Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-06 / 31. szám

A-vitaminnal a gyermek- halandóság ellen A Föld szegény országai­ban sok gyermek életét meg lehetne menteni A-vitamin adagolásával. Az A-vitamin előnyös hatására két évvel ezelőtt figyeltek fel Indoné­ziában, és ezt most Indiá­ban egy 15 000 iskolás gyer­mek bevonásával végzett vizsgálat is megerősítette. Az alultáplált gyermekek egy része hetente egy alka­lommal 8300 egység A-vita- mint és 20 mg E-vitamint kapott, a gyerekek másik része pedig kizárólag E-vi­tamint. Egy év elteltével az A-vitaminban részesült gye­rekek halandósága fele volt a kizárólag E-vitaminnal kezeitekének. 3+e Éppen egy maréknyi: (Szabin felvétele) Az idén mintegy 410 mil­lió forintot szavaztak meg a honatyák, amelyet egy, az elosztásért felelős bizottság pályázatok útján oszt majd szét az országban működő társadalmi szervezetek kő-, zött. Eddig 650 pályázatot nyújtottak be, amelyeket szakértők bírálnak el, majd egy előterjesztést készítenek a parlament plenáris ülésé­re, ahol döntenek az össze­gek folyósításáról. Minden­esetre a legfontosabb — többnyire karitatív tevé­kenységet folytató — társa­dalmi szervezeteknek a mű­ködéséhez ez csupán hóna­pokra elegendő. Ezért törekszik arra a Magyar Vöröskereszt orszá­gos központja, hogy miután feladataik egyre inkább nő­nek, a számukra folyósítan­dó összeget külön kezeljék, s közvetlenül a kormányzati szervek döntések, az anyagi­akról. Tavaly mintegy 147 millió forintot kaptak álla­mi támogatásként, ebben az esztendőben 150 millió fo­rintra számítanak, de ez a pénz is csak márciustól áll rendelkezésükre. Ez azt je­lenti, hogy január 1-től má­ig valamennyi vöröskeresz­tes szervezetnek saját magá­nak kell előteremtenie a működéséhez szükséges ősz- szeget. Ugyanakkor egyre több azoknak a rászorulók­nak a száma, akik naponta Várnak tőlük segítséget, s A Phralipe köszöni A körömi Pnralipe-szerve- zet ezúton mond köszönetét a Magyar Máltai Szeretet­szolgálatnak, amiért hctsz- náltruha-akciöját Körömre is kiterjesztette. Mint megtud­tuk, az adományok a megyei Phralipe-szervezet vezetősé­gének közvetítésével jutot­tak el hozzánk. Phralipe Független Cigányszervezet, Körönt még többen lesznek. Ha a támogatás összege kevés, s még a pénz is várat magá­ra, egyáltalán miből tudnak adni azoknak, akik a Vörös- kereszttől várnak segítséget? — kérdeztük Mucsi József­től, a megyei Vöröskereszt­szervezet titkárától. — Külön kell választa­nunk a működésünkre szol­gáló pénzösszeget és a kari­tatív tevékenység fedezetét. Ez utóbbira részben közpon­ti 'keretből, adományokból még megvan a pénz. Amíg tavaly naponta négyen-öten tértek be hozzánk, ma ' 50—• 70 azoknak a száma, akik itt valamilyen formájú se­gélyt kérnek, és ehhez nem számoltam hozzá a levélben hozzánk fordulókat — mond­ta. — Mindig a rászorultság alapján döntjük el, hogy ki­nek milyen segélyt adunk, ám aki azért tér bé hoz­zánk, mert nem tud magá­nak ennivalót venni, annak 100—500 forint értékű étke­zési jegyet adunk — s ez az országban ma még csak Bor­sodban vehető igénybe —, amelyet alkohol és dohány­áru kivételével bármilyen élelmiszerre el lehet költeni. Novembertől mintegy 1240 étkezési jegyet adtunk ki, 124 ezer forint értékben. Nekünk a rászorulók érde­keit kell szem előtt tarta­nunk, éppen ezért még a működési költségeinket