Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)

1990-12-21 / 296. szám

/ . Materni Nihh Gvornvöt Fiatalembertől veszünk búcsút ma délután fél há­romkor a Szentpéteri kapui városi köztemetőben. Neu­mann György, aki néhány évvel ezelőtt még a Miskol­ci Kinizsi színeiben védte városunk jégkorongcsapatá­nak kapuját, autóbaleset következtében hunyt el, har­mincegy éves korában. Mi­után abbahagyta az aktív sportolást, a Miskolci Ifjú­sági Szövetségnél dolgozott, mint sportűgyekkel foglal­kozó munkatárs. * A miskolci hokisok ma este a Kisstadionban próbálnak szerencsét a Ferencváros el­len. (Szabó István felvétele) Jégkorong, OH L Évzáró a Fradi ellen Szovjetek nélkül állnak ki a fővárosiak ■ Szófiában az idén is Hriszto Sztoicskovot, a spa­nyol FC aBrcelona csatárát választották az év legjobb labdarúgójának. ■ A Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség által évente odaítélt Fair Play-díjat az idén az angol Gary Lineker érdemelte ki. A Tottenham Hotspur játékosa az ötven­ezer svájci frankkal járó el­ismerést követésre méltó, sportszerű viselkedéséért kapta. Tegnap délután 2 órakor sorsoltuk ki a DH és az Austrian and Hungarian Kft. Széchenyi út 1. szám alatt található számítástechnikai boltjában. Az első díjat Kormos lászlóné, (Miskolc, Ebben az évben utolsó al­kalommal lép pályára baj­noki mérkőzésen a Miskolci Hoki Club OB I-es .jégko­rongcsapata. Az ellenfél a magyar mezőny egyik jelen­leg legerősebb csapata, a Ferencváros gárdája lesz. Az összecsapás este fél hatkor lesz a Kisstadionban A já­tékvezetői hármas: Tejfalus- sy. Láng, Szabina. A ferencvárosi gárda az eddigi fordulókban egyenle­Dankó Pista utca 5. szám), a második díiat Gyepest Fe­renc (Miskolc, Mednyánszky utca 7. szám), a harmadikat Tóth Jánosné (Miskolc, Gyóni Géza utca 2. szám) nyerte. Műsoros videokazet­tákat vihettek haza. tes, jó teljesítményt nyúj- i tott. Nem volt nehéz dolga, ! hiszen az idény elején több szovjet idegenlégióst „be­szerzett”, így jócskán meg­erősödött az együttes. Méiv- adó szakvélemények szerint a jelenlegi magyar bajnok­sághoz képest túlságosan is erős a gárda. Legelőször a harmadik fordulóban találkozott a Miskolci Hoki Club a Fradi­val. Az összecsapás a mis­kolci műjégpályán hazai környezetben zajlott le. A budapestiek sima 12-2-es győzelme , arattak. Az MHC- nek a bajnokság ide: törté­netében ez volt a legna­gyobb arányú veresége. A tízgolos kudarc annak is betudható, hogy a gárda na­gyon későn foghatott hozzá a felkészüléshez, így a har­madik fordulóban még osz- szeszokatlanságot tükrözött játékuk. Azóta azonban nagyarányú fejlődést tapasz­talhattunk eredményességben és technikában egyaránt. Ezt bizonyítják a későbbi ered­mények. Közvetlenül a hazai kudarc után három nappal az Űjpesti Dózsa ellen a fő­városban szoros mérkőzésen mindössze kei góllal marad­tak alul a miskolciak. Ezi követően három győzelem következett, ami visszaadta a játékosok önbizalmát. Si­kernek könyvelhető el az Álba Volán ellen kiharcolt székesfehérvári döntetlen. A legutóbbi meccseken a hazai hokisok is jócskán se­gítették a csehszlovák ide­genlégiósokat a golok szer­zésében és a védekezésben, örvendetes, hogy a fiatalok, Verda és Világi is jó for- iriát mutattak, gólokkal já­rultak hozzá a csapatmun­kához. Kétségtelen, hógy a Fradi ellen nem sok remé­nye van az MHC-nek, a Kisstadionban egyik csapat sem léphet a biztos siker tudatában a jégre. A miskol­ciak számára kedvező, hogy ezúttal téli szabadságuk mi­att nem erősítik az FTC-t szovjet idegenlégiósaik. így talán szorosabbá lehet tenni az összecsapás kimenetelét... (szaniszló) * További mérkőzések: Ge­nerál-Lehel—Álba Volán, Szi- ketherm—Üjpesti Dózsa II. Ki nyert tegnap? A DH és az Austrian and Hungarian Kft. közös tombolája A UH és a KISOSZ közös tombolája Hirturmix Tegnap délben megtartot­tuk Számadó Endréné me­gyei KISOSZ-titkár jelenlé­tében sorsolásunkat a Búza téri Karácsonyi vásár hely­színén. A vásárlók közül kértünk fel néhány vendé­get arra. hogy húzza ki a nyertesek nevét a szerencse- dobozból. Az első díjat, egy 2500 forintos vásárlási uto;- ványt Lntii Judit (Miskolc, Szépvölgy utca 31.) nyerte. 