Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-18 / 23. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 junius 19 Rövidesen részletes programot kapunk a kormánytól és előreláthatóan ez a program olyan tartalmas, annyira súlyos lesz, hogy a hazug híreket egycsapásra agyonsújtja. Néhány napnyi ideje van csak még a handabandázóknak.' Toporzékolják hát ki magukat istenigazában. Ez úgyis a haláltáncuk. Nincs döntés az egyetemről — Három nyilatkozat. — Hirül adtuk, hogy a harmadik egyetem elhelyezésének kérdéséről ismét alaptalan hirek terjedtek el. Tegnap azt jelentették, hogy a minisztertanács határozata szerint Pozsony kapja az egyetemet és hogy azon hadügyi fakultást is föl fognak állítani. Mára aztán a legilletékesebb helyeken cáfolják meg ezt a híresztelést. Khuen-Héderváry Károly gróf, akit egy hírlapíró megkérdezett, a következőket mondotta: — Csak annyit felelhetek, hogy a minisztertanácson még nem foglalkoztunk a harmadik egyetem fölállításának kérdésével. Molnár Viktor vallás- és közoktatásügyi államtitkár szintén hasonló értelemben, részletesebben nyilatkozott. Az ő tudtával is az egész hirből egyetlen szó sem igaz. A harmadik egyetem kérdésében még a m'ult kormány idejében, Apponyi minisztersége alatt megkezdődtek az előkészítő munkálatok. A minisztérium akkor foglalkozott a különböző városok anyagi, erkölcsi és szellemi helyzetével és puhatolózott abban az irányban, hogy hol, milyen összegű anyagi hozzájárulásra számithat, esetleg milyen épületek állanának az egyetemnek rendelkezésére. Ez adatok alapján számitások történtek és az eredmény a minisztériumban készen van. Hogy melyik város kapja a versengők közül a harmadik egyetemet, az most még nincs eldöntve, minden hir tehát, amely ezekről a lapokba kerül, puszta találgatás. Az államtitkár végül azt is kijelentette, hogy a hadügyi fakultás fölállítása szóba sem került. A harmadik egyetem kérdéséről Lázár György dr, Szeged város polgármestere, a I hosszú, dicsőségben gazdag hat év után, miközben Kairótól Moszkváig és Newyorktól San-Franciscoig a civilizált világ összes rnüvészpártolóit a vazullusaivá tette. Nevét, bár nem igen volt több huszonkilenc vagy harminc évesnél, majd csaknem ugy ismerték, mint a Rubinsteinét és a d'Albertét. Ahol a téli évad egy-egy estéjén megjelent, agiotagezsal kapkodták el a jegyeket, a müárusok pedig, magas tiszteletdiján fölül, kincseket érő ajándékokkal kedveskedtek neki. Hat év óta nem járt a körúton és a Duna partján, — akkor is csak azért jött, hogy öreg édesatyját, aki a nyomorból egyszerre a fényűzésbe csöppent, a kerepesi-uti temetőbe elkísérje . . . Ahogy most, a hideg téli reggelen, kissé fázva és álmosan a kocsi párnáján hátradőlt s a szemét kéjesen behunyta, ugy tetszett neki, hogy a nagy, mozgó, lármás és szívtelen Budapest hódolattal a lábai elé omlik . . . Mint a büszke asszony, akit a szerelem szelíd gyermekké tett s aki igy szól diadalmaskodó udvarlójához: —A tied vagyok... Tégy velem, amit akarsz... Kuttner sietve kapott magára valami tisztább ruhát, aztán türelmetlenül csatangolni Indult a városba. Csodálatos: egyetlen ismerősével se találkozott a hangos, sürgő-forgó utcákon . . . Csak a Kristóf-tér sarkán tárta ki feléje' karjait egy őszhaju Öreg ur, akiben a művész csak pár pillanatnyi tűnődés után ismerte föl a londoni nagykövetség tanácsosát, aki most őszinte örömmel üdvözölte : -— Isten hozta, kedves mesterem ! Isten hozta . . . Emlékszik-e még arra a londoni téli estére'? . . . A művész utóbb kijutott a