Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-18 / 23. szám

1910. í, évfolyam, 23* szám Szombat, JunTüs 18 LMAGYARORSZAG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Rorona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., r-n Városház-utca 3. szám e=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre. R 24'—• félévre . .. H 12'negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2' Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre. R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=i Riadóhlvatal 83« Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Program-vallás. Két férfias és energikus nyilatkozat hangzott el ismét a kormány részéről. Mindegyik alkalmas arra, hogy a KhuenHéderváry-kabinet iránt mutatkozó majdnem egyhangú bizalmat még jobban megszilárdítsa. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter a mandátumát átadó pozsonyi küldöttség előtt jelentette ki, hogy a kormánynak és a többségnek lesz elég erkölcsi bátorsága arra, hogy mindazt megtegye, amit szükségesnek lát az ország érdekében. Nem fogják engedni a parlament rendes működésének megzavarását és ha a kisebbség a rend ellen merényletre vetemednék, a kabinetnek lesz bátorsága, hogy evvel a merénylettel szembeszálljon. Röviden beszélt aztán a miniszterelnök is, aki kifejezést adott annak a tiszteletnek és szeretetnek, amely őt a kereskedelmi miniszterhez füzi. A kormánynyilatkozatokból kitűnik, hogy a parlament többségét a Justhpárt előrelátható, sőt bejelentett renitenskedése nem találja készületlenül. Az is bizonyos, hogy a többség a közvélemény akaratára támaszkodva nyul kíméletlen eszközökhöz a rendbontókkal szemben, ha a parlament duhajai ezt provokálják. Justh Gyula csatakiáltásaitól nem szabad hát megijedni. Azoknak a tendenciózus híreknek pedig, amelyek ellenzéki körökből szárnyra kelnek, hinni egyáltalán nem szabad. Épen Hieronyminek és a miniszterelnöknek szavaiból világlik ki, hogy alaptalan verzió, mintha még mindig ellentétek volnának a kormány tagjai között. A trónbeszéd megszövegezése alkalmával a minisztertanácsban nem voltak heves jelenetek, hanem igenis a legnagyobb volt az egyetértés. A kabinet tagjai sokkal inkább érzik a kötelességüket, semhogy apró, koaliciósizü villongásokkal hátráltatnák a kibontakozás befejezését ős a munka kezdetét. A kereskedelmi miniszter szerint néhány nap múlva meg fog győződni az országgyűlés arról, hogy készen van a kormány programja és hogy a kabinet tagjai valamennyien tudják, mi a kötelességük. Nyiltan az ország szine elé áll a többség, részletesen meg fogja ismertetni terveit, törekvéseit meg reményeit, mert nem fél a kritikától, mert tudja, hogy az eszmék kölcsönös kicseréléséből derül ki leginkább az igazság. Mennyire más beszéd ez, mint a bukottak összevissza ordítozása! Nyíltabb, őszintébb ős becsületesebb. Az egyéni önzetlenség megnyilvánulása. Komoly célok proldamálása a hatalom őrjöngése helyett. Nem állnak föl üres söröshordókra a többség vezetői, hanem a magyar nép minden rétegének vágyai közé keverednek. Néha a külsőségeknek is nagy jelentősége van. És hogy a pozsonyiak tiszteletére rendezett banketten ennyi közvetlenséggel nyilatkoztak KhuenHéderváry és Hieronymi, őszinte, demokratikus érzelmeiknek jele az. Eszünkbe jut evvel kapcsolatosan az a feltűnést keltő jelenet, mikor nemrégiben a miniszterelnök egy választói gyűlésről eltávozott. Nem ült kocsiba, nem vágtatott el ünneplői elől, hanem az ő társaságukban, vidáman beszélgetve ment velük haza éjszakának idején. Bezzeg ez már derogálna Kossuthnak, Justhnak, vagy Molnár Jánosnak. Fölpeckelt állal, kimaszkirozva járnak ők, még mindig hősnek képzelik magukat és a nemzettől elválasztja őket elvtelensőgük üres söröshordója. Politikájuk nem a munkás élet talajában gyökeredzik és emiatt van, hogy nyiltan nem mernek megrv ilatkozni. Kell-e most már aggódni a munka parlamentjének sorsa felől ? Hihető-e egyetlen pillanatra is, hogy a megujult, az igazi hatvanhetes politika utja elé az ország frondőrjeinek sikerül gáncsot vetniök ? Gerinctelenség és megbízhatatlanság áll szemben energiával, férfias őszinteséggel. Kétségtelenül a becsületes törekvések fognak diadalmaskodni. A baítlszt-sngek. Irta Szomaházy István. Mikor a fiatal Kuttner, hatéves távollét után egy téli reggel megérkezett Budapestre s a kocsi ablakán át egy kíváncsi pillantást vetett a