Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)
1990-09-10 / 210. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég ajc A miniszteri bemutatkozó látogatás után a megye bíróságainak jogászdolgozói ma délelőtt folytatták annak megvitatását, hogyan is képzelik el a szervezet jövőjét. Az igazságügy* miniszter Miskolcon A bírói karnak jó a bizonyítványa Balsai István igazságügyi miniszter szombaton Miskolcon járt. Délelőtt a megyei bíróságon találkozott a megyében dolgozó bírókkal, közjegyzőkkel, fogalmazókkal. Tájékoztatást adott nekik a bírói kart — a bírák jogállását — szabályozó tervezett .jogszabály néhány kérdéséről, illetve éppen ezekhez kért javaslatokat, mert — mint mondta —, ezeknek a figyelembevételével születik majd meg az űj jogszabály. Még az előző kormány kötelezte az igazságügyi minisztert arra, hogy beszámoljon a bíróságok helyzetéről, körülményeiről, a munka feltételeiről. Megszületőben ez a beszámoló, ennek pontosításához is kérte a megyei kar segítségét Balsai István. Szombati televíziós interjújában is azt hangsúlyozta, amivel tájékoztatóját kezdte: semmiféle tavaszi, nyári, őszi, téli nagytakarítást nem terveznek a bíróságokon. A bírói kar eddigi tevékenysége nem tesz szükségessé felülvizsgálatot, legfeljebb egyes konkrét, bizonyított esetben. A bíróság, a bírói kar a köztisztviselők között a legjobb bizonyítványt állította ki magáról az elmúlt évtizedekben. Sürgősen meg kell teremteni az új bírósági szervezeti törvényt, amely világosan rögzíti a bíróvá válás szabályait, amely biztosítja a tényleges függetlenséget. Ennek anyagi kihatásai is vannak, a kormánynak, a költségvetésnek Vállalni kell ezeket. Néhány elképesztő • tény, amely igazolja, hogy szinte lehetetlen körülmények között dolgoznak az ország bíróságai, miközben évről évre növekednek feladataik. A bíróságokon nincs telefax. Van olyan bíróság, ahol nincs viJlanyírógíp. A telexeik vagy működnek, vagy nem. őket is sújtja a rossz telefon- hálózat. A Miskolc Városi Bíróságnak nincs saját gépkocsija. Ami pedig a bírák fizetését illeti; rendkívül alacsony, márpedig más jövejfc Balsai Istvánt nagy érdeklődéssel várták a megyei bíróságon, delmi forrásuk nem lehet, kivéve az oktatást, a tudományos munkát és a művészi tevékenységet. — Remélem, hogy fogja futni hivatali időmből ezeknek az elintézése — mondta Balsai István, miközben azt sem rejtette véka alá, hogy az idén semmiféle anyagi rendezésre nem számíthatnak a bírósági dolgozók. Elhangzott a tájékoztatón, hogy tervezik a katonai bíróságok és a munkaügyi bíróságok különállásának megszüntetését. A Btk. módosítása most már a parlamenten múlik. Az új devizajog- szabály megszüntetné az üzérkedés fogalmát, ,,helyette” bevezeti az árdrágító visszaélést. Mit lehet tenni a közvéleményt félrevezető azon újságcikkek, illetve szerzőik ellen, amelyek a bírókat rossz színben tüntetik fel? — hangzott az egyik kérdés. Mindenki lépjen fel ellene, indítson pert, sajtó útján elkövetett rágalmazásért vaGyermekbénulás elleni védőoltások A három oltásból álló, gyermekbénulás elleni oltássorozat első kampánya szeptember 10—15. között lesz. Azokat a gyermekeket oltják, akik 1987. július 1—1990. június 30. közötti időben születtek. A védőoltást Sabin-csep- peknek szájon át történő beadásával végzik, ezért a szülők, illetve hozzátartozók kávéskanalat, valamint az oltások idejének bejegyzése miatt a gyermekek oltási könyvét is vigyék magukkal. Vége nyárnak Ma reggel 8 és 13 fok között volt az országban a hőmérséklet. Napközben is érződik majd, hogy vége már a nyárnak. Napközben 17—26, késő este 11—16 fok várható. laszolt az igazságügyi miniszter —, miként ő is tette ezt Végh Antallal szemben. A hét végén másik jelentős esemény is zajlott városunkban. Tapolcán, a Pénzügyminisztérium üdülőjében