Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-21 / 25. szám

1910. I, évfolyam, 25, szám Kecídrjunlus 21 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., a Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN! egész évre . K 24'— félévre . . . R Í2'negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN! egész évre . K 28'— félévre . . . K 14 — negyedévre . R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=a Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A munkapárt. Megalakult az országgyűlési nemzeti munkapárt» Résztvevőinek számát, politikai karakterét és programjukat tekintve, egyaránt impozáns volt a többségi párt első ülése. Tartalmasak, komolyak, jobb jövő reményére jogosítok azok a beszédek is, amelyek ebből az alkalomból elhangzottak. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök, Tisza István gróf, Láng Lajos és Barmi Fülöp a hivatalos nemzeti munkapárt első szónokai, akik valamennyien az önzetlen, nemzetet-megváltó munkakezdetét proklamálták. Nem tulozunk, ha azt állítjuk, hogy a kitűnő férfiaknak ama gyülekezetében, amely vasárnap délután a Nemzeti Társaskör termeiben munkára szövetkezett, a nemzet minden rétege képviselve van, még némileg a munkásosztály is, mert hiszen a munkapártból a szociális érzék szintén nem hiányzik. Megjelentek ott, akiket az ország népének bizalma érdemesnek talált a törvényhozói tisztségre : kipróbált, régi, derék politikusaink és a törekvő fiatalabb nemzedék. Szinte kétségtelen, hogy összetartó, önfeláldozó táborrá tömörültek, hiszen a harc hevében a sereg egybeforr, hiszen verejtékes küzdelemre indul a nemzeti munkapárt Magyarország boldogságáért. Kiki meg fogja találni ebben a pártban a helyét, a szerepét, amelyben az országnak leginkább hasznára válhatik. A párt tisztikarának megválasztása is erre vall. Percsel Dezső, hiába szórták rá a bukott rendszer rágalmazói éveken át a szitkokat, olyan férfiú, tudás és jóakarat tekintetében, hogy megnyugtató, örvendetes dolog a nemzeti munkapárt elnökévé történt megválasztása. Hasonló szerencsésen válogatták össze a tisztikar többi tagjait, továbbá az egyes bizottságokat. A megalakulás fényét és nagyszerűségét nagyban emelte a miniszterelnök temperamentumos beszéde. Rámutatott arra Khuen-Héderváry, hogy a nemzet a hatvanhetes politika igaz, meggyőződésteljes híveinek adott igazat és meghazudtolta az obstrukciót. A Deák-politika alapjai ismét szentesítve vannak. A munka most már elkezdődhetik. Az értekezletet aztán a derék, öreg, magyaroskedvii pozsonyi képviselő, Neussiedler Károly nyitotta meg. Utána Tisza István gróf mondott harcias, nagyszabású beszédet. Szembeszállt azokkal a hazugságokkal, mintha a kormány a választások alkalmával visszaéléseket követett volna el. Majd a komoly hazafias elemek támogatására apellált Tisza, kifejezést adva annak, hogy a szerencse forgandó és hogy a győzelemtől elbizakodni nem szabad. Azután Khuen-Héderváry miniszterelnökhöz intézte szavait. A nemzet és a párt a miniszterelnököt tekinti egyedüli vezérének — hangsúlyozta Tisza, hogy evvel elvegye az élét annak a pletykának, mintha ő a nemzeti munkapárt fölött atyáskodni akarna. Szóhoz jutottak az ülésen a fiatal, először megválasztott képviselők is. Nevükben Darvai Fülöp tett hűségnyilatkozatot a vezéreknek. Előtte Láng Lajos a lehiggadtság szelid hangján a párthüségben megnyilatkozó politikai erényekről beszélt, majd a tisztikar megválasztása következett. A nemzeti munkapárt tegnapi megalakulásával a válságot, a bizonytalan helyzetet megszűntnek tekinthetjük. E percben a napokban trónbeszéddel megnyíló országgyűlés olyannak látszik, mintha a munkás mult folytatása, megifjodottsága volna. Hogy közben rossz álmok jutottak a nemzet osztályrészéül, arra már gondolni sem érdemes. A gonosz lidércnyomást, a bénitó tudatlanságot eltávolította az ország közvéleménye a boldogulás útjából. Most büszkén és örömmel tekinthet a dologra készülő, bizalmával megáldott táborra. Lehetetlen, hogy megcsalódjék! Lehetetlen, hogy ne a munka és békesség napjai virradjanak reánk. Az ellenzék kilátásba helyezett obstrukciója bizonyára bölcsőjében hal meg, mert lehetetlen, hogy néhány lelkiismeretlen ember áldozatává