Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)
1990-09-24 / 222. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . .. legfrissebb . . . lég Kisgazdák nagygyűlése Dr. Surján László Miskolcon Nem mondják fel a koalíciót A reinkarnálódott újburzsoázia vásárolna most a földből — véli Rajkai Zsolt államtitkár Intrika helyeit kritikát! Mózes népe sem fordulhatott vissza — iofetle a hamis oosztaigiázokat a kereszténydemokraták elnöke A Kisgazdapárt elégedetlen a koalíciós partnereivel. Ez derült ki azon a nagygyűlésen, amelyet vasárnap délelőtt tartott az FKgP Miskolcon, a Kossuth utca 11-ben. A rendezvényen a párt több ismert politikusa és vezetője mondott beszédet. Igen sokszor szóba került a földtörvény, amely már eddi* is számos vitára adott alkalmat. Most Cseh Sándor országos alelnök azt említette fel, hogy a már hétszer vagy nyolcszor átdolgozott törvénytervezet még mindig az Alkotmánybíróság előtt fekszik. Ez az Igazságügy-miniszternek köszönhető. akinek viszont az lett volna a feladata, hogy olyan tervezet szülessék, amelyik kiállja az alkotmányosság kritikáját. (Cseh Sándor visszaidézte azokat a kormány megalakulását megelőző Időket, amikor Antall József azt ígérte leendő koalíciós partnereinek, hogy kormányra kerülve az első dolga lesz a földtörvény kidolgozásával megbízni a földművelésügyi és az. igazságügyi tárca vezetőit.) Hogy még mindig nem került a parlament elé a tervezet, ebből a kisgazdák arra következtetnek: enaak a halogatás a célja. Atneűdig a pártjukat megpróbálják lehetetlenné tenni, amíg vajúdnak a dolgon, mások egy lépéssel előbbre jutnak. Nehezményezik. amiért nem kapták meg a koalíció pártjaitól, amit akartak. Pedig a Kisgazdapárt a parlamentben mindent megszavazott. ami a partnereinek fontos volt. Vagyis szolgáltak azért, hogy megkapják az, egyetlent, ami viszont nekik volt a fontos. Mon tehát a Kisgazdák ii nyújtják a kezüket, s remélik, hogy meg is kapják, amit akarnak — hangsúlyozta az országos alelnök. aki elmondom: nem tartaná célravezetőnek felmondani a koalíciót. De act tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a Kisgazdapárt elég erős. egységes és cselekvőképes, as. FKgP nélkül nem lehet koalíciót létrehozni... A földtörvény tervezetével foglalkozott Rajkai Zsolt, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, országos alelnök, államtitkár is. Annak a reményének adott hangot, hogy a magyar mezőgazdaság a kisbirtokon fog alapulni. Ez a kisgazdák elképzelése, s ez volt 1945-ben is. A kisbirtokrendszerből holland, vagy dán mintájú gazdálkodó rendszer jön létre. A társulás gazdasági szükségszerűség, de csak a tagok szabad akaratából és önkéntes alapon történhet meg. Az államtitkár több félreértést is igyekezett eloszlatni a földtörvénnyel kapcsolatban, így például hangsúlyozta, hogy nem szűnik meg a háztáji, s az sem felel meg a valóságnak, hogy a 1;sz-ta- gok elveszítik a nyugdijukat. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy ez a csendes forradalmunk betetőzése lesz. A rendszerváltás lényege, hogy a nép bizalmát bíró emberek kerüljenek a testületekbe, akik tudják, hogy mit kell tenni, s vállalják is a cselekvést. Nehogy olyanok kezébe kerüljön a hatalom, akik csak a saját érdeküket tudják szem előtt tartani — óvott tőle Rajkai Zsolt. Ugyancsak tőle hallottuk, hogy az ön- kormányzatok üres zsebbel látnak munkához. Elődeik gondoskodtak róla,, hogy kiürüljön a kassza. Az új testületek tehát rá lesznek szorulva, hogy pénz után nézzenek. Azt fontolgatják majd. hogy az önkormányzatok földjéből adjanak el. Csakhogy' ez nem lenne jó dolog. Most ugyanis csak a reinkarnálódott újburzsoáziának van erre az üzletre pénze, a földművelőknek ellenben nincs, így az utóbbiak nem is tudnának gyarapodni. Arra kell tehát törekedni, hogy a választás után kedvezményes áron senki se juthasson földhöz. úmolnár Miklós országgyűlési képviselő, a Kis Üjság főszerkesztője azt említette meg. hogy a Kisgazdapárt jelentőségét jól mutatja: 576 önálló