szombaton a Cégbírók Országos Egyesületének háromnapos tanácskozásának záróprogramjaként dr. lsépy Tamás igazságügyi államtitkár konzultált a résztvevőkkel. Az eszmecsere részleteiről anyagtorlódás miatt a holnapi lapszámunkban tudósítunk, , Hároméves programot fogadott el a kormány A s/.ociá'is intézmények köliségveiését ne c*»ökk«*nlsék Hároméves részletes programot fogadott el első olvasatban a kormány. A vasárnapi soron kívüli ülésen a kabinet jóváhagyta a pénzügyminiszter előterjesztését a gazdaság első fél évéről, és a második fél évben várható folyamatokról. A kormány felállított egy ad hoc bizottságot., amely kidolgozza, hogy jövőre 20 százalékkal kisebb támogatást kapjanak a költség- vetési szervezetek. Ügy döntöttek. hogy az idén újabb központi béremelés nem lesz. A kormány tagjai tegnapi rendkívüli ülésük után a televízióba siettek. A televízió Fórum című műsorában a népjóléti tárca vezetője kijelentette, hogy a költségvetés kilátásba helyezett csökkentése nem érintheti a szociális intézményeket, és ő személy szerint ellene lesz minden olyan kísérletuck, hogy a társadalombiztosí',’s- tól vonjanak el összegeket. Surján László elmondta: a soron kívüli kormányülésen szó volt arról, hogy még erre az évre 500 millió forintos különtámogatást irányítanak a szociális szférába. Egy kérdésre válaszolva Antall József miniszterelnök elmondta: személy szerint nem ért egyet azzal, hogy visszaállítsák a trianoni emlékművet, mert ennek nemkívánatos politikai é* külpolitikai következményei lennének. Elképzelhető ugyanakkor, hogy valamilyen szobrot állí!?.•> 'őŐift'Ov' i ■ zéé ■ E héten is: DH-tombola, értékes nyereményekkel! Sörfesztiváli programok III- BORSODI SÖRFESZTIVÁL 1990. IX.7-16. MISKOLC Ma folytatódik sodi sörfesztivál, napos nonstop programot kínál a III. bor- amely tíz- kulturális szeptember 16-ig az érdeklődőknek a városi sportcsarnokban és környékén. Ma délután 4 órakor kezdődik a sportcsarnokban a program a Swetter együttes koncertjével, majd 6 órakor country koncert lesz, az előadó: Bitté Grass Union. Este 8-kor tánczenei sztárparádé kezdődik, Komár László, Délhúsa Gjon, Flipper öcsi, Vincze Lilla fellépésével. Este 7-től a jégpályán Gabetti disco show. Belépődíj egész napra 50 forint, a csarnokon kívüli rendezvények ingyenesek. Holnap délután 2-kor sramlizenével kezdődik a program, majd divatbemutató lesz, este pedig slágerek mindenkinek, azaz Koós János, Dékány Sarolta és Zo- latnay Sarolta műsora. Folytatódik a DH. tombola is, a sörfesztiválon. A II. forduló sorsolása szeptember 15-én, szombaton délután 4 órakor lesz a sportcsarnokban. A nyeremények a következők: első díj ötven korsó Fesztivál sör, a második díj: egy órával ellátott hordóvég, a harmadik két porcelán söröskorsó, a negyedik pedig két üveg söröskorsó. Aki részt kíván venni a tombolán, annak nem kell mást tennie, mint megvennie a pénteki és szombati Déli Hírlapot. Ekkor jelenik meg a tombolaszelvényünk, ami: a fesztiválon megtalálható tombolaládába kell kitöltve bedobni. A lap természete- en a fesztiválon is megvásárolható sőt, a szerencsések ajándékként is hozzájuthatnak. A sorsolás eredménye hétfőn jelenik meg a Déli Hírlapban. Lapunk a fesztivál időtartama alatt mindennap közli a részletes programot: a Déli Hírlapból mindenki megtudhatja, mi történik aznap délután, illetve másnap. A szombaton megtartott sörfesztiváli tombolasorsoláson a következő nyertesek nevét húzták ki a tombolaládából: Királyházi János, Miskolc, Selyemrét u. 20. (ötven korsó Fesztivál sör), Kelemen Gábor, Miskolc, Jósika u. 8 A (órával ellátott hordóvég), Pállá István, Miskolc, Hunyadi u. 36 A. (övé lett a harmadik és negyedik díj: két porcelán- és két üvegkorsó). A nyereményeket a Déli Hírlap szerkesztőségében lehet átvenni kedd, azaz holnap