Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-21 / 25. szám

1910 junius 21 DÉL-MAGYARORSZÁG 13 Vejin előrántotta a bicskáját és barátját hason alul olyan veszélyesen szúrta meg, hogy harminc napig nyomta az ágyat. A vádlott tagadott a szabadkai törvényszék előtt, amely enrek dacára három hónapi fogházra ítélte a bicskázó szabólegényt. A szegedi királyi ítélőtábla büntetötanácsa ma délelőtt azonban a súlyos testisértésre való tekintettel a büntetést hat hónapi börtönre emelte fel. KÖZGAZDASÁG (•_•) A szegedi vásárcsarnok. Szeged város tanácsa minapi határozatával kiküldötte Somogyi Szilveszter dr főkapitányt, Tóth Mihály főmérnököt. Jung Péter főállatorvost, hogy szemléljék meg és tanulmányozzák a budai Batthyányutcai vásárcsarnokot. A kiküldött bizottság egyes tagjai hétfőn fölutaztak Budapestre, ahol a hivatalos szemlét szerdán tartják meg. A bizottsághoz Budapesten csatlakozni fog Balogh Károly pénzügyi tanácsos is, aki szintén fölutazott Budapestre. A bizottság kölcsön veszi a budai árticsarnok terveit is s azok alapján fog előterjesztést tenni a tanácsnak. A tanács tudvalevőleg mihamar dűlőre kívánja vinni az árucsarnok ügyét olykép, hogy az a régi csapatkórház helyén, az iparos-piaccal egyidejűleg létesíttessék. (—) A Magyar Helyiérdekű Vasntak osztaléka. A Magyar Helyiérdekű Vasutak részvénytársaság tegnap tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a tiszta nyereségből 1.080,000 koronát kilenc százalékos, részvényenkint 18 koronát kitevő osztalékot fizet, épugy, mint az előző esztendőben. (—) A vetések állása és a mezőgazdaság állapota a külföldön. Olaszország. A milanói konzul május 31-ről a következőket jelenti: A búzatermésre vonatkozó jelentések nem nagyon kedvezőek. Az esős időjárás következtében közép- és felső Olaszországban a buzavetéseken a rozsda fellépett. Remélhető azonban, hogy a sok eső után most már minden valóság szerint bekövetkező tartós száraz és napos időjárás mellett a búzatermés-kilátások még helyre fognak jönni. A genuai főkonzul jelentése szerint az időjárás májusban kedvező volt, helyenkint bőséges csapadékkal, mihez képest a térniéskilátás általában kedvezőnek mondható. Különösen Dél-Olaszországban, ugy a szigeteken is a buza jó termést igér. A tengeri és szőlő szintén kedvezően fejlődik. Csupán a gyümölcstermés szenvedett a sok eső és az április havi hideg idő következtében. A velencei főkonzul jelenti a földmivelésügyi minisztériumnak, hogy május második felében az időjárás ¡óra fordult és a beállt meleg a vetéseket kedvezően befolyásolta. A terméskilátásokról érkezett jelentések a legjobb reményekre jogosítanak. Spanyolország. A barcelonai főkonzul a következőket jelenti: Hivatalos jelentések szerint az esőzés egész Spanyolországban a vetésekre jótékony hatással volt. Főleg a buza- és árpavetések Ujkastiliában jók, ellenben a szőlőkben a fagy kárt okozott. Toledoban a kalászosok állása igen jó, de a szőlő nem kielégítő. Ciudad Roel, Albaceste és Badajozban a terméskilátások a lehető legjobbak. Soriaban, Valladojid és Burgosban szintén jó terméseredményt várnak. Nem kielégítő a vetések állása Avila és Segoviában. Aragon és Riójából érkezett jelentések szerint a buza, árpa és zabvetések igen kielégítők. Leonban a mezei termények fejlődésükben némileg visszamaradtak. Navarra és Viscayaban a mezei termények fejlődése általában kielégítő. A baleári szigeteken a mezőgazdaság állapota láthatólag javult. A Kanári szigeteken ellenben nagy szárazság uralkodik, amely a mezei terményekre káros hatással van. (—) A perlaszi vásár. A legközelebbi perlaszi országos vásár junius 25. és 26-án lesz. Allatokat csak szabályszerű marhalevéllel bocsátanak a vásártérre. A kocsi elé fogott lovak Is ellátandók marhalevéllel. Mindennemű állatok felhajtása szabad. Állatok felhajtását a vásártérre csak junius 25-én reggel 5 órakor engedik előbb a vásártérre menni büntetés terhe alatt tilos. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Kíváncsi. A „Divat" cimii cikkeket Susanne ^v alatt férfi irja és ezért nem akarja elárulni Inkognitóját. REGÉNY. A MILLIOMOS BÛNTARSA. 25 - BŰNÜGYI REGÉNY. A woodbinei nyaralónál, Vernon őrnagy birtokán, megtudta, hogy a megszökött „milliomos" a kora reggeli órákban ott volt lóháton az őrnagynál. Nyolc óra előtt pedig kocsin-.megínt tovament. Nyolc óra előtt! S most három óra mult el ! Csaknem futva ment Carter a „Korona" vendéglőbe. Itt értesítették, hogy a kocsi csak az előbb érkezett vissza. A kocsist előszólították s ez újra bizonyította Carter előtt, hogy egy bundás urat, kinek még a füle sem látszott ki a prémből s aki meglehetősen sántított, a woodbinei nyaralóból, mint parancsolta, telhető gyorsasággal vitt a shornkliffei vasúti állomáshoz ; hogy azonban az indóházijoz értek, a vonatot elmulaszthatták, mert a gentleman visszajött s az parancsolta, hogy Maningslyba hajtson. Jó hir volt ez Carternek ! Carter a shornkliffei pályaudvarba hajtatott. Ott várt már reá Tibbles következő tartalmú levele : Bundás ur 2 óra 10 perckor megjött, 1-sö osztályú jegyet váltott Derbybe. Én II od osztályon ugyanoda. Alázattal T. Carter összegyűrte a papirost és zsebébe tette. Az állornásfőnöktől megtudta, hogy esti hét órakor megy egy vonat Derbybe. Carter ezen a vonaton követte a szökevényt. Végre egy hosszú utazás után, mely a minduntalan megszakított álom s örökös vonatcsere által csaknem véghetetlennek tetszett, Carter még mindig éjnek idején érkezett meg Derbybe. Itt az állomásfőnöknél Tibbles egy második levele várt reá. Derbyben minden rendén. Bundás ember jegyet váltott Hullba. Én hasonlóképen. Alázattal T. Carter e sorok olvasása után nem mulasztotta az időt. Ő is vasútra szállt, hogy Hullba menjen. Reggel volt s a nap kellemesen sütött, midőn a vonat Carterrel a hulli nagy indóház teteje alá berobogott. Mikor kilépett a kocsiból, fürkészve tekintett körül. Tibbles, a kiszálló utasokat egyenkint szemügyre véve, a perronon állt. — Nos? — mondá Carter, Tibbles vállára ütve. — Elszalasztotta ? Ki vele, ne tartogassa magában. Arcából olvasom, hogy így van. — Ugy van, — mondá Tibbles sértődött hangon. — Csakugyan elszalasztottam. De azért kár igy rám förmedni. — Beszéljen el mindent részletesen. — A bundás ember Derbyben Hullba váltott jegyet. S megérkezve Normantonba, látom mint biceg végig a perronon. Azután kocsijába szállt s a „Victoria" szállodába hajtatott. Hátul fölkapaszkodom a kocsira, elérjük a vendéglőt. Az atyafi besántitott a kávéházba s én utána; persze mindig a legnagyobb ártatlanságban. Leül és melengeti rossz lábát. Aztán megint kiment s hallom, hogy az edinburgi vonatot kérdi. Én legföljebb három percig csendesen maradtam, aztán ki, utána! A csarnokba érve azonban már csak hült helyét találtam. Ma estig egy hajó sem indul, s az, amely Koppenhágába vitorlázik, nem vesz fel utasokat. A kapitány magaviselete után itélve azonban, föltehető, hogy boldog-boldogtalant fölfogad — csak jól megfizessék. — Éz esetben a legjobb lesz, ha itt marad s a vonatok indulását megvigyázza, mig magam a folyó túlsó partján fogok szemeskedni, — mondá Carter. Carter bérkocsiba ült s a város végén levő köparthoz hajtatott, honnan a Humber túlsó partján levő indóházhoz csolnakon vitette át magát. Eleinte a kőparton őgyelgett s nézegette a különféle helyekre induló gőzhajókat, melyeknek rendeltetéséről minden szükségeset megtudott. A Koppenhágába induló gőzhajóval is megismerkedett, — egy fekete, barátságtalan naszáddal, melyre „Varjú" neve nagyon ráillett. Kapitánya szintén fekete, barátságtalan volt, ki a fedélzeten roppant kötélcsomók tetejében aludt s álmában tovább dohányzott. — Külseje nem igen ajánlatos, — mormogta távoztában a titkos rendőr. — Tíbblesnek tökéletes igaza van. — Egy csöppet sem csodálkoznám rajta, ha az én emberem e hajó födélzete alatt tartózkodnék, — gondolta magában, hogy csendesen sétált a viz