polgármesterjelöltet tudtak állítani a mostani választáson az ország településein. Ezzel az első helyen állnak. De fel kell rázni az embereket a közömbösségből, rá kell őket ébreszteni mekkora a tétje a választásnak. Ehhez tudni kell. hogy az MSZP és az MSZMP — a képviselő szerint — lényegesen több jelöltet állított együtt, mint amennyit az összes többi párt. Az ő választóik fegyelmezettek, elmennek szavazni. Nagy lehetőség kapujában állunk, ha ezt elszalaszt- juk. senkit sem hibáztathatunk maid. Legyünk ott az urnáknál! — kérte Ómolnár Miklós. A kisgazdák nagygyűlésén beszédet mondott még Hankó László országos alelnök. aki a mezőgazdasággal foglalkozott, s dr. Iván Géza országgyűlési képviselő, a törvényhozás külügyi bizottságának tagja, aki hazánk külföldi megítélését elemezte. s beszámolt azokról a külhoni ígéretekről. amelyek okot adhatnak a bizakodásra. De hogy ne hiúsuljon meg a támogatás, ehhez az is kell. hogy mindenki álljon Antall József és Jeszenszky Géza mellé — sürgette. (bujdos) Sokféleképpen lehet dicsérni az Urat. Erről személyesen is meggyőződhettek mindazok, akik z. szombat délelőtt 10 órára meghirdetett KDNP-nagygyűlés | szónokaira várakoztak a Rónai Sándor Művelődési Központban. Körülbelül egy órán át az Alapkő együttes és a Credo énekkar — többnyire rockzenei motívumokból építkező — vallásos dalokkal késztetté gondolkodásra az egybegyűlteket. A lélek nemesbítésére szánt énekek után először dr. Isépy Tamás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője. igazságügyi államtitkár mondott beszédet. Annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte váratlanul szakadt rá népünkre a demokrácia, mintha továbbra is felülről várnánk a csodát. De ha elszalasztjuk azt a történelmi lehetőséget, amit a mostani választás kínál, ismét elsötétülhet a társadalom felett az ég, újra a kontraszelekció érvényesül majd. Hogy ez ne így legyen, ezért kell hite- , les embereket, szakértőket küldenünk az önkormányzatokba. Csak így jöhet létre az igazi rendszerváltás. A hónapokkal ezelőtt elkezdődött rendszerváltozásra nincs még egy példa a történelemben, s ezt nem akarják helátni az új hatalmat bírálók. Ok azt kérik számon az uraimon lévő kormányon. hogy a négy évtized mulasztásait nem hozta be négy hónap alatt. Csodát uom ígért a kabinét, lépésről lépésre haladhatunk csak előre — ezt megtudhatjuk majd » kormány hamarosan megjelenő, három évre szóló gazdasági programiéból is — mutatott rá a rendszerváltozás eddigi szintjeit és tapasztalatait elemző beszédében az államtitkár, aki ezután pártjának a miskolci egyéni valasztókerOletekben elindított jelöltjeit mutatta be. Hogy mennyire példa nélküli a mostani hazai változások sorozata, ez lényeges eleme volt dr. Surján László népjóléti miniszter előadásának is. Már az elején leszögezte, hogy a KDNP elnökeként beszél. Mint hangsúlyozta: a múltban a magyarságnak mindig ugyanarra a kérdésre kellett a választ megkeres- í nie: hogyan, s milyen mértékben álljunk ellen? Mert valakinek mindig ellen kellett állnunk. Ez többnyire sikerült is, hiszen megmaradtunk. Ma már más a sorskérdés. Ez így hangzik: merre menjünk? Egy soha nem volt történelmi helyzetben kell megtalálnunk a kiutat. Hogy elindulhassunk, hidat kell építenünk a múltból a jövőbe. Ennek az első pillére volt a tavaszi választás, s most szeptember 30-án készül a következő pillér De csak ezen a kettőn még nem állna meg a szerkezet. A harmadik pillérnek olyan változásnak kell lennie, amelyik mi bennünk megy végbe. Arról van szó, hogy az emberek úgy érzik, az elmúlt évtizedekben ki-ki tette a dolgát. Érthetően úgy fogalmaznak hát mai állapotaikat látva: nem mi tettük tönkre az országot, mién mi hozzuk rendbe? A válasz: mert csak mi magunk — együtt — hozhatjuk rendbe. Csak úgy csatlakozhatunk Európához, ha valamilyen új értéket viszünk oda magunkkal. Ez pedig nem más, mint hogy megmutatjuk, hogyan lehet egy öt évtizedes diktatúrából átmenni a demokráciába. A KDNP elnöke arra is fel- hívta a figyelmet, mennyire