Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg A Parlament folyosóján Találkozzon a miniszterrel! Tv-felvétel Kárpótlással a monopóliumok ellen? A nemzeti és etnikai kisebbségeknek jóváhagyott 200 millió forintos támogatás szétosztásáról döntött tegnapi ülésének végén az Országgyűlés. Ezt megelőzően, a kárpótlási törvénytervezet vitája folyt. A saját pártálláspontok további részletezése mellett más pártok elképzeléseit bírálták a szónokok, olykor meglehetősen hosszasan. A nap folyamán két órán át folytatódott a foglalkoztatásról és a munkanélküliek ellátásáról szóló tervezet általános vitája, amelyben javarészt a módosító indítványokat benyújtani szándékozó képviselők kaptak szót. A kárpótlási törvényről még feltehetőleg igen sokáig elvi- tatkezik a magyar törvényhozás. Erősen megoszlik a pártok álláspontja ebben a kérdésben, akárcsak a közvélemény. Tegnap még javában mondták a magukét a frakciók vezérszónokai, amikor az Országház folyosóján arról kérdeztem Mile Lajos (MDF) miskolci képviselőt; hogyan látja ő a kárpótlás dolgát? — Ezt a vitát éo koncepcionális polémiának értékelem. Vagyis mindenki másra fekteti a hangsúlyt: jogi, erkölcsi, pénzügyi, illetve tulajdoni kérdésiként fogják fel a kárpótlás ügyét. Én a tulajdon rendezésének kísérlete miatt tartom lényegesnek. Ez kell ugyanis hozzá, hogy radikálisan megváltozzon a korszerűtlen terrnélt- szerkezet, megszűnjön a vállalatok monopolhelyzete. Ebben a folyamatban politikai intézkedések nem helyettesíthetnek gazdasági mech ani zmusokat. — Mégis, hogyan számolhatná fel a kárpótlás a monopóliumokat? — Az változtathat a jelenlegi helyzeten, ha működni kezd a piac. Ehhez viszont tulajdonosok is kellenek. Tulajdonosokká kel! tenni az embereket, csak így változhat a szemléletük. — Ha elfogadják a térvény- tervezetet, hány emberből le- hét tulajdonos? ■mv Ügy gondolom, a osa- látftfcgoküdi együtt nagyjából 4 millióból. Biztos, hogy sokan lesznek, akik kapnak a _ lehetőségen. A kárpótlásból vállalkozásba kezdenek, forgatják a tőkéjüket, és meggazdagodnak. De elindul a kiválasztódás is, lesznek, akik nem tudnak élni a tulajdonuk adta lehetőségekkel; nekik a bérmunka marad. — Sokan vitatják, szerencsés-e vagyonjeggyel kárpótolni. Ebben az elszabaduló infláció veszélyét látják . .. — Ha az emberek hisztérikus eladásba kezdenek, ahelyett, hogy befektetnék a vagyonjegyeket, valóban devalválódhatnak ezek az értékpapírok. Itt azt kell látniuk az érintetteknek, hogy az állami vagyoni — amit a papírokért vehetnek — nem inflálódik. Vagyis ígér. sok fantázia van ebben, igen nagy esélyt jelenthet a kárpótlásnak ez a formája. — Lesz egy módosító javaslata is a tervezethez . .. — Igen; a jelenlegi formájában egy hónapot adna a törvény a kérelmek beadására. A kérelemhez, minden szükséges okiratot csatolni kell. A határidő elmulasztása jogvesztő, vagyis aki elkésik a papírokkal, lecsúszik a kárpótlásról is. Meg a hivatali ügymenetben jártasabb ál; ampolgároknak sem lesz egyszerű beszerezniük ilyen rövid idő alatt a dokumentumoka:. Ezért én azt fogom indítványozni, hf*gy 3—4 hónapra hosszabbítsák meg a papírok beadásának határidejét. Ugyanakkor szerintem már most fel keU hívni mindenkinek a figyelmét arra. hogy akit érint ez az ügy, idejében kezdje el begyűjteni az igazolásokat. amelyekkel bizonyítani tudja a valamikori tulajdonát. Fel kell készülnie a társadalomnak, mire a törvény hatályba lép! Szombaton a Rónai Sándor Művelődési Központban két neves politikussal találkozhatnak