1500 forintos vásárlási utal­Sorsolásra vártuk tegnap olvasóinkat. A közelmúltban meghirdetett és többhetes­re tervezett extra sporttom­bolánk első fordulójának dí­jai találtak gazdára. Azok közül, akik szeren­csét próbáltak velünk, hár­man, a Centrum Áruházzal szemben nyitott Jolly Cen­ter egy-egy karácsonyi aján­dékcsomagját vihették haza. A legértékesebbnek Győrfi Gyuláné (Miskolc, Engels u. 59.) örülhet. A második díj boldog tulajdonosa Szaniszló József (Miskolc, Tízes hon­véd u. 20.) a helyszínen át is vette ajándékát. A har­madik díj gazdája pedig Bárdos József (Miskolc, Jó­sika utca 25.) lett. A szeren­ványt nyert Tardi Sándorné j (Miskolc, Dorottya utca 7.). Egy 1000 forintos utalványt kap Bistei Bertalanná (Mis­kolc, Dankó Pista utca 3.), és egy 500 forintos vásárlási utalványt nyert Molnár Ist­ván (Gesztely, Aradi utca 20.). A vásárlási utalványt a helyszínen lévq pavilonok­ban december 23-ig vásárol­hatják le a nyertesek, s Pá­va Lászlóné pavilonjában átvehetik. esések mától személyi igazol­ványukkal a Jolly Center­ben vehetik át nyereményei­ket. Extra sporttombolánk foly­tatódik. Most a Puma már­kabolt ajándékaiért lehet játszani. A Kazinczy utcai régi IngszEtion hellén nyitott bolt játékszelvényét -a jövó héten közöljük. Aki azt ki­vágja, majd a boltban vásá­rolva lepecsételted és bedobja az üzlet szerencsedobozába, megnyerheti az eredeti, tö­kéletes Puma-termékeket árusító üzlet meglepetés cso­magját, Érdemes próbálkoz­ni. Egy hónap múlva pedig újból a Jolly Centerrel ját­szunk. Figyelje lapunkat! Hivatalosan is az OSC Berlin atlétikai klub tagja lett a'Világhírű szovjet rúd­ugró testvérpár. Szergej és Vaszilij Bubka. A németek főleg a 27 éves Szergej Bub- kától, minden idők legjobb rúdugrójától várnak nagy eredményeket. * Az Európai Úszó Liga vízilabda-szakbizottsága döntésének értelmében a jö­vő évtől szigorúbban veszik a visszalépéseket, ezért ko­moly pénzbüntetés vár azokra a csapatokra, ame­lyek távol maradnak azok­tól a versenyektől, amelye­ken indulniuk kellett volna Linzben, a nemzetközi teremtorna döntőjében a Szpartak Moszkva labdarú­gócsapata 9-4-re legyőzte a Leverkusen együtesét. A harmadik helyért a Feye- noord és a Linzer ASK mérkőzött. A Feyenoord együttese 5-3 arányban bi­zonyult jobbnak. * Az argentin belügymi­nisztérium rendelete szerint a jövőben kitiltják a stadio­nokból a renitens szurkoló­kat. A döntés indoklása: a múlt heti Boca Juniors—San Lorenzo mérkőzésen egy szurkoló verekedés közben életét vesztette. DELI hírlap — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc. Bajcsy-ZsiUnszky út 15. 5527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztő­ség: Miskolc. Bajcsy-Zstltnszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc. 3001 Pf.: 39. Tilkárság:' 42-694. Bel- és városoolltíkal rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666. Levelezési ro­vat: 42-666. Kultúrpolitika! rovat: 42-868. Sportrovat: 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: 42-845. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécnenyi út 15—17. Telefon; 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely nirlapkézbe- sitő postahivatalnál a nírlapkézbesitőktiél, a posta hírlapüz­leteiben és a Hirlapelőfizetést és Lapellátási Irodánál (HELIR1. Budapest. V.. József nádor tér I. 1908 közvetlenül vagy pos­tautalványon valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi ielzöszámra. Előfizetési dfj egy nőnapra 105 fo­rint. egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209. A DH, a Jolly tenlrr és a Puma márkabolt közös játéka » Kosárlabda, Magyar Kupa Kötelező győzelem EGRI TANARKÉPZÖ-DVTK-SeM 57-124 (32-66) Egerben játszott Magyar Kupa-mérkőzést szerdán a I)VTK-SeM női kosárlabda- csapata. A tanárképző fő­iskola gárdája fogadta a lá­nyokat. — A taktikai utasításokat nem hajtották végre száz százalékig a lányok — ^;ezdi