Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)
1990-09-26 / 224. szám
' SPORT ■ A spanyolországi El Fi- - tóban megrendezett autós hegyi Európa-bajnoki futamon a Somogyi Autósport Egyesület versenyzője, Tóth János Waltham Osella autójával az abszolút ötödik helyet szerezte meg. ■ Életét vesztette egy tizenhat éves ökölvívó. A mexikói Jesus Ortiz első mérkőzését vívta a'hivatásosok között, s az első két menetben annyi ütést kapott légsúlyú ellenfelétől, hogy a harmadik menetre már nem tudott kijönni. A fiatalembert kórházba kellett szállítani, ahol súlyos agysérüléseibe belehalt. ■ Szegeden, barátságos női kézilabda-mérkőzésen, nyolcgólos győzelmet aratott a magyar válogatott Jugoszlávia gárdája ellen. Magyarország—J ugoszlávia: 27-19. ■ A közelmúltban a Miskolci Egyetemen rendezték meg a Gabriel-taxi Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát. ■ Az Ázsiai Játékokon a férfitorna-csapatversenyt Kína együttese nyerte Japán csapata előtt. ■ A versenyen első helyezést ért el az AC Junior csapata, jutalma egy serleg és tízezer forint. Második helyen végzett a Meggy gárdája, ötezer forint jutalomban részesült. A harmadik helyen zárta a versenyt a Vasgyár csapata, jutalma 3000 forint. ■ Az MTK-VM kupaellenfele, a Luzern, 3:0-ás vereséget szenvedett a Young Boys csapatától, a svájci labdarúgó-bajnokságban. ■ Nem utaznak el a magyár íjászok a közelgő ciprusi, athéni és lyoni viadalra. Az ok: pénzügyi gondokkal küzd a szövetség. ■ Olaszországban egy nemzetközi atlétikai versenyen a legjobb eredmény a három kilométeres férfi gyaloglásban született. Az olasz Walter Aréna 17:44.49-vel a Világ idei legjobb eredményét érte el. Az előző csúcsot honfitársa, Damilano tartotta: 19:01.06-tal. ■ Londonban profi nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésen az amerikai Vice a 4. menetben k. o. győzelmet aratott a brit McDonell ellen. A brit bokszoló a kiütés után csak a kórházban tért magához. 0 REK-KER utazási iroda ajánlata: ISZTAMBUL: 5 nap, X. 24-töl 4990 Ft. BÉCS: 1 nap, péntekenként 600 Ft. VELENCE: 3 nap, X. 18-tól 1700 Ft. Érdeklődni: naponta 9-16 óráig, szombaton 9-12 óráig. Telefon: 60-172, BEV SC-sporttelep. jjc Böszörményinek minden tagja fáj a jugoszláviai futamok után. '.'. Salakmoíor Hajdúé lett a babérkoszorú A jugoszláviai Prelogban állt rajthoz a Borsodi Építők Volán SC két versenyzője, Hajdú Zoltán és Böszörményi Zsolt. A salakmotorosok nemzetközi meghívásos viadalon mutatták be tudásukat. A hazaiakon és a mieinken kívül osztrák, bolgár, csehszlovák, valamint olasz vaspapucsosok is ott voltak Prelogban. A húsz futam után az első négy helyezett ismét a rajtszalag mögé állt, hogy a döntőben adjanak választ a végső kérdésre: vasárnap kinek voltak a legjobbak az idegei, kinek volt jobb a motorja, ki kapta el a leggyorsabban a rajtot. Sikerült közéjük verekednie magát Hajdú Zoltánnak is, aki végül megnyerte Kézilabda A Lyukóbányai Bányász NB Il-es férfi kézilabdacsapata egy elmaradt mérkőzést pótolt tegnap délután az egyetemi sporttelepen. A vendég a Nyíregyházi Tanárképző együttese volt. Jól kezdtek a hazaiak. So-' káig úgy nézett ki az első félidőben, hogy gólarányt javítanak majd, ám a vezetés birtokában aztán kiengedtek. Több biztos góllö- vési lehetőséget hagytak ki. Feljöttek a tanárképzősök, kiegyenlítettek, ám a lyukó- bányaiak is összekapták magukat és kétgólos vezetéssel zárták a játékrészt. (9-7). A második félidőben türelmesebben, átgondoltabban játszottak a hazaiak és végül megérdemelt, 2*4-20 arányú győzelmet arattak a nyíregyháziak ellen. A Lyukóbányai Bányász Gaál, Léjnárd (3), Fellegi, Oláh, (1), Kiss G. (12), Po- povics (4), Kovács (3), Sebők, Pólyák, Kiszty (1), Kocsik, összeállításban harcolták ki a két pontot. Jók: Popovics, Kiss G. és Gaál. Nyílt nap az eori főiskolán Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Testnevelés Tanszéke ma délben a főépület II. emeleti nagy előadójában a testnevelés szakon továbbtanulni kívánó diákoknak nyílt napot rendez, ahol a felvételi anyagot és a felkészítés módját ismertetik. Ll~ It.