Kerepesi-utig, Budapest e legélénkebb hullámvonaláig, melynek környékén valamikor egész ifjúságát Délmagyarország egyik munkatársa előtt ma igy nyilatkozott : — A nemzet köztudatába már annyira átment, hogy a harmadik egyetemet Szegeden fogják fölállítani, hogy aggodálomra egyáltalán nincs okunk. Lehetetlenségnektartom Szeged város mellőzését, annál is inkább, mert hiszen a király, az országgyűlés tagjainak többsége és azt hiszem: a kormány is mellettünk "van. A napokban megtettem előterjesztésemet a városi tanácsnak és mihelyt a kérdés aktuálissá válik, megtesszük a még szükséges lépéseket is. Ezek a kijelentések kétségkívül alkalmasak arra, hogy Szeged város közönségét megnyugtassák. A harmadik egyetem kérdésében döntés nincs semmiféle irányban sem. Ha pedig a döntés megtörténik, bizonyára olyan lesz, amely nem mellőzi Szeged város érdekeit. — Audienciák a betegszobában. — (Saját tudósítónktól.) Egész Európa óriási érdeklődéssel tekint a potsdami uj palota f lé, ahol betegen fekszik Vilmos császár. Németország uralkodójának állapota azonban semmiesetre sem olyan komoly, hogy aggodalomra adna okot. Betegsége — az udvari orvosok jelentése szerint — nem egyéb véraláfutásnál és olyan enyhe, hogy operációra sincs szükség. Távirataink ezek : A begöngyölt császár. Berlin, junius 17. A császár betegsége nem is betegség. Igy mondja az udvari orvos. Speciálístát nem is hivtak Potsdamba, mert nincs rá szükség. A szolgálatot tevő udvari orvos Berlinből a palotába kérette a másik udvari orvost is. Bier tanár meghívásáról azonban szó sincs. A császár a potsdami kastélyban tartózkodik; alig mozgatja lábát, nem mintha fájdalommal járna, de túlzott óvatosságból ezt ajánlotta az orvos. Térde mullpólyával szorosan be van göngyölve és lábát zsámolyra fekteti, amelyre párnát tettek. Igy félig fekvő helyzetben dolgozik a császár. Fogadja a kabinetiroda főnökének, a eltöltötte. A kicsiny, névtelen Kuttner egész világa a zajos Kerepesi-ut körül forgott. Itt sétált, ide tért be olykor-olykor egy-egy kávéházba, apró szerelmi kalandocskáinak a Kerepesi-ut gyalogjárója vólt a színhelye. .. Ahogy most a Kazincy-utcánál a széles útra kibukkant, majdnem hangosan felkiáltott : szemközt megpillantotta a Stern testvérek cégtábláját, a régi boltot, ahol valaha szegényes piperecikkeit vásárolni szokta . . . Akkoriban jól ismerték a kis külvárosi üzletben, a feketeszakállas Stern nyájas pillantásokat vetett feléje a pénztár mellől, az első segéd pedig, akivel egy ismerős családnál néha találkozni szokott, mindig kézfogással tisztelte meg . . . Amikor a kopott cégtábla most igy váratlanul szemébe tünt, a kuttner szívében egész gyermekkora feltámadt ; nyomorúságának apró örömei, a kétségbeesési rohamok, melyek néha ok nélkül megtámadták, a délutáni leckék végtelen unalma, egy-egy szegényes teaestély, melyre napokon át készülődött . . . Álmodozva olvasta el újból a cégtáblát, mely egy rég bezárt világot nyitott ki előtte . . . Aztán mosolyogva igy szólott magában : — Vájjon megismerne-e még Stern bácsi, ha bemennék hozzá . . . Mit szólna a karriéremhez, a szerencsémhez, a szédületes úthoz, a mit azóta megtettem ... És Varga ur, az első segéd, megint kitüntetne-e vájjon azzal a kegygyei, hogy a kezét nyújtja ? . . . Nem gondolkodott sokat, hanem gyorsan átvágott a népes uton és szivdobogva belépett az üzletbe. Mindent ugy talált, ahogy akkoriban elhagyta ; a skatulyákon ugyanaz a borzalmas helyesírás, az acélrudakon színüket hagyott nyakkendők, az ajtó mellett cifra