veszélyes az a hamis nosztalgia, amellyel most néhányan visszavágyódnak abba a „békés, langyos vízbe”, amiben korábban éltünk. Az ószövetségből vette a oéldát. Mózes és népe maga mögött hagyta az egyiptomi hú- sostazekakat. Az övéi is a szemére hányták, hogy mivégre a vándorlás, miért nem maradtak, ahol voltak. Száraz lábbal átkelhettek a tengeren Kánaán felé. de nem volt visszaút. A mi helyzetünk is erre emlékeztet. Bár nem mondhatjuk, hogy előttünk a Kánaán, s azt is tudjuk, hogy — miként Mó- zesékre — ránk is erős sivatagi viharok és megpróbáltatások várnak, mégsem fordulhatunk vissza. Nem szabad visszavágyódnunk a magunk mögött hagyott rendszerbe. Ott minden május l-jén hatalmas betűkkel hirdették: a legfőbb érték az ember. Csakhogy a tények bizonyítják, hogy az úgynevezett szocialista országokban nem védtek, hanem elhasználták., ezt az értéket — így a miniszter. Dr. Surján László végül azt kérte, tartson össze a kormány és a nép. Lényegében elismerte, hogy a koalíciós kabinet doU gozhatna jobban is. bár ugyanilyen lényegesnek nevezte, hogy az ellenzék is felnőjön a feladatához, ne fantomvitákat folytasson. % végre az intrikák adják át a helyüket a kritikának ... B. A. j £ i Antall József Pártok, események, választás Bányai Lajos, a 13. választó- körzet SZDSZ—Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje ma, 17 órakor várja választóit személyes beszélgetésre Miskolcon, a Vörösmarty Művelődési Házban. Ruszkabányai András (28-as választókerület), az MDF városi képviselőjelöltje ma 17 órától 18.30 óráig, a Táncsics téri általános iskolában választási gyűlést tart. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Molnár József (5-ös választókerület) az MDF városi képviselőjelöltje ma. 18.30 órátói választási gyűlést tart Görömbö- lyön. a Buda;. Nagy Antal Művelődési Házban. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Varsányi Tibor (10-as válasz- tókérüle;,). az MDF városi kép- viselőjelölt!e ma. 17 órától választási gyűlést tart a 40. Sz. Általános Iskolában (Hermán Ottó u. 2.). A gyűlés vendége lesz: dr. Balás István országgyűlési képviselő. Minden érdeklődőt szeretettel vár. A Magyar Szocialista Munkáspártnak a helyhatósági választáson induló jelöltjei az alábbi helyeken és időpontokban tartják választási gyűléseiket. Szept. 24-én: Párkányi Zsolt, a 27. sz. választókerület jelöltje Miskolc- Erenyő. Kara Jenő Utcai Általános Iskolában. 17 órakor tanácstagi beszámolót és választási gyűlést tart. Kun Lajos, a 28. sz. választókerület jelöltje. 17 órára, r Kuruc utca 47. sz. alatti iskolába hívja meg a választókat és érdeklődőket választási gyűlésére. Szept. 25-én; Kós Imre. a 2. sz. választókerület jelöltje. 16 órakor, a MÁV- telepi Általános Iskolában találkozik választóival. Párkányi Zsolt, a 27. sz. választókerület jelöltje. 17 órakor, az Eszak- kilián. Lumumba u. 1. sz. alatti általános iskolában várja a választókat. Gyűléseikre minden kedves választópolgárt és érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. /áresízzuk a 05 öt E«rett a szénakazal Tegnap este 7 óra előtt riasztották a mezőkövesdi es az egri tűzoltókat Tárd községbe, ahol egy hatalmas szénakazal égett. Mintegy 750 mázsa széna vált a tűz martalékává, s emiatt körülbelül 200 ezer forintos kár ke- letkezeett. Az eddigi vizsgálatok szerint a tüzet feltehetően gyújtogatás okozta. Személyi sérülés nem történt. Esős idő Nyugat felől széles csapadékzóna érte el országunkat, ezért ma estig gyakran lesz felhős az ég. többször elered majd az eső. Jelentős meny- nyiségű csapadék várható, helyenként heves zivatarokkal. Megélénkül a déli szél, s a déli óráktól északnyugatira fordul, majd viharossá fokozódik. A hőmérséklet napközben kelete.. 