is minimálisra csökkentettük, sőt irodabútorainkat is elad­juk. Csak egészen' kivételes esetben, környezettanulmá­nyok elvégzése után nyúj­tunk pénzbeni juttatást, sokkal hasznosabbnak vél­jük, ha más formában- se­gítjük az emberekét. Példá­ul tetőtől talpig felöltöztet­jük azt, aki erre rászorul. Itt kapcsolódik arra a kér­désre a válasz, hogy miből fedezzük költségeinket. Ab­ból, hogy gazdasági tevé­kenységet folytatunk. Külön­böző adományokat kaptunk többek között a Rutextől, a Háziipari Szövetkezettől, a Centrum Áruháztól és a deb­receni Délibáb Áfésztől. Ezeket az adományokat ol­csó ruhavásárokon értékesít­jük, így jutunk némi pénz­hez, amivel fedezni tudjuk a szervezet működését. Egyébként alapot hoztunk- létre étkezési segélyezésre, is aki mint közérdekű köte­lezettség-vállalásra befizet erre a célra szánt összegei a Postabankhoz, az adójából is leírhatja. Szeretnénk, ha még kevesebbet kellene köl­teni a működtetésre, és töb­bet adhatnánk a karitatív tevékenységhfez, éppen ezért kérjük az önkormányzattól a 28 ezer forintos havi bérleti díjunk elengedését. Egyéb­ként igen hasznosnak véljük azt az önkormányzati kezde­ményezést, hogy összehan­golják a vásorban működő karitatív szervezetek mun­káját, így mindenki ott tud­ja kifejteni -tevékenységét, ahol arra leginkább szükség van. (vadas) Az egykori KISZ utódai bűnhődnek? „Megnézhetik iratainkat” Nem hiteles — szerepel as Állami Számvevőszék jelentésében — Végre! — majdhogy­nem ez a sóhaj szakadt fel a minap az Észak-magyar­országi Demokratikus Ifjú­sági Szövetség gazdasági ve­zetőjéből, amikor beállítot­tam hozzájuk. Meglepő volt a fogadtatás, hiszen az Ál­lami Számvevőszék szakem­berei az elmúlt rendszerből itt maradt társadalmi és po­litikai szervezetek vagyonel- számolási ellenőrzései köve­tően „súlyos problémákat” találtak. A KISZ utódsze:- vezetének (Demisz) 48 tag- szervezete közül 31 nem tu­dott elszámolni a vagyoná­val. Közéjük tartozik a mis­kolci székhelyű Édisz is... — A vizsgálatot követően tulajdonképpen a sajtóból tudtuk meg, hogy mi is a listán szerepelünk. Meglepe­tésként ért bennünket a hír — számol be első reakcióik­ról Csengeti Irén gazdasági vezető —, hiszen minden rendelkezésünkre álló anya­got bemutattunk, és át is vizsgálták az ellenerők. Mint kiderült, ezekben nem is ta ­láltak semmiféle hibát. Hogy mégis elmarasztalásban ré­szesülünk, az az érvényes jogszabályoknak köszönhető. A pénzügyi bizonylatok őr­zési kötelezettsége például 5 évre visszamenőleg szól, s a főkönyvi kivonatokat is csu­pán tíz évig kell a jogsza­bály szerint megőrizni. Ho­gyan számoljunk tehát el 1957-ig visszamenőleg? Pe­dig mindent megtettünk ... Mivel korábban a KISZ-es iratokat* az MSZMF megha­tározott időközönként bekér­te archívumába, a budapes­ti Párttörténeti Intézetből leértünk segítséget. Így sike­rült például az 1979-től 1983- ig terjedő időszak bevételei­ről és kiadásairól elszámol­nunk. Ezen túlmenően, tavaly Enyhíteni az emberek gondjait KDINF-jogtanácsadás Hónapok óta ingyenes jog- tanácsadással áll Miskolc és vonzáskörzete lakóinak ren­delkezésére a Keresztényde­mokrata Néppárt. A hetente egy alkalom­mal (szerdánként) megtar­tott tanácsadáson 10^—15 ügyféllel van módunkban foglalkozni. Esetenként en­nek többszöröse igényli a tanácsadást, azonban egy- egy ügyféllel olykor 35—40- percig