mentében. — Félig-meddig kedvem is volna rászállni a „Varju"-ra s minden zugolyában megmotozni. Carter bement a városba, hogy az ékszerészeknél kérdezősködjék, nem járt-e a milliomos náluk, hogy gyémántjai közül egy párt értékesítsen, az egyik üzletben nyomára is akadt, sietve tért vissza a kikötőbe azután. Carter egyenesen a kikötő ama pontjának tartott, ahol a „Varjú" horgonyzott. De nem csekély bámulására, annak helyén idegen hajó vetett horgonyt s nyugtalankodó kérdezősködései után megtudta, hogy a „Varjú" egy félórával ezelőtt vonta fel horgonyait és a tenger felé vitorlázott. — Most kellett annak elindulni? — kérdezte. — Nem, uram. Csak holnap kellett volna, de aligha nem valami kétes egyénnek kell a födélzetén lenni; legalább ilyenforma gézengúzt láttunk a hajó indulása előtt egy félórával erre csavarogni. — Nosza emberek, rajta! Öt fontos bankjegyért ki fogja el a „Varjút" P — Én! — kiáltott egy virító piros mellényü legény, térdig érő, fényes csizmában. — Én, meg az én pajtásom. Ugy-e Jim ? Csakhamar előállott a bárka. Carter kormányzott. A két legény erre vízbe csapta evezőit s a bárka tovasiklott ki a tenger felé, melynek szélén csak éles szem födözhette fel a „Varjút". — Ha meg nem fordul a szél, nem csípjük el! — mondá az egyik halászlegény. Carter most az emberekre bizta a kormányt s takarójába burkolózva a hajó fenekére lefeküdt aludni. Mire fölébredt, a legények értesítették őt, hogy a szél megfordult és kis bárkájuk jóval közelebb ért a „Varju*-hoz. Egy óra múlva, midőn a csolnak csaknem elérte már a „Varjut", Carter közölte a legényekkel megbízását és teljhatalmát, a szökevényt elfoghatni. Carter a szokásos megszólítást hangoztatta. — Mi a mennydörgős mennykőt kerestek itt a hajónk tövében? — ordította a kapitány. — Odébb innen, vagy a fenékbe lökünk bennetéket! — Tökéletes megállapodásért esedezem, mig a födélzetre fölmászom, — mondta Carter. — Ön egy gentlemant rejteget — egy urat, kit el kell fognom. A kapitány habozott kissé és mocskos pipájából néhány mérges füst-felhőt eregetett. — Mutassa elő elfogatási parancsát! — mondta komoran. Carter felnyújtotta azt neki. A következő percben Carter, egy a hajóról lebocsátott kötél segélyével, annak oldalán fölmászott, követve kísérőinek egyikétől, kire előfordulható baj esetében, számithatni vélt. — Szeretnék a hajó alsó osztályában kutatni, — mondá. — Legyen szives lámpát adni. E gyönge világgal lement a kajutebe. Itt három alvót talált, kiket nagy lelki nyugalommal sorra megnézett, mig az egyikben fölismerte emberét. Carter galléron ragadta az alvót és durván megrázta. — Jöjjön velem, Wilmot József ur, — kiáltotta. — Mit jelentsen ez, hogy ily durván rázzák fel az embert álmából? Hogy merészkedik ön igy nyúlni hozzám? No még ezt megkeserüli! — Nem Wilmot József? — mormogta. Nem Wilmot József? — Ép oly kévéssé, mint ön, aranyosom, — felelte arcátlanul a másik. — Talán akkor Dunbar ur ... Dunbar Henry, ha nem csalódom. Nemde édes uram? — kérdezte Carter ós a másik kezével is bele akart most kapaszkodni. De ez súlyos csapással elveré azt válláról s kirántva magát, erősen sántítva felrohant a lépcsőn. Carter utána. — Fogjátok meg! — kiáltott oda a tengerészeknek. — Fogjátok meg! Elébe! A rendőr által üldöztetve s az eléje ugró tengerészektől feltartóztatva, s talán mert a vak sötétségből a fényes holdvilágra érvén, szemét káprázat fogta el: a gonosztevő a hajófal egy nyílásának neki tántorodott és egyensúlyt vesztve, zajos nehézséggel a vizbe esett. — Mentsétek meg! — kiáltozott Carter. — Gyémántokkal bélelt övet hordoz a testén! Az emberek egyike lerúgta csizmáit és a vizbe ugrott. A többiek visszafojtott lélegzettel nézték a [holdsütötte habokban föl-alá merülő főket ós karokat. — Megvan! — kiáltott végre a bátor tengerész. — övénél kaptam meg őt! Közelebb jött, egyik karjával hatalmasan evezve, mig a másik terhet látszott hurcolni. Midőn a hajót tökéletesen elérte, a kapitány