-T,nir. afe Hajdú Zoltán A DVTK labdarúgói a legutóbbi Magyar Kupa sorsoláson a harmadosztályban szereplő Ózdi Kohász együttesét húzta ellenfelül. A piros-fehérek ma délután mérkőznek velük a legjobb tizenhat közé jutásért. Rajtuk kívül a BÉV SC is pályára lép ma délután, fél négykor a népkerti sporttelepen, a Nyíregyházi VSC ellen. A diósgyőriek kerete nem változott a vasárnap a Kecskeméti SC otthonában a hazaiak kétgólos vezetését kiegyenlítőhöz képest. Szerencsére -az alföldi stadionban senki nem szenvedett sérülést a játékosok közül. A DVTK nem titkolt célja az, hogy tavasszal, a kupasorozat folytatásaként NB I-es csapattal játszhassanak — tudtuk meg Veréb Györgytől, a labdarúgó-szakosztály vezetőjétől. A KSC elleni nehéz kilencven perc idegileg biztos, hogy megviselte a csapatot. Különösen a második játékrészben mutatott teljesítmény volt biztató a jövőre nézve. Az ózdi találkozón azok is szóhoz jutnak majd, akik korábban a kis- padot koptatták. A mérkőzésen egyébként NB I-es játékvezető, az egri Puhl Sándor fújja majd a sípot. * Az igazi nagy halat a Borsodi Építők Volán SC fogta ki az NB H:es Nyíregyházi a futamot, majd a nyakába akasztották a babérkoszorút. A második helyen a jugoszláv Pintár, a harmadikon pedig az olasz Maida végzett honfitársa, Famari előtt. Böszörményi Zsolt, a másik miskolci salakrpotoros balszerencsés volt. öt futamból kettőt megnyert, egyben pedig második lett, ám egyből jogtalanul kizárták. Az • történt ugyanis információink szerint, hogy a bolgár versenyző belement Böszörményi gépébe. A hazai illetőségű versenybíró azonban a magyart zárta ki. Nem volt' sikeres még egy futam a népkerti motoros számára. Ekkor ugyanis nagyot bukott. Ezzel a teljesítménynyel a hatodik-nyolcadik helyet szerezte meg, nyolc ponttal. A motorja viszogt totáljcáros letf, VSC-vel. A népkertiek eddigi bajnoki teljesítménye felemás volt. Több olyan pontot vesztettek el, amelyekre pedig számítottak. A legutóbbi, Hajdúböszörmény elleni mérkőzésen viszont, ha egyetlen góllal is, de megszerezték a győzelmet. Hogy ezzel vége lesz-e a leszálló ágnak, ez csak több kilencven perc után derül majd ki. Az NYVSC ellen viszont jó lenne valami nem vártat produkálni... A szakvezetéstől tudtuk meg, hogy Mihalovszki és Bodnár sérült, így ők nem biztos, hogy vállalni fogják a játékot. Kerényi, Juhász, Oláh, Balogh, Farkas, Sver- la, Szobóczki, Tihor, Rácz, Borbély, Szoboszlai, Vidin- czei, Lehóczki, Nemes és Ra- daksz viszont bevetésre vár. A jól szereplő NYVSC ellen a hazaiaknak nem sok esélyük van, legalábbis a papírforma szerint. A kupaküzdelmekre viszont az jellemző, hogy születhet meglepetés is. A népkertiek minden téren felkészülnek erre a kilencven percre. Tavaly már sikerült kiütni az NYVSC-t a BÉV SC-nek, hátha ma is mgismétlődik az az eredmény. Igaz, ebben a bajnokságban jelentősen megerősödött, több szovjet játékossal megtűzdelt vendégegyüttes jön Miskolcra. Változott az edző személye is, aki Kárpátaljáról érkezett. Sándor István munkája pedig néhány hónap alatt rányomta bélyegét az NYVSC-r«.;; Labdarúgás, Magyar Kupa Ki jut tovább? Aima örök? • A NÖVÉRGYILKOSSÁG ÚJABB FELVONÁSA $ A HAZUGSÁGVIZSGÁLÓNAK NEM LEHET HAZUDNI • ISMÉT MÓDOSÍTÁS: MÉG EGY HÓNAP NYOMOZÁS Üjabb felvonásához érkezett a nővérgyilkosság ügye — azt viszont még mindig nem lehet biztosan tudni, hogy ez most végre a mindent lezáró utolsó felvonás lesz-e. Hónapok óta világgá kürtőit tény, hogy van egy gyanúsított, csakhogy lehet, ez édeskevés ahhoz, hogy tettes is legyen ... Számos jogi buktatón kell sikerrel túljutni ahhoz, hogy ez az ember egyáltalán bíróság elé kerüljön, és még többön ahhoz, hogy mint gyilkosra ítéletet szabjanak ki rá. Az ügyben vizsgálatot folytatók korábban úgy mondták: a hivatalosan kijelölt határidő szerint, szeptember 26-ig, vagyis a mai napig nyomoznak, aztán nincs tovább. Minden, rendelkezésükre álló adatot átadnak az ügyészségnek, és ezek alapján ott döntenek arról, vádat emelnek-e a gyanúsított ellen. Tegnap késő délelőtt friss hírt kaptunk: az utóbbi hónapok alatt összegyűjtött adatok még mindig kiegészítésre várnak, ezért az ügyészség még egy hónappal meghosz- szabbította a nyomozást... ♦ ÖLT A SZERELMES KAMASZ? Közben pedig a gyanúsított és ügyvédje bizakodik. A hírek szerint, aki csak megpróbálkozik azzal, hogy a Labanc Anna-ügy kapcsán név szerint szerepeltesse a gyilkosság gyanúsítottját, máris készítheti a pénzt a perköltségre. Ugyanis a jelenleg is börtönben lévő férfi ügyvédje a személyiségi jogok sárbatiprásával és rágalmazással vádolja majd meg ... Vagyis egyelőre tanácsos például X-ként emlegetni a feltételezhető gyilkost. X úr egyébként 1970- ben, a gyilkosság évében egy alig serdült, szerelemre éhes, tizenhét éves kamaszfiú volt. Annát, kajakos barátai révén ismerte meg. Beszélgetéseik nyomán a fiú szerelemre gyulladt, a lány azonban észre sem vette a kamaszt. Anna jó férjnek valóra várt. A fiú azonban nem tágított, és egyre ingerültebbé tette, hogy Anna nem viszonozza érzelmeit. Aztán, az április 19-ei, vasárnapra virradó éjszakán ... ♦ A TANUK BIZTOSAN AZONOSÍTOTTAK A jelenlegi gyanúsított ellen számos érv szól: például rögtön az, hogy amikor matróztársa meggyilkolása miatt börtönbe került, a zárkában eljárt a szája. Tökéletes bűntényként emlegette a Szentpéteri kapui nővérgyilkosságot, amikor azonban e kijelentései alapján kihallgatták, már csak egyet állított: nem is hallott erről az ügyről. Aztán egyre gyanúsabbá tette az is, hogy bár többen igazolták, hogy Anna és X úr akkortájt jókat beszélgettek, eljártak ide-oda, a férfi mégiscsak azt hajtogatta, hogy soha nem ismerte az ápolónőt... Aztán következett a hazugságvizsgáló. A férfinek fotók tucatjait mutatták meg, és valamennyi, olyan képnél, mely a gyilkossággal bármilyen kapcsolatba hozható vo’rt, a gép kijelzett: a férfi hazudik, amikor tagad. Például; ablakokról készült "felvételeket lettek elé, ezek között volt egy, amely Anna nővérszállóbeli ablakáról készült, és amikor X úr ezt meglátta, a szerkezet máris azt mutatta, hogy nem mond igazat. Majd női portrék következtek, közöttük Annáé, és X hiába is állította, hogy soha nem ismerte a . lányt, a gépnek nem tudott hazudni. Akárcsak akkor, amikor az volt a kérdés, hogy milyen ruhadarab volt a tettesen, amikor gyilkolt. Köpenyek, köntösök, pulóverek képeit mutatták neki, majd következett arról a pongyoláról készült fotó, melyet a gyilkos viselt — és a szerkezet ismét jelzett... Aztán a nyomozók újból megkeresték az egykori tanúkat, akik ennyi idő távlatából is sokat lendítettek a vizsgálaton. Ugyanis a minden apró részletet kitűnően megőrzött memóriájukkal első ránézésre azonosították X urat. A többi fiatalemberről készült fénykép közül is teljes bizonyossággal választották ki az X-ről készültet, és állították, hogy őt látták a nővérszálló környékén ólálkodni és a gyilkosság után a belváros irányába elfutni... * ALAPTALAN TALÁLGATÁSOK Vagyis: nagyon is úgy néz ki, hogy nincsenek befolyásos emberek, akik ilyenolyan okból közreműködtek volna Anna meggyilkolásában, nincsenek felsőbb és sérthetetlen körökbe vezető szálak. Csak egy azóta felnőtté lett kamasz van, aki feltételezhetően előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, különös kegyetlenséggel ölt. Nincs alapja annak a feltételezésnek sem, hogy a kórház egyik orvosa szúrta halálra Annát, sőt, még annak sem, hogy akkori vőlegénye gyilkolta meg... Ht>gy az eddig felsorakoztatott bizonyítékok és az újabb nyomozás eredménye elegendőnek ítéltetik-e majd ahhoz, hogy vádat emeljenek a jelenlegi gyanúsított ellen? Ezt ma még nem lehet megjósolni. Csupán annyi biztos, hogy két évtized múltával, egy ilyen súlyos bűncselekmény gyanúsítottját nem könnyű bíróság elé állítani.,. (fázold) D8LI HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — KladJaj a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zstlinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc, 3501. Pf.! 39. Titkárság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaságpolitikai rovat: 18-221. Levelezési rovat: 18-221. Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62-342. Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelő- fizetésl és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hőnapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209.