a közüg.veink iránt érdeklődök — tájékoztatott Balázsi Tibor (MDF) miskolci honatya. — Az ötlet a Ménfőcsana- kot és környékét képviselő dr. Medgyasszay Lászlótól Küszöbön a szárazföldi offenzíva? Bush elnök még a héten Szaúd-Arábiaba küldi Cheney védelmi minisztert és Polcéi vezérkari főnököt. A szövetségesek szárazföldi alakulatai gyakorlatilag mindenütt elfoglalták kijelölt pozícióikat a határ mentén. A tengerészgyalogosok készen állnak a partraszállásra. A légitámadások súlypontja áttevődött az iraki hadsereg állásaira. Az amerikai vadászbombázók egy részét olyan bombákkal, raApróhirdetés Üj, 3 szálas Interlock asztallal, motorral eladó. Miskolc, Kun Béla 8. 1/1., délután. kétákkal kezdték felszerelni, amelyek a szárazföldi hadműveletekben használatosak. Mindezek a tények azt jelzik hogy közeleg a szárazföldi támadás a szövetségesek részéről az Öbölben. Elmarad a jogtaoácsadás Előre nem látható ok miatt elmarad a ma délután 4-től 6 óráig tervezett díjtalan jogtanácsadás. Legközelebbi időpontjáról február 11-i számunkban, A miskolciaké a szó rovatban értesítjük olvasóinkat. A változás miatt az érdeklődők szíves elnézését kérjük. származik. Ügy gondolta, időről időre találkozniuk, beszélgetniük kellene a „politikacsinálóknak” és a választóknak. Először Ménfö- csanaki esték címmel akart sorozatot indítani. Az ötletet felkarolta a TV1. Ezért amikor a ménfőcsanakiak találkoztak Kupa Mihály pénzügyminiszterrel, rögzítették az eseményt, majd levetítették az erről készült felvételt. A tevések most Létkérdések címmel „utaztatják” .ezt a műsort, vagyis másmás helyszínről jelentkeznek. Talán nem árulok el vele titkot, hogy a második adás lehetőségéért igen sok képviselőtársam mozdult meg. Végül Miskolcra esett a választás, a megye, a térség közismert gondjai miatt. A felvétel most szombaton délután 6 órakor kezdődik a Rónaiban. Az érdeklődők Bőd Péter Ákossal és a Szabad Demokraták Szövetsége ismert gazdasági szakértőjével. Tardos Mártonnal találkozhatnak, beszélgethetnek. Egyebek között az alkalmazotti tulajdonról, a privatizációról, a munkanélküliségről iesz szó. A rendezvény teljesen nyilvános, bárki jöhet és kérdezhet. (bujdos) Előadások, klubnapok, jogi tanácsadás, őnse(félyeiés Tiszlújílás az SZDSZ-ben Tisztújító ülésre gyűltek össze az elmúlt hét csütörtökjén a szabaddemokraták miskolci csoportjának tagjai. ügyvivőnek Tóth Istvánt, Mezei Györgyöt, dr. Csete Sándort, Vass-Andrá- si Györgyöt, Ronyecz Istvánt, dr. Gadó Pált, valamint Bányai Lajost választották meg. Több témában felelősök kijelölésére is sor került —< hallhattuk tegnapi sajtótájékoztatójukon. A közbiztonság (rendőrség, tűzoltóság stb ...) ügyeiért Tóth István felelős, helyettesei Bányai Lajos és dr. 8odó Pál. Szociális és egészségügy: kérdésekben Ronyecz István és Banyai Lajos, környezetvédelmi és mezőgazdasági ügyekben dr. Csete Sándor és Vass-Andrási György az illetékes. Az oktatással Vass -Andrási György és dr. Bodó Pál, kulturális témákban Ronyecz István és Vass-And- rási György kereshető. A pártközi kapcsolatokkal és a sporttal egyaránt Bányai Lajos és Tóth István foglalkozik, míg az iparosok, vállalkozók érdekeit Mezei György, Bányai Lajos és Tóth István tartja szem előtt, A tájékoztatást, azaz a médiák informálását dr. Bodó Pál és Bányai Lajos látja majd el. A miskolci csoport gazdasági vezetője továbbra is Szabó Tamás maradt. A tisztújítás eredményének közlését követően az ügyvivők elmondták, hogy 18 SZDSZ-es önkormányzati képviselő vesz