essék az ország békés haladása. Az obstrukciónak egy pillanatra sem volna erkölcsi ereje. Csirájában megfojtaná a jogos nemzeti fölháborodás. Akárki merészSár és arany. Irta Antal Sándor. Tegnapelőtt, mikor az estilapok először adtak hirt róla, hogy Haparandában az aranybánya beomlott, elég hamar megvigasztalódtak az olvasók. Csak két embert temetett el a föld, a többiek, mintegy másfélszázán, megmenekültek. Az egyik tegnapi lapban még vers is volt a boszuálló aranyról, ma reggel már csak hat sorra fogyott az érdeklődés. Elvégre két ember csak két ember, megmenteni ugy sem lehet őket, az Ítélet napján pedig mind föltámadunk. Nemcsak a szerkesztőségekben vélekedtek igy, hanem mindenütt. Csak ott gyászoltak, ahol bíztak benne, hogy nem kell gyászolni: Haparandában. De ma délben egyszerre nemzeti szerencsétlenség a bányaomlás. Rosling igazgató, aki kétnapos útjából csak reggel érkezett meg, elmondta, hogy Lejonhuvud is benne vap a bányában. Lejonhuvud, a költő, az ország legnagyobb poétája! — A pályaudvaron találkoztunk, én indulóban voltam, beszélte a feketébe öltözött előzékeny igazgató az újságíróknak. Régi ismerősök voltunk, még Stockholmból. Mondta, hogy le akar menni a bányába. Kérem, én a zuzóba, a mosóba, a foncsoroZ(3ba akartam vezettetni, mondtam, hogy a bányában nem látni semmit, hogy a vágások alacsonyak, kellemetlenek, de Lejonhuvud ur csak le akart menni. Mondtam, hogy nem érdemes, hogy nincsen ottan semmi érdekesség, hogy magam egyszer sem voltam lent. Kérdeztem, hogy miért akar olyan nagyon leszállani? Azt mondta a költő ur, hogy akarja látni azt a helyet, ahol a sár meg az arany még egyforma, még nem vált el egymástól. A stockholmi lapok tudósítói minden szót följegyeztek. — Telefonon akartam Olson ellenőrt a Lejonhuvud ur szolgálatára rendelni, ő azonban, a költő ur, csak egy közönséges bányászt akart kisérőiil. Az öreg Eskil, Eskil Holm épen szabadnapos volt, arra járt, vele bátran leszállhatott a költő ur. És itt van ni. A sok esőzés lehet az oka. És most vége. Mi azért mindent megteszünk. A trónörökösrégens őfensége táviratozott, őfensége a dalernei hercegnő is, a miniszterelnök ur kétszer telefonált . . . Micsoda nagy, országos szerencsétlenség ... És én vagyok az oka ... Az igazgatói irodából átvezette az újságírókat a lakásába, a szalonba, bemutatta őket a feleségének, aki természetesen puncscsal kínálta meg az urakat. Előkerült a fiatal Rosling ur is, aki igazgatósági titkár és szintén ir verseket. * Eskilt csak azért hívták öregnek, mert a fia, kölyök Eskil szintén a bányában dolgozott. De mégis öregnek látszott, amint Lejonhuvuddal a régi bánya faragott portája felé ment. Az igazgató megmondta ugyan a költő nevét, de Eskil nem értette meg, olyan gyors, szokatlan, nagyvárosi hangon beszélt Rosling. Azt se lehet mondani, hogy valami nagy barátságot érzett volna az idegen ur irányában. Eleinte azt hitte, hogy spicli. De mikor egyetlen sző, minden kérdezősködés nélkül követte Lejonhuvud a dohos, keskeny utakon, már nem gyanakodott. Csak azt nem értette, hogy minek jön valaki a napról a föld alá, mikor nem muszáj neki. A kis bányász-lámpás nagyon piszkos volt és már ez elrontotta a költő hangulatát. Mire a napvilág elfogyott, elment a kedve az egész vállalkozástól. A járatok keskenyek, dohosak és olyan alacsonyak, hogy a magas termetű Lejonhuvudnak mélyen meghajlott derékkal kellett követni az Eskil pislogó lámpását. Legjobban az boszantotta a költőt, hogy ügyefogyottnak, törpének, gyámoltalannak érezte magát, hogy őt vezetik, hogy terv, kedv, akarat nélkül kell mennie más után. Szerette voloa hangos szóval megbontani a sötét, nyirkos némaságot, de ő ment hátul és aki hátul megy, az nem kérdezhet, az csak felel — ha kérdezik. Lejonhuvud mégis megemberelte magát. — Mondja barátom, hány éve dolgozik a bányában ? Rendes, fölényes, mély hangján akarta ő ezt kérdezni. Ugy, ahogy a nagyember szokott szólni az emberhez, mintha meg akarná szavaival jutalmazni az Eskil szolgálatait. De a hangok vékonyan, sipitva jöttek ki a torkából, akár csak egy megijesztett gyermeket hallott volna, vagy egy félő öregembert, aki biztató, bátoritó választ vár. — Itt együttvéve húszat, meg nyolcat,