kötények, alsószoknyák és a napsütésvezérkari főnöknek és a minisztereknek előterjesztéseit. Semmiféle operációra nincs szükség. A daganat kül6ő kezeléssel is biztosan el fog múlni. Fájdalmat nem érez a császár, csupán kellemetlen feszülést, mert a daganat jókora. Berlin, junius 17. Estefelé jelentik az uj palotából, hogy. a császár pompás kedvében van, tréfálkozik két udvari orvosával és ugratja őket, amiért olyan nagyon a lelkére kötötték, hogy kímélje magát. A főudvarmester jelentést' tett róla, hogy a kiéli nagy regattaverseny intézőségeinek idejekorán értésére fogja adni, hogy a császár nem jöhet, mire Vilmos császár boszusan jegyezte meg, hogy kár teleharangozni a világot betegségének hírével, mikor ilyen semmiség az egész. Nem is engedte, hogy már most lemondja a főudvarmester a kiéli versenyt. Mikor a császár megtudta, hogy milyen riadalom támadt miatta, maga tanácsolta az udvari orvosnak, hogy adjon ki hivatalos bulletint. Ez ma reggel meg is történt. Legföljebb ha nyolc napig tart a kezelés, azalatt a véraláfutás el fog múlni, de a császár azalatt nem hagyhatja el a szobát. Megtartják a regattát. Berlin, junius 17. Hallani sem akar róla a császár, hogy miatta elmaradjon a kiéli regatta, vagy akár csak el is halasszák. Azt sem engedi a császár, hogy a császárné kimentse magát Darmstadtban. A császárné azonban nem akar elutazni és Potsdamban marad, de csak egy hétig, mert az orvosok erősen fogadkoznak, hogy nyolc nap alatt nyoma sem lesz a daganatnak a térden. Egészen bizonyos, hogy az északtengeri utazás programja nem fog módosulni. Újságíró a palotában. Berlin, junius 17. A Lokalanzeiger egyik munkatársa ma reggel künn járt a potsdami uj palotában és. a császár legközvetlenebb környezetétől azt a fölvilágosítást kapta, hogy a napi program egyáltalán nem módosul. Nem is volna rá semmi ok. A császár szokás szerint korán reggel kelt föl és maga nyugtatta meg a trónörököst, aki telefonon tudakozódott állapota felől. Azt mondta fiának a császár, hogy szívesen látja, tői megsárgult mollcsokrok ... És Stern, a feketeszakállas Stern, semmit se öregedve, semmit se változva, kiáltotta feléje a pénztár márványlapja mögül : — Ni csak, a kis Kuttner, nagyszerű . . . Legalább két, vagy három év óta nem járt nálunk ... Hé Varga, szálljon csak le arról a létráról . . . Varga kíváncsian nézett le a magas létráról, majd ő is összecsapta a kezét : — Ez aztán a ritka vendég, a fehér holló... Ugyan hol kószált ennyi időn át 9 .. . Mondhatom, hogy nem egyszer emiitettük a Schererék teaestéin és kirándulásain . . . Az első segéd nagy örömmel iramodott 3» a létra tetejéről, hogy a megemberedett Kuttnerrel kezet rázzon. És míg a művész kezét széles markába szorította, őszinte csodálkozással rebegte : — Milyen finom, milyen elegáns gavallérra lett ! . . . Ugylátszik, hogy jól ment a sora, amig nem láttam . . . Kuttner szó nélkül hallgatta az egyszerű emberek beszédét, csak bensőleg, a lelke mélyén gondolta : — Varga urnák sejtelme sincs arról, hogy hat esztendő alatt mivé lettem . .. Es Stern bácsi, a feketeszakállas Stern bácsi is még mindig a leckeadó diákot látja bennem • • • Nyájasan megrázta az első segéd — egy pillanatig valami inkognitóban utazó fejedelemnek érezte magát, aki ártatlan pásztorokkal beszélget . . . Aztán Európaszerta ismert szenvedő mosolyával fordult a kop' szodó Varga úrhoz : . , — Tudja: valami csokrot, valami fekei csokrot szeretnék . . . Mert az is lehet, benézek még ma Scherer mamához, csésze jó teát meginni . . .