reggeltől, mindennap 8 órától délután fél 4-ig. tanak a magyarok számára tragikus békeszerződés emlékére, de erről a fővárosi önkormányzatnak kell majd döntenie. Horváth Balázs belügyminiszter bejelentette: eljárást kezdeményezett a legfőbb ügyésznél a Szent Korona című lap ellen, < mert abban antiszemita írások jelentek meg. Antall József elmondta azt is, hogy a jelenlegi időszakban nem kívánja átalakítani a kormányt. A naaynohó netn áll le A gépgyárban: figyelmeztető sztrájk Ma reggel 9-től délelőtt 11-ig leáll a Digép meleg- alakító gyárának bent lévő kollektívája. A figyelmeztető sztrájk alatt mindenki a munkahelyén tartózkodik — tájékoztatott reggel Alföldi Péter, a melegalakító gyár szb-titkára. Még nem kaptak választ arra a petíciójukra, amelyben azt követelik, hogy biztosítsák a kollektíva számára a további folyamatos működéshez, a szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez a pénzügyi feltételeket, vagy amennyiben ez nem lehetséges, úgy a csökkentett termelés, illetve a leállítás esetére a vállalatvezetés dolgozzon ki intézkedéseket a dolgozók foglalkoztatási' problémáinak megoldására. A figyelmeztető sztrájk miatt kiesett két órát a melegalakító gyár kollektívája bedolgozza majd. Elmarad viszont a sztrájk a diósgyőri nagykohónál. A kohászati rt. vezetése elismerte a Nyersvas- és Acélgyártó Kft. dolgozóinak iga-; zát, s lényegében mindent teljesít hat pontban megfogalmazott követeléseik közül. Az alapbéreket felemelik, a dolgozók megkapják a korábban kitűzött prémiumokat, nem bocsátanak el senkit. Vért adnak Megyénkben ezen ,a héten aj: tSifbbi - üzerp^í önzetlen dolgozói adnak. vert. , Hétfőn: Mályi Téglagyár; ózdi Kohászati Üzemek (Finomhengermű, Durvahengermű, Rúd- és Dróthengermű). Kedden: Gyermekváros (Miskolc), Miskolci Városi Vízművek, Prügy község, Ózdi Kohászati Üzemek (Finomhengermű), Ózdi Ga- mesz, ózdi posták, MAV- állomás (ózd), ózdi szerviz, Borsodi Szénbányák Központi Üzeme (Kazincbarcika), Szerdán: Beton- és Vasbetonipari Művek (Alsózsolca), Tigáz (Miskolc). Csütörtökön: MÉH Vállalat (Miskolc); MIK hibaelhárítás (Miskolc). BE«FAG, Kerámia, BOGYÜV (Sárospatak). Pénteken: Szuhogy község. Kedden később nyit a Pátria A népszerű Pátria ABC- áruház értesítést kapott az Émásztól, hogy kedden reggeltől az épületben és" környékén áramszünet lesz. Ezért kedden csak déli 1 ; órakor nyitnak ki. A UH és a Sieuípéteri kapui Frezia lirág és ajándékbolt közös tombolája Ezen a héten a Szentpéte- ri kapu 21. szám (az Almos utcai autóbuszmegállóval szemben) alatti Frézia virág- és ajándékbolttal játszhatnak kedves olvasóink. A kis üzletet méltán nevezhetnénk mini ajándék- markatnak is, hisz’ kaphatók itt vágott és cserepes virágok, alkalmi csokrok, koszorúk, üveg- és kerámiaáruk, márkás kozmetikumok, játékok, bizsuk, dohánycikkek, csokoládék, nívós ajándékitalok, s napilapok egész sora. Szolgáltatásaikból nem hiányzik az ültetési és ápolási tanácsadás sem. A csokrokat, ajándékcsomagokat megrendelés esetén házhoz szállítják. Aki tehát, a szombati számunkban megjelenő tombolaszelvényünket kivágja. kitölti, majd elviszi és bedobja az üzletben elhelyezett gyűjtődobozba, az részt- vesz a jövő héten csütörtökön délután 2 órakor a boltban tartandó sorsoláson. A sorsolásra természetesen várjuk játékos kedvű olvasóitokat is. Jó tudni, hogy az- üz- len a hél hét napján reggel 6 órától éjfélig tart nyitva. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS őszinte hálával mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak., jó barátoknak, munkatársaknak. szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk FARKAS PtTER Digép-dolgoző temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait elhelyezték, mély fájdalmunkat együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család.