kell foglalkozni. Így akikkel időhiány miatt nem sikerült szót váltani, azok a következő alkalommal — a kialakult gyakorlat szerint — sorra kerülnek. Az ügyfelek a lakosság legkülönbözőbb rétegeit kép­viselik. Ennek megfelelően az előforduló ügyek is a la­kossági problémák szinte teljes skáláját felölelik. A korábbi évek sérelmei­nek orvoslási lehetőségei talán a leggyakoribb kérdé­sek közé tartoznak. Űj je- ienség a második világhá­borús hadi rokkantak kárpót­lási igényeinek rendezése iránti igény. Több, külföldi munkavál­lalással kapcsolatos munka­ügyi, bérvita károsultjai is kopogtatnak irodánk ajta­ján. Az emberek igazságér­zete mindinkább felszínre hozza azokat a problémái­kat, melyeket eddig nem volt módjukban megtenni (orvosolni). Többek ingatlanügyleteik gondjaival keresnek meg min. két. Igen sok munkaügyi, bér­ügyi, társadalombiztosítási kerül elénk, hiszen változó világunk velejárója a szá­mos új jogszabály és rende­let megjelenése, melyet még a szakember is csak nehe­zen tud követni. Ügyfeleink között volt már magánalapítványtevő, aki egyházi képzésre (kispa- pok neveltetése) és szegény­sorsú gyermek felsőbb isko­lai neveltetésére kívánt ada­kozni. A jogszabálylabirinlusban eligazodni kívánók egy ré­sze a kisvállalkozások, kft.-k létesítésével, megszűnésével kapcsolatos bérviták alanya. A néhány kiemelt példa talán érzékelteti, hogy mi­lyen végtelenül sokrétű az emberek gondja-baja, és bi­zony a megjelenők 80—90 százalékának nincs módja egv-egy ilyen tanácsadásra anyagiakat áldozni. Ezért tehát a Keresztény- demokrata Néppárt, szándé­ka szerint, továbbra is rend­szeresen rendelkezésre áll a régió lakósságának ügyes­bajos dolgaik elintézéséhez jogi és munkaügyi tanács­adó szolgálatával. Liilvay Ottó mü. tanácsadó KDNP októberben 'levelet küldtünk ki több önkormányzathoz, illetve tanácshoz, s kértük a segítségüket, hogy ha az egykori megyei KlSZ-bizott- sághoz valamilyen jogcímen fűződő ingatlanról tudnak, segítsenek ezek felkutatásá­ban. Sok mindenről ugyanis csak szóbeli- információink voltak, bármilyen hihetetlen is ez. Mint kiderült, a vá­dakkal ellentétben, a megyei KISZ soha nem értékesített ingatlant. Az Édisz a leg­nagyobb örökségét, a csanyi- ki Politikai Képzési Közpon­tot a megyei tanács végre­hajtó bizottságának adta át egészségügyi szanatórium céljára, a dédestapolcsányi úttörőtábort és a yándortá- bor fahazait pedig a megyei úttörőelnökségnek adtuk át vagyonmegosztás címén, hi­szen azokat már korábban is ők használták. Az ingatlano­kat nyilvántartási értéken és a bennük található funkcio­nális eszközökkel, berendezé­sekkel — azaz nem kifoszt­va! — adtuk át. — Az Állami Számvevő- szék jelentésében erről így fogalmaz: — „ ... a vagyonelszámo­lás analitikus nyilvántartá­sokkal való teljes körű egye­zősége ellenőrizhetetlen. Ez különösen az ingatlanokra vonatkozó táblázatok kitöl­tésénél okozott problémát. A törvény végrehajtását a hi­telesnek tekinthető doku­mentumok hiánya nehezítet­te, s az ingatlanak tisztázat­lan jogi helyzete, a korábbi megyei szervek felbomlásá­val kialakult információhi­ány .. ” „Az Édisz vagyon­elszámolása a törvény ha­tályba lépésének időpontjá­ban ténylegesen, számviteli okmányokkal hitelesen iga­zolható vagyont tartalmaz­za. A jogelőd, a KISZ me­gyei bizottsága jogi oly to­nos működésének időtarta­mára