ítéletekről közölt statisztikát. A kegyelmi kér­vény most azzal érkezett vissza, hogy annak nem lehetett helyet adni. § A törvényszéki elnök Szentesen. Hamza Géza, a szegedi királyi törvényszék elnöke ma délután Szentesre utazott, hogy az ottani királyi járásbíróságon időszaki hatósági vizsgálatot tartson. § A züllés utján. Pár évvel ezelőtt még a honvédségnél szolgált főhadnagyi minőségben Greilinger Gábor. Főhadnagyi fizetéséből azon­ban nem tudta födözni költekező életmódjának kiadásait és ezért csakhamar a bűnös útra lé­pett. Tiszttársainak nevére nagyobb összegű váltókat hamisított és hozott forgalomba. Mi­kor bűne kiderült, rangjáról leköszönt és a pécsi királyi törvényszék váltóhamisításért el is ítélte héthónapi börtönre. Az első napfényre került hamis váltó után csakhamar ujabb ha­mis váltó került elő és pedig 1907. október ti­zedikén egy 1500 koronás váltó, amelyre Kégl Károly és Tóth Géza honvédszázadosok és Proch József csendőrszázados nevét • hamisította rá. Ezt a váltót a budapesti Polgári Hitelszövetke­zetnél számitoltatta le Greilinger. Amikor a váltó lejárt, a szövetkezet pört indított az aláirt forgató és kibocsátók ellen, akik azután esküt tettek arra, hogy a váltón levő aláírá­suk hamis. Erre újból megindult Greilinger el­len az eljárás magánokirathamisitás büntette címén és a budapesti törvényszék vád alá is helyezte a volt főhadnagyot. Mára volt kitűzve eb­ben az ügyben a folytatólagos tárgyalás. A törvény­szék időközben megkereste a pécsi csendörséget, hogy Greilingert a mai főtárgyalásra vezesse eiő. A csendőrség azonban nem tett eleget a felhívásnak és így a mai főtárgyalás megtart ható nem volt. Biró Kálmán királyi ügyész ¡Q dítványára a bíróság most sürgősen megkeres a pécsi csendörséget, hogy tudassa, mi volt a, oka, hogy Greilingert a mai napra nem ám, totta elő. A csendőri jelentés tartalmához ké pest fog majd intézkedni a bíróság az ujabbi tárgyalás kitűzése iránt. § Leszúrta az unokatestvérét. hódmezővásárhelyi földmives állott ma a szegedi esküdtbíróság előtt szándékos ember­öléssel vádolva. 1910 március 17-én Kámvás Bálint hódmezővásárhelyi földmives ittas állapotban elment Ménesi Sándor nevü ro­konához, hogy ott egy leánynyal találkoz­zék, akit feleségül akart venni. Mivel a fia­tal leány nem akart vele koccintani, Kám­vás gorombáskodni kezdett, mire a házigazda kilökte. Kámvás visszajött és ekkor Aracay Imre nevü rokonával, aki őt állítólag már többször bántalmazta, kapott össze. Aracsy is kilökte Kámvást, aki erre boszut esküdve, hazarohant s egy nagy disznóölő kést ra­gadva magához, ezzel kereste bántalmazóját. Aracsy ekkor már otthon volt lakásán. Kámvás kihivatta a gyanútlan embert és ezzel a kiáltással: — Mit csináltál velem, unokatestvérem! — a disznóölő késsel szivén szúrta. A sze­rencsétlen ember nyomban meghalt, a gyil­kost pedig letartóztatták a csendőrök. A mai tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy nagyon ittas volt s elkeseredésében támadta meg rokonát, akit nem akart meg­ölni. Az esküdtek szándékos emberölés bűn­tettében mondották ki bűnösnek Kámvást, akit a verdikt alapján tiz évi fegyházra itélt a törvényszék. A védő semmiségi panaszt jelentett be. § Kiesett a vonatból. Retkes István hét éves szatymazi fiu vasárnap este a szatymazi állomáson egyik harmadosztályú kocsi ajtaján oly szerencsétlenül bukott ki, hogy koponya­csontrepedés következtében néhány óra múlva meghalt. A vizsgálóbíró elrendelte a hullának a törvényszéki orvosokkal való fölboncolását, hogy megállapítsák, kit terhel gondatlanság a szerencsétlenségért. § Egy hamis forintos kiadása — ötnapi fogház. A mult év augusztus havában történt, hogy Kremniczer Ferenc asztalossegéd egy ha­mis forintossal fizetett Osváth Péter péknek. Osváth figyelmeztette az asztalost, hogy nem jó a pénz, majd rendőrt hivatott, aki beszol­gáltatta a hamispénzt a rendörségnek. Innen áttették az iratokat a királyi járásbírósághoz, amely hamispénz kiadásáért ötnapi fogházra és husz korona pénzbirságra Ítélte az asztalos­segédet. A szigorú Ítéletet a szegedi királyi törvényszék ma helybenhagyta. § Súlyos testisértés. Ujfutakon Ertl István napszámos kuglizás közben összeveszett Stutz Mátyással. A veszekedésből erős dulakodás támadt és a két ember dühösen nekiesett egy­másnak. Ertl a birkózás hevében fölkapott egy széket, amelylyel Stutz Mátyást ugy megütötte, hogy annak alsó állkapcsa kettétört. Ertl az újvidéki királyi törvényszék előtt jogos önvé­delemre hivatkozott, a biróság azonban a vád­lottnak ezt a védekezését nem fogadta el es Ertlt egy hónapi fogházra ítélte. Ma délelőtt tárgyalta ezt az ügyet a szegedi királyi ítélő­tábla büntetőtanácsa, de tekintettel a sérülés nagyon stdyos voltára, a törvényszék ítéletet megváltoztatta olyképen, hogy a büntetést hat hónapi börtönre emelte föl. § Az elmulatott pénz. A szabadkai tőr­vényszéknél Tóth István hivatalnok följelentést tett Stantics György gabonabevásárló ellen. Tóth azzal vádolta Stanticsot, hogy ő bizonyos tartozás kifizetése céljából,416 korona 14 fillért adott át neki, az összeg felét azonban Stantics elmulatta. A vádlott ezt tagadta a törvényszeK előtt, ellenben azzal védekezett, hogy mulatas közben a pénzt vagy elvesztette, vagy Pe<Vr kilopták a zsebéből. A szabadkai törvéayszeR elfogadta ezt a védekezést és Stantics kJ'01" gyöt fölmentette a vád alól. Ma került ez az ügy a szegedi királyi ítélőtábla büntetőtanacsa elé, amely, miután a nyomozás során Stan ' egyetmást beismert s így bebízonyultnak . szőtt, hogy a pénzt elmulatta, — sikkaszt^ vétsége miatt háromnapi fogházra ítélte a i lőtted. Stantics semmiségi panasszal élt. § Bicskázó szabósegéd. Mulatozni. »«» Moholra Vejin Vojin szabósegéd a baratja > Baclivojev jovánnal együtt. Mulatozás k0.?^ kötözködni kezdtek egymással, majd a ko ^ ködésből verekedés támadt, amelynek heve

Next

/
Thumbnails
Contents