Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-21 / 25. szám

2 DÉLMAGYARORSZAQ 1910 junius 21 kednék szembehelyezkedni ezzel a hatalmas, ellenállhatlan erővel, az a saját politikai sirját ásná meg, amely előtt közönyösen, részvét nélkül halad el a nemzet egész egyeteme. Az országgyűlési munkapárt vasárnapi alakuló-gyűléséről ez a részletes tudósításunk szól: A nemzeti munkapárt országgyűlési tagjai vasárnap délután öt órakor tartották meg első értekezletüket a párt országos körének nagytermében. Már egy órával az ülést megelőzően élénk élet kezdődött a kör helyiségeiben ; négy órától kezdve tömegesen érkeztek a párt tagjai ; igen sok uj tag a választások óta most jött fel először s azért a kölcsönös ismerkedések és bemutatkozások sűrűén vannak. Már jóval az ülés előtt megérkezett Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök, aki a tagok közé vegyült s élénken eltársalgott velük. Egymásután jelentek meg, az édesanyja betegágyánál időző Zichy János gróf kivételével, a kabinet tagjai is s öt órára zsúfolásig megtelt a nagyterem, együtt volt a pártnak csaknem valamennyi képviselőtagja és sok főrendiházi tag. Néhány perccel öt óra után Neiszidler Károly, Pozsony város II. kerületének képviselője, az értekezlet korelnöke, KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnökkel helyet foglalt az emelvényen ; a miniszter--inököt s Neiszidler korelnököt az együttyvő párttagok fölállva, hosszantartó lelkes éljunzéssel fogadták. A korelnök az értekezletet a következő szavakkal nyitotta meg: Tisztelt képviselőtársaim! Mint, korelnöktök, a legszívesebben üdvözöllek valamennyiteket, akik ma itt az alakuló ülésen megjelentetek. Alakulásunkra szólt a meghivó s az első szó ezért őekszcellenciájáé a miniszterelnök uré. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök az értekezlet tagjainak lelkes éljenzése közben emelkedett ' szólásra s a következő beszédet mondotta: A miniszterelnök beszéde. Tfjen tisztelt képviselőtársaim és barátaim t Mindenekelőtt fogadjátok üdvözletemet, kedves barátaim és képviselőtársaim, akiket a nemzet akarata sorsának intézésére ily nagy számban küldött ide, a munkapárt kebelébe. (Lelkes éljenzés.) Amidőn ebben az örömteljes pillanatodaát a tengeren tul, Minnesotában meg hat esztendőt, felelte csöndesen Eskil. Lejonhuvud nem kérdezősködött tovább. Megijedt.a maga elváltozott hangjától. Még tehetetlenebbnek, elhagyottabbnak érezte magát. Mintha valami idegen planétára került volna, ahol értéktelen, nevetséges minden, ami a földön nagy és magasztos. Erőszakosan akarta visszanyerni önbizalmát. Nagy sikex-eit, ünnepeltetését idézte emlékezetébe. A nagy ünnepre gondolt, amikor megkoszorúzták. A király beszédére, a lapok ünnepi számaira. Arra, hogy tizenegy nyelven olvassák a népek a verseit. Szinte kapaszkodott a kellemes gondolatokhoz,-még sem tudta, őket megtartani. Eszébe jutott, hogy talán ez a bányász újságot se olvas, bizonyosan nem is sejti, hogy kicsoda ő, lehet, hogy egyetlen versét se olvasta. Hirtelen arcához emelte a lámpást és meg akarta; szólítani az előtte haladó bányászt. Azt akarta mondani, hogy forduljon meg, nézzen rá, kérdezni akarta tőle, hogy ismeri-e őt? De mielőtt megszólalt volna, meggondolta a dolgot. Nem ismerne meg, mert a lapok még mindig a régi, szakállas képeimet hozzák. Az én uzsorásom nem engedi, hogy uj fényképeim megjelenjenek. A nők nem vásárolnák a verseimet. Szó nélkül mentek tovább. Senkivel se találkoztak. Pedig Lejonhuvud nagyon szerette volna, ha szembe jött volna egy vagy több ember. Ha egy fiatalabb legény a vállára csapott, volna Eskilnek, vagy csak tréfált volna vele. De Eskil az igazgató parancsára a régi ban fölszólalok, azt hiszem, mindnyájatok nevében mondhatok köszönetet mindazoknak, akik pártunk e fényes győzelméhez hozzájárultak, mindenekelőtt nektek, mindnyájatoknak egyenkint és összeségetekben is. (Élénk éljenzés.) Elsősorban egy férfiúról kell megemlékeznem, akit lángoló hazaszeretete, jellemének kristálytisztasága, (Ugy van, ugy van!) kipróbált