értékelését Király Sándor vezető edző. — Noha a fel­adat az volt. hogy hatvan pontnál ne kapjanak többet, és ezt sikerült is megvaló­sítaniuk, nem úgy játszot­tak. ahogy azt elvártam vol­na tőlük. Nem tudtak telje­sen ráhangolódni a mérkő­zésre, és még a közepes szín. tét sem érték el. Nem volt jó a támadásuk, de véde­kezni sem úgy védekeztek, ahogy kellett volna. Termé­szetesen szép teljesítmény, hogy majdnem hetven pont különbséggel nyertek, de in: kább kevesebbet dobjanak és színvonalasabban .játsza­nak. A teljesítmény nem mehet a minőség rovására. Senki sem hozta a formáját. Nem volt nehéz a győzelem az egriek ellen, de akkor sem szabad könnyedén ven­ni az ellenfelet. Ezek a mér­kőzések lehetőséget adnak a lányoknak arra, hogv éles­ben is „begyakoroljanak” egy-egy figurát a bajnoki találkozók előtt, ők pedig nem mindig élnek ezzel a lehetőséggel. Pontjainkat Sitkéi (26). Madaras (16), Pronyina (31), Králik (12), Jevtusenko (13), Horváth (10), Lakosa (4), Molnár K. (2) és Nova k (10) szerezte M. R. Egy körülbelül öt-tíz má­sodpercig vörösen izzó kis valami, ami aztán vakító fe­hér fénnyel és hatalmas hanggal robban. Mégpedig mostmár napszaktól függet­lenül, a város szinte minden pontján, és az ember hirte­len azt sem tudja, mi tör­tént; talán csak nem lőttek? őrjítő ez a petárdaőriilet. Ezek az apró, alakjukban cigarettára, hangjukban pisz­tolylövésre emlékeztető kis valamik tucatszámra talál­nak gazdára Miskolcon. Hi­vatalosan sehol nem forgal­mazzák, azonban sokan meg­találták a kiskapukat: Auszt­riából átcsempészett darabo­kat kínálnak, illetve elősze­retettel árulják lengyelek, csehszlovákok is. Minőségtől függően húsz forinttól negy­venig kínálják. Mielőtt azon­ban a nagy üzlet megköttet­ne. a vevők gyakran meg akarnak bizonyosodni arról, hogy nem zsákbamacskát vesznek-e, így aztán akár a belváros közepén is gyorsan kipróbálják... A rendőrség pedig nincs túl . könnyű helyzetben, ugyanis nehéz elkapni őket. Hiszen miután a végét végighúzzák egy gyufásdobozon és eldobják, a petárda még öt-tíz másod­percig izzik, csak utána robban, addig pedig a tet­tes akár nyugodtan zsebre is vághatja a kezét és ártat­lan arccal továbbsétálhat... De mint dr. Tuza László, gyaszközi.emenyek Méiy fájdalommal tu­datjuk azokkal, akik is­merték és szerették, hogy PETKOVICS IMRE a Béke M". Szövetkezel nyugdíjas dolgozója december 19-én. 72. évé­ben elhunvt. Temetése december 22-én. 13 óra­kor lesz a görömbölyi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tu­datjuk. hogy KOMLÖSI ISTVÁN életének 56. évében, de­cember H-én elhunyt. Temetése december 22- én. reggel 9 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gyászoló család miskolci rendőrkapitány kö­zelmúltbeli tájékoztatóján hallottuk: nemrégiben sike­rült egy olyan csapatot le­fülelni, akiknél legalább 160 petárda várt volna eladásra. Egyébként úgy mondják: amikor ez a kis vacak még izzik — aki meri — elta­poshatja. Amikor pedig rob­ban, csak a hangja nagy, közvetlen kárt nem okoz. Állítólag tüzet is osak ak­kor gyújthatna, ha a tűzgo­lyó harminc-negyven centi- méteres körzetében gyúlé­kony anyag van. Vagyis ezek a petárdák nem azok a petárdák, amelyekről a ko­rábbi esztendőkben úgy szól­tak, mint komoly, súlyos sé­rülést okozó holmikról. A hí­rek szerint persze azért né- hányan már ezekre a rob­banó cigarettákra is ráfizet­tek. Ügy mondják; volt már rá példa, hogy egy óriási dörrenéstől egy szívbeteg né­ni rosszul lett. Valahol Bu­dapesten pedig néhány taxis volt szemtanúja egy rob- bantgató szórakozásának. El­kapták, és a fiatalember most az akkor kapott sebeit gyógyíttaigatja... F— igozeba! alkalmaznak A Gelka Miskolci Kft. azonnali belépéssel felvesz rtv-elektionikai műszeré­szeket és antennasjcreldket. Saját gépkocsival rendelke­zők előnyben Jelentkezni személyesen: Miskolc, Test­vérvárosok u. 16. sz. alatt. Hé t persze! NOVA ______________ JSm T:61000 MISKOLC Mi töriént, lek? « • ŐRJÍTŐ PETÁRDAŐRÜLET tt ROBBANÓ „CIGARETTÁK"

Next

/
Thumbnails
Contents