vonatkozó (1957—1984 közötti) adatok a jelentésben részletezettek miatt nem minden esetben tekinthetők hitelesnek nek...” és teljeskörű­— Ügy tűnik, az Állami Számvevőszék is tisztában volt a helyzettel... — ... .ezért nem értjük, hogy mindezek után miért kell az Édisz-t szankcióval büntetni, miért kell minden Demisz-tagszervezétet olyan színben feltüntetni, mintha az örökölt vagyont eltéko- zolták volna? Ha a KISZ valamely időszakában vala­kire nézve bűncselekmény gyanúja merül fel, a bíróság vagy az ügyészség járjon el velük szemben, az akkori szabályok és előírások alap­ján vizsgálva őket. A szer­vezet akkori gazdálkodásá­ért felelősöket keressék meg. Őket nevezzék nevükön az illetékesek, ne bennünket, aiiik azóta önálló jogi sze­mélyként, bizonyítottan kor­rektül bánunk vagyonúnk­kal. Ezt a véleményünket egyébként az országgyűlési képviselőkkel is ismertettük, reméljük, figyelembe is ve­szik majd. — Keveset hallani mos­tanában az Édiszről. Hány tagjuk van, hogyan működnek? — A megyében 17 (önálló) tagszervezet tartozik szövet­ségünkhöz, 6949 tagot szá­molunk. Ebből 1639-en a Miskolci Ifjúsági Szövetség tagjai. A koordinációs ta­nács irányítja a szövetséget, négyen — gazdasági és ad­minisztratív munkakörök­ben — vagyunk alkalmazott­jai a szervezetnek. A föde­ratív működésben koordina­tív, képviseleti, szolgáltató tevékenységgel igyekszünk a fiataloknak segíteni. Ezért is fáj, hogy általánosításokkal bennünket büntetnek, a té­nyek ismerete nélkül. Egye­lőre még itt, az egykori párt- liáz 11. emeletén várunk bárkit, aki meg akar győ­ződni arról, mik a tények. Betekintést nyújtunk bárki­nek iratainkba. Nagy Zsuzsanna Autóért magyar árut adnak Többe kerü a kis Yugo ^ Befejeződtek az ártárgya­lások a Borsodi Gépkocsi Részvénytársaság és a Jugo­szláviai Zastava autógyár között. Mint azt dr. Pázsit János ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a Yugo Korai 55- ös típusú, 3 ajtós autó 479 ezer forintba kerül majd. A kocsi árát ugyan csak szerény mértékben — mint­egy 3 százalékkal — emelte a kragujeváci autógyár, ám a ' magyar vállalatok, ame­lyek az autó ellentételezése­ként árut szállítanak, jelen­tős mértékben emelték árai­kat. Egyébként a 25—30 szá­zalékos áremelést nem is fo­gadták el a szerbiai autó­gyár vezetői. Az év hátrale­vő részében további 2 millió dollár értékű magyar árut tudnak még elhelyezni az autó ellentételeként. Egyelő­re 3 millió dolláros ellenér­tékben állapodtak meg, amelyért 600 db gépkocsit hoznak Miskolcra, a Borsodi Gépkocsi Rt. székházába. A mini vgy 100 ezer forin­tos árnövekedést az okozza, hogy míg tavaly az állam­közi szerződés alapján vám­mentes volt a kooperációs üzlet, aadig az idén még nem kapták meg a vámmen­tességet. Az rt. ügyvezetője azért fogalmazott feltételes módban, mert nem mondtak ie arról, hogy mint szerke- zetátaiaKitó tevékenységet, kedvezőbb vámtételek illes­sék meg az áruért—árut adó üzletet. Annál is inkább, mert a magyar beszállítók­nak a jugoszláv piac meglé­te egyben a munkahelyek létét biztosítja a térségben. Az új kiskocsikból most 60 db érkezett, s a készlettől függően, aki a 60 százalékos előleget befizeti, azonnal át is veheti a gépkocsit. V. Zs. Étkezési jegyeit a l öröskeresstnél Gazdálloinal, ii|y aiassaaak • • összehangolják a karitatív munkát

Next

/
Thumbnails
Contents