20 fok körül alakul. Fapusztító közművek „Városüzemeltetés zöld szemmel” — ez volt a témája annak a beszélgetésnek. amelyet a megyei könyvtárban rendezett a Zöld Párt helyi csoportja. Manyák Péter, a 10. számú választási körzet és Tóth Tihamér, az 5-ös számú választási körzet Zöld-jelöltjei vállalták a házigazda szerepét. Miután a Miskolci Kertészeti Vállalat igazgatójáról, illetve főmérnökéről van szó, s több városrendező, kertészmérnök szakember is részt vett a találkozón. a gondok felsorolásán túl több, a megválasztandó önkormányzat számára is hasznosítható ötlet hangzott el. Akik figyelemmel kísérték a városrendezés, a közművesítés, a kertészet ügyeit, nem felejtették el, hogy néhány éve a városi tanács asztalán feküdt egy olyan terv, miszerint az összes városi közmű, épület, zöldterület helyét, méretét számítógépes rendszerben tartották volna nyilván. Az áttekinthető rendszer felhasználását drágállotta az akkori vezetés, holott ezzel végre a váicsűzemeltetéssel foglalkozó összes szakember megtudhatta volna, mi, hol található. Mert ilyen egyszerű kérdésekkel kell naponta szembenézniük, akár építeni, akár gondozni kívánja a rábízott területet egy adott vállalat. Ma elültetnek egy fát, holnap kiderül, hogy vízvezeték húzódik alatta. S, miután például „csak” a vízművek évente körülbelül ezer helyen bontja vezetékei környékét a városban, sejthető, hogy annak a fának mennyi ideje van a korai pusztulásig. Az Avason például azért nincs elegendő lombfelület, mert annyi a közmű, hogy felelősséggel nem lehet oda fákat telepíteni. hiszen előbb-utóbb kivágják. Márpedig alaposan meggondolja a kertészeti vállalat, hová ülteti azt a csemetét, hiszen míg 1985- ben 34 millió forintot juttatott a tanács a vállalat számára, addig ez évben huszonkettőt; Az egy négyzetméter zöldterületre jutó fajlagos költség 12,4 forintról 10.30-ra csökkent, miközben az árak mindenütt nőttek. Ennek ellenére, még a 22 millió forinttal is eredményesebben gazdálkodhatott volna a vállalat, ha költségvetését nem kötötték volna le eleve. Szakmai szemmel hiába tudtak volna jobb megoldást egy-egy kérdésben, a költségvetés előirányzatai szerint kellett a pénzzel gazdálkodni. Ennek következtében például egy tollvonással határoztak arról, hogy melyik parkterületet kell kihagyni a gondozásból, pénz hiányában. * A városrendezés átfogó áttekintése vár az új önkormányzatra, melynek során a városüzemeltetésre is tekintettel kell majd lenniük. Akár hulladékról — melyben a szelektív hulladék- gyűjtés és a hulladék újrahasznosítása mellett foglalnak állást a Zöldek —, akár kátyúról, pusztuló Nepkert- ről, sorvadó Tapolcáról legyen is szó .., N. Zs. a parlamenti vitákról Antall József szerint szükség van a parlamenti vitákra és a bírálatokra is, de csak akkor, ha azok tárgyilagosak. A miniszterelnök a Magyar Televízió A Hét című műsorában kijelentette, hogy megvannak a feltételek a magyarországi stabilitáshoz. Erős a kormánykoalíció, és az ellenzék, jobb tehát a helyzet, . mint más volt kommunista országokban. A választási kampányra utalva megjegyezte, hogv nem szabad a köztársasági elnök személyét napi párt- politikai harcokhoz felhasználni, mert az államfői poszt a pártok fölött áll. Rendőrségi felhívás Ki láttay Balogh Endre (Aszaló. 1950. május 25., a.: Eperjesi Julianna) Szikszó. November 30. u. 55. szám alatti lakos 1990. július 21-én. a reggeli órákban lakásáról ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek. Személy leírása: 160—165 cm magas, közepes testalkatú, haja: fekete göndör, arca széles, álla kerek, szeme barna, szemöldöke dús. Eltűnésekor viselt ruházata: barna, mintás ing. farmernadrág. A rendőrség kéri mindazon személyek jelentkezését, akik nevezett eltűnésének körülményeiről, jelenlegi tartózkodási helyéről tudomással bírnak, értesítsék az Encsi Rendőrkapitányság ügyeletét, a 42-922 tele- fonszamon. vagy a Borsod (Jegyei Rendör-főkapitányság bűn- • üldözési osztályát, a 36-141/2179 melléken. GVASZKÖZLEMÉNV Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk. BAKÓ JOZSEFNE sz.: Pribék Irén életének 53. évében, hosszan tartó súlyos betegségben 1990. szentem, bér 17-én elhunyt. Temetése 1990. szeptember 26-án. 14 óra 30 perckor lesz a városi temető kis- ravatalozóiábói. A gyászoló család