Kerepesi-ut hullámzó utcai életére, egy percig az az álomszerű képzelődés fogta el, hogy ő még mindig tizennyolc esztendős zeneiskolai növendék, aki egy szegény nagynénijénél kosztol s borzas, engedetlen kölykeket tanit havi öt forintért a Cerny-etüdökre. Mert tizenkét évvel ezelőtt még körülbelül ez volt a sorsa; napközben szorgalmasan tanult, délben többet koplalt, mint amennyiszer jóllakott, délután pedig alázatosan hajlongott ama kövér mamák előtt, akiknek csemetéit kivétel nélkül csupa Liszt Ferenccé és Rubinsteinné akarta nevelni ... Mily szédületes karriért csinált azóta! Mikor Kuttner, Münchenből jövet, a ködös téli reggel világosságában most e£y-egy régi cégtáblát megpillantott, a szive boldogan dobogni kezdett: érezte, hogy benne is van valami az istenek erejéből, akik uj világot alapítanak. A fiatalember, mikor a zeneakadémiát jó sikerrel elvégezte s az ősz Mester (aki máihuszonöt éve játszotta a múzsa szerepét) nyilvánosan homlokon csókolta: kevés pénzel, de annál több reménynyel indult el külföldi körútjára. Eleintén csak gyöngén csöppent a babérból és az aranyból, de Londonban váratlan dolog történt vele: a Daily News hasábos cikket irt róla, azt a nézetét fejtve ki, hogy a fiatal és ismeretlen magyar a legelső zongorások egyike. A cikk, amit a gyomorbeteg és cinikus újságíró (aki azonban a legnagyobb > tekintélyek egyike volt) talán unott ábrázattal vetett papírra, megállapította a Kuttner Pál szerencséjét: koncertjeire csakúgy tódult az előkelő közönség s a London News hízelgő sorok kíséretében adta ki az uj csillag arcképét. Az uj csilag, ,aki ekkor már teljes öntudatára ébredt a maga művészi nagyságának, prémes kabátban, álmodozó pillantással tilt a fotográfus gépe elé; s egészséges idegei, jó gyomra dacára, aféle bánatos és szenvedő Chopin-arccal nézett le az alatta nyüzsgő világra. Bőven megrakodva kincscsel és dicsőséggel, három hét múlva bucsut mondott az angol fővárosnak, hogy egy szentpétervári meghívásnak eleget tegyen; s ott az a különös szerencse érte, hogy a cári pár és a nagyhercegek előtt zongorázhatott. Mikor később Pétervárról Berlin felé indult, frakkját előkelő rendjel ékesítette, zsebe pedig tele volt rubelekkel s útitáskájában egy világhírű müvésznagyság minden kvalifikációját magával vitte. A Kuttner pályája szédítő utat tett e kis szerencsés kirándulás óta, neve szinte összeforrott a sikerrel s impresszáriója a kedve szerint válogathatott a meghívókban, melyekkel a nagy művészt Európa fővárosai megtisztelték. Mikor hosszú szőke, selymes haja a hangversenytermek pódiumán láthatóvá lett, az asszonyok égő arccal szögezték rá pillantásukat, a férfiak pedig egészséges irigykedéssel nézték őt... Kuttner, mikor szállodája terraszán a reggelijét elköltötte, mosolyogva bontotta ki a leveleket, amiket a reggeli posta hozott neki; s egy fejedelem büszkeségével olvasta végig a lelkes rapszódiákat, a bizalmas meghívókat s azokat a lázas, mindent igérő szerelmi vallomásokat, amelyeket ismeretlen hivei küldözgettek . . . Néha hetykén, gőgös pillantással gyújtotta meg egyiptomi cigarettáját ; ilyenkor a levélen kilenc- vagy tizenegyágu korona ékeskedett . . . Mint történt, hogy a világhírű Kuttner még eddig sohase játszott Budapesten? A jó isten tudja. Talán félt, vagy talán zsugori módjára tartogatta magának azt az isteneknek való gyönyörűséget, mikor mindazokat meghódíthatja, akik egykor csak foghegyről beszéltek vele . . . Pedig egy-egy viharos est után, mikor a hangversenytermek csillogó miljőjéből a sötét utcára lépett s szivarozva, csöndesen elmélkedve kószált az égbenyúló paloták között, hányszor gondolt a Vigadó óriási üvegablakaira, melyek ragyogó fényességben úsznak, mig odabenn prémbe és selyembe burkolt szép asszonyok sietnek föl a szőnyeges lépcsőkön . . . Növendék korában, mikor pénz nélkül, éhes gyomorral sétált a befagyott Duna partján, mikor éjszakánkint a szegény néni nyomorúságos szobácskájában húzódott meg: ragyogó álmokat szőtt a távol jövőről, mikor mind e fénynek, csillogásnak, mámornak a didergő kis diák lesz a hőse . . . Majd ha egyszer az 6' tiszteletére fogják fölgyújtani a Vigadó csillárait ... A fiatalember hátán átfutott a hideg, majd dacos önbizalommal dobbantott: — Akarom, hogy igy legyen, akarom, hogy valamennyi a lábam előtt heverjen! . . . És esküszöm, hogy igy lesz, vagy elpusztulok.. Most végre itt volt tehát Budapesten