Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-16 / 21. szám

1910. f, évfofyam, szám Csütörtök, Junhis 13 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, j-3 Rorona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 0 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára !0 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM; Szerkesztőség 835 o Riadóhlvatal 835 Interurbán 835 -— Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Aratás előli Az Ősmagyarok, mint a legtöbb nép a pogánykorban, napimádók voltak. Leborultak akkor még misztikus, csodatevő ereje előtt a ragyogó égitestnek, amely az élet és világosság bűbájos osztogatója. Ezer évek suhantak el, jött az egyistenhivés, a tudomány, de majdnem Istent megillető tisztelettel tekintünk ma is a Napra, az isten és a természet kifogyhatatlan lámpására. A huszadik század modern költője hozzá énekel, a hiressé vált Chantecler leggyönyörűbb strófái róla zengenek. Ó, pogányos, mégis szentséges daloknak kell fakadni ok most is, aratás előtt a Duna-Tisza tájain! Üdvözlégy Nap, kegyes volt hozzánk általad az Isten! Azok a számok, amelyek az idei várható termés eredményét fölbecsülik, nem ridegek többé. A reménységes élet tündököl ki belőlük: húszmillió métermázsa búzával többet ad a természet a magyar népnek, mint a tavalyi esztendőben. Húszmillió métermázsa kövér, aranysárga buzaszemmel gazdagabbak vagyunk, mi szegények, kiket a tragikus viszonyok és váratlan csapások annyiszor lesújtottak. A Nap az idén nem volt mostoha magyar szerelmeseihez és nem maradt meddő a föld, a magyarság örök hitvese. Iparunk és kereskedelmünk lassan, rengeteg küzdelem révén halad a fejlődés felé és bizony nem hajt ma még élvezhető, az egész nemzetet boldogító gyümölcsöket. A merkantilizmus, bármennyire is érdekünk a megalapozása, egyelőre horribilis terheket ró az államra, számbavehető haszon nélkül. Ha iparunk tudna produkálni, akkor is nehéz volna számára megfelelő piacot fölkutatni. Mert a mi rovásunkra fejlődött iparilag és kereskedelmileg Ausztria, hatalmas és telhetetlen versenytársunk a Balkánon, egyelőre kipusztíthatatlan kufárunk idehaza. A mienk azonban a föld és a Nap sugarait tőlünk el nem vonhatja senki. Sőt Ausztriának, Németország egy részének és még Amerika bizonyos országainak ís fontos, hogy a magyarországi termés kedvező-e. Buzakivitelünk és lisztekszportunk állomásai Linz és Buenos-Ayres egyaránt. És ilyenkor, mikor a sors kegyelméből ötven-hatvan millió métermázsa sárguló búzára boldogan mutathatunk, nem árt megállapítani, hogy elemi kérdésekben egyik állam sorsa a másikéba van belekapcsolva, Ausztriáé pedig valósággal a miénk után alakul. A dualisztikus politika tehát csak akkor lehet eredményes, ha nem a gyűlölködés, de a bölcs megértés kormányozza. Itt kell konstatálni a bő magyar termés mondhatnók internacionális, főleg pedig Ausztriára vonatkozó hatását . Csak némileg lábrakapjunk, csak megteljenek a magtáraink, politikai helyzetünk is rögtön megváltozik. Deák Ferenc nagy államférfiúi volta abban kulminált, hogy ki tudta használni Magyarország javára a hatvanas évek konjunktúráit. Khuen-Héderváry Károly gróf egyik programbeszédében kizárólag Deákkal foglalkozott, dokumentálván azt, hogy mindenkép a Deák-politika letéteményesének tekinti magát. A kabinetnek és a hatalmas, köréje csoportosuló pártnak valamennyi cselekedetéből eszerint a helyzetek kihasználására való törekvés fog kiviláglani és mert a derék politikusok becsületességében és önzetlenségében kételkedni nincs okunk, elhihetjük : ők megtalálják a legjobb módjait annak, hogy a természet áldása az országnak igazán javára váljék. Túlzás volna, ha husz millió métermázsa buzatöbbletre hivatkozva, már tízszeresen nagyobb értékű alkotásokat követelnénk. Ám bizonyos, hogy a nemzeti vagyon meggyarapodása elegendő lesz a rendcsinálás első terheinek elviselésére, vagy legalább enyhíti e terheket. Talán ennek a révén sikerül az esztelen és könnyelmű koalíciós gazdálkodás bűnös, tátongó fekélyeit