nagy múltjának ragyogó fénye díszít. Ez Csáky Albin gróf, (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps) aki akkor, midőn a hazánk nehéz órájában vállalkoztunk sorsa intézésére, a munkapárt megalakulásánál nevének fényével ragyogtatta be vállalkozásunk első lépését s ezzel nagyban hozzájárult ahoz az eredményhez, amelyet ma konstatálhatunk, mert megnyugvást és bizalmat keltett a nemzet milliói között nevének fénye és súlya által. (Lelkes éljenzés.) Másodsorban meg kell emlékeznem azokról, akikre a párt érdeke bizva volt s akik annak sorsát intézték a választási küzdelmek alat^: a végrehajtó-b'zottság tagjairól. (Hosszas éljenzés és taps.) Élükön egy kipróbált hazafi, Percsel Dezső, (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps) mellette Fejérváry Imre báró (Lelkes éljenzés.) és társaik lankadatlan buzgalommal s példát adó szorgalommal, csendben, nyugodtan, feltűnés nélkül intézték a párt ügyeit, még pedig sikerrel. (Ugy van! Ugy van!) De meg kell emlékeznem azokról a kiváló hazafiakról is, akik a szónak hatalmával igyekeztek azon, hogy pártunk céljait hirdetve, az igazság szavával győzzék meg a nemzetet arról, hogy körénk kell seregelnie. Ezek között Tisza István grófról (Percekig tartó lelkes éljenzés és taps), aki fényes tehetségével, jellemének erősségével s ékesszólásának hatalmával nagyban hozzájárult ahoz, hogy az ország egyik részétől a másikig győzze meg választóközönségünket azokról az igazságokról, amelyek bennünket vezéreltek, midőn az ország kormányzására vállalkoztunk. (Zajos tetszés.) Meg kell emlékeznem továbbá mindazokról is, akik mellette — s itt talán szabad említenem minisztertársaimat is (Hosszas, élénk éljenzés és taps) — a szónak hatalmával igyekeztek öt támogatni. (Az elitéit obstrukció.) Elsősorban azt a kérdést kell fölvetnünk, hogy mi volt az oka annak, amiért a nemzétet választások utján meg kellett kérdezni arról, mi az akarata. Jól tudjuk, hogy a parlament munkássága az utolsó évtizedben nem egyszer bénult meg s az utolsó országgyűlést az obstrukciónak már csak a félelme is teljesen megakasztotta munkájában. A közvetlen kérdés tehát, amely a. nemzethez intéztetett, az volt, hogy ezt. az eljárást helyesli-e vagy sem. (ügy van, ugy van!) A nemzet válasza világos és tiszta. (Igaz, ugy van!) Ez a válasz abban áll, hogy a nemzet nem akarja, nem kívánja, hogy ezt az eljárást tovább folytassák, mert a nemzet munkát kiván azoktól, akikre rábizza az ország sorsát, a nemzet ügyeinek járatokon vezette a költőt az uj vágásokhoz, ezek pedig a százéves bányában jó messze estek a nagy Portától. Az uj Portán, a halál kapuján tiz perc alatt elérték volna az uj eret, de épen azért hivták halál kapujának az uj lezárót, mert nagyon féltek tőle. Nagyon uj, olcsó munka volt. Már vagy egy félórája mehettek fölfelé, lefelé rézsut, mikor a bányász egyszerre megállott. — Mi az? — kérdé Lejonhuvud egészen higgadtan és szintén megállott. — Nem hall az ur semmit? Míndaketten hallgatózni kezdtek. Lejonhuvud olyasmit hallott, mintha nagyon meszsziről valami nagyon nehéz tehervonat jönne. De mintha nem folytonosan jönne, hanem közben egy-két percre pihenőt tartana. Azt furcsálotta, hogy mikor elindul, erősebb a hangja, mint mikor megáll. Azután meg ugy hallatszott, mintha gyors egymásutánban nagy, több mázsás terheket dobnának a földre. Mindig nagyobbakat dobnak, mindig gyorsabban, mindig közelebbről hallatszik... Előbb ugy hallotta, mintha mögöttük volna a pályaudvar, azután mintha előttük .. nem épen a fejük fölött . . . Szólni, kérdezni akart, mikor a bányász megfogta a karját és gyorsan mondta: — Utánam, gyorsan jöjjön az ur, omlik a bánya! A költő nem ijedt meg. Követte Eskilt. Bányaomlás, gondolta hirtelen, sokszor olvastam róla. Olykor sok ember pusztul el. De épen itt volna bányaomlás, épen most? elintézését s igy elitélvén az obstrukciót, vég. zett vele s azt hiszem, minden időre kimoíi. dotta, hogy mást vár a nemzet képviselőitől, munkásságot vár a parlamenttől. (Hosszantart] élénk helyeslés és taps.) Az