részt a városi testület munkájában, ami számukra a választók bizalmát jelenti. Bár az egyre romló hangulatban, a munkanélküliség nyomasztó fenyegetése mellett, az elégedetlenséget bizonyítékok szítják arra nézve, hogy ez még mindig nem az igazi rendszerváltás. A félrevezetések. a látszat kimutatások ellenére az emberek kezdenek tisztán látni, s a felismerés, miszerint a régi kedvezményezettek átmentik vagyonukat, hatalmukat, indulatokat keltenek. Az SZDSZ mindent megtesz ezek megakadályozása érdekében. Minden hónap első csütörtökjén előadásra, a többi csütörtökön pedig klubnapra jönnek össze a szabad- demokraták. Beindult a vállalkozók érdekvédelmét segítő csoportjuk, s hamarosan számítógépről ismerhetik meg a gazdálkodók a befektetni szándékozó — elsősorban külföldi — cégek igényeit, öt párt részvételéMerkur-tájékoziafó Árak és sorszámok A Zsarnai-teiepi szabadpiacon február 3-án, vasárnap körülbelül 350 gépkocsit kínáltak eladásra. A kevés vásárló most sem volt hajlandó megfizetni a magas árakat az új vágj’ újszerű autókért, ezért érezhetően csökkenőben van az eladási ár. Két üzletkötésről kaptunk hírt, egy Skoda 105- ös (PB) 48 ezerért, és egy Lada 21013-as (DP) 260 ezerért cserélt gazdát. A Merkur Lorántfíy utcai telephelyén is bőséges a választék. Figyelmet érdemelnek az iÖ91-es utánfutók; 250 kg terhelheíőségű 40 hetőségű 41 100 forintért kapható a telepen. A telephely kínálatából néhány autó legfontosabb adatai: Lada 2108 (88), LL 399 900, Lada 2107 (87) A JE 329 000, Trabant 1,1 Combi (90) ALM 299 000, Lada 2121 Niva EG (90) 439 900, Wartburg 353 W ALX (87) 129 900, Oitcit Club 11R AID (91) 392 000, Dacia TLE ABO (90) 319 000, Polski Fiat 126/ 650 EV (90) 249 900, Wartburg 1,3 Lim. ABO (90) 419 900, Dacia TLX AMS (90) 339 900, Wartburg 1,3 Lim. APZ (90) 389 900 Ft-ért ezer forintért, 350 kg terhelvár vevőre. Típusa A HASZNÁLT AUTO ®T; iietciele Járata & Szabadpiaci ára ÍVlerku* eladási irányára Lada 2101 1975 ux 63 000 45 000 Lada 2102 1977 ZF 90 000 65 000 Lada 2105 j 983 KL '90 000 170 000 Lada 2105 1990 NJ 390 000 365 009 Lada 2107 1980 EO 410 000 390 000 Lada 2108 1990 ALX 460 000 450 000 Dacia 1310 TX >985 GU 1)0 000 150 000 Dacia 1310 TX 1989 NJ 5:40 000 230 006 Dacia 1310 TLX 1990 EG 300 000 290 00C Skoda 120 L 1986 DG <50 000 220 000 Skoda Favorit 1990 APZ 500 000 490 000 Polski Fiat 12« 1989 ALM •>ro ooo 235 00* Trabant 1,1 Lim. 1990 AGY 250 000 240 000 Trabant 1,1 Combi 1990 ALU 255 000 245 000 A LEGUTÓBBI GEPKOCSlATVETELI SORSZÁMOK: •0 </> 3 2 ea a (j *S ° v ej O Buda pest a o — « V b 2 Trabant Lim, 1,1 4 542 3 449 Dacia TX Combi 10 382 5 917 Trabant Combi 1,1 4 257 2 746 Dacia 1310 TLX 24 034 14 768 Wartburg 1,3 Polski Fiat 126 21 338 9 437 Standard 13 509 9 786 Volkswagen Golf 903 — Wartburg 1,3 Sp. 10.585 10 200 Skoda 103 L 19 561 13 856 Lada 1200 S 54 498 40 934 Skoda 120 L 42 202 21 033 Lada 1300 S 26 099 21 805 Maruti 2 729 Lada 2108 Samara 11 797 8 029 Yugo 101 951 Lada 2109 Samara 1 997 2 121 Lada 1500 L 28 396 23 502 Moszkvics 2 210 Lada Combi 2 968 163* BMW 3161 35 vei agrárkerekasztal összehívását is kezdeményezte a megyében a szervezet, amitől. a párbeszéd elkezdését várják az igen súlyos agrár- politikai kérdésekben. Környezetvédelmi csoportjuknak legközelebbi akciója a Föld napján való részvétel lesz, a nehézségekkel küzdő SZDSZ-tagok számara pedig önsegélyező alapítványt hoztak létre, melynek hoza- dékából a megszorultakon tudnak majd segíteni. Végül a már rendszeressé vált