kigyógyítani és kitatarozni az államháztartás megkorhasztott oszlopait. A nemzet tudniillik a ráháruló áldozatokat könnyebben fogja elviselni. Nehéz lélekkel ugyan, mert hiszen eddig jutnunk nem kellett volna, ha nincs koalíciós hatalomvágy és koalíciós őrület. Mindegy ! Enyhe juniusi szellő dus A rejtélyes utas. Irta Armatul Sylvestre. Anyjának hosszas és erélyes rábeszélései után, Maulinet Jaques végre elhatározta, hogy nagybátyja temetésére Brabanconba utazik. Eletében ugyan sohasem látta a megboldogultat és megérteni sem volt képes, hogy miért kivánja valaki Gernobleban pihenni örök álmát, ha Párisban halt meg. A Garre de Lyonból az esti gyorsvonattal Indult el. Bár az elsők között volt, akik megrohanták a vonatot, már mégis egy utast talált az általa kiszemelt fülke szögletében. De mert a túlzsúfolt vonaton nem lehetett reménye, hogy teljesen üres fülkére szert tegyen, belenyugodott tehát a sorsba, annál is inkább, mert az útitárs nagyon szerénynek látszott. Hallgatagon meghúzódott a fülke egyik sarkában. Sapkájával teljesen beárnyékolta arcát és azt a benyomást keltette, hogy Páristól végcéljáig csakis aludni kiván. Az indulást jelző fütty anélkül hangzott el, hogy bárki megzavarta volna egyedüllétüket. — Uram, nem bántja önt a szivarfüst? — kérdezte Jaques. Semmi válasz. A fiatalember saját előnyére magyarázta a hallgatást ós szivarra gyújtott. — Uram, jegyét kérem! — lépett be ekkor a kalauz. Jaques e kérésnek készségesen engedett, de bámuló arccal vette észre, hogy a hivatalnok nem fordul hasonló kívánsággal útitársához. — Uram, nem kellemetlen önnek, ha kinyitom az ablakot? De mert választ ezúttal sem nyert, Jaques azt gondolta magában, hogy legokosabb lesz, ha társa példáját követi. Tehát kényelmesen elhelyezkedett s miután szemeit lehunyta, csakhamar elszundikált. — Dijon!... Tiz perc! Jaques fölébredt és bámuló arccal tapasztalta, hogy az idegen még mindig ugyanabban a helyzetben ül, mint elindulásuk pillanatában, ami pedig már jó régen elmúlt. Aztán leszállt, hogy mozgásba hozza meggémberedett lábait. És midőn fülkéjébe visszatért, a különös útitárs még mindig aludt. A fiatalembert bizonyos nyugtalanság szállta meg, mely percről-percre fokozódott. Alvásról persze többé szó sem lehetett. Agyában a legkülönbözőbb gondolatok kergették egymást. Társának konok hallgatását és tartós mozdulatlanságát sehogy sem tudta megmagyarázni. Végre kihúzta óráját és megállapította, hogy ez a különös egyéniség több mint tiz óra hosszant, egyetlen mozdulatot sem tett. — Uram, — szólt ekkor haragosan és türelmetlenül — megkínálhatom egy szivarral? Az idegen erre is néma maradt. — Uram ! . . . Uram! . . . Uram ! — kiáltozott torka szakadtából a megrémült Jaques. De az alvó utas meg sem rezzent. Jaques ekkor teljesen elvesztette fejét, őrültként rohant e csodálatos sükethez ós megrázta kabátjánál. Az utas egész testében megingott s azután lomhán visszaesett helyére, mialatt sapkája elgurult. A lámpa kétes világánál Jaques borzalommal nézte az utas rettenetes arcát. Minden kételye eloszlott. Útitársa halott volt. Agyában a legőrültebb gondolatok kergetőztek. Első pillanatban segítségért akart kiabálni, de mert a vonat teljes sebességgel rohant, hangját elnyelte volna a kerekek dübörgése és a gép zakatolása. Végre is minek hívjon valakit? Ha ez a nyomorult egészségesen indult el Parisból és valami roham csak útközben vetett véget életének, nem őt fogják-e majd gyilkossággal gyanúsítani? S csak a közelmúltban is, kloroformmal történt merénylet nem fogja-e valószínűvé tenni a jelen esetet is? Esküdtszék... bírói tévedés ... és nyaktiló vonult el egymásután előtte. Olyan érzés vett rajta erőt mintha alattomos pókként az őrültség hálózta volna be agyát. Az ajtón keresztül már majdnem a sínekre ugrott, hogy megszabaduljon e rémes, iszonyú látványtól. De az utolsó pillanatban meggondolta a dolgot. Hirtelen elhatározással felkapta a bolttestet és kidobta a nyitva maradt ajtón. Ezzel kimerülten és közel az ájuláshoz, visszahanyatlott ülésére.