egyik része tehát annak, amit a nemzet tőlünk vár, az, hogy megóvjuk az ilyen tendenciáktól a nemzet erdekét s munkásságra szorítsuk a parlamentet. (ügy van!) Ha vizsgáljuk azt, hogy mi módon köttetett ez meg, hogyan alapoztatott meg a hatvaahéí, akkor látni fogjuk, hogy azt egy bölcs király és a nemzetnek egy bölcs vezére közti megállapodás, megegyezés létesítette, létesítette ugy, hogy megállapította nemzeti önállóságunk és függetlenségünk föltételeit, amely föltételek mellett a nemzet boldogulását biztosítsunk. (Hosszas, élénk tetszés és éljenzés.) De ma ilyen hosszú ido után -tudjuk azt is hogy midőn a nemzet jóváhagyta e bölcseknek gondolkodását, nem annyira az ismeret és tudás alapján tette azt, mert hiszen nem tudhatta, hanem egyrészt a király iránti hűség, másrészt a nemzet vézére iránti bizalom vezette, midőn ezt az elhatározását megállapította. Azóta a nemzetnek volt alkalma, hogy kipróbálja alapvető törvényes berendezkedéseink értékét. Látta hosszú időn át, hogy igenis a nemzet sorsa ezeken az alapokon biztosan nyugszik, hogy szellemi és anyagi boldogulása minden téren biztosítva van ; hogy igen nagy lépéseket tett nemcsak a saját kultúrájának biztosításában, hanem kifelé is hírnevet tudott szerezni a nemzetnek. , De másrészt alkalma volt arra is, hogy a nemzet, eltérve e politikától, az ellenkezőt is kipróbálja és annak is megismerte minden oldalát. Megismerte azt, hogy mi volt e politikának jó oldala és mi volt, benne szomorú és aggályos. És ha most a nemzet újra föihiva arra, hogy mondjon Ítéletet arról, hogy miképen intéztesse a sorsát, ugy határozott, hogy a hatvanhetes alap követőinek adott igazat, akkor azt mondhatjuk, hogy ez történelmi jelentőségű pillanat volt. Mert, ha akkor a nemzet tudás és ismeret nélkül határozott, inkább szubjektív momentumoktól vezéreltetve, mert a hűség és bizalom vezette; ma, miután a tapasztalat kimutatta, hogy hol keresse a nemzet a maga javát, ma, mikor semmi kényszerhelyzet előtt nem állott, mikor szabad akaratából határozott, annál nagyobb a becse és értéke a nemzet ez állásfoglalásának, mert mondhatjuk, hogy kipróbált alapokra akarja jövőjét fektetni. És mi. képviselők, igenis a. nemzet éz utasításához méltóan akarjuk föladatainkat teljesíteni. (Hasszantartó lelkes éljenzés és taps.) (A jövő föladatai.) Nagy misszió vár reánk, t. barátaim, (ügy van! Ugy van!) Amilyen megtisztelő a nemzet bizalma, ép olyan súlyos a felelősség, amely reánk nehezedik. Megvagyok győződve róla, hogy amilyen hit és bizalom vezetett bennünket nehéz viszonyok között, mikor vállalkoz-7 — — —— ' ..i — —5Pár pillanatig szüneteltek a zuhanások, de azután még eró'sebben hallatszottak, egészen közelről. Ez már nem is zuhanás volt, hanem menydörgés. Lejonhuvud arról hallotta a hangot, abból az irányból, amerreők mentek. Nem fogok öngyilkos lenni, gon-. dolta hirtelen, megfordult és futott visszafelé. Akkor már Eskil is futott. De csak azon vette észre, hogy egyedül van, hogy eltűnt az árnyéka, megnőtt a sötétség, csak az ő lámpása világit. Megfordult. A másik már vagy hét ölnyire lehetett tőle, lépéseit nem hallhatta, csak a lámpás táncoló mozgásából tudta, hogy kísérője fut, rohan. — Halló — hó — hahó — kiáltotta dühösen, elfelejtette, hogy hangja elvész a fülsiketítő zajban. — Vissza, ott már beomlott, visszajöjjön az ur ... Az egész járat omlik... Vissza ... az istenit... A költő rohant, már nem tudta megítélni, hogy merről erősebb a dörgés. Kalapját elejtette, ruháját az egyenetlen oldalfalak megszaggatták, balkarja sajog, Jehet, hogy vérzik is . . . Mindegy, előre... 0 érzi, hogy megmenekül. Lámpását alig használja, csak rohan, érzi, nem, biztosan tudja, hogy ő itt nem fog elveszni ... Hallja maga mögött a másik futó lépéseit, hallja, hogy a másik ordit, káromkodik . • Csak tovább... Most odaütődik lámpása valami szikladarabhoz, az üvegdarabok csörömpölnek, a lámpás kialszik. Lejonhuvud szabadulni akar a fölösleges tehertől, el akarja dobni a lámpást, de a sodronyfógó beleakadt a nagy pecsétgyűrűbe, nem akar