jog- tanácsadásuk időoontjának módosításáról szóltak az ügyvivők; erre ezentúl csütörtökönként, három és öt óra között számíthatnak az érdeklődők. Bár nem közvetlenül miskolci hír, de a sajtótájékoztatón elhangzott: a szombati megyegyűlés választása szerint hárman kerültek be az SZDSZ Országos Tanácsába. Agyagási Sándor Ózdról, Varga József Tisza- újvárosból, Tóth István pedig Miskolcról képviseli e térség szabaddemokratáinak véleményét. N. Zs. A pénteki páciensek Kiket vár Jevtusenko professzor? Mint már hírül adtuk, a beszédhibás gyerekeket 9-én (szombaton) déli 1 órára várja a Korvin Ottó u. 9. as. alá (az MSZP helyiségébe) Vítalij Grigorjevics Jevtusenko professzor, orvos- liipnoiizőr. Megvizsgálja, hogy a gyerekek közül kik alkalmasak a hipnózissal j vaió gyógyításra. A ma esti kiscsoportos fog- 1 \ lakkozás résztvevői közül j ! azok, akik úgy gondolják, ; hogy még szeretnék gyakorolná az ellazulást, az ön- 1 szuggesztiót, illetve újabb bioenergia-adagot szeretnének kapni a professzortól, pénteken délután 5 órára menjenek a Korvin O. u. 9. sz. alá. Ugyancsak ide jöjje-' nek a következő jeligék, személyi számok tulajdonosai: „Non nikot’V „JéHem* 1 53 02 16 1027, 1 55 04 27 4689, 1 61 03 29 2469, 1 45 05 09 0989, 1 55 08 16 1333, 2 34 11 12 3849, „Egészségre vágyom”, ' „Ba- bik III.”, „Rózsa”, Karácsony”, 2 42 12 09 0696, „Bárpult”, 2 40 09 30 3555, „Gazsi”, „Zolika 573”, 2 47 04 01 3613. Síhéívége a Blikkben Ma reggel —8, —20 fok között volt az országban a hőmérséklet. Sokfelé folyamatosan havazik. A tegnapihoz hasonló hideg várható ma is, gyakori havazással. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2, —7 fok között alakul, a szél időnként megerősödik. Csúszósak az utak, vigyázzanak! A Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat megkezdte az utak tisztítását, szórását. Fazekas László, a hollóstetői fogadó vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy eddig körülbelül 10 centiméternyi hó esett, amely most már alkalmas sportolásra. Folyamatosan esik, ebből és a barométer állásából arra lehet következtetni, hogy igazi síhétvégét lehet tölteni a Bükkben. A hollóstetői fogadóban még van hely a vendégek számára. Dorottya Nem annyira a rokonságban. ismerősi körben lévő lányok-asszonyok névnapjáról, sokkal inkább Csokonai híres farsangi tárgyú vígeposzának névadójáról jut eszünkbe február 6-án Dorottya. A név egyébként görög eredetű. A katolikus egyház szentjei között tiszteli Dorottyát, aki időszámításunk harmadik századában, a Diokletia- nus császár uralkodása alatti keresztényüldözéskor szenvedett vértanú- halált. Am a Dorottya elterjedni mégsem tudott, talán a költeményben megjelenített . vén kisasz- szonyüága” miatt. Akinek viszont ez a név nem tetszett. keresztelhette kislányát Teodóra névre is — amelv az előbbiből alkotott női név. A szülőknek szimpatikusa bb név volt a rokon Dóra. vagy Doris, amelyet már több leánygyermek kapott. Ez utóbbi azonban nálunk ritka, mint a fehér holló — évente ha egy-egy lány kapja keresztnévként. A Dorottya név fontos szerepet játszik a népi időjóslásban. A közfelfogás szerint ugyanis, ha Dorottya napján szép idő van. akkor Julianna napián. február lfi-án rossz az időjárás. Mert a Dorottya a Julianna ellentétes rámutató napja. Amint a versike mond ja: ..Ha Dorottya szorítja. Julianna tágítja”, azaz, ha február 6-án kemény, fagyos idő találna lenni, akkor Juliannára bizonyosan megenyhül. Hát most bizony didergető az idő — vajon milyen lesz a hónap közepére?